Népszava, 1943. május (71. évfolyam, 97–122. sz.)

1943-05-11 / 105. szám

1943 május 11. kedd NÉPSZAVA Szociális gondolat " Az egyik déli lap vezércikket kö­­zöl a szociális gondolatról. Egy évfordulót ünnepel: tíz évvel ez­előtt Pécsett mozgalom indult meg az intézményes szociális gondosko­dás megvalósítására. Távol áll tő­lünk az a gondolat, hogy le akar­juk becsülni a pécsi mozgalmat. Szívesen és készséggel elimerünk minden hasonló irányú kezdemé­nyezést. Meg kell jegyeznünk azon­ban: különös jelenség az, hogy a­­szociális gondolat tízéves jubileu­máról közölnek vezércikket, éppen abban az esztendőben, amikor or­szágos keretek között való mű­kö­désü­k negyvenedik évfordulóját ünnepelték a szakszervezetek, ame­lyek hasonlíthatatlanul szélesebb körben, nagyobb perspektívákkal és felmérhetetlenül eredményeseb­ben dolgoztak tettel és szóval a szociális gondolat érvényesüléséért, mint bármely helyi jellegű mozga­lom. Ennél is különösebb azonban és nem csekély mérvű elfogultságot bizonyít az említett déli lapnak az az állítása, amely szerint negyed­századdal ezelőtt ők v­olt­a­k az elsők, akik „a néha kapkodó, bár mindig jóindulatú szociális segítési rend­szer" átalakítását sürgették és azt kívánták, hogy ne csak a már meg­levő bajokat orvosolják a szociális segítés során, hanem igyekezzenek azokat megelőzni. Amikor az „Új tyemnedék" önmagának és az általa képviselt mozgalmaknak önkénye­sen adományozza az elsőséget az intézményes szociálpolitikáért foly­tatott munkában, ismét hivatkoz­hatnánk a négy évtizede országos keretek között működő szakszerve­tekre. Ha azonban nem az országos szakszervezeti mozgalmat nézzük, hanem az egyes szaks­zervezetek szociális propagandáját és az álta­luk elért szociális eredményeket, akkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Magyarország munkásságá­nak szabad szervezetei már sok­szor annyi idő óta dolgoznak rend­szeresen és komolyan a szociális rendszer megreformálásáért, mint amióta a túloldal a szociális gon­dolatot felfedezte. Mert ők — akár a huszonötéves, akár a tízéves ju­bileumot nézzük — csak akkor fe­dezték fel a szociális gondolatot, amikor az­ már Magyarországon is nemcsak határozott megfogalma­zást nyert, de a haladás híveinél hatalmas mértékben tért is hódí­tott. Bizonyos társadalmi osztályok, rétegek és mozgalmak h­iába ítélik tehát most önmaguknak az első­séget a szociális gondolat terén, az egészséges társadalmi átalakulás gondolata nem felülről nőtt, hanem az öntudatos munkásság volt az, amely kiharcolta, hogy elhanya­golhatatlan, egyre ink­íbb előtérbe kerülő tényezőjévé váljék a ma­gyar politikai és társadalmi élet­nek, későbbé válni! Mi a magunk részé­ről a most leleplezett Weisz-Szécsény-, a fent idézett Ivenyeres-Kaufmann- és a nemrégiben lelep­lezett Bencsik-Schulhef-ügyön kí­vül csak egy esetről tudunk, amikor valaki nem törődve zsidó őseivel, a hazai antiszemitizmus pápájává akarta magát feltolni. Mi azonban — készséggel elismerjük — sem a zsidó ősök, sem a jelenlegi nyilas vezetők családi viszonyai tekinteté­ben nem tartjuk magunkat szak­értőnek. A „Virradat" azonban, amint a fentiekből kiderül, még egész sorozatát ismeri az olyan ese­teknek, hogy zsidók születési bizo­nyítványukat meghamisítva, nyilas vezetőknek csaptak fel és nyilván még ma is vezető szerepet játsza­nak az „ahány tag, annyi párt" mozgalmainak vala­melyi­kében. Ne legyenek tehát olyan diszkrétek, fő­leg, ha már kilátásba helyezték. Kevesebb diszkréciót! A Népszava is beszámolt annak a Weisz Andor nevű autófuvarozónak az esetéről, aki születési bizonyítvá­nyát meghamisította és mivel így Szécsény A. István néven „fajkeresz­tény " lett, első dolga volt, hogy fel­csapjon dühödt antiszemitának és nyilasnak s itt vezető szerephez is jutott. Az eset kapcsán az „Újság" szombati száma elmélkedést­­közölt, amire a,,Virradat" mérges felhördü­léssel válaszolt. A felhördülés lé­nyege az, hogy nem ez az első ha­sonló eset, ott volt a hírhedt Kenye­res-Kauf­m­ann-ü­gy is, amikor egy ugyancsak zsidó származású kalan­dorból lett szélsőjobboldali antisze­mita politikus, amíg le nem leplez­tek. Ezután így folytatja a ,,Virra­dat": „Ha a szabad elvek hivatalos sajtóorgánuma szeret hasonló cse­megékkel foglalkozni, mi szívesen szolgálunk az ilyen egerek egész so­rozatával is. Csak kérjen, mi adunk." No-no, a dolog kezd egyre érdes Asszonyom! Ha azt akarja, hogy az előző napról eltett étel olyan íz­letes legyen, mintha frissen készült volna, teszyen a főzésnél a vízbe VIVÁT tablettát. Legújabb jelentések a tunéziai harcok végső szakaszáról Bizertától délre beszüntették az ellenállást a túlerővel szemben a tengelycsapatok.­­ A középső szakaszon, Tunisztól dél­keletre még tartanak az elkeseredett védekezőimre­­k. Német hivatalos jelentés a vörös hadsereg kubáni áttörési kísérleteinek meghiúsu­lásáró­l Bizerta és Tunisz elfoglalásával a tunéziai hadjárat ugyan még nem fejeződött be, de amint arra a né­met és olasz fővárosban egyöntetűen rámutatnak, a döntés hétyégében megtölteni és Rommel tábornagy, valamint Arnim vezérezredes csapa­tai, az olasz kötelékekkel egyetem­ben, betöltötték azt a feladatot, ame­lyet a német-olasz hadvezetés a szö­vetségesek afrikai hadicéljainak meglassítására és a számbeli hát­rány ellenére való állandó akadá­lyozására nézve számukra kijelölt. Ennek következtében ismét az euró­pai harci események kerülnek az érdeklődés előterébe és a német fő­városból közvetített hírek valóban arra engednek következtetni, hogy a keleti fronton máris előrevetik árnyékukat a közeljövőben kiala­kuló hadműveletek. A végső harcose Tritiéz Arbion Amint berlini katonai körökben kiemelik. Bizerta és Tunisz elfogla­lásával a tunéziai hadjárat még egyáltalán nem ért véget, amit azok az elkeseredett b­ircok is mutatnak, amelyek a tengely új védőállásai előtt, a Tunisztól délre és délkeletre fekvő hegyvonulat, mentén folya­matban vannak. Az erre vonatkozó „N. tr. T."-távirat a többi között a következőket mondja: ,,A német és olasz csapatok az utóbbi napok so­rán kisebb területre tömörültel­ és így részben jelentékeny veszteségei­ket ki tudták egyenlíteni. A táma­dók veszteségei aránytalanul na­gyobbak voltak, úgyhogy átcsopor­tosítá­sokat kellett végrehajtaniok és erősítéseket kellett az arcvonalra dobni. A tengely védővonala most a következő irányban húzódik: A tuniszi öböl­ déli szögleténél kezdő­dően délnyugati irányban halad az ottani hegyhát mentén egészen Zag­houanig, onnan pedig délkeleti irányba térve, eléri Enfidaville kör­nyékét. E fővédelmi vonal előtt a tengelynek még számos támaszpont­ja áll harcban és köti le az ellenség jelentékeny erőit. Az angolszászok legutóbbi kísérletei, amelyek során összpontosított támadással akarták áttörni a védővonal néhány különö­sen fontos pontját, meghiúsultak." Berlinben rámutatnak arra, h­ogy a német és olasz csapatok ezen a sza­kaszon még­­mindig szervezeti és erélyes ellenállást fejtenek ki és katonai körökben megjegyzik, hogy a Bon félszigeten repülőtér is áll a tengelycsapatok rendelkezésére." A ,,Pest" berlini tudósítója meg­állapítja, hogy az áttörés következ­tében kialakult új arcvonal mögött mindenfelé sü­ndisznóázásokban vé­dekező tengelycsapatok maradtak vissza. Ilyen visszamaradt ellen­állási szigetek vannak a többi kö­zött Dzsebel Askelnél, Ferryville­nél, a Tunisz előtti síkság keleti szélén és Te'oourbánál is. „Tegnap este még arról jöttek hírek — írja a továbbiakban a berlini tudósító —, hogy mindezeken a helyeken ed­dig az angolszász erők támadásait elhárították. Semmi kétség azonban abban a tekintetben, hogy az emlí­tett állások ellenállóképessége csak korlátolt, annyival is inkább, m­ert kívülről jövő segítségre, vagy után­pótlásra gondolni sem lehet. A ten­gelyezőknek így vázolt helyzetével szemben különösen súlyosan esik latba az angolszászoknak az a fel­tétlen fölénye, amelyet itteni illeté­kes helyek is egészen nagyerejűnek mondanak. További magyarázatok­ból kitűnik, hogy a szombati jelen­tésben említett azok a tengely­csapatok, amelyek Bizerta és Tunisz között védekeznek, Porto Farina előtt hídfőállásszerű ellenállási he­lyet alakítottak. A tengelyerők fő­része azonban a Cap Bow földnyel­ven foglalt állást, amelyet a száraz­föld felől elreteszeltek. Az itteni hadműveletek helyét földrajzi szem­pontból abból lehet megállapítani, hogy a jelentések Dzsebel Ouzdnál megakadályozott áttörésről tettek említést. A 8. brit hadsereg támadó­hullámai most az Enfidaville­től északra levő tengelyállások ellen nyomulnak és hatásuk különösen Hammamet irányában érezhető. A Cap Bon félszigeten levő tengely­erők helyzetére nézve még külön fontosnak tartják annak kiemelését, hogy a tenger felől a szövetségesek erős flottája számára, a szárazföld felől pedig erős tüzérség és légierő számára nem nagy feladat ezeknek legyőzése. Ezért nem látszik lehe­tetlennek a hősi ellenállás után­­ a megadás feltételezése sem, amire bi­zonyos alapot nyújt a német rádió­nak éjféli adásában közölt egészen kivételes, nagy méltatás különösen, az itt küzdő német csapatok hősi bátorságáról, amit különben a napi jelentés is kiemelt. Ennek a hősi ellenállásnak értékét a hivatalos méltatás során azzal is kiemelik, hogy a tunéziai hídfő védelmi? „tökéletesen betöltötte hivatását s a tengelyhadvezetés hadműveletei szempontjából továbbra már úgy­szólván alig van jelentősége". A harcok további alakulásáról az olasz főhadiszállás és a német véd­erőfőparancsnokság hivatalos köz­leményei számolnak be. Az olasz hivatalos jelentés — a német jelen­téssel egybehangzóan — közli, hogy „Bizerzától délkeletre az ellenség újabb páncélosegységek tömeges harcbavetésével és hatalmas légi­alakulatok támogatása mellett va­sárnap is folytatta támadását az olasz-német erők ellen. Az arc­vonalnak­ ezen a szakaszán vitézül kü­zdő olasz-német csapatok elszán­tan harcoltak, amikor azonban a küzdelemben minden erejü­k ki­merült, amikor már nem volt többé harcképes ágyújuk és harckocsi­juk és amikor minden lőszerük ki­­merült, az ellenséges erők lehenge­relő tömegével szemben végül is kénytelenek voltak ellenállásukat beszüntetni." A hivatalos jelentés a továbbiakban kiemeli, hogy a déli arcvonalon a 8. brit hadsereg rendkívül heves tüzérségi előkészí­tés után indított ismételt támadá­sait visszaverték a tengelycsapa­tok. Ide iktatjuk azt a veszteség­kimutatást, amelyet a „Forze Arm­ata", az olasz véderő lapja közöl a halottakról és sebesültek­ről. Eszerint az olasz szárazföldi hadsereg a háború eddigi folyamán a különböző arcvonalakon a követ­kező veszteségeket szenvedte: Nyu­gati arcvonal (Franciaország ellen­): elesett 435, megsebesült 3551. Bal­káni arcvonal: elesett 22.728, sebe­sült 49.826. Afrikai arcvonal: el­esett 15.362, sebesült 23.588. Szovjet arcvonal: elesett 6674, sebesült 36.303. Hazai arcvonal: elesett 494, meg­sebesült 468. Az olasz véderő lapjá­nak­ ez a veszteségkimutatása a há­borút kitörésétől ez év április 30-ig terjed, a legutóbbi tíz nap tunéziai csatáinak veszteségei tehát ezek­ben nincsenek feltüntetve. A ki­mutatás szerint tehát az olasz szárazföldi hadsereg — az eltűn­teken és hadifogly­ok­on kívül —­ a háború eddigi folyamán 16.193 ha­lottat vesztett és 113.736 sebesültje volt. A keleti hadszíntér A hétfői német hivatalos jelen­tés első helyen emlékezik meg a keleti front harcairól és ezek kö­zül is azokról a sorozatos támadá­sokról, amelyeket a vörös hadsereg kötelékei napok óta intéznek a kubani hídfőállás pillérei ellen. Közli a német hivatalos jelentés, hogy a szovjet csapatok támadá­sait — amelyeket nagyszámú pán­célos- és nagy légierő támogatott — visszaverték és az áttörési kí­sérleteket meghiúsították. A német fővárosban a kubani hídfőállást „lekötő és anyagpusz­tító arcvonalnak" nevezik. Meg- 3. oldal ­ MUUÓTA KÍMÉLETESEN TISZTÍT. hogy szívesen szolgálnának az ilyen esetek sorozatával. Az ország köz­véleményét ugyan már egyre ke­vésbé érdeklik a nyilasok ügyei, de azért a zsidóból lett nyilas vezetők esetei mégis keltenének némi érdek­lődést.

Next