Népszava, 1944. február (72. évfolyam, 25–48. sz.)
1944-02-13 / 35. szám
1944 február 13. vasárnap NÉPSZAVA t. A hétfői riportlap programja a címe képét Ezzel vállalhatjuk egyúttal azt a nevelő szerepet is, amely eddig a szocialista munkásság neveléséből kifnjzott A munkásszínpadról természetesen nem hiányozhatik ma a munkásság mindennapi élete, problémája és harca Ehhez azonban a szocialista írókra van szükség, akiknek meg kell teremteniük a szocialista drámaírást. A hivatásos munkásszínjátszók célját tehát a következőkben foglalhatjuk össze: a feltörekvő osztályok ember- és társadalomalakító harcát a színjátszás magavabb fokú eszközeivel, szocialista tartalommal nemzeti formában kifejezni. A hivatásos munkásszínjátszásnak tudatosan világnézeti színháznak kell lennie, éppen annyira, amennyire akár a polgári, vagy bármely más színház nyíltan, vagy rejtve, mindig egy meghatározott osztály világnézetének a kisugárzója. A hivatásos munkásszínjátszók nyíltan, minden kendőzés nélkül vállalják és képviselik a munkásosztály világnézetét, mert ez adja meg színjátszói hivatásuknak éltető elemét, ez kelti életre szerepük holt anyagát és ez szentesíti osztályukkal közösségi kapcsolatát A hivatásos munkásszínjátszó meggyőződéses színjátszó. A szerep nála sohasem válik öncélú kiéléssé, hanem játékszerepe a színpadon összeforró az életszereppel. Meggyőződéses színjátszói magatartása szabja meg mindig munkáját és célját. Így jön létre ez a munkásszínjátszói hivatástudat, amely a hivatásos munkásszínjátszás hordozója. Ez a hivatás vállalja nemcsak a jelent hanem a múltat és a jövőt is. Ez a hivatás áldozatadás a színházi kultuszok ősi szertartásainak értelmében. Ez raizolja meg a hivatásos munkásszínjátszó külső és belső arculatát. Ez a hivatás avatja végül a munkásszínjátszót a színjátszás igazi papjává. Egyedül így válhat a munkásszínjátszó kellő felkészültséggel és magasabbrendű hivatástudattal egész osztálya és népe nevelőjévé hogy így végső fokon megszerkeszthesse a munkásszínpad és a dolgozó tömegek között az igazi harmóniát Szendrő Ferenc. NYITVALEVŐ MÚZEUMOK Országot Magyar Történeti Múzeum (VIII. Múzeum körút 14—10) történeti és régészeti gyűjtemények 10—1 ig. - Iparművészeti Múzeum (OIUSi út 38) 9—VB ig. - Országot Magyar Szépművészeti Múzeum (Aréna út 41) 10—V12-ig. — Mezőgazdasági Múzeum (Városliget, Széchenyi sziget) 10—1 óráig. -Az OTI Egészségügyi Múzeuma (Eötvös utca 3) 3—6-ig. - Közlekedésügyi Múzeum (Városliget) 9— 1-ig. - M. kir. Aadit Múzeum (Bástyasétány 40) 9-1-1g. 15. oldal KOSSUTH LAJOS ÉS A DUNAI KONFÖDERÁCIÓ A Duna-medence kérdései. — A délkeleteurópai kérdés Európa egyik legnagyobb jelentőségű problémája Néhány hét múlva az egész magyarság megemlékezik történelme egyik legnagyobb alakja, Kossuth Lajos halálának félévszázados fordulójáról. De Kossuth Lajos, aki nemcsak hazájának, hanem egész Európának egyik legjelentősebb szavú politikusa volt mindig aktuális. Íme, a Népszava szerdai számának vezércikkében szóltunk, a kis államok kérdésével kapcsolatosan, arról, hogy Angliában vita folyik az angolszász hatalmak háború utáni terveiről, „különösen, ami a délkeleteurópai államokat, tehát Európának azt a területét illeti, amelyet Londonban ma prosz érdekszférának tekintenek" — ei megjegyeztük, hogy ezeket az idézett sorokat szó szerint a kormány esti félhivatalosából írtuk ki, abból a lapból, amely érdekes ismertetést közölt a „Fortnightly"nak arról a cikkéről, amely ezeket a terveket ismertette. Az angol cikkíró a Dunamedencéről is beszélt és megállapította, hogy a dunavölgyi tér problémáinak megoldása nélkül sohasem lesz béke Európában. Arra a következtetésre jutott, hogy Angliának már most biztosítania kellene az önrendelkező jogot mindazoknak a kelet- és délkeleteurópai népeknek, „amelyek akár német megszállás alatt élnek, akár nem, de maholnap a háború közvetlen akcióterületébe kerülhetnek". És azzal folytatja az angol közíró, hogy a legtermészetesebb és legegészségesebb megoldás a föderáció volna. Az idézett cikkünkben rámutattunk arra, hogy ezt a nagy problémát az európai politikának nem kisebb alakja fejtegette, mint Kossuth Lajos, „akinek politikai működésétől elválaszthatatlan a a dunai konföderáció megjelölés." Milyen vonatkozása volt Kossuth Lajosnak ehhez a dunai problémához? A dunai kérdés nem Kossuth Lajos politikai munkálkodása idejében vetődött fel először. Az adatokat összehasonlítgató közgazdászok úgy mondják, hogy a Duna Európának legnagyobb nemzetközi folyama. Közel háromezer kilométer a hosszúsága, keresztülfolyik az országok egész során vagy érinti az országok egész sorát. A közel háromezer kilométerből vagy ezer kilométer esik magyar területre. De a Duna nemzetközi folyó, Németországé is, az osztrák területeké is, az első világháború után kialakult szlovák és cseh területeké is, szerb és bolgár vidéké is, román vidéké is. Európai folyó, a fő karakterisztikána mégis az, hogy délkeleteurópai folyó. Nemzetközi jelentőségét évszázadokkal ezelőtt felismerték már. Már 1617-ben tárgya volt a Duna egy diplomáciai tanácskozásnak, amely Törökország érdekeit vitatta, a nemzetközi jog megtanítja a száz évvel később, Pozsarevácon tanácskozott Duna-bizottság működését, amely megteremtette a pozsareváci kereskedelmi és dunai szerződést. A pozsareváci határozatok több, mint másfélszáz éven át jelentettek vezérfonalat a dunai államok és általában a nemzetközi forgalom számára. Közben, természetesen, voltak változások: foglalkozott a hajózás kérdésével a bécsi kongresszus is, szabályokat állapítottak meg a különféle békeszerződések, vonatkozásai voltak a dunai kérdéstömegeknek a cári Oroszországgal is, de ez intézkedések jelentősége eltörpül az 1878. évi berlini szerződés határozatai mellett. E berlini szerződés alapján megerősödött Duna-bizottság döntött, a többi között, a Vaskapu szabályozásáról is, amikor is a szabályozás feladatával Magyarországot bízták meg. A dunai forgalomban Magyarország szerepe állandóan emelkedett. Ezek rövidre fogott gazdasági és gazdaságpolitikai adatok. Más történeti adatok ismerete vezet el bennünket Kossuth délkeleteurópai koncepciójához, amelynek fejlődését nyomon követhetjük az „Irataim az Emigrációból" című vallomásokból. (Felhívjuk az olvasó figyelmét arra, hogy pártunk kiadásában a múlt esztendőben Éles Tivadar szerkesztésében megjelent Kossuth demokráciája című füzetnek második fejezete. A dunai állam-konföderáció és a nemzetiségi kérdés ismerteti Kossuth fogalmazásában, nagy levél keretében, az emigrációban élő Kossuth Lajos elgondolását.) * Vannak történetkutatók, akik el akarják vitatni Kossuth Lajostól a dunai konföderáció és a délkeleteurópai rendezés nagy gondolatát. Ezek arról szólnak, hogy Kossuth Lajos a Duna-szövetség eszméjét egy másik emigránstól, Románia egyik politikai menekültjétől, Ghika Jánostól vette át. A Ghikaterv szerint a dunai konföderációba Magyarország, Románia és Szerbia tartozott volna, közös ügyük lett volna a területvédelem, a külpolitika, a vámterület és a közlekedés, a szövetséges hatóságok székhelye váltakozva Pesten, Bukarestben és Zágrábban lett volna (mert, e terv szerint, Horvátország már független lett volna, sőt Erdély is népszavazással megteremthette volna az önállóságát, s a szlovákok és a szerbek külön vajdaságban, autonómiával intézték volna az ügyeiket.) Így foglalja össze a Ghika—Kossuth-tervet Hattos Elemér, a harmadik Wekerlekorzutány volt államtitkára, a közép és délkeleteurópai kérdés egyik kiváló szakértője. („P. N." 1934 ápr. 10. és 1937 dec. 29.) Azzal folytatja, hogy Kossuth e terv dolgában meg is állapodott Oláhország és Moldva fejedelmével, Cuza Sándorral és a szerb fejedelemmel, Obrenovics Mihály herceggel. A terv megvalósulásának azonban a villafrancai béke véget vetett. III. Napóleon ugyanis, aki Kossuthot azzal kecsegtette, hogy az általa megszervezendő magyar régió kiindulópontja lehet olyan hadműveleteknek, amelyek Magyarország felszabadítását vonhatnák maguk után, az 1889. évi osztrák-olasz békekötés alkalmával cserbenhagyta a magyar emigráció fejét, előnyös békéhez juttatva Ausztriát. Ő utal arra is, hogy Kossuth a konföderációs tervéről a többi között ezeket mondotta: — Hiszem, hogy javaslataimat a dunai országok mind elfogadják, mert megtételnek óhajaiknak és érdekeiknek és biztosítják jövőjüket. Az Ég nevére kérem a magyart, a szláv és a román testvéreket, borítsanak fátyolt a múltra és nyújtsanak kezet egymásnak, felkelven, mint egy ember, a szabadságért és harcolva valamennyi egyért egy valamennyiért, a svájciaktól adott példa nyomán. Az Ég nevére kérem, fogadják el ezt a tervet, amely nem koncesszió, hanem kölcsönös, szabad szövetkezés... Ha a magyarok, délszlávok és románok ezt a tervet felkarolják, elsőrendű gazdag és hatalmas állam lesznek, harmincmillió lakossal, amely sokat fog nyomni Európa mérlegében. „Az Ég nevére kérem" „az Ég nevére kérem...", lehetetlen, hogy Kossuth e szavaira ne mindjárt Ady szavai jussanak eszünkbe, „Az Illés szekerén" című kötetének egyik verséből: ... Vájjon többre is valahára A szolga-népek Bábelét Ezer zsibbadt vágyból miért net* lesz Végül egy erős akarati Hiszen magyar, oláh, szidto bánat Mindigre egy bánat marad. Hi Sieh gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon. Mrrtfiem találkoztun le süvöltve Az eszme-bárrikddokont Dunának, Otinak egy a hangja, Morajos, halk, halotti hing. Mikor fogunk már összefognil Mikor mondunk már egy nagyot Ms elfogamottak, összetörtek. Magyarok és nem magyarok. A konföderáció gondolata nemcsak Kossuth Lajosnál vetődik föl a régi magyar politikai világ emberei között. Pethő Sándor idéz Eötvös egyik leveléből, amelyet a mult század ötvenes éveinek elején írt Döblingbe Széchenyinek. (Régi „Magyarság" 1934 aug 12.) Azt írja Eötvös, hogy „miután Európa azon részét, melyen az osztrák birodalom alakult, nem egy nagy kompakt nemzetiség lakja, Európa e részében nagy állam csak mint föderáció tarthatja fenn magát." Rámutat arra is, hogy „Kossuth, Teleki László és az emigráció a szláv-román fajokkal való köztársasági föderáció megteremtésével óhajtották létrehozni azt a nagyhatalmistátust, amelyet az európai érdek követelt és amelyet eddig a Habsburg-monarchia képviselt". Kossuth koncepcióját az alábbiakban bőven ismertetjük. Most estik azt említjük még meg, hogy Hegedűs Lóránt a könyvében is, a cikkeiben is rámutat arra, hogy a dunai konföderációnak az a terve, „amely 1860-ban oly váratlanul kipattanva érte a hazai közvéleményt, már teljesen benne van Kossuth Lajosnak kutahiai vázlatában" és aogy „már Kutahiát, megelőzőleg. 1849 végén, Yiddinben a Carasanin szerb belügyminiszterrel való tárgyalásokon a dunai konföderációnak nemcsak a gondolatával foglalkozott, hanem a" nemzetiségi kérdésben ugyanazt, az álláspontot foglalta el, mint később, az olasz emigrációban". (..P. H." 1935 nov. 7.) Gróf Teleki Lászlóhoz Párizsba írt levelet Kossuth Katahiából, 1850 nyarán. Mindenképpen érdekes ez a levél, a levelezés technikáját nézvén is, a külföldet járó magyarok lelkiállapotát figyelvén is, az otthoni magyarokra gondolván is. Bennünnket most a konföderációs gondolat érdekel. A többi között ezeket írja a magyarság nagy emigránsa, török földön, a köztársasági Franciaországban élő magyar politikusnak, Magyarország és szomszédai jövendő sorsát illetően: — Én a Vztlódi szabadságot, csak a foederatio alakjában vagyok képes avagy csak képzelni is. — fiá kérdeztek — sok év előtt — Midőn még azt, aki az 1848/49-iki eseményeket lehetségesnek mondotta volna, tán őrültnek neveztek volna — ha kérdeztek, mit gondolok Magyarország jövendőjéről."