Népszava, 1935. február (63. évfolyam, 27–49. sz.)
1935-02-01 / 27. szám
1935 február A NÉPSZAVA oldal Reformok és reformnemzedék Egyszeriben élénk lett a politika piaca. Az egységes párt furcsa bizalmi szavazata és Eckhardt Tibor ezt nyomon követő lemondása után megmozdult két alakulat is. Az egyik a közelmúltban életrehívott „Reformnemzedék", a másik az egyetemi bajtársak Turul szövetsége. Mind a kettő részben olyan követelések mellett tör lándzsát, amelyeket először Bánffytól Tiszáig, azután a világháborún át Bethlenen és Károlyi Gyulán keresztül egyedül mi hirdettünk, vallottunk és vállaltunk. Akkor ezért gúny és üldözés volt osztályrészünk. Ma azt kell látnunk — és e részben örömmel látjuk —, hogy meggyarapodtak azok, akik régi igazságainkat hirdetik. Turulék plakátot ragasztottak ki az utcán és a plakáton kemény megállapítások vannak kilencven év elsikkasztott reformjairól, hárommillió magyar koldusról, a bankokráciáról, kartellekről és követelések földreform, más jövedelem-megosztás után. A reformnemzedék pedig nemzeti egységet sürget és a miniszterelnökhöz vonul föl azért, hogy nagygyűlést tarthasson. Ne keressük, hogy emögött a gyors megmozdulás mögött mi van, vagy ki van. Ne kutassuk, hogy várjon az a reformakarat, amely az országban valóban eleven lánggal ég, ezekben a társaságokban pillanatnyi taktikai élrelendülás csak, avagy pedig végesvégig, minden következménnyel együtt vállalt program. Inkább azt nézzük meg — mert az az érdekesebb —, hogy ezeknek a reformista alakulatoknak vezetői és hívei honnan kerültek ki és honnan jutottak el mai kiállásukig? Csak egy pillantás a névsorba és fölfedezzük mindazokat, akik 1919— 1920-ban a jobboldali megmozdulások terén szerepet játszottak. Ők voltak a diákgyűlések szónokai, a diáktüntetések szervezői; ők voltak az ellenforradalom szellemi ifjúságának legbiztosabb és legmegbízhatóbb kádere. Aligha mondhatjuk, hogy ellenforradalmi múltjuknak szükségszerű, folytatása az, amit ma vallanak. Ellenkezőleg: más történt. Elmúlt több mint egy évtized és az ellenforradalom egész jelszókészletéről kiderült, hogy jelszó csupán; arra volt való, hogy a múlt hatalmai restauráljanak és arra volt jó, holy-- fajok és osztályok ellen ébren tartsák a számukra nagyon hasznos és jövedelmező gyűlölséget, átmentsék ezt munkabérpolitikába, átmentség az állásokért és megélhetésért vívott küzdelembe. Egyszóval a régi okosok besétáltak az ellenforradalom tágranyitott kapuján. A szellemi káder — megkésve, de sohasem későn — észbekap. Észreveszi, hogy itt az új honfoglalás megtörtént és ebben megint — nem a nép győzött. Azok az eszmények, amelyek nevében fegyvereit forgatta — nincsenek sehol, vagy vannak, de kiderült róluk, hogy nemcsak megoldást nem jelentenek, de mélyebben visznek a szakadékba. Kijátszották, megcsalták azok, akiknek fegyverét hordozta. És a szellemi káder — itt az alkalom! — megmozdul. Plakátot ad ki, gyűlést hirdet és reformokat követel. Ezek a reformok szemre valóban az új Magyarország, valóban a hárommillió koldus reformjai. Csak a figyelmesebb szemlélő veszi észre, hogy az ellenforradalmi múltból sok mentődött át, ebbe a mai forradalmár jelenbe és fasizmus után kiált a plakátnak például az a mondata, amely rejtelmesen „a munka és tőke viszonyát nemzeti szempontból" rendezné. És nagyon emlékeztet horogkeresztes hatásokra az a mondat, amely a munka alkotmányát sürgeti. Aminthogy a ,,Führerprinzip" tökéletes elfogadása az, amikor egy ellenzéki reformpolitikát sürgető tábor a meglévő politika vezéréhez járul azért, hogy gyűlésre engedélyt kérjen, nem is közigazgatási értelemben vett engedélyt, hanem elvi beleegyezést. Amennyire biztató jelenség tehát, hogy reformok érdekében mozdul meg egy olyan tábor, amely eddig a maradiság bajvívója és faltörő kosa volt, annyira indokolt az a bizalmatlanság is, amellyel azok viseltetnek e megmozdulás iránt, akiknek a reformkövetelés nem most született programjuk. Munkaalkotmány? Nem. Munkaszabadság! Charta del lavoro! Nem, szabad szervezkedés és gyülekezés! Führerprinzip? Nem, igazi népi demokrácia! A reformnemzedéknek, ha reformvágya őszinte, azt kell tudnia, hogy ezzel a parlamenttel, ezzel a politikai szellemmel nincs reformlehetőség. És ebből önként következik a reformok sorrendje is. E pillanatban csak egy reform lehetséges: az általános, titkos, minden korrektívumtól ment választójog. Csak ezt hozhatják és csak ezt szabad hozniok. Ha hozzák, akkor ez a mai többségi párt csatolványaival és az időnként vele szembenállókkal együtt elvégezte és befejezte szerepét és mehet vissza a tömegekhez, hogy számot adjon és hogy számon kérjék. Ebből a számadásból és számonkérésből születik azután az az új politikai közélet, amelyhez mindenfajta reformista utat talál majd és amelynek talaján valóban megindulhat a reformkorszak. Hogy hol lesznek akkor, a kiáltvány szerkesztői: 1919-ben-e vagy 1935-ben, nem tudjuk és sok okunk van, hogy bizonyos kétséggel vessük föl a kérdést. Viszont: el kell ismernünk, hogy ma is messzire jutottak már 1919 daliás időitől. Ha ellenforradalmi múltjukat teljesen levetkezik, ha a maijuk frontján tiszta helyzetet teremtenek, ha végesvégig viszik új megmozdulásuk következményeit, országépítők lehetnek. Ha nem, egy kísérlettel több. Egy próbálkozás, amely elmúlik, mint a többi, nyom nélkül és anélkül, hogy történeti feladatát teljesítette volna. Mi nem várunk semmit és mi nem félünk semmitől. Nincsenek illúzióink, de nincsenek elfogultságaink sem. Nem várjuk a reformfiatalság segítségét nagy harcainkhoz, de nem bélyegezzük őket vissza 1919-be sem. A választás rajtuk áll. Reform vagy taktika. Ez itt a kérdés. A „Reformnemzedék" és a bajtársi egyesületek állásfoglalása az egységespárti palotaforradalmárokkal szemben izgalmak az egységes pártban. — Komoly válságok előtt a magyar politika. — A kisgazdapártiak „mindent megtesznek az egységes párt elpusztítására". — A szociáldemokrata párt harcba hívja az egész ország népét a becsületes általános, titkos választójog kivívásáért A magyar politika kezd érdekessé válni. Az egységes párt keddi értekezletén kirobbant ellentétek távolról sem simultak el azzal a bizalmi szavazattal, amelyet Gömbös az egységes párttól kapott. Ez a bizalmi szavazat beavatottak szerint csak arra való volt, hogy az elégedetlenkedő egységespártiak időt nyerjenek. Eckhardt Tibor lemondása népszövetségi fődelegátusi megbízatásáról, ugyancsak nem jelenti, hogy most már az egységespárti kedélyek megnyugodtak volna. Az ellentétek sokkal mélyrehatóbbak helyzetet, és azt akik jól ismerik , állítják, hogy a magyar politikai élet komoly válságok előtt áll. Erre vall különben az a körülmény is, hogy a Gömbös környezetéhez tartozó politikusok fölvonultatják a mezei hadakat. Az egységes pártban és különösen Bethlen csoportjában még mindig élénken kommentálják Gömbösnek az egységespárti vacsorán tett ama kijelentését, hogy az egységes párt nemcsak a képviselők testületéből áll, hanem van egy országos szervezet is, amelynek fejlődésére és kívánalmaira tekintettel kell lenni. Ezt legtöbben úgy magyarázzák, hogy Gömbös adott esetben az országos szervezetre akar apellálni az egységes párt elégedetlenkedő elemeivel szemben. Gömbösnek és Gömbös környezetének a reformpolitikával kapcsolatos kijelentéseit még azok az egységespárti körök is aggodalommal figyelik, amelyek különben meg vannak győződve arról, hogy Gömbösnek tulajdonképpen nincsen szándékában olyan mélyreható reformok keresztülvitele, amelyek a magyar uralkodó osztályok birtokállományát és hatalmi elhelyezkedését érintenék. Ezek a körök attól félnek, hogy a reformok hangoztatása nyomán fölszabadulnak a szociális elégedetlenség erői és a magyar politikát olyan irányba tolják, amely szerintük nem kívánatos. Ezek az egységespárti körök éppen ebből a szempontból szívesebben látták volna, ha az Eckhard-konfliktus elmarad és így a kisgazdapárt agitációja bizonyos mértékben szabályozható maradt volna. Most tartanak attól, hogy a kisgazdapárt esetleg megint visszatér a Gömbössel való megegyezését megelőző idők erőteljesebb tempójához. Az egységes párton kívül álló politikai tényezők egy része viszont attól tart, hogy a bajtársi szövetségek politikai megiuzdítása, harcbavetése és taktikai fölhasználása fasiszta irányba való eltolódást eredményezhet. Egyszóval: a magyar politika üstjében ugyancsak forrnak a dolgok s a legközelebbi időben meglehetősen izgalmas események követik majd egymást. A választójog kérdése íme kimozdította megmerevedéséből a magyar politikát és most minden azon fordul meg, hogy lesz-e a magyar demokratikus erőkben annyi rugalmasság, hogy ebből a forrongásból kihozzák a becsületes, titkos választójogot, amely egyedüli föltétele annak, hogy igazi reformkorszak kezdődjék el Magyarországon, mégpedig olyan reformkorszak, amely a demokratikus haladást biztosítja. A szociáldemokrata párt állásfoglalása egészen világos és kétértelműség nélkül való. A magyar politika sorsdöntő kérdésének tekinti most is, mint azelőtt is mindig a titkos választójogot, a demokratikus és hamisítatlan népképviselet megalkotását. Ezért hívja harcba az ország népét. Bizonytalanság, nyugtalanság, tájékozatlanság az egységes párt tájékán Eckhardt delegátusi Tibornak megbízatása népszövetségi él történt ITT ITT IS ahol a sajtóagitáció alatt megfordulsz, ne feledkezz meg a NÉPSZAVÁ-ról. Első kérdésed az legyen: a magyar dolgozók napilapjára, amely április 1-én ünnepli megjelenésének 30. évfordulóját