Népszava, 1943. június (71. évfolyam, 123–144. sz.)

1943-06-01 / 123. szám

linó juauus 1, kedu Hill HIHIHI II I W Willi1 II NEPÖSAVA A miniszterelnök beszéde Hosszabb idő után szombaton részletes beszámoló beszéd­e­t mon­dott Kállay miniszterelnök az or­szág kül- és belpolitikai helyzeté­ről, valamint a kormány politiká­járól. Amikor néhány szót hozzá akarunk fűzni ehhez a miniszter­elnöki megnyilatkozáshoz, min­denekelőtt meg kell állapítanunk, hogy pozitívumként könyvelhető el az a tény, hogy a beszéd el­hangzott. Az ország tájékoztatá­sát a kormányzat felfogásáról és politikájáról mindig elsőrendűen fontosnak tartottuk, de különösen fontos ez most, amikor — mint Kállay is megállapította — „a há­ború döntő szakaszához érkezett". Ezzel a kijelentéssel azt is meg­mondotta a kormány elnöke, hogy Magyarország is történelmének sorsdöntő szakaszát éli. Sohasem fontosabb, hogy az egész nép tisz­­­tán lássa a helyzetet, mint ilyen körülmények között, mert Ma­gyarország dolgozó tömegei hiva­tottak arra, hogy kijelöljék a jövő útját. Tudniok kell tehát, mi a kormány álláspontja, s milyen irányba iparkodik irányítani ezekben a napokban a­ kormány­zat a magyar politikát. Mielőtt rátérnénk a szombati beszédben kinyilatkoztatott kormányprogram néhány részletére, még egy meg­állapítást kell tennünk. Lényegé­ben — Kállay is hangoztatta ezt — változatlan a kormány politi­kája. Magyarország szervezett munkásságának politikai pártja már a kormányprogram megadá­sakor leszögezte, hogy ellenzéki álláspontot foglal el. A mi elveink és célkitűzéseink is változatlanok, tehát, a miniszterelnök most meg­tett kijelentései után is változat­lanul szilárd ellenzéki álláspon­tunk. A MUNKÁSSÁG LAPJA A NÉPSZAVA Ma már teljességgel elkerülhet­­et­len, hogy bármilyen komoly po­litikai beszéd jelentős részét ne­m foglalja el a szociális kérdések taglalása. Amit Kárlay távolabbi időben végrehajtandó tervei kö­zött említett, azt most nem tart­juk időszerűnek vita tárgyává tenni, csak megjegyezzük, hogy a szervezett dolgozók e tekintetben már régen részletes, átfogó és tel­jes programot dolgoztak ki. Annál időszerűbb viszont az a probléma, amely fontos szakaszát alkotta a miniszterelnöki beszédnek is: az árak és a bérek kérdése. Nem ta­gadta a miniszterelnök, hogy e té­ren nincs meg az egyensúlyi hely­zet és nyíltan szólott a feketepiac­ról s az árdrágításról is. Levonta a helyes következtetést, amely sze­rint rendezni kell a munkabéreket és fizetéseket, egyensúlyba kell hozni azokat az árakkal, biztosí­tani kell minden dolgozó emberibb megélhetését. Az elvi kijelentések etekintetben is helytállóak, de a nyugalom biztosítását azzal szol­gálta volna a miniszterelnök, ha etekintetben konkrét, félreérthe­tetlen bejelentést tesz, közli, hogy miként és mikor kívánja a kor­mányzat intézményesen rendezni a kérdést. ­ Olvasd a Népszavát és le­­szerezz új előfizetőket! 4 AjBiuffl^^iB^-^l­ # 1943- évi gémnius hó 5-én, SZOMBATON dél­után 1/24 órakor a 8€©E*aédStsí­astasa-w olcsó­helyáras szórakoztató előadást rendez. Színre kerül a című nagy nyári revü 16 képben Jegyek ára: 60 fillértől 3 pengőig Ruhatári díj személyenként: 20 fillér Figyelmeztetés! Az előadást csak 16 éven felüliek látogathatják! Jegyek kaphatók Kultur propaganda jegypénztárainknál: Népszava­könyvkereskedésben (VII. Erzsébet körút 35), tel.: 222-293 és a Népszava kiadóhivatalában (VIII. Conti ucca 4), telefon: 130-830, 331 és 332. A nagy érdeklődésre való tekintettel kívánatos a jegyekről jóelőre gondoskodni. Ho­hr Annak ellenére, hogy a had­i jelen­tések lényegében semmiféle kiemel­kedő eseményről nem számolnak be, megállapítható, hogy a háborúnak úgyszólván valamennyi frontján — a keleti arcvonalon, a nyugati és déli európai légitérségben épúgy, mint a Távol-Keleten — szünet nél­kül folynak a hadműveletek, ame­lyek egyelőre csak az állás­ha­rcok jellegével bírnak és a végső dön­tésért meginduló küzdelem elő­csat­ár­ozásainak tekinthetők. Német közlés ere a keleti frontról A német véderőfőparancsn­okság hétfői hivatalos jelentésének meg­állapításai szerint a Kuban vidé­kén néhány nap óta folyó harcok az utolsó 24 órában észrevehetően ellanyhultak és általában az egész keleti fronton csak csökkent harci tevékenység észlelhető, amely jár­őrharcokban és ro­hamcsapatvállal­kozásokben merül ki. Az ezt meg­előző berlini jelentések szerint a kubana hídfőért folyó nagy csata második szakasza is a német el­hárítás győzelmével végződött és a szovjet csapatok háromnapi tömeg­támadás után majdnem az egész arcvonalon — amely Novorosz­szijszktól a temrjuki lagunavidékig terjed — abbahagyták nagyarányú támadásaikat. A továbbiakban közli a német jelentés, hogy a szovjet csapatok szombaton megkísérelték, hogy nagyobb erőkkel betörjenek az Azovi tengernél fekvő laguna­vidékre és ily módon a német vé­delmi vonal hátába kerüljenek. A berlini jelentés kiemeli, hogy a légihaderő beavatkozása ezt a szán­dékot hatásosan meg tudta akadá­lyozni és a megrakott partraszálló bárkákat elsüllyesztették. Meg­említi még a jelentés, hogy a Do­nee középső folyásánál, Lizscsanszk­tól északnyugatra a német magas­lati állások ellen törő szovjet csa­patok előrehatolását a német elő­tér biztosítói már kezdetben vissza­vetették. A kurcani hídfőért folyó harcokkal kapcsolatban Berlinben rámutatnak arra, hogy az utóbbi 24 órában új mozzanat a szovjetorosz légierő na­gyobb bevetése volt ezekbe a küz­delmekbe. Ezek a repülők támadá­saikat főként a keresi tengerszoro­son áthaladó német utánpótlási ösz­szeköttetés ellen, valamint a Krim­szkajától délnyugatra levő harci szakasz állásai ellen irányítják. Ez az arcvonalszakasz továbbra is a szovjetorosz erőfeszítések tulajdon­képpeni súlypontjának tekinthető. Újabban Berlinben az a benyomás alakult ki, hogy a szovjet hadveze­tőség belátta az arcvonaltámadás céltalanságát és ezért új tak­tikába kezdett. Ez a­ taktika a lassie anyag­csata. Illetékes német részről rámu­tatnak azokra a­ rendkívüli erőfeszí­tésekre, amelyeket a vörös hadsereg tesz a kubani hídfő ellen. Ezt az erőfeszítést mutatja az a tény -mondja az erről szóló berlini táv­irat -, hogy a szovjet csapatok túl­súlya a hídfőnél 10:1 arányúnak mondható és valószínű, hogy ezt a túlsúlyt ezen­ az arcvonalszakaszon a légierőkben is meg akarják te­remteni, nyilván azzal a céllal, hogy igyekezzenek megakadályozni az erősítések küldését a hídfőállásokba. A keleti arcvonalon folyamatban levő előkészületekkel kapcsolatban a „Die Wehrmacht", a német had­sereg szaklapja a többi között a kö­vetkezőket írja­: „A háborúban mindig kell szá­molni az ellenféllel és annak tervei­vel. De hogyan tudja meg az em­ber az ellenség szándékait? Itt minden rendelkezésre álló eszköz művészi kihasználására van szük­ség, hogy az ellenfél terveivel tisz­tába jöjjünk. Ezeket meg kell előzni, keresztezni és meghiúsítani, anélkül, hogy közben saját ter­veink véghezvitelében zavarva len­nénk." A lap ehhez rögtön hozzá­fűzi, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni, mert az emberek ál­talában nem is sejtik, mennyi ka­tona fáradozik azon, hogy száraz­földi és légimegfigyelés révén adatokat szerezzen, amelyeknek ügyes kiértékelése azután aránylag hiánytalan képet ad az ellenfél ren­delkezésére álló személyi és anyagi erőkről és azoknak felhasználásáról. A leküzdendő nehézségek főleg azért számosak, mert az orosz ellenfél igen jól ért az álcázáshoz. Saját országában harcol és így ki­használja a polgári lakossággal való kapcsolatait és együttműködik a partizánokkal. „Már ebből az ok­ból is — folytatja a német had­sereg lapja — rendkívül elővigyá­zatosnak kell lennünk minden elő­készületünkben, hogy abba az ellen­fél bepillantást ne szerezhessen. Nagy kiterjedésű előkészületek, ame­lyek nagyobb operációkat előznek meg, a dolgok természete folytán azonban már nem titkolhatók. Az ezekkel a mozdulatokk­al együttjáró átcsoportosítások a vasutakon és az útvonalakon olyanok, hogy azokat gyakorlatilag nem lehet elrejteni." A „Die Wehrmacht" ezután ismer­teti a helyzet fejlődését április és május hónapokban a keleti fronton és ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy éppen ez alatt a nyolc hét alatt az arcvonal mögött nagymértékben megerősödött a­ partizánok tevé­kenysége. A lap ebben is annak jelét látja, hogy a vörös hadsereg támadási tervekkel foglalkozik, vagy legalább is az a szándéka, hogy a jelenlegi német előkészüle­teket megzavarja. Európa védelme A „Die Tat" római tudósítója szerint az olasz fővárosban nagy figyelmet keltett az a jelentés, hogy olasz, és német repülőgépek Bizerza és Sousse kikötőjében összegyüleke­zett szövetséges part­raszállítóha­jó­kat bombáztak. Ezzel kapcsolatban megjegyzik Rómában, hogy a tengelyhatalmak megtették a szükséges rendszabá­lyokat a szövetségesek esetleges partraszállási kísérlete ellen. Svá­niában a partraszállás céljaira szánt hajók északafrikai jelenlété­ből egyesek azt a következtetést vonják le, hogy minden jel elég világosan mutat a szövetségesek ilyen irányú terveire. Másrészről azonban — főleg római semleges körökből — olyan vélemények hang­zanak el, amelyek­ ezzel ellenkező felfogást vallanak és kevésbé riasztó nézetet képviselnek. Ez utóbbi körökben feltűnő ténynek mondják, hogy Angliában és az Egyesült Államokban éppen most folytatnak inváziós propagandát és ez majdnem kizárólag Olaszország ellen irányul. Nagyon is lehetsé­gesnek tartják, hogy mindez csu­pán figyelmet elterelő manőver. Az invázió kérdését illetően Ró­mában rámutatnak arra, hogy ilyen hadművelet végrehajtására legalább is minden hadianyaggal fölszerelt és állandóan ellátott többszázezer főnyi hadseregre van szükség. Ez azonban sokmillió ton­nányi flottát vesz igénybe. Mint­hogy pedig ilyen flotta szüntelenül az elsüllyesztés veszélyének lenne kitéve, azért éppen olyan nagy tonnatartalmú tartalékflottának kel­lene rendelkezésre állnia. Római semleges körökben ehhez hozzá­fűzik, hogy egy olaszországi sike­res invázió sem jelentene előnyt, mert a lehető legnehezebb feladat elé állítaná az angolszászokat. A svájci sajtó svédországi érte­sülése szerint a stockholmi­, lapok újabb részleteket közölnek a ném­et hatóságok által Norvégiában vég­rehajtott erődítési munkálatokról és védelmi biztonsági előkíséületek­ Lassú an­gcsa a harcok a kel­y alakúin Elcsendesedett a küzdelem a Kuban vidékén. — Meghiúsított partraszállás az Azovi tenger lagunáinál Védelm­i intézkedések az angoolszászok esetleges partra­szállási kísérletei ellen Hatalmas erővel tombol az európai légiháború oldal

Next