Népakarat, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. sz.)

1957-01-06 / 4. szám

az az igyekezet, amellyel most egyszerre mindenki belátja a magyar sport múltbeli hibáit és mindenki beáll világmeg­váltó ötleteket gyártani és re­formálni, korszerűsíteni. Milyen nagy lendülettel bi­zonygatják egyesek, az OTSB köreiben, hogy ők már egy nappal október 23 előtt meg­mondták, hogy ez így tovább nem mehet! Lapozzunk csak vissza egy kicsit a feljegyzé­sek között. Vajon valóban megmondták? Hogy is visel­kedtek ők akkor? A SZOT hivatalosan a kora tavasszal állapította meg, hogy a magyar sport fejlődését sú­lyosan gátolja a formalizmus, a túlzottan centrális, szinte­­»egykéz« vezetés, a bürokra­tizmus, valamint a magyar hagyományok bántó lekicsiny­lése, figyelmen kívül hagyása. Éppen ezért tervezetet dolgoz­tatott ki a magyar sport veze­tésének átszervezésére. Részt vettek az új terv kidolgozásá­ban a szakszervezetek legki­válóbb sportszakemberei, s jú­nius 5-én el is készültek javas­latukkal. Ennek nyomán a SZOT titkársága is elfogad­ta a javaslatot azzal, hogy a sportosztály terjessze az OTSB elé. Az OTSB elnöki bizott­sága augusztusi utolsó és szep­temberi első ülésén tárgyalta a SZOT-javaslatot és az OTSB tisztikarának főleg a régebbi tagjai élénken kikeltek ellene. Ennek következtében az OTSB elnöksége a javaslatot elve­tette. Ebben a javaslatban szerepelt például az önálló szakszövetségek létrehozása, a szakszervezeti és hivatali sportegyesületek (SE-k) meg­szüntetése. Íme, ez történt október 23 előtt. Az októberi napok után a SZOT még sokkal erőtelje­sebben emelte fel szavát a magyar sport vezetésének, de­mokratizálása és szakszerűsí­­tése érdekében. S most, az OTSB által nemrég létrehozott átszervező bizottság olyan ter­vet fogadott el, amely lénye­gében nem más, mint a SZOT által tavasszal kidolgozott és egyszer már elutasított javas­lat... Még mindig? Hét asztaliteniszező utazik Romániába — olvastuk a la­pokban. A Magyar Asztalite­nisz Szövetség intézőbizottsá­ga két vezetőt jelölt ki a ver­senyzők mellé. Ha visszaemlékezünk , nem is olyan régen élénk vita dúlt a lapokban, rádióban a kül­földre utazó versenyzők mellé beosztott vezetők számáról. Úgy látszik, az akkor kialakult közvéleményt néhányan — leg­alábbis a megszűnt OTSB-ben — már elfelejtették. Ahogy hallottuk, most a ma­radvány OTSB úgy találta he­lyesnek, hogy még egy vezető — az OTSB volt asztalitenisz előadója is utazzék, mégpedig — államköltségen Bukarestbe. A románok ugyanis csak 9 személyt látnak vendégül. Mi most nem is azt vitatjuk, hogy elég, vagy talán kevés a 3 vezető 7 versenyző mellé, ha­nem azt: honnan a pénz egy olyan vezető kiküldetésére, akinek ottlétét sem a verseny­zők, sem a kijelölt vezetők nem tartják szükségesnek. Javasoljuk: utazzék két ve­zető az asztaliteniszezőkkel, s ha már az OTSB mindenkép­pen gavallér akar lenni, küld­jön egy versenyzővel többet a bukaresti nemzetközi ver­senyre! (B.) Nem vitás, hogy az 1956-os év nagy eseménye labdarúgá­sunkban az a fordulat volt, amelyet válogatott csapatunk tett. Tavaszi vereségsorozata után, új kezekbe kerülve, egy­más után öt nagyszerű győ­zelemmel zárta az évet. És az sem vitás, hogy ebben a leg­főbb érdem a válogató-, illet­ve edzőbizottság élén álló, szövetségi kapitányi szerep­kört betöltő Bukovi Mártoné. Mi van Bukovival , és főleg mi lesz vele és a válogatott csapattal az új évben? Ezt a kérdést mindjárt ma­gának a legjobban érdekelt­nek, Bukovi Mártonnak tettük fel. A Dózsa — szerződés ügye — Ami személyemet illeti egyelőre csak két tényt szö­gezhetek le. Először is: szerző­désem a Dózsával lejárt és ezt nem is óhajtom megújítani. Már a csapat téli útjába sem kapcsolódtam be. A másik tény, hogy szövetségi kapitá­nyi tisztségemet is letettem, mivel egész bizottsági meg­bízatásom ideiglenes volt és véget ért. — Tervei? — Az elmúlt években, de főleg az utolsó hat hónapban Spanyolországból, Dél-Ameri­­kából, Nyugat-Németországból, Jugoszláviából több meghívást kaptam. Olyant is, amely tel­jes mértékben rám bízta a fel­tételek megállapítását. De úgy érzem, hogy éppen most, eb­ben a súlyos helyzetben min­den szakembernek, akire a magyar sport igényt tart, első­sorban itthon kell teljesítenie feladatát. Veszteségek és pótlások — Nem­ látja katasztrofá­lisnak a magyar labda­rúgás helyzetét? — Egyáltalán nem. .Nagyon jól emlékezem az első világ­háború elvesztését követő sú­lyos helyzetre. 1919 után a magyar labdarúgás szinte ijesztő veszteségeket szenve­dett. Olyan szuperklasszisok hagyták itt az országot egyik napról a másikra, mint Schaf­fer, Szabó, Schlosser, Ging, Nemes, Konrád, Platkó és má­sok. És íme, két év sem telt el és a legjobban sújtott MTK- ban máris kialakult az új aranycsapat, benne a Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny fe­ledhetetlen csatársor, valamint a többi jó klubcsapat, amelyek közül különösen a Vasas ifjú együttese örvendeztette meg a közönséget magas színvonalú futballjátékkal. Úgy érzem, most is ez lenne a helyzet. Ne feledjük el, hogy az a magyar futball, amely egyszerre a világklasszisoknak olyan tö­megét tudta pályára küldeni, mint Puskás, Kocsis, Bozsik, Grosics, Sándor, Czibor (az itthonlevőkről nem is szólva), magas átlagszínvonallal kell, hogy rendelkezzék. Ebből pe­dig igen rövid idő alatt ki kell hogy termelődjék a méltó utánpótlás. Ettől függetlenül természetesen elismerem, hogy nem mindennap születnek olyan klasszisok, mint a fel­soroltak, vagy egy Hidegkúti, Szusza és még néhány csilla­gunk. — Eszerint még azt sem tartaná súlyos bajnak, ha a Honvéd játékosai nem térnének haza? — Ezt nem mondtam. Ezzel szemben, ha hazajönnek és kö­zülük néhány idősebb játékos azzal a kéréssel fordulna az MLSZ-hez, hogy engedélyezze nekik egy vagy két évre a kül­földi szereplést — érdemeik és koruk figyelembevételével — ilyen engedélyt igenis megad­nék. A magyar sportnak sem ártana, sőt használna, s ha ezek pályafutásuk befejezése előtt még külföldön szereznének egy-két évi tapasztalatot, az­után így tudásban meggyara­podva térnének újra haza és állanának a sportág fejleszté­sének szolgálatába. Természe­tesen egészen más elbírálás alá esnek a fiatalok, az ifjúsági vá­logatott tagjai. Ezek még nem érdemelték ki, hogy olyan ked­vezményben részesüljenek aminőt én, mondjuk Puskás­nak, Grosicsnak, Czibornak, Bozsiknak már megadnék. Ha a magyar sportban ilyen enge­délyek megadása pillanatnyi színvonalcsökkenést jelentene­­is, rövid idő alatt kihevernek és bizonyos fokig felfrissítés, a vérkeringés egészséges meg­indítása is mint előny jelent­keznék. Egyébként sajnálom e játékosok meggondolatlansá­gát, amelyben nyilván jelentős szerepet játszott egynéhány pénzsóvár ember rossz tanácsa. A válogatott csapat felkészítése . Hogyan képzeli el labdarúgó sportunk fejlő­dését? Akkor heverhetjük csak ki a csapásokat, ha az új MLSZ vezetősége szakértő is lesz, har­cos is lesz. Ez esetben bízom a magyar labdarúgás jövőjében. És velem együtt ,m­inden edző nemcsak bízik, de kész még ál­dozatvállalásokkal is segédkez­ni az újjáépítésben. Tudom, hogy technikai újításainkat a külföld már elsajátította. De nem sajátította el azt a szelle­met, azt az ötletes játékfelfo­gást, mondjuk így: azt a szel­lemi fölényt, ami az egész ma­gyar futball jellemzője a leg­apróbb gyerektől a legidősebb válogatottakig. Még egy kérdést teszünk fel: mi a válogatott csapat műsora ! Bukovi erre már nehezen akar válaszolni. — Nem tartom illetékesnek magam arra, hogy erről beszél­jek. Mindenesetre az eddigiek szerint első válogatott mérkő­zésünk április 26-án lesz. Ad­dig a csapatok, befejezve téli túráikat, hazajönnek, kipihe­nik magukat és megtörténik a csapatok elkerülhetetlen át­szervezése. Mint hogy a baj­nokság csak ősszel kezdődik, lesz idő a fokozatos, alapos fel­készülésre, amit elősegítenek majd a kiírásra kerülő díjmér­­kőzések, esetleg Magyar Kupa küzdelmek, nem különben azok a nemzetközi mérkőzések, amelyeket Budapesten akar­nak lejátszani, s amelyekre szerintem feltétlenül nagy szükség lesz a formák feljaví­tása, a közönség jogos érdek­lődésének kielégítése végett, és más szempontból is. Ilyen előz­mények után bizakodással vár­hatjuk az év válogatott mérkő­zéseit, így látja a maga és a ma­gyar labdarúgás helyzetét a múlt év sikersorozatának ko­vácsa. R. L. / / ■ E§ BukomEs a b­áfogditott?... Tichy az Újpestben — és Machos?... A Magyar Sport Háza első emeleti folyosóján szoros em­bergyűrű vesz körül két ele­gáns külföldi vendéget. Par­don, tévedtünk. A kör köze­pén a napokban hazaérkezett két válogatott Honvéd-játékos áll: Machos és Tichy. A kérdések csak úgy zápo­roznak. — Igaz, hogy a Honvéd fel­oszlik? — Szó sincs róla. A csapat kis kivétellel biztosan haza­jön — legkésőbb március 31-ig. — így Tichy. — Igaz, hogy az MTK-ba mész? — Nem! Amíg a Honvéd ha­za nem jön, egyikünk sem fo­gad el semmilyen ajánlatot. Azt azonban nem titkolom, hogy én el akarok menni a Honvédből. — Hová? — Az Újpestben szeretnék játszani... ha ők is úgy akar­ják! Felhördülés. — És te, Machos? — Én maradok a Honvéd­­ban. — És ha megszűnik? — Arról még ráérek gondol­kozni. — Azt beszélik, hogy a Va­sasban ... — Lehet, hogy azt beszélik, de én nem beszéltem még sen­kivel ebben az ügyben. — És Csordás? — Csordás nagyon jó bará­tom és valóban sokszor hívott, hogy játsszunk egy csapatban. De ez minden! — És te elmennél? — Elmennék — ha hagyná- Hok. De már egy félórája csak megállás nélkül kérdeztek és én közben kiöregszem a foci­ból ... Azzal utat tör és Tichy­vel sebesen eltűnik a szemben levő ajtón... (V.) HANGOK A HOLD­utcá­BÓL — Tudja, kik azok a volt Kinizsi-játékosok, akik elsősor­ban­ jönnek számításba Sós Karcsi pótlására, mint FTC- edzők? — Találgassam? Úgy sem ta­lálom ki. — Nehéz is lenne kitalálni, mert az egyik jelölt nevét hét lakat alatt őrzi a vezetőség, a másik pedig egyelőre az olim­piáról szóló rádióbeszámolójá­val van elfoglalva. — Csak nem? — Csak igen. * — Mondja, miért nem szere­pel a vízilabda villámtornán valamennyi nagy csapatunk? — Éppen elegen szerepel­nek. Miért? Magának melyik hiányzik? — Hát például a kupagyőz­tes. — Lehet, hogy azért nem in­dult, mert túl erősnek érezte magát. Elvégre csak a két­­M- betűs hagyta ott őket és hat éljátékosuk van itthon, ugyan­akkor, amikor a bajnokcsapat törzstagjai közül csak egy hír­mondó maradt. — Látja, és mégis ez az egy tagból álló csapat játszott a legjobban, hála a sok gyerek­nek, akik beszálltak melléje, menteni a menthetőt! 195... év......................hó ... .-n előfizető aláírása Postahivatal tölti ki Beindítva: 1957© A hírlap felelős. Rövid sporthírek A magyar férfi kosárlabdázók ez évben részt vesznek a szófiai Európa-bajnokságon, május 5-én Bu­dapesten a magyar-francia és való­színűleg áprilisban Budapesten a magyar—jugoszláv válogatott mér­kőzésen. A női válogatott áprilisban a jugoszlávokat, májusban pedig a franciákat látja vendégül. Részt vesznek továbbá júniusban a belg­rádi nemzetközi tornán. Az év nagy eseménye az októberben Rio de Ja­­neiróban sorr­a kerülő világbajnokság lesz, ahol az elmúlt évi EB-eredmé­­nye alapján Európából a Szovjet­unió és Magyarország jogosult in­dulni.* A Vasas SC síversenyzői január 20 és február 10-e között Oberhof­­ban közös edzőtáborozáson vesz részt német sportolókkal. * A Budapesti Bányász Sportkör kedden délután 4 órakor összevont értekezletet tart a Gorkij fasor 42. szám alatti helyiségben. * Hidegkúti Nándor terveiről így nyilatkozott: Még mindig van annyi erő bennem, hogy tovább játszam. Később pedig régi vágyamat aka­rom megvalósítani, edzőként szeret­nék működni. Egyébként engedélyt kértem egy eszpresszó megnyitására. Vasas—Csepel 5:2 Szombaton délután a cse­peli stadionban a Csepel és a Vasas kétkapus edzőmérkőzést játszott Jávor Pál játékvezeté­sével. A Vasas jobb formáról tett tanúságot és végered­ményben 5:2 (2:1) arányban győzött. E­gyidőben azt tartották rólunk: lovasnemzet va­gyunk. Mostanság meg azt mondják: futballnemzet. Én tudom, hogy ez már nem igaz. No, nem azért, mert egy-két derék lábművé­­szünk megelégelte azt a rideg, mosto­ha, nyomor­gásra, nélkülözésre kény­szerítő bánásmódot, amelyben annyi éven át része volt és nyugatra távo­zott. (Mellesleg iga­zuk van, hiszen mit tudtunk volna mi még adni a rajongó ünneplésen, az autón, a hatszobás pazarul berendezett villán, a tömérdek pénzen, a külföldi portyákon kívül? A téliktdát. Legfeljebb még egy villát, de ugye mit ér az, hiszen az em­ber egyszerre amúgy sem lehet két helyen.) Ám mégsem emiatt nem leszünk ezután futballnemzet. A futballt — amely nagyjából megfelel vérmér­sékletünknek, hi­szen huszonkét em­ber lót-fut és száz­ezer nézi — szóval, a futballt kiszorí­totta egy másik sport. Már régen gyanakodtam, hogy ez így van, de teg­nap, szombat este véglegesen meg­győztek. A Körúton, a 6-os villamoson, amely ismét ugyanolyan zsúfoltan futott, mint annak idején, nyújtottam a tíz­forintost és kértem egy vonaljegyet Mire a kalauznő: — Tudom, ne is tessék mondani, tel­jesen aprót adok, mert este... ultizni tetszik. Belémlátott. Azaz... alfenét, nem is volt ez olyan nagy kunszt. Ő már tudja, hogy­­ ultisnemzet vagyunk. Bár megmondta volna azt is, miként lehet négy kis adat­­tal ultit csinálni?! Mert enélkül nem teljes jogú állampol­gár az ember... (­h­­ő) Új pár a műkorcsolyázásban: VIDA GÁBOR—CSOMA ÉVA A jugoszláviai vendégsze­replésről pénteken éjjel haza­érkezett műkorcsolyázók szombaton reggel már a Mille­­náris-pályán találkoztak újra. A pályán a Petőfi versenye, a palánk mellett pedig a talál­gatás folyt: ki lesz Vida Gá­bor új párja, miután Szöllősi Éva nem tért vissza Belgrád­­ból. Vida Gábor szomorú arccal, mondhatnánk lógó orral hall­gatta a vigasztalást, de arca csak nem akart megenyhülni. — Már olyan jó formában voltam — hajtogatta ismétel­ten az elkeseredett fiú — és akkor jön egy ilyen balszeren­cse. Mit fogok most csinál­ni?... Szerencséjére a műkorcso­lyázó sport szakemberei szin­te kivétel nélkül egy nevet ajánlottak számára: Csorna Évát, így végül ő maga is el­hitte, hogy azért nem kell majd szögre akasztania a kor­csolyát és — ha ebben az idényben már nem is —, de jövőre ismét versenyezhet a bajnoki címért. Csorna Éva a legtehetsége­sebb fiatalok közé tartozik, aki kétségtelenül jó párja le­hetne Vidána­k. Igaz ugyan, hogy jelentkeztek más párok is... — Gabikám, csak 52 kiló va­gyok és fiatal... — biztatta Vidát Botond Györgyi, amin nem is­ nevetett senki, noha egykori sokszoros bajnoknőnk tréfának szánta a szavakat. Dehát előreláthatólag nem lesz szükség arra, hogy Botond Györgyi abbahagyja az ed­zős­ködést, a fiatalok nevelését, mert véleményünk szerint Vida Gáborból és Csorna Évá­ból egy-két esztendő alatt nemzetközi viszonylatban is kitűnő pár lehet. P­A­T­Y­O­LAT közli az érdekeltekkel, hogy az október hó 23-át követő események következtében megsemmisült ruhaneműek kártérítését 1957. JANUÁR 15-ÉN megkezdi. Kérjük megbízóinkat, hogy átvételi jegyeik­kel január hó 10-től kezdve abban a fióküzletben jelent­kezzenek, ahol a ruhaneműeket leadták. A fióküzletben igazolást adnak arról, hogy a ruhanemű nem érkezett be és annak alapján minden hétköznap — szombat kivételével — 9—15 óráig a VII., Wesselényi utca 57. szám alatti kártérítési irodában készpénzben ki­fizetik a kártalanítást. Villanyszerelési munkálat, ipari, mezőgazdasági, motorikus és világítási, faluvillamosítási, lé­gvezetéképítési, lakássze­relési, lakásszétválasztási, továbbá javítási munkát egész Dunántúlon jó minőségben és gyorsan elkészít a Baranya megyei Villanyszerei® Vállalat (Megyevill) Pécs, LÍCEUM U. 4. TELEFON: 18-47

Next