Népszava, 1963. március (91. évfolyam, 50–76. szám)
1963-03-01 / 50. szám
Lehetőségek a lakásépítkezés meggyorsítására Dr. Szabó János építésügyi miniszterhelyettes nyilatkozata Kevés kérdés áll ma annyira az érdeklődés homlokterében, mint az építőipar munkája. Az ötéves tervek otthonok százezreinek felépítését is célul tűzték ki, s igen nagy részüket az állami ipar hivatott elkészíteni. Az építőipar munkájáról, felkészüléséről, a lehetőségekről és a tervekről beszélgettünk dr. Szabó János építésügyi miniszterhelyettessel. — Mit tesz az építőipar a lakásépítkezés idejének megrövidítéséért? Hogyan lehet elérni a jelenlegi elkészítési idők számottevő csökkentését? — A szervezés színvonalát hivatott emelni az építőipari folyamatos szervezési módszer, amely összhangban van a magas előregyártási fokon alapuló ipari módszerek műszaki színvonalával. Az előregyártás fokozása, a folyamatos termelésszervezés bevezetése együttesen csökkenti az építési időt, így elérhetjük, hogy egy 50 —60 lakásos, ötszintes lakóépület elkészítési ideje már 1963-ban 7,5—8 hónapra csökkenjen. — Mit eredményezhet a 12 szakosított építésvezetőség megszervezése? — Az előbb említett folyamatos termelésszervezés a korszerű építés— A lakóépületek építési ideje az építőipar műszaki és szervezési színvonalától függ — mondotta a miniszterhelyettes. — Tehát a minisztériumnak elsősorban e színvonal fejlesztésére kell törekednie. Előrelépést jelentett már eddig is a második ötéves tervben tömegesen alkalmazott blokkos építésmód. A paneles építésmód bevezetésére pedig jelenleg készülünk fel. Ez utóbbi lesz a későbbi esztendők döntő építési formája, módok előnyeinek érvényesülését is jelenti. A magasabb műszaki színvonal több gépi berendezést, felszerelést követel meg — kihasználásuk így jóval meghaladja a hagyományos szervezéssel elért színvonalat. Például: egy toronydaru korábban körülbelül 200 lakás szerelését végezte el évente, a 12 szakosított építésvezetőség jó munkája, a korszerű termelésszervezés viszont több mint kétszeresére emelheti ezt a teljesítményt. Idetartozik természetesen a termelékenység emelkedése, a veszteségidők csökkentése — ez a begyakorlottság pozitív velejárója. meszelés, festés, vakolás gépi munkáinak arányát megkétszerezzük. — A Panel építkezéseknél a szerkezeti előregyártás fokával azonban ■ nem tart még lépést a helyszíni befejező munkák gépesítése. Ezért mindenképpen szükségesnek látszik, hogy a szerelőipari munkák javarészét annyira előkészítsük, hogy az építkezéseken már csak az előregyártott fürdőszobák, konyhák beszerelésére legyen szükség. Mikor és hogyan kerül sor arra, hogy házépítő kombinátokat állítson munkába az építőipar? Milyen külföldi tapasztalatok, eljárások átvétele lehetséges? — Mit tesz az építőipar az asztalosáruk és a szerelvények minőségének javításáért, a lakások hibáinak csökkentéséért? — A felügyeletünk alá tartozó épületasztalosipari üzemek , korszerű, jól felszerelt létesítmények, amelyek megfelelő minőségű gyártmányt tudnak előállítani — a gyártmányok színvonalát azonban befolyásolja a rendelkezésünkre álló faanyag minősége. Ezen a problémán csak a külkereskedelem segíthet. — Az utóbbi időben javult az ablakok, ajtók zárószerkezeteinek minő— Már korábban döntés született egy szovjet házgyár megvásárlására. Az üzem kapacitása körülbelül 1800 lakás évente — üzembehelyezésére valószínűleg 1965 második felében kerül sor. Előkészítése, a szovjet tervek honosítása már folyik. Telepítési helyéül a Szentendrei úti volt 2. sz. Épületelemgyárat választották, amely fekvésénél fogva gazdaságos szállítási körzetek kialakítására alkalmas. További tárgyalások folynak még panelgyártó rendszerek alkalmazására is. Egy svéd céggel is tárgyalunk, csúszó-zsalu rendszerük átvétele számunkra előnyös volna, Cége és választéka. A KGM vállalatai készek arra, hogy masszívabb zárkonstrukciókat, hidegen sajtolt korszerű félkész alkatrészeket szállítsanak. A szövetkezeti ipar pedig fémmel egyenértékű műanyag kilincsszerkezeteket ígér. A befejező munkák hibáinak csökkentését célozza a minisztérium által kiadott korszerű kivitelezési szabályzat érvényesítése, a szocialista munkabrigádok megalakulása, az egyes munkálatokért tett felelősségvállalás s nem utolsósorban a belső átadás-átvétel szigorítása is. 8 hónapra csökkentheti a lakások építési ideje Ifibb gép — gyorsabb és jobb kivitelezés — Mi a helyzet jelenleg a gépesítéssel? Különösen a kisgépek alkalmazásával? — Több százmillió forint értékű géppel rendelkezik az építőipar: azt már elértük, hogy a legnehezebb fizikai munkákat túlnyomórészt gépek végzik. Gépparkunk tetemes hányada azonban elavult: 1965-ig mintegy 30 százalékát kell kiselejtezni, helyettük korszerű, nagy teljesítményű, a folyamatos kivitelezést biztosító gépeket állítunk munkába Ezt az intézkedést indokolttá teszi az a sokak által ismert tény is, hogy jelenleg rendkívül vegyes öszszetételű a gépállomány Gondoskodni kell a gépláncok hézagainak kitöltéséről is. A földmunkák elvégzéséhez például az elmúlt időben csak nagy teljesítményű hernyótalpas kotrógépeink voltak — ezek kisebb mennyiségű föld gépi kitermelésére nem alkalmasak. A beszerzendő gumikerekes kotrók viszont jól hasznosíthatók majd az épületalapozásoknál, kisebb földmunkák elvégzésénél is. Talajtömörítésre sem volt megfelelő felszerelés. A hazai iparban kipróbált vibrációs kézi talajtömörítők, s a nagy teljesítményű vibrohengerek tömeges alkalmazása ezt a gondunkat is jórészt megoldja. — Ki kell selejtezni az elavult, kis teljesítményű toronydarukat is, helyettük önszerelő toronydarukat fog alkalmazni az építőipar. — Érdemes szólni arról, hogy az építkezések befejező munkáinak nagyobb mérvű gépesítése is fokozottan előtérbe kerül. A parkettgyalulás. — Milyen elgondolások születtek a típusterv felhasználásával történő építés elterjesztésére? — 1962-ben a lakásoknak mintegy 73 százalékát típustervek felhasználásával tervezték. Még egy-két lépéssel tovább kell mennünk azonban, mert a típustervek felhasználása gazdaságos, alacsonyabb építési költségeket jelent. De a lakásépítkezés mellett az oktatási, művelődési intézmények tervezésénél is nagyobb mértékben kell alkalmazni ezt a tervezési formát. Ezért bővíteni kell a választékot újabb típusterveket kidolgoztatni — sőt, az ipari építészetben is teret biztosítani a típusterveknek Már készítik a különféle kereskedelmi létesítmények, áruházak típusterveit is, ezek az új lakótelepek kereskedelmi hálózatának korszerű és gazdaságos kialakítását teszik lehetővé. A blokkos és paneles építésmód is a fokozott tipizálásra készteti az építőipart. A következő esztendők építési feladatait már jó előre elkészített típustervek segítségével kívánjuk megoldani. Emellett sort kerítünk a hagyományos építési technológiával készült épületek tipizálására is, mert ez is a színvonal növekedésével, a beruházások lebonyolításának egyszerűsödésével — tehát komoly gazdasági eredménnyel jár — fejezte be nyilatkozatát dr. Szabó János miniszterhelyettes. IV. M.) Felelősséget az egyéni munkáért Olcsó és gazdaságos a típusterv Elment. Azóta nem hallottak róla semmit. A házfelügyelőtől tudták meg azt is, kijelentkezett. Csak a könyveit vitte el, szépen kihegyezett ceruzáit, vonalzókat, meg a körzőkészletet. Anya tavaly előtti karácsonyi ajándékát. Ruhát, csak azt, ami rajta volt. Hogy örökre elment volna? Nem, az elképzelhetetlen Minden percben visszavárják Ha lépések kopognak kint a folyosón, megtorpan a mozdulatuk, elakad a szavuk, fülelnek, s az izgalomtól gyorsabban ver a szívük. De a lépések mindig tovább kopognak Két hete, egy vasárnap délután történt. Kriszta épp a félhármas moziból jött. Rossz kedve volt, nem a film, hanem Ernő miatt, aki megint lekéste a fél előadást, utána pedig valamilyen családi névnapra hivatkozva, hamarosan elköszönt. Már hónapokkal ezelőtt kezdődött a baj közöttük. Krisztina érezte, itt a szakítás ideje, de ha gondolatban el is szánta magát, tettre váltani eddig még nem vol ereje. Ernő mellett mindig reménykedés fogta el, hogy most, most biztosan rálelnek ismét a régi hangra — szavaikban vidámság, hivnatásukban az összetartozás betege —, később aztán, magára maradva, még emiatt az esztelen reménykedés miatt is gyötörte a szégyen. Állt a nyitott szekrényajtóvel rántatta magáról a szoknyát, pulóvert. Az idegességtől elmélaültek homlokán a vékony, vízszintes ráncok, szája sarka begyűrödött. Anya a heverő szélén ült, délutáni álmából ébredt, nyögdécselve fűzte százas cipőjét. Néha lopva Krisztára pillantott, a nyögdécselést ilyenkor sóhajra cserélte. Nem kérdezett, anélkül is sejtett mindent. Odakint e közben nyílt az előszoba ajtó, s Pali vidám hangon azt mondta valakinek: — Húzd ki magad. Magas kritika következik. Halk kuncogás válaszolt, majd puha, alt suttogás szűrődött be a szobába: — Ej, te, te! Ugyan már miért következne? — Hja, ősi tradíció. Nem tudod? Fiús családoknál alaposan megnézik a ragény választottját. Kis csend. A puha hang halkabban és fátyolozott tónusban susog. — Nem is tudtam, hogy választottál. Nekem még nem mondtad. — Efelől sose lehet egészen biztos az ember. Ezért inkább úgy mondanám: elfogott a kísértés, hogy válasszak. — Játékosan keveredett össze a két nevetés: Palié, meg a puha, alt hangé. Anya meg Krisztina egymásra néztek. — Ez meg micsoda? — mondta a tekintetük. Kriszta gyorsan összefogta magán a pongyolát, becsapta a szekrényajtót, a kulcsot ráfordította. Éppen ideje volt, kopogtak. Palival egy magas, kurta frizurás lány lépett a szobába. — Bemutatom nektek Marit. Mondhatnám úgy is: a műhelygyakorlat egyik eredménye. — Pali mókázott, ami arra vallott, zavarban van. — Remélem, tetszik nektek, mert ami engem illet... — sokatmondóan hallgatott el. A lánynak erős, fiús kézfogása volt, nagyon finom arcbőre, és tiszta, átható tekintete. Gödröcske ült a bal arcán, míg Pali elharapott félmondatán nevetett. — Üljetek le. — Anna hangja tétován csengett, tanácstalan pillantást vetett Krt.—H- nára, mintha nem tudná, mitévő legyen. Kriszta azonban mással volt elfoglalva:* nem verte szemét a lány hosszú Ujjain, tenyerén barnálló, lemoshatatlan óla Holtokról. Nehezen indult a beszéd köztük, s a mondatokat minduntalan hosszú csend nyelte el. A lány hamar megérezte a feléje áradó hidegséget. Egyre kevesebbet beszélt, s ha szólt, olyan volt a banda mintha erővel keményítené meg Már nem, nevetőéit, gödröcskéi eltűntek. Hosszan, szinte illetlenül nézegette a falon a képeket, a bútorokat, s az ablakon át a szomszéd havas háztetőt. Végül is felállt, nem törődve Pali félbeszakított mondatával. — Elmegyek — mondta határozottan. Pali megpróbálta marasztalni, s mikor nem sikerült, kikísérte. Sokára jött vissza, a kinti hideg alaposan didergette. — Megfázol, fiam, az lesz a vége! — zsörtölődött Anya. Pali összehúzott szemmel hallgatott. Melengette hátát a kályhánál. Aztán hirtelen, mintha nem bírná tovább magában tartani, kibökte: — Igazán kedvesebbek lehettetek volna! Mi ütött belétek? Olyan helyes lány. — Amit akarsz tőle? — kérdezte Anya. — Nem tudom. Lehet, hogy majd akarok. Egyelőre jól érzem magam vele. — Elment az eszed. — Ezt Krisztina mondta. — Neked meg mi bajod? — Az, hogy ezért kár volt tanulni. Ilyet akkor is kantál volna, ha megmaradsz lakatosnak. — Krisztina hangja vibrált, kitörés készült mögötte. Adya jót akart, de nem a legszerencsésebben szólt közbe: — Az én időmben csak akkor hozta el a lányt a fiú, ha... —■ Az az Anya idejében volt. Én meg a magam idejében élek! — Pali nyersen, majdnem gorombán válaszolt. — Nagyon magas lóra ültél — Krisztina hangja rikácsolt. — Magasra? Mért? — Pali kelletlenül nézett rá, a válla fölött. — Hát ha azt hiszed, azért gürcöltem öt évig, hogy végül is egy ilyen kis senkit boldogíts, hát akkor nagyot tévedsz! Pali lassan megmozdult, kihúzta kezét a zsebéből, és a nővére felé fordult. Anya rémülten szólt rájuk: — Gyerekek, no, de gyerekek! — Egyik se hallgatott rá. Pali meg Krisztina farkasszemet néztek. — Úgy gondolod, megvetted tán az egész életem? Hallod-e, Kriszta, nem lesz kicsit sok: öt évért az egész hátralevő életem? Krisztina pongyolája remegni kezdett a gallérnál, meg a térde körül, mintha önálló életet élne. Pali elfordította róla a szemét. — Ide figyelj, Kriszta. Ha nem mondod, akkor is tudom, mi a kötelességem. Ne félj, visszafizetek mindent, még ráadást is fizetek, semmit se félj. Kriszta hisztérikusan felnevetett, fejét hátra vetette, halántékához emelte remegő ujjait: — Mit fizetsz te vissza? Mit tudsz te visszafizetni?! Pénzt. De add vissza az öt évem A gürcölésem a családért, éretted! Az öt évem add viszsza, az öt évemet, amin diplomát vettél magadnak! Akkor huszonhét éves voltam, most meg harminckettő — hangja tompábban csengett, már nem rikácsolt, mintha a józan számvetés megdöbbentette volna. Aztán sírni kezdett. — Elvetted az öt évem, hát most vedd el a ráncokat a homlokomról, a szemem sarkából, vedd el, vedd el — boldogtalansága kiáradt, egészen elborította. Pali hangját is csak messziről hallotta. — Krisztina! Te ajánlottad, magadtól. Én sohase kértem. — De nem ezért! Nem ezért ... — Hát miért? Krisztina lassan abbahagyta a sírást. — Miért is? — töprengve nézett maga elé. Elfáradt. Már bánta az egészet, tetőtől talpig átjárta a fájdalom, meg a szégyen. Először gondolt Ernőre haraggal. Miatta, miatta van mindez! Pali szemén a hideg szomorúság, Anyáéban a riadalom, s az ő torkában ez a nehéz, fojtó keserű. . Hallgattak. A vacsorát is csendben ették. Anya, szegény, erőltette volna a beszédet, de neki sem sikerült, elakadt az első szavaknál, így telt el az este. Reggel Pali elment. Azóta nem tudnak róla semmit. A házfelügyelőtől hallották azt is, kijelentkezett. Csak a könyveit vitte el, szépen kihegyezett ceruzáit, vonalzókat, meg az Anyától kapott körzekészletet. Más semmit. Lehetetlen, hogy ne jöjjön vissza. Mindketten így gondolják, csak éppen nem beszélnek róla. Szavakkal néha sok mindent elront az ember. Császár Klára: Boldogtalanul 1963. március 1 NÉPSZAVA A postaláda üres Két fiatalasszony — Várkonyi Győzőné és Magyari Gáborné — február 7-én felmondó levelet kapott az Elektroakusztikai Gyártól, ahol a galván üzemben dolgoztak, már hosszú évek óta, sőt Várkonyiné itt lett szakmunkás is. A felmondás — amelyet egy január 3-i írásbeli figyelmeztetés előzött meg — annak a bizonyos »c. pontinak alapján történt, amelyről mindenki tudja, hogy »kemény dolog«. A görbe betű mögött súlyos dolgok húzódhatnak meg. Tömören azt jelenti, hogy az illető alkalmatlan a munkája elvégzésére. — Én a magam részéről még 9-én beadtam a fellebbezést — mondotta Várkonyi Győzőné. — De semmi válasz nem érkezett 20-ig. Két asszony sorsa Huszadikán délig vártuk a postást, hátha még érkezik egy levél az egyeztető bizottságtól — Bár a nyolcnapos határidő, amíg le kell bonyolítani az egyeztető bizottsági tárgyalásokat, már rég lejárt. A postaláda ezúttal is üres maradt. Elindultunk hát együtt Várkonyinéval az Elektroakusztikai Gyárba. Vajon tényleg igyekeznek itt a nőktől megszabadulni? S ha itt vannak, nem törődnek munkakörülményeikkel? — A galvánüzemben, ahol állandóan vízben dolgozunk, olyan hideg van, hogy meg is fáztam alaposan. Szinte egész januárban kórházban és betegállományban voltam — mondja Várkonyiné. — A rossz körülmények valóban igazak. Mi is sokat küszködünk, hogy javíthassunk a helyzeten — mondja Petrovics Ferenc, a szakszervezeti bizottság titkára. — A felmondásokról tudok. Őszintén szólva erősnek is tartottam, különösen Magyariné esetében. Beszéltünk is arról, hogy visszatartjuk, de csak beszéltünk. Nem ellenőriztük a szakvezetőknél a megállapodás végrehajtását, így hát a két fegyelmezetlen nőt elküldték és harmadik társukat írásbeli figyelmeztetésben részesítették. A két fiatal asszony a galvánüzemben Sziber Elemér csoportvezetőhöz tartozott, aki a lehető legrosszabb véleménnyel van a magatartásukról. Különösen Várkonyiné fegyelmezetlensége hozza ki a sodrából még most is. Szerinte a fiatalaszszony munkáját értékelni sem lehet. Azt elismeri, hogy a legtöbb baj a fegyelemmel mindig ebben az üzemrészben van, mert itt nincs norma. — A régi munkavezetőnek megfelelt a munkám — mondja Várkonyiné — Az mindig megmagyarázta, mit hogyan csináljunk, de Sziber elvtárs soha, semmit. „Igenis, szájas vagyok“ Sziber Elemérnek és vele együtt Lippert László üzemvezetőnek azonban változatlanul az a véleménye: a fegyelmezetlenség olyan fokra hágott már, hogy azt nem tudták tovább tűrni. Amióta Várkonyiné a betegségéből visszajött, nem bírok vele. Nem tudom, miért történt nála és Magyarinénál a változás. Nem is keresem az okát, nekem a magatartásuk elég ahhoz, hogy ne legyenek itt. A szájaskodásáért egyébként már két évvel ezelőtt is figyelmeztették Várkonyinét. — Igenis, szájas vagyok — mondja a szinte gyereknek látszó fiatalaszszony később, és talán nem is gondolja, hogy ezzel a megjegyzésével nem védte meg önmagát. Inkább azt árulta el, hogy még soha senki nem magyarázta meg neki: a munkahely nem alkalmas arra, hogy az ember feleselési versenyben helyezést érjen el. A termelési eredményekhez fegyelmezett munkára van szükség, s a vezetők útmutatását végre kell hajtani. Talán most tanult saját kárából. De a fő kérdés mégis az: elküldték őket, állás nélkül vannak és az egyeztető bizottság 12 nap múlva sem válaszolt a két fellebbezőnek. A kis diszpécser szobába, ahová félrehúzódtunk beszélgetni, időközben bejött Gönczi Gyula, a vállalati egyeztető bizottság soros elnöke is. Hogy miért nem hívták össze nyolc napon belül az egyeztető bizottságot? Miért nem válaszoltak 48 óra alatt, ahogyan a törvény előírja? — Mit csináljunk? Mérleg van, nem érek rá Nagyon nehéz a helyzetem, hiszen október óta maradt szinte állandóan túlórázok s még így is szinte önmagamtól lopom el az időt, amit a társadalmi munkára fordítok. A jó érzet és a törvényesség ellenére Maga is tudja, hogy védekezése elfogadhatatlan, hiszen a gazdaságii vezetők is kötelesek elengedni egyeztető tárgyalásra, amelynek kimenetelétől emberek sorsa függ. De közben másra terelődik a szó és a vita hevében észre sem veszszük, hogy Gönczi Gyula kimegy, majd újra visszajön, s szinte diadallal mondja: 22-én délután 3 órakor lesz ennek az ügynek a tárgyalása. — Mikor állapodtak ebben meg? — Ebben a szent pillanatban — hangzik a váratlan kérdésre az őszinte válasz. Az Elektroakusztikai Gyár valóban sok technikai nehézséggel küzd, és ilyen körülmények között különösen sokat jelent a fegyelmezett munka. De mindez nem magyarázat arra, hogy két embert télvíz idején az utcára tettek és utána még lehetőséget se adtak arra, hogy az egyeztető bizottságnál rendezzék dolgaikat. Igaz ugyan, hogy a beszélgetésen bejelentett 22-i dátumhoz tartották magukat, s ott az eredeti döntést sietve jóváhagyták. Ha Várkonyiné túlzottan is fogalmazott, amikor azt mondta, hogy itt szívesen adnak túl a női dolgozókon, bizonyos magja mégis van éles kifakadásának. Ahogyan az ügyüket a gyárban kezelték, az ellentmond a jó érzésnek és a törvénynek is. És ebben az esetben el kell marasztalnunk a szakszervezeti bizottságot is, amely tessék-lássék vitatkozott csak a szakmai vezetőkkel az elbocsátás ügyében és a továbbiakban sem ellenőrizte a megállapodás végrehajtását. Így aztán valóban könnyen szabadultak meg a feleselő, nagyszájú asszonyoktól. Mikor kint jártunk a gyárban, Petrovics Ferenc szb-titkár azt mondta: »Ahogy ezt az ügyet kezeltük, azzal megérdemeltük, amit érte kapunk« Ezzel teljesen egyetértünk. Lendvai Vera 3