Népszava, 1948. július (76. évfolyam, 148–174. sz.)
1948-07-17 / 162. szám
Tervgazdálkodási Emelkedik a mezőgazdasági export Ebben az esztendőben júniusban fordult elő első esetben, hogy külkereskedelmi forgalmunk mérlege aktív volt, vagyis a kivitel értéke meghaladta a behozott áruk értékét. Ez az eredmény nem utolsósorban annnak köszönhető, hogy júniusban a mezőgazdasági kivitel, amely eddig mindig visszamaradt az előirányzat mögött, meghaladta a terv előírását. A mezőgazdasági kiviteli tervet ebben a hónapban 114 százalék erejéig teljesítettük. A kivitel értéke 56,5 millió forintvolt az előirányzott 11,1 millió forinttal szemben. Annál figyelemreméltóbb ez az eredmény, minthogy ebben a hónapban a mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparok az összes mezőgazdasági kivitel értékének 67 százalékát szolgáltatták. Tehát nem nyersanyag, hanem elsősorban kész ipari gyártmányok alakjában került a külföldre mezőgazdasági termelésünk fölöslege, vagyis a nyersanyagokkal együtt jelentékeny mennyiségű munkát is exportáltunk. Főleg a konzerviparok exportja volt jelentős ebben a hónapban. Húskonzervkivitelünk és paradicsomkonzervkivitelünk messze túlhaladta a terv előirányzatát. Ugyanez a helyzet a dohány kivitel terén is, babkivitelünk pedig 6,5 millió forint értéket képviselt a terv 4,9 milliós előirányzatával szemben. Mezőgazdaságunk és mezőgazdasági iparunk kivitelének ez az emelkedése annál örvendetesebb, minthogy ugyanekkor erősen megnövekedett a kínálat a belföldipiacon is és a kivitel az emelkedő belföldi fogyasztást a legkisebb mértékben sem érintette. A jó termés és a takarmányozási helyzet jelentékeny megjavulása következtében a következő hónapokban a mezőgazdasági kivitel nagyarányú emelkedésére lehet számítani, ami viszont az eddiginél jóval több nyersanyagot biztosít az ipar számára. (A. L.) zdák merénylete az ország közellátása ellen A csépléssel és a beszolgáltatással kapcsolatban egyes nagygazdák és népellenes egyének tervszerűen szabotálják a dolgozó nép közellátását biztosító rendelkezéseket. Demokráciaellenes rémhírek terjesztésével a mezei munkák folyamatosságának és a falusi dolgozók munkájának megzavarására törekedtek. A rendőrség minden esetben leleplezte ezeket a kártevőket és megvédte a városi és falusi dolgozók érdekeit. * A legutóbbi napokban a nagygazdák visszaéléseiről érkeztek hírek az ország különböző részeiből. Cséplőgéptulajdonosok igyekeztek kijátszani a cséplési rendeletet és ezzel az ország közellátásának nagy károkat okoztak. Romboló példájuk nyomán előfordult, hogy kisgazdák is megpróbálkoztak a rendelet kijátszásával, amit természetesen a hatóságok megtorlása követett. Annak ellenére, hgy szigorúan ellenőrzik a cséplés és a beszolgáltatást, több nagygazda súlyosan vétett a cséplési rendelet ellen. Nyárad községben Pál Gyulát és B. Kovács Lajost, Dabronyban Síkos Károlyt, Nemesszalókon Varga P. Károlyt, Morócz Rezsőt,Siprs Sándort és K. Erdélyi Gyulát vették őrizetbe, majd a veszprémi kapitányságra szállították őket. Somogyban több cséplőgéptulajdonos kísérelte meg, hogy a cséplési ellenőrzést kijátssza. Barcsi Józsefné, Setli József, Ecklmayer Mihály, somogyviszi cséplőgéptulajdonosok, ellenőrzés nélkül csépeltek, Szabó Sándor 136 holdas gazda saját gépével kezdte meg a cséplést, ellenőrzés nélkül. Valamennyiüket őrizetbe vették és megindult ellenük az eljárás. Tolna megyében Madár György bölcskei gazdálkodó 54 kéve csépeletlen gabonáját elrejtette. A fejérmegyei Velence községben nyolc gazdát vettek őrizetbe, mert kézicsépléssel játszották ki a cséplési rendeletet. Simon József tolnai gazda learatott gabonájából 106 kéve búzát és 14 kéve rozsot a padlásán rejtett el. Azzal védekezett, hogy csupán szárítani akarta a termést. Borsod vármegyében sorozatos szabálytalanságok miatt több cséplési ellenőrt váltottak le. Harsány községben Dorbák Ferencet, Tiszakesziben Gaják Imrét, Salamon Józsefet és Súlyban Herr Nagy Károly ellenőröket váltották le, mert a mázsalapokat nem előírásszerűen kezelték. Az egri gazdasági rendőrség csépléssel kapcsolatos közellátási érdekeket veszélyeztető visszaélés miatt az alábbi személyeket vette őrizetbe: ifj. Sári István cséplési ellenőrt, Molnár Lajos bércséplőt, Vig Zsigmondné hevesi lakost Ács Pál, Szombati Kálmán, Vitai Imre cséplőgéptulajdonosokat. Csengeri József cséplési ellenőrt. Juhász András cséplőgéptulajdonost, Nagy József cséplőgéptulajdonost. Kis János cséplési ellenőrt, ifj. Kelemen István gépkezelőt, Nagy Vendel földművest, Misák Jenő földbirtokost és Nagy Mátyás földművest a rendőrség letartóztatta. Az államrendőrség szerencsi kapitánysága őrizetbe vette Ferenci János cséplőgéptulajdonost, aki cséplőgépét szét akarta roncsolni, hogy azt a szegény parasztság gabonájának cséplésére ne használhassák fel. Gyöngyösön Missák Jenő 115 holdas nagygazdát vette őrizetbe a rendőrség. Missák súlyos cséplési visszaéléseket követett el. Perczel Márton paksi 80 holdas földbérlő engedély nélküli csépelt gabonáját akarta feketén megőröltetni. A jászapáti kapitányság Mihalik Andrást a jászapáti gőzmalom igazgatóját, valamint Szikszai Kálmán és Nagypál Lajos főmolnárokat, akik nagymennyiségű lisztet feketéztek el, átadta a szolnoki népügyészségnek. Hercegfalva községben ismeretlen tettesek a földműves szövetkezet cséplőgépébe három vasrudat és egy baltát dobtak, emiatt a cséplőgép öt órán keresztül üzemképtelen volt. A rendőrség a szabotázzsal kapcsolatban négy egyént vett őrizetbe. — Verekedő villamosutas. Pénteken délután a Szent István körúton Hajdú Dezső jegyváltás közién tettlegesen inzultálta a kalauznőt Az ügyben megindult az eljárás. 178 millió forintot ad az OTI kórházépítésekre Lényegesen csökkent az utóbbi időben az OTI táppénzeseinek létszáma. Ezt a csökkenést az OTI nem jogosulatlan „kiírásokkal" érte el, hanem ez az örvendetesen megjavult közegészségügyünknek, a megszilárdult munkafegyelemnek és a munkaversenyeknek köszönhető. 53^16.000 forintot költött biztosítottjaira májusban az OTI, 1938-cal szemben. Akkor az intézeti orvosok száma 2266 volt, ma 3021 orvos látja el a biztosítottak gyógyítását. Ebben a hónapban összesen 1.200.000 esetiben nyújtottak gyógykezelést. Az OTI hároméves tervében 18 millió forint költséggel építenek új rendelőket, kórházakat és gyógyüdülőket. Kiemelkedik ebből a tervből a hegyfalui tüdőbetegszanatórium és asósfürdői reumakórház építkezése. A tüdőbetegszanatórium 10 millió forint költséggel épül és az év végére készül el. Ezenkívül a kórháztelepen 100 ágyas nőgyógyászati kórház is épül. Ez a kórházcsoport a Sósfürdő gyönyörű parkjában, Magyarország legszebb egészségügyi intézménye lesz. A magyar ipar sikere Argentínában Az államosított Agrolux Rt. villamossági vállalat egy argentínai versenytárgyalás során 28.000 darab áramszámláló szállítására tett ajánlatot. A szállítást a versenytárgyaláson résztvett húsz nemzet 37 cége közül az Agrolux kapta meg. Az áramszámlátók értéke 250.000 dollár. A SZAKSZERVEZETEK HÍREI AZ ÉPÍTŐMUNKÁSOK SZAKSZERVEZETE, A MÉMOSZ, július hó 18-án, vasárnap reggel kilenc órakor rendezi új székházának alapkőletételi ünnepségét. A régi székház a szervezeti élet fejlődése folytán szűknek bizonyult és most a MÉMOSZ, a kormány és az építőmunkásság támogatásával, a Vilma királynő út és Dózsa György út sarkán levő telken hatalmas, új székház építését kezdi meg. Az alapkőletételi ünnepségen megjelenik a kormány több tagja is. Július 25-én az építőmunkásság országszerte juriálisokat rendez és ezzel ünnepli meg új székháza építésének megkezdését. A 3): Érsek György; Csat. Művek, Eskü tér 3 (Sze. VI4): Pendl Rudolf; Gázmüvek, Révész Iicca (Sze. 4): Antal Ferenc; Gázművek, Királyi Pál 11. (Sze. 4): Oláh Sándor; Gázmüvek, Krisztina körút ÜK (Sze. 4): Orr I. Gázművek. Mártírok útja (Sze. 4): Gottwald István; Gázművek, Köztársaság tér (Sze. 4): Oszvald Antal; Gázművek, Óbudai Gázgyár (Sze. 4): Sinkó Rafael; K. T. Hiv., Eeseri út (Sze. 3): Móricz Gyula; K. T. Iliv., Kis Rókus u. (Sze. 3): Kostoll Balázs; K. T. Hiv., Kálmán u. (Sze. 3): Náray Dezső; K. T. Hiv., Kispest, vasítt Üzem (Sze. V.11-3): Pallagi Kálmán; Városháza, VIII. körzet, Számv. (Sze. 4): Bártfai Iezső; II. ker. Elöljáróság (Sze. 4): Huszti Béla; IV. ker. Elöljáróság (Sze. 4): Wahlberg Antónia; V. ker. Elöljáróság (Sze. 4): Diósi György; VII. ker. Elöljáróság (Sze. 4): Gáti Zoltán; IX. ker. Elöljáróság (Sze. 4): dr Boromissza Ferenc; XIII. ker. Elöljáróság (Sze. 4): dr Zalaréti Lajos; Rákospalota, Városháza (Sze. 13): dr Lénárd Ernő; Rákosszentmihály, Községháza (Sze. 4): Tréfás Dezső; Budafok, Városháza (Sze.1): Papp János; Kispest, Város,háza (Sze. 4): Bors Jenő; Pestszenterzsébet, Városháza, (Sze. 4): Patkós György; Hadasfürdő (Sze. '/.«): Ierceghalmi József; Segítő Alap (Sze. 4): dr Halász Pál; Állatkert ('/•S): Melegh I.sJ.,s; Temetkezési Intézet, Egressy út (Sze. 4): AndreánszkyJózsef; Í"J Köztemető (Sze. 4): Bátonyi László; Ásvány- és harmatvíz üzem (Cs. 103): Sármezzi Frigyes; Kertészet, Városliget (Cs. 1/43): Érsek György; Kertészet, Városmajor (Cs. 3): Ifj. Hechringer József; Kertészet, Honvéd u. (Cs. VI3): Móricz Gyula; Város,háza, VI. körzet. Jav. Örs., Mária u. (Cs. 2): Periusz József, I. ker. Elöljáróság (Cs. 4): Mikulás György; VIII. szer. Elöljáróság (Cs. 1 ): Gergely Ferenc; XI. ker. Elöljáróság (Cs. 4): Kamarás Márton; XII. ker. Elöljáróság (Cs. 4): Várszegi Zoltán; Pestszentlörme, Városháza (Cs. 3): László József; Marhavágóhíd (Cs. 3): Nagy Sándor; Állategészségügyi Telep (Cs. 3): Tomesis Antal; Szent Imre-fürdő (Cs. 2): Herceghalmi J.; Városi Színház (Cs. 2): Oszvald Antal; Egészségügyi Int. (Cs. 13): Szeidl Ferenc; Sacretrtotthon Ig. (Cs. 1 .S): Keresztesi 1.; Csr.t. Mflv., Budafoki út 185 (Cs. 1 .1): Imay AI ..i!: Cast. Mfiv.: Zsigmond zs'r 1 (Cs. 1): Horváth Gyula; Kfszp. Javítóműhely (Cs. 3): I.Ivy Tibor; Itügyi Intézet (Cs. 3): Hegedűs Kálmán; Városmérési Kirendeltség (Cs. 4): Kovács Pál; Alapítványi Fiúotthon (Cs. 3): Sumits Istvánné; Újpest, Városháza (P. 1-3): dr Baracka István; Sashalom, Községháza (P. 4): Szanyi Dezső; Vármegyeháza (P. 11.5): Szeri Lénárd; Attila faiskola (P. 2): Fodor László; K. T. Hiv., Rippl Rónai u. 34 (P. 1 -4): Móricz Gyula; K. T. Hív., Kun u. 8 (P. 3): Lévy Tibor; Csat. Mfiv., Vizafogó u. 2 (P. 3): Oszvald Antal; Népszálló (P. 3): Kovács Miklós; Óbudai Temető (P. 5): Nemere Lajos; Farkasréti Temető (P. 5): Andreánszky József; Kerepesi Temető (P. 4): Szabó István; Vízművek, Megyer (P. 3): Dusinszky László; K. T. Úttisztító, Fóti út (P. 3): Pallagi Kálmán; Erdő- és Mezőgazdasági Hiv. (30-án, P. 2): Vértes Ede. Textilipari Munkások Szakszervezete: III. ker. óbudai Fehérítő (K. 5): Szilnyi Anna; Sulzer-gyár (K. 1/1): Miróczky J. X. ker. Selyem- és Bélésátugy. (K. 4): Csepreghy Gy.; Ifj. Gál Dezső (K. 2): Szegő Teréz. XIII. ker. Faktor (K. 5): Darócai Mihály; Salzmantz (K. 2): Galgócziné. XIV. ker. Fonalkikészítő (K. 2): Szíjártó Margit; Vorsteher (K. 5): Gardi Károly. Kispest: Carpathia (K. 4): Springer Imréné; Kispesti Selyemgyár (K. 1): Kattymán I. Pestszentfirme: Continental (K. 145): Pankovits Ilona; Kártolószalaggyár (K. 3,15): Tollmár I.; Barettfonógyár (K. 1): Kiszeli I. Csepel: Magyar Posztó (K. 2): Tóblásné. III. ker. Goldberger (Sze. 145): Gondos A.; Magyar Pamutipar (Szc. 115): Lakatos Béla; Columbia (Szc. 2): Moszka Alfonz; Hindler (Szc. 2): Beretvásné. X. ker. Dreher Tex',11 (Sze. 2): Horsai Gy.; Budapesti Lenárugyár (Sze. Hl): Stein Teréz; Fischer Stein Pál (Sze. 2): Vajda Andor; Müller Károly (Sze.-1): Siklósi Lajos; Adria (Sze. 1/14): Hamza Béla. Újpest: Tarkánszivő (Sze. 2): Kőhegyi L.; Kender Autó-gyár (Sze. ':1): Gombos Tibor. XIII. ker. Retch (Sze. VI): Tóth László; Star (Sze. 2): Krízl. XIV. ker. Testőr (Sze. 2): Makkai János. Kispest: Hungária Jaguard (Sze. 4): Springerné; Szabados (Sze. 2): Kattymán István. Pestszentlőrinc: Általános Fonó (Sze. 2): Kiss József; Benkő Textil (Sze. 2): Flnszter Margit. Pestszenterzsébet: Juta- és Kenderipar (Sze. 3): Fejes B. Piroska; Magyar Vasfonal (Sze. 5): Kovács László; Mechanikai Fonó (Sze. 13): Kardos László; Hazai Fésüsfonó (Sze. 3): Fülöp György; III. ker. M. Textilfestő (Cs. 5): Sényi F. X. ker. Magyar Textilipar (Cs. 2): Döbrentei Károly; Grothauser (Cs. 2): Héber Konrád; Joss és Lőw. (Cs. 2): Bakos Pálné. Újpest: Budavidéki Posztógyár (Cs. 2): Singer István; E. M. Cérnagyár (Cs. 1): Hódi László; H. P. S. (Cs.3): Bánóczi Gy.; Vigognefonó (Cs. 2): Sárdi János; Sopron Újpesti (Cs. Vs.1): Pálos Endre; Díszszövet, gyár (Cs. 2): Madler József; Újpesti Dolgozók Sz. (Cs. 2): Albrecht Károly; Wansdorff (Cs. 145): Kovács János. XIII. ker. Ricó (Cs. 3): Malárik; Rudolfgyár (Cs. 2): Juhos Imre. XIV. ker. Borbás Testvérek (Cs. 5). Kispest: Helyi csoport (Cs.Itt): Springerné. Pestszentlőrinc; Kistext (Cs 2): Bursai Károly; M. Fonóipar (Cs. 2): Bakanek János; Pax (Cs.,45): Flnszter Margit. Pesterzsébet: fiatal KBsszövő (Cs. 2): Kovács Ede; Soroksári Textil (Cs. 2): Sipos János. A lágymányosi üzemeket a helyi csoport látja el előadóval. Egészségügyi munkások szervezete. V. kerület. OTI (K. 3): Pintér Erzsébet; Charité (K. 2): Fazekas Éva; MABI (K. 3): Földes , Alice; Lipótmezei Elmegyógy. (K. 3): dr Balassa László; Zsidókórház (K. 2): B. Herczeg Judit; Újpesti Árpád-kórház (K. 4 : Sauer Győző; Irgalmas-kórház (Sze. 2): Tatai László; Margit-kórház (Sze. 3): Meskó Károly; III. ker OTI (Sze. 3): Thiringer Ferenc; Tüdőgondozó (Sze. 1): Leopold Liza; Külső-klinika (Sze. 7):Vári Vera; OTBA-rendelő (Sze. 2): Vári Vera; Orsz. Közegészségügyi Intézet (Sze. 3): dr Balassa László; IX. ker. OTI (Sze. 8): Kovács A.-né; Helyőrségi kórház (Sze. 2): B. Herceg Judit; II. ker. OTI (Cs.•.?): Harasztiné; Körönd Szanatórium (Cs. 4): P Intér Erzsébet; Korányi Közkórház (Cn. 114): B. Herceg Judit; Apponyi Poliklinika (Cs. d. e. I): Vári Vera; Fasor Szanatórium (Cs. 4): Fazekas Éva; Alföldi u. Közkórház (Ca. 4): dr Balassa László; Belső Klinika (Cs. 7): B. Herceg Judit; István-kórház (5): Földes Alice; Weiss Alice-kórház (Ce. 3): Vajda Vera; VII. ker. OTI (P. 1): Harasztiné; Balesetikórház (P. 3): Földes Alice; szövetkezetikórház (P. 3): Pintér Erzsébet; Budakeszi Erzsébet Szanatórium (P. 8): dr Somogyi Lásztóné; Újpesti Károlyi-kórház (P. 1): Meskó Károly; Pajor Szanatórium (P. 3): Thiringer Ferenc; Postáskórház (H. 3): Vajda Vera; Anya- és Csecsemővédő Intézet (K. 4): Jancsik Aranka; Fehérkereszt-kórház (K.2): Fazekas Éva; János Közkórház (K. 4): B. Herceg Judit; Vöröskereszt Erzsébet-kórház (K. 1): dr Somogyi Lászlóné; Menhely (Sze. 2): Kraszner Éva; Magdolnavárosi-kórház (Sze. 2): Vári Vera; Újpesti Szülőotthon (Sze. 2): dr Somogyi Lászlóné; Rádiumkórház (Cs. 2): Vári Vera; Aggokháza (Cs. 4): Tatai László; OTBA-kórház (Cs. 148): Vajda Vera; Szeretetkórház (Cs. 3): dr Somogyi Lászlóné; Budai MABI-kórház (P. 3): Kraszner Éva; Állami Szemkórház (P. 1): Kovács Andorné; OTI klszp. rend. (P. 1 3): Vajda Vera; László Közkórház (Aug. 2, 14): Szabó Lajos; Uzsoki Közkórház (Aug. 2, 3): Kraszner Éva; Mentő,szolgálat (Aug. 3, reg. 8): Szabó Lajos; Gizella Szülőotthon (Aug. 3, 2): dr Somogyi Lászlóné; Madarász utcai kórház, (Aug. 3, 3): Meskó Károly; Rókus-kórház (Aug. 5, 3): Szabó Lajos; Vöröskereszt Gyógyfürdő-kórház (Aug. 6, 3): Szabó Lajos; Bajcsy-Zsilinszky-kórház (Aug. 6, 2): Kraszner Éva; Dohányjövedék: Központi Igazgatóság (K. Kt): elfiadó Halogh György, kfszp. kikülült Barna Mihály; Kőbányai dohánygyár (Sze. 5): előad. Juhász József, kozp. kiküldött Vizák István; Óbudai dohánygyár (Sze. 3): előadó Nikolajcsik, közp. kikülött Gábor József; Budapesti dohánybeváltóhivatal (Cs. 4): előadó Patkós Antal, közp. kiküldött V.Kollner Józef; Lágymányosi dohánygyár (Sze. 5): előadó Tulipán László, közp. kiküldött Sitls István; Gépi fermentálóüzem Bp. (Cs. '_•.): elfiadó Karácsonyi Károly, közp. kiküldött Harrich Károly; Központi Dohányárura'ztár (Szp. 12): előadó Rózsa Béla, közp. kiküldött Gaál A.