Népszava, 1952. július (80. évfolyam, 152-178. sz.)
1952-07-01 / 152. szám
1942 JULIUS I, KEDD 3 NÉPSZAVA Horváth Márton elvtárs beszámolója a Központi Vezetőség ülésén A PÁRT FELVILÁGOSÍTÓ MUNKÁJÁRÓL A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1952 június 27-én és 28-án ülést tartott. Az ülés első napirendi pontjaként Horváth Márton elvtárs tartott előadást .A párt felvilágosító munkája a tömegek között« címmel. A második napirendi pont Farkas Mihály elvtárs beszűHorváth Márton elvtárs beszámolója elején a szocializmus építésében elért eredményeinkről beszélt és hangsúlyozta, hogy legjelentősebb győzelmünk a dolgozó nép öntudatániak fejlődése. Ebben döntő része van pártunk felvilágosító mnkájának, lendületesebb, állandóbb, gazdagabban érvelő és erősebben a termelés felé forduló agitációnknak. A továbbiakban sorra vette a politikai felvilágosító munka legfontosabb kérdéseit. Hangoztatta, hogy agitációs munkánk gyengeségének főforrása az önelégültség, az eredményeken való megpihenés. Sok pártfunkcionárius úgy gondolkozik, hogy a pártvezetés jó politikája, a helyes párt- és állami intézkedések, eddig megszerzett tekintélyünk bizonyos értelemben önmagukért agitálnak. Vannak, akik úgy képzelik, hogy a hatalmon levő osztály és párt számára nincsen olyan jelentősége a meggyőzés és tömegmozgósítás erőfeszítéseinek, mint a hatalomért vívott harc szakaszában. Az önhittség, az elbizakodottság és az ebből folyó opportunizmus az ellenség szövetségesévé válik. A politikai nevelőmunka lebecsülésének, a megnyugvás hangulatának egyik legsúlyosabb következménye: az ellenséggel vívott harc és az éberség gyengülése. — Általános jelenség a szociáldemokratizmus veszélyességének lebecsülése. Sokan elintézettnek vélik a kérdést azzal, hogy nyílt szociáldemokrata szervezetekbe nem ütközünk többé. Tudnunk kell: ha küzdenünk kell egyes munkásrétegek elmaradottságával, ha fontos harci kérdésként vetjük fel a munka- és bérfegyelem ügyét, ha a munkaverseny itt-ott formálissá válik, ha felüti fejét a demagógia, ha ellenséges, kártevő munkába ütközünk üzemeinkben — akkor nemcsak általában »polgári maradványokkal«, hanem konkréten szociáldemokrata ideológiával, esetleg szervezett szociáldemokrata tevékenységgel állunk szemben. Üzemeinkben ma is akadnak olyanok, akik tudatosan vagy öntudatlanul szociáldemokrata nézeteket hangoztatnak és »utánpótlást« kapnak a munkásosztályba beáramló deklasszált elemektől és az új munkások legelmaradottabb rétegeiből. Fokozott harcot a szociáldemokratizmus, a klerikális reakció, a kizsákmányoló osztályok maradványai ellen . A legteljesebb mértékben időszerű, amit Rákosi elvtárs a szociáldemokrácia leleplezéséről mondott már a DISZ-kongresszuson. Rendszeresen meg kell mutatnunk a szociáldemokrácia áruló magatartását az osztályharc legkiélezettebb történelmi szakaszaiban: az 1914—1918-as imperialista háború ügynökei, az 1919-es proletárforradalom orgyilkosai, Horthy fehérterrorjának segédcsapatai, 1945 után a reakció álcázott szövetségesei, akiknek veszélyességét különösen fokozta, hogy a munkásosztályon belül vetették meg lábukat. Meg kell mutatnunk mai nemzetközi szerepüket az imperializmus támogatásában. (Mindezt elsősorban az ifjúság számára, akiknek a szociáldemokratizmus elleni élesebb ideológiai harc testvéri segítséget jelent a kommunista ideológia és öntudat megszilárdításához. Ennek az ideológiai harcnak ugyanakkor számottevő napi gyakorlati jelentősége is van. Alátámasztja harcunkat a szociáldemokratizmus helyi, üzemi aknamunkája ellen, amely fegyelmezetlenségre, bér- és táppénzcsalásra uszít, rémhíreket terjeszt, de ha kell, szabotál is. önelégültségünk miatt és éberségünk hiánya következtében nem egy helyen tapasztalható bizonyos szociáldemokrata tömörülés olyan budapesti és vidéki nagyüzemekben, amelyekben a fordulat éve előtt erős szervezeteik voltak. Az ilyen üzemek tervteljesítése, selejtgyártása, egyes rétegek politikai magatartása arra enged következtetni, hogy egyik-másikban bizonyára szervezett ellenséges szocdem-tevékenység folyik. A szociáldemokratizmus elvi és gyakorlati leküzdése a kapitalolója volt »A párt munkája az ifjúság között« címmel. A beszámolókat beható vita követte, amelyen Rákosi Mátyás elvtárs is felszólalt. A Központi Vezetőség mindkét beszámoló politikai irányvonalát egyhangúlag jóváhagyta. rizmus befolyása ellen vívott harcunk legfontosabb feladata üzemeinkben. Párt- és állami szervezeteink elhanyagolják a klerikális reakció elleni harcot és újra tért hódítanak az egyházi reakció »ártalmatlanságáról« szóló illúziók. Fel kell számolni az egyházi reakció állítólagos »békés« szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket. Funkcionáriusainktól, öntudatosabb párttagjainktól meg kell követelni, hogy ezen a téren is, egyénileg is mutassanak példát a párttagság egészének. Az opportunizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, amelyet falusi párt- és tanácsszerveink nagy része a kulákokkal szemben tanúsít. A falusi osztályharc első vonalában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elöl. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kulák. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák veszélyességének lebecsülésével, a »szétvert ellenség« hangulatával szemben. A vezetésben megnyilvánuló bürokratizmus ellen . Az osztályérzék eltompulása nem csupán a falusi osztályharc, hanem az ipar területén is jelentkezik. Egyre gyakrabban találkozunk, különösen állami és szakszervezeti funkcionáriusainknál olyan jobboldali opportunizmussal, amely nem keres »elvi« alátámasztást, de annál sűrűbben jelentkezik a napi munka gyakorlatában, a dolgozók irányában tanúsított lélektelen, bürokratikus magatartásban, különösen a munkavédelmi intézkedések bűnös elhanyagolásában. Hasonló nemtörődömség mutatkozik a túlóráztatások területén. A munkások pihenési jogának egyik legdurvább megsértése, ha az igazgatók nem biztosítják a dolgozóknak a heti rendszeres szabadnapot, mindez nem egyéb, mint a dolgozóknak a kollektív szerződésre, a munka biztonságára, a pihenésre vonatkozó elemi jogainak semmibe vétele. Nem kis számban akadnak egyébként becsületes, munkássorból kikerült elvtársaink, akik az igazgatói és minisztériumi íróasztalok mellett nem csupán új munkakörükhöz szükséges szaktudást igyekeztek elsajátítani, hanem rájuk tapadt valami a régi igazgatói és minisztériumi hivatalok fölényes, a dolgozókat lebecsülő, a munkások életbiztonságát és jogait semmibevevő szelleméből• Vannak szakszervezeti funkcionáriusaink, akikre mintha ráragadt volna valami a régi szakszervezeti vezetők — enyhén szólva — bürokratikus magatartásából. Az ilyen elvtársakat alaposan fel kell ébreszteni. Az az igazgató, aki az üb és gyakran a pártszervezet hallgatólagos jóváhagyásával elsősorban a munkások biztonságát szolgáló kiadásokon takarékoskodik, az pazarol a dolgozók életével és egészségével és nem méltó arra, hogy a proletárdiktatúra idején igazgató legyen. Az ilyen eljárás nemcsak bűnös, hanem ostoba is. Miféle »takarékosság« az, ha ennek következtében sok munkanap esik ki és munkabér helyett táppénzfizetés terheli az államot? Nem véletlen, hogy Komló egyszerre »vezet« a munkavédelem bűnös elhanyagolásában és a terv nemteljesítésében. A munkavédelem elhanyagolása, a termelésre is káros túlóráztatás, a törvényes pihenőnapok semmibevétele, a szállások, üzemi konyhák, az elemi higiénia elhanyagolása egyúttal a munkásosztálytól való elszakadás tünetei az ilyen jelenségekért felelős funkcionáriusok részéről. E jelenségek természetesen nem általánosak, de eléggé elterjedtek ahhoz, hogy a lélektelen bürokratizmus viszszataszító megnyilvánulását lássuk bennük, amely ellen felvilágosító munkánkban is fel kell vennünk a harcot. A szakszervezetek joggal kapnak kritikát a munkaversenyben mutatott passzivitásuk miatt, de melyik pártbizottság volt az, amely a saját területén biztosította volna a helyi szakszervezeti szervek számára az őket megillető elsődleges szerepet a munkaversenyben? Joggal kritizáljuk a szakszervezeteket, hogy nem foglalkoznak eléggé a munkásvédelemmel, a kollektív szerződések betartásával. De pártbizottságaink nem azt tartották-e inkább a dolgok rendjének, hogy a szakszervezeti funkcionáriusok mindenben aktívak legyenek, csak éppen elemi szakszervezeti feladataik elvégzésében nem? Ha jobbra-balra való elhajlások tapasztalhatók a szakszervezeteknél, ez nem csupán a szakszervezeti vezetők, hanem a pártbizottságok politikai munkáját is vádolja, mely nem ismeri fel, hogy nagy mértékben a tömegszervezetek mozgósításán múlik, hogy milyen széles tömegeket tud átfogni népnevelő munkánk. Emelni kell a politikai neves munka színvonalát . Az ötéves terv végrehajtása egyértelmű a szocializmus szilárd alapjainak megépítésével hazánkban. Olyan mértékben tudunk helytállásra, munka- és állampolgári fegyelemre, nagyobb termelési erőfeszítésekre mozgósítani, amilyen mértékben nevelő munkánkkal megfogható célként tudjuk a tömegek elé tárni a szocialista Magyarország lelkesítő perspektíváját. Ez legközvetlenebbül az idei döntő tervév teljesítésére és túlteljesítésére történő mozgósítást teszi feladatunkká. Jobban meg kell világítanunk az idei döntő tervév főcélját: ez az alapanyagbázis, vagyis a szén, vas-, olaj- és villamosenergiatermelés kiszélesítése, továbbá a gépgyártás fokozása. Ebben az évben vas- és acéltermelésünk megközelíti az eredeti ötéves terv teljes előirányzatát. Nyersvas-, acél- és hengereltacéltermelésünk már ebben az évben eléri a háború előtti termelés 220—225 százalékát. Most végezzük azokat a nagy beruházásokat, amelyek biztosítják az ötéves terv legfontosabb alkotásainak, a Sztálin Vasműnek, a diósgyőri kombinátnak, a borsodi kooperációnak, a tiszalöki öntözőműnek, a budapesti földalatti gyorsvasútnak időre történő megépítését. Több mint 150 új ipari üzem kezdi meg ez évben a termelést. Mindehhez négymilliárd forinttal többet fordítunk a beruházásokra, mint az elmúlt esztendőben. E feladatok együttes megvalósítása megköveteli, hogy ez az év döntő legyen a termelékenység emelése, az önköltség csökkentése, a takarékosság, a munkafegyelem megszilárdítása terén. Sztálin elvtárs megállapította, hogy a szocializmus alapvető gazdasági törvénye a társadalom anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése. Lehetetlen népünk való helyzetét kizárólag az életszínvonalon, tehát e szükségletek kielégítésének egyetlen, még oly fontos csoportján mérni. A mi dolgozóink számára az a különbség a fogyasztási cikkek és a termelőeszközök gyártása között, hogy az első nap mint nap nyújtja jobb munkájukért a jobb ellátást, a második eljövendő évekre és évtizedekre biztosítja a növekvő árubőséget, szocialista rendszerünk fölényét és megingathatatlan erejét. Agitációnk számára mindebből az következik, hogy ezen keresztül is milliók érdeklődését lehet és kell magasabb fokra emelni ötéves tervünk egésze, de különösen jelenlegi fő célja, az alapanyag és gépipar fejlesztése iránt. A versenyt alátámasztó politikai munka legfontosabb feladatai . A terv teljesítéséért és túlteljesítéséért folyó politikai tömegmozgósítás sikere mindenekelőtt versenyagitációnként múlik. A közelmúltbeli és a tavalyi rövid versenyszakaszokat az jellemezte, hogy a dolgozók felajánlása, lelkesedése magasabb fokon állott, mint maga a teljesítmény. Ennek első és alapvető oka, hogy a dolgozók szocialista fogadalmainak végrehajtását nem segítjük eléggé megfelelő nyilvántartással, ellenőrzéssel és népnevelő munkával. A dolgozók ebből azt a következtetést vonják le, hogy szocialista fogadalmaikat üzemi párt- és szakszervezeteink, valamint a műszaki vezetők nem méltányolják, lebecsülik. Terjed az a nézet: »ha teljesítem felajánlásomat, jó, ha nem, úgy is jó, senki nem kéri számon tőlem«. A másik oka, hogy üzemeinkben túllengenek az általános versenyfelhívások, szólamok, jelszavak, de csaknem teljesen hiányzik a személyhez szóló, az egyes dolgozók felajánlásán és annak mindenkori teljesítésén felépülő egyéni ágitát is. Nem mozgósítunk eléggé a minisztertanács vándorzászlajának elnyeréséért, pedig ma még nyitott a verseny. Soroljuk el röviden a versenyt alátámasztó politikai munka legfontosabb feladatait: 1. Agitációnk céljává a felajánlások válogatás nélküli gyűjtése helyett a vállalások teljesítését kell tenni 2. A teljesítés nyilvántartása és a folyamatos ellenőrzés megkönnyítése céljából az egyéni vállalások alapja általában a teljesítményszázalék legyen, a helyi követelményeknek megfelelően kibővítve a minőség, a takarékosság, a munkafegyelem megszilárdítására vonatkozó vállalásokkal. 3. Fel kell karolnunk a területi vállalások új, eredményes versenyformáját, amelyben nemcsak egy-egy üzem, hanem egész iparág és terület dolgozói egyesítik felajánlásaikat. A borsodi kohászati művek, Sztálinváros építői és az RM Művek dolgozóinak nagyjelentőségű kezdeményezését teljes erőnkkel támogatni kell. A területi versenynek ez az új formája nagy mértékben növeli a helyi párt- és szakszervezetek felelősségét és aktivitását, fokozza a közös vállalást tevő üzemek egymás közötti versengését. 4. A verseny megjavításának talán legdöntőbb feltétele a műszakiak jobb bekapcsolása. Elsősorban rajtuk múlik, hogy minden egyéni és közös versenyvállalás megfeleljen az adott munkaterület aktuális termelési követelményeinek. Rajtuk múlik a hosszabb versenyszakaszok nyújtotta lehetőségek kihasználása, a termelés folyamatos, ütemszerű fokozására. Rajtuk múlik a verseny alátámasztása jobb anyagellátással, munkaszervezéssel, az állásidők csökkentésével, a fegyelem javításával. Mozgósítsuk dolgozóinkat harcra a műszaki feltételek megvalósításáért ! A feladatok ilyen egyszerű számbavétele még nyitvahagyja a munkaversennyel kapcsolatos legdöntőbb elvi kérdést. Sztálin elvtárs tanításaiból tudjuk, hogy a szocialista munkaverseny termelésünk fő hajtóereje és egyúttal a munkához fűződő szocialista viszony legfontosabb iskolája. Ezekben az években, amikor üzemeinkben százezrek tanulnak meg szocialista öntudattal gondolkozni és dolgozni — neveljük dolgozóinkat mindenekelőtt a szocialista fogadalmak komolyságára, az adott szó szentségére. Nemcsak a termelés és tervteljesítés alapvető érdekeit, hanem e nagy nevelőmunkánk eredményeit ássa alá, aki fölényesen, bizalmatlanul, bürokrata módjára kezeli a dolgozók felajánlásait, Rákosi elvtársnak tett termelési ígéreteit. A munkaverseny, melyet Sztálin elvtárs a dolgozók »forradalmi önkritikájának« nevez, elsöpri útjából a régi technikához tapadó aggályoskodást a terv teljesítését illetően. Ez a forradalmi önkritika kritikává változik az olyan minisztériumi emberekkel, igazgatókkal, műszakiakkal szemben, akik nem támaszkodnak eléggé a munkások kezdeményezésére, akik zavaró tényezőnnek tekintik a dolgozók felfokozott termelési aktivitását, akik csak annyit vesznek észre a versenyből, hogy növekszenek a nyersanyag- és energiaellátási gondjaik és nehezebben boldogulnak a megcsontosodott, régimódi munkaszervezéssel. Vannak igazgatók és műszakiak, akik úgy képzelik, hogy a világ természetes folyásához tartozik, ha az anyagszükséglet selejtgyártás következtében növekszik meg. Vannak, akik rendben levő dolognak tartják, ha a többtermelés címén többszörös munkaidőtúllépés s ennek következményeként munkabéralaptúllépés mutatkozik. Viszont zavaró tényezőnek tekintik, ha a verseny lendülete követel több nyersanyagot, energiát és szerszámot, a növekvő termelési kapacitást jobban kihasználó, rugalmas munkaszervezést. Agitációnk sikere és eredménye az is, ha a dolgozók harcolnak a fogadalmuk teljesítéséhez szükséges műszaki feltételekért és egyáltalán nem elégszenek meg a felajánlások megtételével.Minden becsületes dolgozó tudja, amiről néhány igazgató elfeledkezik, hogy a versenyt ugyanúgy nem lehet a felajánlások, hanem kizárólag a teljesítmények számain mérni, mint ahogy egy-egy üzem jó vagy rossz munkáját nem az dönti el, hogy mekkorák a terv számai, hanem kizárólag az, hogy mekkorát teljesít és teljesít túl ezekből a számokból. Amennyire helyesen és joggal követeli meg minden igazgató, műhelyfőnök, mester, hogy a műszakkezdésnél, sőt a műszakkezdés előtt minden dolgozó munkára készen ott legyen munkahelyén, ugyanilyen joggal követelhetik meg ezek a dolgozók, hogy álljon rendelkezésükre a nyersanyag, a szerszám, a rajz vagy egyéb munkamegbizatás. Azt kívánják és követelik ezek a dolgozók, hogy a fegyelem kötelezettsége kétoldalú legyen, ők nemcsak idejüket, hanem munkaidejüket akarják az üzemekben tölteni, nemcsak a reggeli és esti lebélyegzéssel, hanem két kezük munkájából nap mint nap kikerülő több és jobb termékkel akarnak helytállni az üzemekben. Az élenjáró munkások és műszakiak szoros együttműködése . Ugyanakkor, aki oktalan "nődön elijeszti a műszakiakat, azt teszi, amit a kapitalisták, akik minden eszközzel azon voltak, hogy »a mérnök és a munkások között a szakadék a legnagyobb legyen.« (Rákosi) Ezek a törekvések találkoznak az imperializmus törekvéseivel, amely a népi demokráciák országaiban mindenütt igyekszik szembefordítani a műszakiakat a munkásokkal. Meg kell értetni, hogy az értelmiség nem a régi már. A kapitalizmus viszonyai között csak egy parányi rész képes arra, hogy szakítson a burzsoáziával és a munkásosztály oldalára álljon — a szocialista építés idején a ritka kivételből tömeges jelenség lett. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni hogy ez az értelmiség sem mindig elég szilárd, könnyebben viszszacsúszik, mint az élenjáró munkás. Látnia, tapasztalnia kell pártszervezeteink állandó támogatását. Ez meggyorsítja, kiszélesíti műszaki értelmiségünk fejlődését, amely abban nyilvánul meg, hogy felkarolja a munkaversenyt, jobban szervezi az anyag- és szerszámellátást, segíti a helyes kezdeményezéseket — ugyanakkor keményen fellép a rendbontókkal, lógósokkal szemben, és azokkal a jogokkal, amelyekkel népi demokráciánk felruházta. Ezen az alapon jön létre az élenjáró munkások és műszakiak szoros együttműködése, amely a szocializmus építésének hatalmas előrelendítése, áldásos hatással van mind a műszaki tudományos fejlődésre, mind a termelés emelkedésére. A műszakiak átveszik az élenjáró munkások példamutató munkastílusát, maguk is kezdeményezőkké válnak, ugyanakkor a munkások elsajátítják a magasabb műszaki képzettséget, ami gazdagítja az újítási lehetőségeket, növeli a munka termelékenységét. A szocialista hazafiság elmélyítése Részletesen foglalkozott ezután a beszámoló a munkás-paraszt szövetséggel, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos politikai munkával, a termelőszövetkezetek megszilárdításának kérdésével, majd a békéért folyó harcra tért át. Az imperialista háborús provokációk különös jelentőséget adnak békénk védelmének. A békemozgalom fő hiányossága, hogy nem mozgósít eléggé helytállásra és nem tudta megoldani a béke védelmének szükségszerű öszszekapcsolását a honvédelemmel. E kettőt lehetetlen különválasztani: békevédelem honvédelem nélkül annyit jelent, mint kizárni országunk határait az imperialista fenevadaknak. Beszéde végén kimutatta a népünkben kifejlődő új hazaszeretet forrásait és megjelölte azokat a teendőket, amelyek elősegítik a szocialista hazafiság elmélyülését. A beszámoló összefoglalásként hangsúlyozta: 1. Ne becsüljük le a belső ellenséget. Ha gyengül, »beássa magát«, nehezen felismerhetővé válik, de magától meg nem semmisül, mert állandó támogatást és utánpótlást kap az imperializmustól és a gondolkodás polgári maradványaitól. Végső győzelmet csak akkor aratunk felette, ha végzünk az ellenség ideológiájával is. 2. A milliós tömegek neveléséhez és mozgósításához mindenekelőtt egész pártunk nevelésére és mozgósítására van szükség. Minden szervezetünk, minden párttagunk nap-nap után szüntelenül szálljon harcba a párt politikájáért, a tömegek megnyeréséért. Legyen ebben a harcban minden kommunista jelszava: a párttal, Rákosi elvtárs vezetésével, a tömegek élén, a szocializmus végső győzelméért! A párt felvilágosító munkája a tömegek között