Népszava, 1953. augusztus (81. évfolyam, 179-203. sz.)

1953-08-04 / 181. szám

NÉPSZAVA Akik jól harcolnak a fegyelem megszilárdításáért Sóki István kétszeres sztahanovista brigádvezető az Újlaki Téglagyár II-es telepének bányájában dolgozik. Rendszeres felvilágosító munkával jelentősen hozzájárult, hogy a kormányprogram­ óta a bánya dolgozóinak fegyelme fokozottan megszilárdult. Brigádjá­ban igazolatlan mulasztás és hiányzás nincs. Munkájukat átlago­san 180 százalékra teljesítik. Kiss Balázs élmunkás lakatos a Hídépítő V. kén utcai telepén harcol a fegyelem megszilárdításáért. Különösen sokat törődik a fiata­lokkal. Eredményes nevelőmunkáját bizonyítja, hogy a régebben fegyelmezetlen Tóth István öntudatos dolgozóvá vált, sőt legutóbb a sztahanovista oklevelet is elnyerte. Niederkircher József kőműves a 31/3. Mélyépítő V. maros utcai épít­kezésén dolgozik. Lelkiismeretes felvilágosító és nevelőmunkájá­val segítette, hogy az igazolatlanul hiányzók száma az utóbbi idő­ben két százalékkal csökkent. Jó példát mutat a termelésben is. Brigádjának legutóbbi átlagteljesítménye 136 százalék. E­drl István Kiss Balázs Niederkircher Jóssal Meghalt Zelinszkij akadémikus, a világhírű szovjet vegyész Kilencvenkét esztendős korában meghalt Nyikolaj Dmitrijevics Ze­­linszkij, a Szocialista Munka Hőse, a legnagyobb szovjet vegyész, a moszkvai »M. V. Lomonoszov« ál­lami egyetem Sztálin-díjjal három­szor kitüntetett professzora. N. D. Zelinszkij több mint 250 tudományos munka szerzője. A szer­ves katalízis, a szintézis és a szer­veskémia más területein végzett munkái vezetőhelyet foglalnak el az egész világ tudományában. Nagy­­jelentőségű kutatásai lehetőséget nyújtottak arra, hogy ipari úton aro­más szénhidrogént gyártsanak olaj­ból. Kutatásai révén lehetőség nyílt arra, hogy újszerűen fogjanak hozzá a fehérjék felépítéséről szóló kérdés megoldásához. Zelinszkij akadémikus a Szovjet­unió egyik legnagyobb tudományos iskoláját teremtette meg, tanítvá­nyai a Szovjetunió minden részén dolgoznak. Zelinszkij fáradhatatlan békeharcos volt. Forrószavú békefel­hívásaiban, amelyeket a tudósokhoz és a fiatalsághoz intézett, hitet tett harcos békeakarata mellett. Zelin­szkij professzor a Szocialista Munka Hőse kitüntetésén kívül négyszer kapta meg a Lenin-rendet, kétszer pedig a Munka Vörös Zászlórendjét a szovjet kormánytól. A többi kirándulóval együtt egy tagbaszakadt öregember is járja a tehénistállókat. Orrán régimódi pápaszem, felöltője is régimódi, né­mileg viseltes. Olykor megáll egy­­egy tehén előtt, jól megnézi a nya­kát, tőgyét, hátát és a keresztcsont­ját. Mintha olyasvalamit akarna el­lenőrizni, aminek lehetőségében ed­dig kételkedett. Az öregember valahogy nagyon zárkózott és az egész idő alatt távol­tartja magát a többitől. A diákok, állatorvosok, kolhozisták kérdések­kel halmozzák el a kirándulás veze­tőjét, ő azonban csak egyszer for­dult hozzá: — Engedelmet, hány éves is ez a tehén? — Huszonkettő — mondják neki. — Igen, huszonkét éves, de még mindig ötezer liter tejet ad. Ná­lunk egyébként nem is egy ilyen tehén van. Az öreg lehajlik, megnézi az állat nehéz, duzzadó tőgyeit és mintha tu­lajdon szemének sem hinne, értet­lenül mondja: — Engedelmet... hogy lehet az? Sok hollandi, szimmentált és más­fajta kiválóan tejelő tehenet látott világéletében, de hogy egy húszéves­nél idősebb tehén ötezer liter tejet adjon — az teljességgel valószínűt­len. És ez örökkön-örökké való tör­vény. Helyesebben törvény volt — addig, amíg a szovjet állattenyész­tők, a kolhozok és szovhozok újítói meg nem változtatták ezt a törvényt. ★ Egészen mesébe illő, ami azóta történt, íme — a »Krasza« tehén ... Vagy a másik, az »Opitnyica«.. Az­tán a harmadik, a hetedik, a tize­dik Bármelyik nem kevesebb, mint 125.000 liter tejet adott már eszté­ben és most is, nagymama korukban négyezer-hatezer litert adnak. A kirándulók az úgynevezett elő­­hasi üszők (elsőborjas tehenek) osz­tályába néznek be, ahol egészen kü­lönleges újdonság vár rájuk. Termé­szetes, hogy a szovjet újítók meg­jelenéséig is voltak Oroszországban és Nyugat-Európában kiváló tehené­szek és tehenészetek, de az, ami eddig történt és most történik a karavajevói szovhozban, felülmúlja mindazokat a rekordokat és csúcs­­eredményeket, amelyekkel a világ zootechnikusai gyakorlatában talál­kozhattunk. Eddig, ha az előhasiak fejése el­érte a háromezer litert (mindezt a legkiválóbb gondozás, táplálás, almo­­zás segítségével) — ez már ritkaság volt. Itt Karavajevóban pedig... nyolcezer liter tejet adnak rendsze­resen. A tagbaszakadt öregember egyre járkál, szúrós tekintetével alaposan megszemlél mindent. Arcán a kíván­csiság és az ámuldozás mind gyak­rabban ad helyet a komor elmélye­désnek és valamilyen csendes elboru­­lásnak. Ugyan mi történt vele? V. Lebegyev írónak, aki már né­­hány könyvet írt Karavajevóról, va­lahogyan sikerült szóra bírnia ezt a furcsa, szótlan, komor aggastyánt. A beszélgetés így kezdődött:­­— Ön­lőször jár itt, elvtárs? — Igen. — Benyomása? Az öreg kissé késve válaszol, ak­kor is nagyon csendesen. — Egyszerűen ... félelmetes, he­lyesebben csodálatos... •­ A fiatal szovhozvároska takaros utcáján ballagtak klubok, éttermek, üzletek, szállodák mentén. Amott a posta- és távíróhivatal, azután a zöld lombozatba burkolt óvoda, távolabb a kórház. A főtérről csillagalakban futnak szét a vadonatúj munkásne­gyedek nyílegyenes utcái, arany verő­fényben ragyognak az új lakóházak széles ablakai. Rengeteg kert, virág, madár... — Lám, körülnézek — mondja az öreg az írónak. — Nézek és eltöp­rengek, milyen embertelen feltételek mellett dolgoztunk is mi és milyen más körülmények között dolgoznak ezek az emberek!... Hallom, hogy itt most a szocialista munka har­mincnyolc hőse és több mint száz ér­demrendes szovházmunkás dolgozik. És idefigyeljen, ezek a fejőnők, te­­heneslányok, pásztorok vájj­on ugyanolyanok-e, amilyenek mi vol­tunk, mint akikkel valamikor dol­goztunk? — Legyint a kezével. — Itt lentről-félig folyton-folyvást tart a keresés, alkotás, kutatás. Az em­ber reggel megnézi, miként is dol­goznak, teszem, Szmirnova csoport­­vezető teheneslányai vagy Szituskina fejőnő, vagy amott Nyeszterov, a pásztor. Ezek valamennyien a mun­kának olyan finomságát, a módsze­rek olyan legjobbját sajátították el, hogy egyszerűen csodálatba ejtik az embert. És emellett, ne felejtse­m el, hogy ezek szakadatlanul tovább ta­nulnak, fejlesztik módszereiket. Itt van például Steiman, Mitropolszkaja és maga Vetcsinkin igazgató. Ezek valamennyien csodálatos bátorság­gal, minden félelem nélkül törik össze azt, amihez mi valamikor még ujjal sem mertünk volna hozzáérni. Megesett akkor, hogy új, friss, szép gondolatunk támadt, de nyomban meg is ijedtünk: »Hiszen ez merő­ben szembehelyezkedik — mondjuk — Ivan Ivanovics elképzelésével.« Vagy, képzelje el, új, alkotó gondo­lataival egyenesen a cári miniszté­riumba megy. Némi pénzösszeg kel­lene egy új módszer kísérleti feldol­gozására. Meghallgatják, leintik: »Fiatalember, önnek elment az esze?« Gondoljuk csak el, mily »megértéssel« viseltettek volna negyven évvel ezelőtt Steiman tudós zoológus módszere, a borjak hideg nevelése iránt.. Azt hiszem, még­sem hallgatták volna. Most pedig ott áll Steiman mögött a párt, a kormány, az állami gazdaság mun­káskollektívája, az egész szovjet ország. Egyszóval: csodálatos kor ez, a tudomány és az alkotás aranykora. Az ember nézi ezt az életet és aka­ratlanul is elkomorul. Az élet már­­már elmúlt, esteledik... Es te csak életed alkonyán láthatod meg ezt az álmodban soha meg nem álmodott aranykort... Egyszerűen félelmetes, helyesebben csodálatos. A két Szmirnova — anya és leánya — azután még egy harmadik Szmirnova, Annuska, a fejőnő, vala­mint Nyina Ivanovna tehenész a pártvezetőség szobájába mentek Moszkvába utazásuk előtt. — Aranycsillagot kaptok — mondta szívélyesen Nyikoláj Sahu­­nov, a párttitkár. — Következéskép­pen beszédet kell tartanotok, hogy megköszönjétek a pártnak és a kor­mánynak a kitüntetést. Sajnálatos, hogy a vonat indulásáig már csak kevés időnk van, különben részlete­sebben elbeszélgettem volna veletek erről a tárgyról. — Semmi baj — mondta Taiszja Szmirnova. — Nem hozunk szégyent a karavajevói zászlóra ... A vonat már néhány tucat kilo­méterre vitte őket, amikor egyszerre nyugtalanság vett erőt rajtuk. A be­széd jutott eszébe mind a négynek. Jól meg kell a dolgot fontolni. És kezdték megfontolni .— négyesben. — Természetesen elsősorban párt­szervezetünkről kell beszélni: mi­ként nevelt, fejlesztett bennünket, hogyan gondoskodott valameny­­nyiünkről. — Emlékszel-e arra Taiszia, hogy egy alkalommal elmesélted a fiata­loknak: mint írástudatlan leány lép­tél a szovházba. És Steiman, a fő­zoológus, meg az egész pártszerve­zet milyen készségesen és szívesen állt melléd és gondoskodott arról, hogy fejlődhess. És nemsokára Stei­man segédje lettél... Azután egy napon a párt tagjai sorába fogadott. Milyen nagyszerű taggyűlés is volt az, milyen sok szépet, jót mondtak ott el rólad. Hallgattam a felszólalá­sokat és lelkemet mély öröm és büszkeség töltötte el: idenézzetek, milyenné vált a szovjet nő sorsa, élete... — Más dolog a taggyűlés és más — ott, a Kremlben beszélni. — Feltétlenül beszélned kell a kultúráról, középiskoláinkról, klu­bunkról, arról, milyen szép könyv­tárunk van, a stadionról és a kultúr­­parkról is. — A zootechnikai szaktanfolyam­ról se feledkezz meg... A micsuri­­nistákról se ... — Én a magam részéről körül­belül így szólnék: tisztelt elvtársak, ime itt vagyunk négyen: a világ leg­jobb fajtájú szarvasmarhájának ki­­neveléséért most a Szocialista Munka Hőse kitüntetést nyertük el. Szívünk mélyéből köszönjük pártunknak és kormányunknak a kitüntetést... — Aztán beszélnünk kell az épít­kezésekről. Végül jót kacagtak mind a né­gyen: — Ugyan! Ha mindenről beszélni akarnánk, öt óra kevés volna. Pedig ott a Kremlben rajtunk kívül még nagyon sokan lesznek. ★ Taiszja Szmirnova már a szállo­dában rengeteg emberrel találkozott össze. Sokan hallottak már Karava­jevóról, a csodálatos eredményekről. Arról azonban csak zavaros értesü­léseik voltak, hogy miként is érték el eredményeiket. Amin valameny­­nyien rendkívül csodálkoztak, az volt, hogy a karavajevóiak hideg módszerrel nevelik a borjakat. — És nem félnek, hogy elpusztul­nak a kis állatok? «— Ha félnénk, nem volnának olyan kiváló tehénfajtáink és olyan fejési eredményeink. Mondja elvtárs, az önök kolhozában van még állatelhul­lás? — kérdezte Taiszja Szmirnova. — Ez, azt hiszem, elkerülhetetlen. — Mi pedig, lássa, régen elfeled­keztünk róla. * — Hát... igen. Amíg élsz, foly­vást tanulsz. Ez a kislány itt az Aranycsillaggal a mellén, nem a lánya véletlenül? — De igen, a lányom. Szintén fejőnő. — Eszerint most kettős hős lesz? — Kettős. — Utolérte és túlhaladta az any­ját. — Túlhaladta. Most nyilván tőle kell majd tanulnom. — Lám, ez a mi fiatalságunk. Fej­lődik és utól nem ered.­­ A kolhoz kultúrparkja a villany­­­fény vörös sugarában ég, a nagy zenehelyen kék, piros, sárga ruhák sokasága viharzik. Csaknem ezer ember gyűlt össze a parkban, hogy meghallgassák a Moszkvából jött aranycsillagosok elbeszélését. Taiszja Szmirnovát a környéki kolhozok ifjúsága veszi körül. — Taiszja Alekszandrovna, ugye nem feledkezett meg ott a Kremlben a mi kolhozainkról, amelyek most mind a maguk példáját követik? — Akartam én, gyermekeim, sok­­mindenről beszélni, de valahogy na­gyon izgatott voltam. Amikor meghal­lottam a szavakat, hogy: »Vedd át, Taiszja Alekszandrovna megérde­melt kitüntetésedet és vigyázz az egészségedre, mert a népnek nagy szüksége van rá« —• egyszerre el is feledkeztem mindenről, amire felké­szültem. — Érthető. De valamit mégis csak szóltál? — Megköszöntem és megígértem, hogy ezentúl még jobban dolgozom. A zenehelyen ragyognak a fények, egy távoli fasorból leányok nótája hallatszik. És még sokan késő éjsza­káig kérdezősködnek a kolhozok cso­portvezetői, állattenyésztői, növény­­termesztői Taiszja Alekszandrovná­­ról Moszkváról, a Kremlről, a mező­gazdaság élenjáró dolgozóiról, akik­kel Taiszja Alekszandrovna odafent találkozott. És bizonyos, hogy az az ősz, tagba­szakadt öregember, ha meghallaná a föld mestereinek ezt a beszélgetését, megint csak azt mondaná, hogy — egyszerűen csodálatos ... (A Koloezovnak a Pravdában­ meg­­jelent cikke nyomán..) KITÜNTETÉS Levél a ,,Karavaj­evő“ szovhozból 4 1954. AUGUSZTUS 4. KEDD Hogyan termeltünk holdanként 24,5 mázsa búzát a táplánszentkereszti kísérleti gazdaságban Államunk azt a nagy feladatot bízta a kísérleti gazdaságokra, hogy minél több nemesített vetőmagot ter­meljenek. A kutatóintézetekben kikí­sérletezett új növényfajtákat szapo­rítsuk el, hogy azután az ország nagy területén az állami gazdaságok, ter­melőszövetkezetek, egyénileg gaz­dálkodó dolgozó parasztok a tőlünk kapott új vetőmaggal emeljék a ter­méshozamokat. Gazdaságunk dolgo­zói az idén úgy végezték munkáju­kat, hogy valóra is váltsák ezt a megtisztelő megbízatást. Bőséges termést takarítottunk be gazdasá­gunkban. Holdanként átlagosan húsz mázsa a termés. Ilyen bő termésre még a környék legöregebb lakói sem emlékeznek. A Széchenyi-dűlő egyik 79 holdas búzatábláján még ennél is többet termeltünk. Holdanként 24,50 mázsa búza került a magtárba. Ezer­ötszáz mázsa nemesített vetőmagot adhatunk tehát egy tábláról a Vas, Győr-Sopron és Zala megyei állami gazdaságoknak, termelőszövetkeze­teknek és egyénileg dolgozó parasz­toknak. Kiváló újfajta ez a vetőmag. A sopronhorpácsi kísérleti gazdaság Béta-Bánkuti nevű új nemesítése. Magas sikértartalmú, erősszálú, el­lenálló a hideggel szemben, a lisztje kiválóan alkalmas rétestésztának és egyéb finom tésztafélének. A jó terméseredményt elsősorban annak köszönhetjük, hogy gazdasá­gunk dolgozói egész évben nagy gonddal és hozzáértéssel végezték munkájukat. Herefüves keverék és len után vetettük a 79 holdas parcel­lán a búzát. Vetés előtt már augusz­tusban elvégeztük 25—27 centiméter mélységben előhántós ekével a mély­szántást. Szeptember közepén készí­tettük el a magágyat. Keverőszántást végeztünk fogasolással, majd gyűrűs­hengert járattunk végig a földön. Ezután holdanként 150 kilogramm szuperfoszfátot és ötven kilogramm pétisót dolgoztunk tárcsával a ta­lajba. Simítóztunk, majd középnehéz koronával újból fogasoltunk. Keresztsorosan vetettünk. Egyidő­­ben végeztük keresztben és hosszá­ban a vetést, de hosszában egy-két centiméterrel mélyebben vetettünk. Ez — tapasztalatunk szerint — a csírázást még inkább segíti és ké­sőbb is jó hatással van a növény fejlődésére. A vetés mélysége négy­öt centiméter volt. Ez a mélység megvéd a felfagyás ellen, azonkívül a gyökerek mélyebben hatolhatnak a földbe, erősebben fejlődhet a nö­vény. Holdanként 120 kilogramm gondosan szelektorozott, válogatott, csávázott vetőmagot tettünk a földbe. Az időben történt vetés után a növény egyenletesen és sűrűn kelt ki. Enyhe tél volt, szépen áttelelt a gabona. Amikor a talaj megengedte, azonnal a földre mentünk. Fogato­­saink már február 23-án fejtrágyáz­tak, ötven kilogramm pétisót szór­tak ki holdanként. Olyan volt ez a gabonának, mint szomjas embernek az üdítő víz. Gyorsan fejlődésnek in­dult. A vasszécsényi dolgozó parasz­tok gyakran megálltak a tábla mel­lett. Ilyen gabonát még nem láttak a környéken. Két hét múlva, amikor a talaj nyirkossága megszűnt, Ze­­torral hengereltünk. A hengerelés után néhányszor esett az eső, majd felmelegedett az idő. A gabona bok­­rosodni kezdett és egyenletesen fej­lődött. Tavasszal többször végigjár­tuk a földet, nincs-e benne acat, nem kell-e rozsolni. A gondos vetőmag­válogatás és a jó talajmunka ered­ményeként azonban gyommentes, tiszta volt a gabona. A vetés egyenletesen érett. A jó időjárás nem érlelte hirtelen a bú­zát, mégis június 25-től kezdve min­den nap megnéztük, mikor kezdhe­tünk az aratáshoz. Július 3-án je­lentette a figyelőszolgálat, hogy viaszérésben van a búza. Július 4-én már harminc aratópár és két kéve­kötő-aratógép vágta a bőséges ter­mést. Dolgozóinkat lelkesítette a szívet-szemet gyönyörködtető ga­bona. Kiválóan álltak helyt az ara­tásban is. Sípos Ferenc munka­csapatának dolgozói például 115 szá­zalékra teljesítették normájukat, Szalai Gyula, az aratógép vezetője harminc holdat vágott le két nap alatt. Két napon belül elvégeztük az aratást, majd utána gyorsan a tarlóhántást is. A dolgozók a magas termés után jelentős jutalmat kapnak. Csak a 79 holdas parcella termése után a bri­gád vezető­ agronómus 1300 forint, a traktorosok és a fogatosok — akik az évközbeni munkát végeztek — összesen 10.500 forint prémiumban részesülnek. Megjutalmazzuk ezen­kívül az aratási munkában élenjáró­kat is. A legjobb kaszásokat, Szele Imrét, Takács Károlyt és Horváth Józsefet például kétszáz forinttal jutalmazzuk. A megjutalmazott ka­szások közül Takács István és Hor­váth József szakszervezeti bizalmi­­mink jó példát mutattak a nyári betakarításban. Szép eredményt értünk el az idén. Ez lelkesít bennünket arra, hogy a korszerű agrotechnika szélesebb­­körű alkalmazásával még több és jobb vetőmaggal segítsük a mező­­gazdasági termelés színvonalának emelését. Elmondta: Keresztes Sándor vezető-agronómus Varga József brigádvezető-agronómus táplánszentkereszti kísérleti gazdaság K­ulturális Krónika »VASUTAS KÖNYVNAPOK­­AT TARTANAK a III. vasutas nap ün­ nepségeinek keretében — augusztus 3. és 20. között — ezúttal első ízben országszerte. Budapesten és vidéken az állomásokon, fűtőházakban és járműjavítókban több mint 80 he­lyen rendeznek ünnepi könyvmeg­beszéléseket, vitaesteket. Több mint 300 helyen könyvkiállításokon és nagyszabású könyvvásárokon ismer­kedhetnek meg még jobban a vasút irodalmával vasutas dolgozóink. A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A KA­­TONA JÓZSEF SZÍNHÁZ bérletei­nek árusítását az elmúlt napokban kezdték meg az 1933—54. évi szín­házi évadra. Az új bérletrendszer szerint külön bérletet lehet váltani az újonnan bemutatásra kerülő da­rabok előadásaira és külön bérletet a repertoár-darabokhoz. A bérletek iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. Eddig mintegy há­romezer dolgozó váltott bérletet az előadásokra.

Next