Népszava, 1934. november (62. évfolyam, 246–269. sz.)
1934-11-03 / 246. szám
A M AGY A R O RS ZÁG 1 Ára 10 fillér * S Z O C I ÁLD E M O K R A T A. . PÁ R T KÖZ P ONTI KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Conti ucca 4 • Megjelenik hétfő kivételével minden nap* Telefonszám: 30-3-30, 30-3-31 és 30-3-32 „Krisztus a gyárban" Csütörtökön, a reformáció ünnepére rendezett munkakonferencián, előadást tartott Ravasz László püspök, ezzel a címmel: Krisztus a gyárban. Az előadás akörül forgott, hogy mit látna meg Krisztus a kapitalizmus gyáraiban. Ravasz püspök szerint nem érezné magát idegennek Krisztus a gyárban sem, mert „szerelmese volt a munkának, mert a munka isteni kiváltság, út az élet csúcspontja felé". De Krisztus meglátná a kapitalizmus gyáraiban „a munka megátkozott arcát" is, mondotta a püspök úr —, meglátná a bilincset, amely leköti a munkást a földhöz, a sárhoz, „meglátná azt az elkérgesedett lázadó lelkületet, amelyiket a fáradt ember tiltakozik az örökké nap-nap után megújuló teherhordozás ellen. Meglátná, hogyan lett a munka az emberre nézve az átok forrásává, ha van és ha nincs. Látná a léleknek megüresedését, amelybe a munkanélküliség kergeti bele az embert és a szomorú tapasztalások egyre fokozódnának: hamar meglátná Krisztus a munkás rabságát, hogy van a mai modern világnak egy elrejtett, titokzatos rabsága, amelyből nem lehet kiszabadulni. És meglátná azt is, hogyan válik a modern gyárban géppé az ember, hogyan vész el a munkásból a lélek és meglátná, miképpen vált két részre a munka: tőkére és munkára. Látná, hogy a tőke milyen szívtelen, milyen személytelen, kegyetlenül csak önmaga hasznát kereső, mennyire menekül az érzésektől, a szánalomtól, a szretettől. Kitárulna előtte a rettentő hasadás, amely a munka és a tőke között fönnáll: a tőke, amely kiuzsorázza a munkát s a munka, amely halálos ellenségének tekinti a tőkét s a maga számára birtokba akarja venni..." Ravasz püspök képzeletében mindezt meglátná Krisztus. És hogyan felelne a látottakra? A püspök úr szerint imígyen: ,,az aratnivaló gabona sok, de az arató kevés..." „Kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába." Ezeket az evangéliumi szavakat azután a püspök úr lefordítja közönséges emberi nyelvre így: a tőkés lássa, hogy amit Isten adott, sáfárságba adta neki azért, hogy mindenek közjavára használja föl. A munkás lássa, hogy az a tőke, amelyből neki kenyere van, világépítő erő, olyan hatalom, amelytől műveltség, egészség, élet, emberi méltóság, szabadság, erkölcs, szépség virul ki a világban, ellene lázadni, széttörni, éppen olyan balgatagság volna, mintha a fűszálak a tavaszon akarnának megosztozkodni." Aztán így kiált föl a püspök it: állítsák helyre a munka megromlott mivoltát: a megátkozott munkát tegyék megáldott munkává, robotból legyen hivatás, rabszolgaságból legyen pályatér... és így tovább. A hogyan?-ra a püspök úr azzal felel, hogy Krisztust legjobban a munkás érti meg, „kérjük tehát Krisztust, ne várakoztasson soká, kezdje meg a nagy világgyógyítást, mert olyan időket élünk, amikor semmi más, de Krisztus evangéliuma meg tudja gyógyítani a mai világ rettentő nyomorúságát". Íme: ezeket mondotta Ravasz László püspök itr a munkakonferencián Krisztusról és a kapitalizmusról. A fölidézett Krisztus helyesen és keményen bírálta meg a tőkés termelési mód embertelen, szívtelen, anarchikus rendjét. De a püspök úr beszédjének második felében ott, ahol arról kellett szólania, hogy ettől „a szívtelen, embertelen, önmaga hasznát kereső, rideg és kegyetlen kapitalizmustól" hogyan lehetne az emberiséget megszabadítani. — Krisztus már nem volt jelen. A püspök úr teljesen kikerült a krisztusi hatás alól és egész püspöki méltóságával és kegyességével a kapitalista gazdasági rend és az ebből származó ideológia hatása alá került. Ezért nem tudott igazi utat mutatni, csak kenetteljes szólamokat hullatott a megalázott és vérző rabszolgákra. A tőkéről, mint világépítő erőről, mint a szépség, szabadság, erkölcs, egészség és élet forrásáról beszélt és megfelejtkezett az éhező százmilliókról és a pusztuló gyermekekről, a fegyverkezésről és a háborúkról, a tüdővész pusztításairól és a hajléktalanná tett emberekről. A tudatlanságról és a nincstelenségről, a zsúfolt lakásokról és mindarról a szégyenről, veszedelemről, embertelenségről, amely akapitalizmus produktuma. A püspök úr az evangéliumra utalta a munkásokat. Az evangéliummal semmi baja nincs a munkásságnak, de az egyházak (az egyik 2000 esztendő óta, a másik 500 esztendő óta hirdeti az evangéliumot) semmit sem javítottak az elnyomottak és kizsákmányoltak sorsán, mert az egyházak mindig az alázatosságot, az engedelmességet, a tűrést és a szenvedést hangsúlyozták ki az evangéliumból, de soha a harcot, soha azt az ostort, amellyel Krisztus kikergette, a kufárokat a templomból és soha azt a kardot, amelyet meg kell villogtatni azok előtt, akik kardot rántanak. Szó sincs róla! Nagy szó az is,hogy az egyházak eljutnak immáron a bírálatig. Ez is a gondolatokat megtermékenyítő szocialista munkásmozgalom nagy műve! • Amíg azonban nem állanak harcosan a szenvedő népmilliók mellé és nem számolnak le a tőkés termelési renddel, addig a prédikáció csak prédikáció marad és még a jóhiszemű emberek sem hihetnek abban, hogy mögöttük fölszabadító cselekedet érik. Az angol munkáspárt elhatározó győzelmet aratott a községi választásokon A konzervatívok veresége megingatta a kormány helyzetét „Ne engedjétek be a szocialistákat!" „Ne engedjétek be a vörösöket!" — süvítették, üvöltötték, bömbölték a reakciósok lapjai, plakátjai, röpiratainak milliói Angliában. November 1-én választották a községi tanácsokat. A jámbor választókat azzal igyekeztek megrémíteni, hogy ahol munkáspárti többség van, ott emelik az adókat, megdrágítják a közszolgáltatásokat. Ezzel szemben a munkáspárt kimutatta, hogy ahol a választók rábízták a község ügyeinek a vezetését, az adókat csökkentette, a villany-, gáz-, víz-, stb. szolgáltatások árát leszállította, megjavította a lakásviszonyokat, a közegészségügyi állapotokat, szegényellátást és hasonlókat. Olyan eredmények, amilyeneket a konzervatívok sohasem tudtak kimutatni. Így azután a választók nem rémültek meg, hanem a legnagyobb bizalommal fordultak a munkáspárt felé, ahol eddig többségben volt, megerősítették a többségét, egész sereg városban és községben pedig többségre juttatták a munkáspártot. A választások eredményéről még csak részleges kimutatást kaphattunk. De már az ideérkezett számadatok is a munkáspárt olyan hatalmas győzelméről tanúskodnak, amelyek jogossá teszik Lansbury elvtárs kijelentését: — Világos, hogy erős munkáspárti hullám söpri végig Angliát! A munkáspárt ugyanis nemcsak azokat a mandátumokat szerezte vissza, amelyeket 1931-ben elveszített, hanem még sok új mandátumot is és ezzel a párt pozíciója jelentősen megerősödött. A kormány minden propagandája hiábavalónak bizonyult és a gazdasági helyzet némi javulása sem változtatott azon, hogy kifejezésre jusson az ország politikai hangulatának a megváltozása. Nyilvánvaló, hogy politikai hangulatváltozás történt, amely a jövő évben megtartandó képviselőválasztásokon kormányváltozást is hoz létre. A konzervatívok súlyos veszteséget szenvedtek (London, november 2.) Londonban a pártok állása az 1931. községi választások után a következő volt: Mandátum Munkáspárt 257 Községi reformpárt (konzervatív) 1055 Haladópárt 58 Pártonkívüliek 15 A mostani választásokon az eddig megállapított eredmények szerint a munkáspárt számos kerületben nagy győzelmet aratott. Az eredmények a következők: Meginog MacDonald „nemzeti" kormánya (London, november 2.) A csütörtökön tartott községtanácsi választások a munkáspárt jelentős győzelmével végződtek. Különösen az ország nyugati részében jutott a munkáspárt számos új mandátumhoz. Több városban pedig megszerezte a mandátumok abszolút többségét Londonban a munkáspárt több kerületben megerősítette a pozícióját, több kerületben pedig megnyerte az abszolút többséget. A választások vesztesei elsősorban a konzervatívok. A liberálisok és a független szocialisták szintén sok mandátumot veszítettek. Csak ott tartották meg mandátumaikat, ahol a konzervatívokkal közös listán jelöltették magukat. A munkáspárt csütörtöki győzelme a községtanácsosi választásokon vészjel a „nemzeti" kormány számára.