Népszava, 1956. november (az MSZDP lapja: 77. évfolyam 1-4. szám; Népakarat, a Szakszervezetek lapja: 1. évfolyam, 1-16. szám)
1956-11-02 / 77. évfolyam, 2. szám (Népszava, MSZDP)
1951. november 2. péntek Fontos kínai kormánnyilatkozat a megvár és densuei nép követeléseinek helyességére Pekingből jelenti a TASZSZ. Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint a Kínai Népköztársaság kormánya a következő nyilatkozatot tette a Szovjetunió kormányának október 30-i nyilatkozatáról: A Kínai Népköztársaság kormánya úgy véli, hogy a Szovjetunió korrákell, hogy az egész világ országai között a kölcsönös viszony megteremtésének és fejlesztésének alapja legyen. Minden szocialista ország független és szuverén állam. A szocialista országok csak ily módon érhetik el az igazi testvéri barátságot és a szolidaritást a kölcsönös segélynyújtás és együttműködés révén, így érhetik el célunkat: a közös gazdasági fellendülést. Mint a Szovjetunió kormányának nyilatkozata rámutat, a szocialista országok közti viszonyban hibák is voltak. Ezk a Hbák egyes szocialista országok közti félreértésekre és el nyának ez a nyilatkozata helyes. Fontos jelentősége van a szocialista országok közötti kölcsönös kapcsolatokban elkövetett hibák kijavítása és a szocialista országok közötti egység megszilárdítása szempontjából. A Kínai Népköztársaság úgy véli, hogy az öt elv, mégpedig idegenedésre vezettek. A félreértések és elidegenedés miatt néha feszült helyzet is keletkezett. A nyilatkozat ezután utalt az 1948 49. évi jugoszláviai eseményekre majd a lengyelországi eseményekre. A szovjet kormány október 30-i nyilatkozatában késznek nyilatkozott arra — állapítja meg a kínai közlemény —, hogy a kölcsönös különböző kapcsolatok kérdéseit barát tárgyalások útján oldja meg a többi szocialista országgal a teljes p"ven,o-*"nság, a területi épség, az állami függetlenség és szuverenitás és az egymás belügyeibe való be nem avatkozó állami szuverenitás és a területi épség tiszteletben tartása, a meg nem támadás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, az egyenjogúság és a kölcsönös előny, valamint a békés egymás mellett élés zás elvei alapján. Ez a fontos lépés kétségtelenül elő fogja segíteni a félreértések megszüntetését a szocialista országok között és hozzá fog járulni a szocialista országok közötti barátság és együttműködés szilárdításához. A Kínai Népköztársaság kormánya megjegyei, hogy a legutóbbi események során a lengyel és a magyar nép követelte a demokrácia, a függetlenség és az egyenlőség szilárdítását, a nép anyagi jólétének fokozását és úgy véli, hogy ezek a követelések teljesen helyesek. A nyilatkozat a továbbiakban rámutat: Az igen csekély számú reakciós elem elleni harcban a legszélesebb néptömegek tömörülésének kérdése nemcsak egy szocialista országot érintő kérdés, hanem olyan kérdés, amely méltó sok szocialista ország, ezek között a mi országunk figyelmére is. Tekintettel a szocialista országok közötti ideológiai egységre és harci Kormányunk vezetői és munkásai és egész népünk ezért köteles állandó éberséget tanúsítani, hogy megelőzze a soviniszta jellegű hibákat a szocialista és más országokkal fenntartott viszonyban. Állandó nevelő munkát kell végeznünk az egész nép körében, hogy erélyesen küzdjenek a nagyhatalmi sovinizmus ellen. Ha ilyen hiba előfordul, gyorsan helyre kell hozni. Ez céljuk közösségére, gyakran és könynyen megtörténik, hogy egyesek olykor figyelmen kívül hagyják az államok egyenjogúságának elvét az államközi viszonyokban. Az ilyen hiblényegében a burzsoá sovinizmus hibája. Az ilyen hiba, különösen a nagyhatalmi sovinizmus hibája, szükségképpen komolyan megkárosítja a szocialista országok szolidaritását és közös ügyét, olyan kötelesség, amelyre kellő figyelmet kell szentelni, hogy biztosítsuk a békés egymás mellett élést minden országgal és előmozdítsuk a világbéke ügyét. Az ország gazdasági helyzetének megbénítását jelentené a további sztrájk A budapesti nagyüzemek forradalmi bizottságainak felhívása A budapesti üzemek forradalmi bizottságai felhívással fordulnak a dolgozó magyar néphez. Ebben közük, hogy küldötteik tárgyaltak a kormány képviselőivel. Úgy látják, hogy a kormány a magyar nép követeléseinek legfőbb pontjait teljesítette, így a varsói szerződés felmondása, a semlegességi nyilatkozat megtörtént. Biztosíték van arranézve is, hogy a közeljövőben titkos választások lesznek. Éppen ezért a nagyüzemek küldöttei azt a véleményüket fejezték ki, hogy a további sztrájk az ország gazdasági helyzetének megbénítását jelentené. Máris veszélyben a közvilágítás, a közellátás, sebesült harcosaink betegellátása stb. Jelenleg a legfőbb politikai erő a termelés megindítása. A nagyüzemek küldöttei mély felelősségérzettől áthatva, arra kérik az ország összes dolgozóit, hogy a munka azonnali felvételével csatlakozzanak ehhez a felhíváshoz. Ezt a felhívást a Csepeli Vas- és Fémművek, a Mávag, a Ganz Villamos- és Ganz Vagongyár, a Láng gyár és számos nagyüzem forradalmi bizottsága írta alá. A budapesti víz-, gáz- és villanyszolgáltatás helyzete Ülést tartott a Fővárosi Nemzeti Bizottság Csütörtökön délután a városházán ülést tartott a Budapesti Nemzeti Bizottság. A bizottság átvette a városháza elvi és politikai irányítását. A pártok képviselői Kővágó Józsefet, a Független Kisgazdapárt küldöttét egyhangúlag a bizottság elnökévé, Bechtler Pétert, a Magyar Szociáldemokrata Párt küldöttét pedig elnökhelyettessé választottál- meg. Az ülés megtárgyalta Budapest lakosságát legközelebb érintő legfontosabb kérdéseket. Több javaslat hangzott el, hogy a hősöket megillető módon helyezzék örök nyugalomra a szabadságharc mártírjait. Bechtler Péter erre vonatkozólag tárgyalásokat folytat a kormány illetékeseivel. A gáz-, a víz- és a villanyszolgál- tatás jelenlegi helyzetét vitatták meg a továbbiakban. A zavartalanul működő gázgyárnak jelenleg mintegy húsznapi készlete van, igyekeznek felhasználni a Budapestre érkező földgázt is. A villanyszolgáltatásban az anyagellátás nehézségei miatt néhány nap múlva korlátozásokat kell bevezetni. Ennek elkerülésére javasolták, hogy a jelenleg amúgy sem dolgozó, de nagy készlettel rendelkező gyárak szenét az Elektromos Művek felhasználhassa. A vízellátásban nincs fennakadás. Budapest élelmiszerkészlete jelenleg kielégítő, zavarok mindössze a hegyvidékeken és a távoleső kerületekben voltak. Ezután az épületkárokkal és az életveszélyt jelentő, súlyosan megrongálódott lakóházak kérdésével foglalkoztak. Elhatározták, hogy a hajléktalanná váltak elhelyezésére igénybe veszik a közelmúltban elkészült új lakásokat és az elhagyott lakásokat is. Angol és szovjet professzor kapott Nobel-díjat (Stockholm, nov. 1. AFP). A Svéd Tudományos Akadémia Sir Cyril Norman brit és Nikolaj Nikolajevics Szemjonov szovjet professzornak ítélte oda a vegyészeti Nobel-díjat. Változások a református egyház vezetésében Ismét elfoglalta helyét a református egyház élén dr. Ravasz László református püspök. Az »Út« című hetilap megszűnik, új lapot indítanak »Reformáció« címen. Főszerkesztője dr. Ravasz László lesz. Felkérték Péter János tiszántúli püspököt, hogy mondjon le, ugyancsak lemond elsősorban súlyos betegségére való tekintettel Bereczky Albert is. Az egyház több vezető személyisége egyébként már lemondott. Dr. Ravasz László püspök a rádiónak adott nyilatkozatában elismeréssel adózott a magyar nép hősi harcának. Kifejezte azt a véleményét: Gondolni te merjen senki az elmúlt korszakok rendszerének visszaállítására. Minden erejével az anarchia ellen van, a bűnösök megbüntetése nem egyéni akció keretében, történjék, ez a bíróságok feladata. Vegyétek fel a munkát! Maléter Pál ezredes felhívása Maléter Pál, a honvédelmi miniszter első helyettese, a Kilián Györgylaktanya parancsnoka az alábbi felhívással fordult a magyar dolgozókhoz: — Honfitársaim! A fegyveres forradalmi harc során minden harcos büszkén vette tudomásul, hogy dolgozóink sztrájkkal támogatják harcunkat. Minden harc után a békés építés korszakának kell elkezdődnie, hogy ezzel biztosíthatók legyenek a forradalom vívmányai. A sztrájk célja az ellenfél gyengítése. Dolgozóink mostani sztrájkja azonban nem az ellenfelet gyengíti, hanem minket, saját magunkat. Gyermekeinknek tejet, gyárainknak szenet, családjukhoz vágyó dolgozóinknál, rendszeres közlekedést kell biztosítani, különben elveszítjük azt, amit forradalmár harcosaink nagy véráldozattal kivívtak. — Magyar dolgozók! Erősítsétek a szabad, független, semleges Magyarországot, drága hazánkat! Vegyétek fel a munkát! — Felhívás a pedagógusokhoz. Felhívjuk azokat a pedagógusokat, akik a Szociáldemokrata Párt iskolai és kultúrpolitikájának hívei voltak és maradtak, pártszervezetük megalakítása céljából jelentkezzenek délelőtt 9—12 és délután 3—5 óra között a VIII., Conti utca 4. szám alatt. Magyar Szociáldemokrata Párt pedagógus szervezete. NÉPSZAVA A KEGYELET MILLIÓ LÁNGJA Gyertyák égtek csütörtök este Budapest ablakaiban. Halottak napján az élők gyújtotta fények lobogtak a házak ablakszemeiben siratták, gyászolták, újra temették az acélszívű fiúkat, lányokat, a fiatalokat és a fiatalabbakat, a pesti utcák barikádjainak, a pest-budai háztetőknek hőseit. Szabadságunk, szabad életünk, független hazánk új mártírjai emlékének — bár kiontott piros vérüket még be sem itta az anyaföld, az értük hullajtott könnyek még fel sem száradtak a szülők, testvérek, hitvesek, mindnyájunk meggyötört arcán — Budapest népe egy emberként áldozott. Olyan volt tegnap este a város a millió gyertyafényben, mint egy óriás temető. Ám csak első pillantásra tűnt ilyennek, mert amikor az ember az ablakokon keresztül a kivilágított lakásokba nézett, az esti utcák forgatagát figyelte, az emberekkel beszélgetett, akkor rögtön olyanná változott mindenki szemében ez a sokat szenvedett, gyertyák fényétől megvilágított város, amilyen a valóságban. Nem temető, hanem az élet csatatere. Nem a halál, hanem az egyre diadalmasabb újjászületés birodalma. Elszántság, bizakodás, építeni akarás — ez jellemezte a hősi halottait gyászoló Budapestet tegnap este. Sok író felhasználta már a hasonlatot: az élet olyan, mint a gyertyaszál. Nagy lánggal, lobogással ég, hogy aztán csendben fogyjon, kisebbedjék és végül kialudjék. Ezek a tegnapi kegyelet gyertyák nem hasonlíthatók a mi életünkhöz. A budapesti gyertyaláng fényénél nem kisebb, hanem nagyobb lett bennünk az élet akarata, nem halványult el, hanem egyre magasabbra tört bizakodásunk, nem csökkent, hanem egyre növekedett elszántságunk. Most már csak szebbé tehetjük életünket! Hőseink kiöntött életére emlékezve fogadtuk meg tegnap este, hogy megvédjük — amiért ők életüket áldozták — szabad hazánkat, függetlenségünket. Meg kell alakítani a nemzeti atomenergia bizottságot — mondotta Jánossy Lajos professzor Jánossy Lajos, a világhírű atomtudós nyilatkozott a magyar uránércről. Elmondotta, hogy a szovjet hatóságok szigorúan őrizték a Pécs melletti uránbányát. Ezért nem volt lehetséges, hogy a magyar tudósok ott feltárást végezzenek. Ő, mint a volt atomenergiai bizottság alelnöke csak az újságból értesült annak idején, hogy Magyarországon uránlelőhely létezik. Azt sem tudja, milyen szerződés, milyen megállapodás volt érvényben az uránérc kibányászására. Értesülései szerint azonban a bányászás kezdeti stádiumban van. Nagy mennyiséget nem vittek ki. Hírek szerint 16 mázsa a kivitt mennyiség, de ez uránérc. Ebből igen kevés tiszta uránt lehet nyerni. Olyan keveset, hogy ez csak lényegében kísérleti célokra szolgálhatott. A magyarországi uránbánya jelenleg csak a kezdeti feltárási stádiumnál tart. Nem tudja senki sem megmondani, hogy tulajdonképpen menynyi a föld mélyében rejtőző kincs. Az eddigi adatok szerint azonban valószínű, hogy jelentős készletekről van szó. Jánossy professzornak az a véleménye, hogy sürgősen meg kell alakítani a nemzeti atomenergia bizottságot, ebbe bevonni a legjobb szakembereket. Ez a bizottság tárja fel őszintén a helyzetet a magyar nép előtt. A csongrádi szociáldemokrata pártszervezet Túri István elvtárs vezetésével megkezdte munkáját 77. évfolyam, 2. szám LEGÚJABB HÍREK Óriásrepülőgépen küld Budapestnek segítséget Amerika Washington, november 1. (AP). Az amerikai légierő közölte, hogy szerdán este egy C—124 Globemaster típusú óriás-szállítógép indult útnak Magyarországra rendkívüli segélyszállítmánnyal a fedélzetén. A repülőgép Bécsbe repült, ahol további intézkedéseket tesznek a rendkívüli segélyszállítmánynak Magyarországra való továbbítására. Washington, november 1. (AP): Az Egyesült Államok kétezer tonna élelmiszert ajánlott fel Magyarországnak és az Ausztriába érkezett magyar menekülteknek. A Nemzetközi Együttműködési Hivatal közölte, hogy az élelmiszeradományt, amelyben többek között tejpor, sajt, vaj és olaj is van, az Egyesült Államok bécsi nagykövetsége már a Vöröskereszt-társaságok Ligájának rendelkezésére bocsátotta szétosztás végett. (MTI) Petőfi Párt néven újjáalakult a Parasztpárt Az egykori Parasztpárt újjáalakult és a Petőfi Párt nevet vette fel A pártvezetőség fölé irányítótestületet alapítottak, amelynek kilenc ismert író a tagja. A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének felhívása A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége felhívja az üzemek, intézmények dolgozóit, hogy ott, ahol az üzemi bizottságok, szakszervezeti bizottságok összetétele, munkája nem volt megfelelő és a dolgozók többsége ezek tevékenységével nem ért egyet, haladéktalanul tűzzenek ki új választást. A választás demokratikusan és titkosan történjék. Az újonnan megválasztott üzemi bizottságok, szakszervezeti bizottságok elnökei azonnal vegyék fel a kapcsolatot az illetékes szakszervezeti központtal, illetve területi bizottságaival s kezdjék meg a munkát ___________ Segítsük a VII. kerületi mártírok hozzátartozóit A Magyar Szociáldemokrata Párt VII. kerületi ideiglenes intézőbizottsága felhívással fordul Budapest szociáldemokratáihoz, hogy adóhhiányaikkal segítsék a szabadságharc mártírjainak hozzátartozóit. A VII. kerületi pártszervezet ideiglenes intézőbizottsága kéri, hogy az adományokat a párt VII. kerületi központjába, Dohány utca 76. szám alá juttassák el. Újjáalakítják az Akadémiát Huszonhét elismert nevű tudós nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelenti, hogy a Tudományos Akadémia Nemzeti Bizottmánya és egyéb szervei mindaddig nem alkalmasak az Akadémia nevében határozatokat hozni, amíg a közgyűlés a megfelelő személyi és szervezeti változásokat meg nem valósította. Bécsben akkreditált katonai attasék látogatása a magyar-osztrák határon (Bécs, 1956. november 1. MTI) Az osztrák kormánynál akkreditált amerikai, angol, francia és szovjet katonai attasé szerdán délután dr. Liebitzky osztrák tábornok kíséretében látogatást tett az osztrákmagyar határon és megtekintette az osztrák intézkedéseket az osztrák határ biztonsága érdekében. A Magyar Szociáldemokrata Párt kerületi szervezeteinek címei I. kerület: Attila utca 49. II. kerület: Kapás utca 53. Telefon: 352—764.; Bem József rakpart 44. II. kerület: Selmeci utca 14—16. V. kerület: Október 6 utca 8. VI. kerület: Ifjúság útja 6. Telefon: 312—771. VII. kerület: Dohány utca 76. VIII. kerület: József körút 46., Népszínház utca 19. IX. kerület: Ráday utca 29. X. kerület: Tüzér utca 13., Gergely utca és Szlávi utca sarok. XI. kerület: Bartók Béla út 46., Telefon: 259—733. XI. ker.: Alkotás utca 13. xI. ker.: Lomb u. 32., Váci út 46., Róbert Károly körút 72. XIV. kerület: Uzsoki u. és Thököly út 80. XVI. kerület (Sashalom): Janovecz Margit utca. XVII. kerület: Szilágyi utca 36. XXI. kerület (Budafok): Temető utca 10. A Magyar Szociáldemokrata Párt vezetősége és ellenőrző bizottsága ma, csütörtökön délután 2 órakor ülést tart.