Népszava, 1963. október (91. évfolyam, 229–255. szám)
1963-10-19 / 245. szám
ISKOLARÁDIÓ - BUDAPEST A láthatatlan iskolának több száz osztálya és több ezer diákja van. Katedrája csak egy — a Bródy Sándor utcában. »Igazgatói irodájában« Havril Andrásné és Huszár Tiborné intézi ennek a nagy létszámú, ka— külföldön már gazdag hagyományai vannak a rádiós oktatásnak. Több országban önálló, kizáróan e célra létrehozott adók működnek, s gazdag —a tananyaghoz kapcsolódó —, magas színvonalú műsorokat sugároznak. A mi rádiónk, bár eddig is hozzájárult a különböző ismeretek terjesztéséhez — a felnőtteknek szóló Rádióiskola adásai például nagyon népszerűek — az iskolarendszerű oktatásnak közvetlenül nem nyújtott segítséget. Márpedig a korszerű technikai eszközök — köztük a rádió — alkalmazását az oktató-nevelőmunka egyre sürgetőbben igényli. A közelmúltban Róma Nem véletlenül választotta ezeket a tantárgyakat a műsor gazdája, a rádió ifjúsági és gyermekosztálya. A nyelvtanításban például a helyes kiejtés gyakoroltatása a legfontosabb, ez okozott a legtöbb gondot. A műsorban orosz és angol anyanyelvű pedagógusok adnak tökéletes leckét az általános iskola VII., VIII., valamint a gimnáziumok III., IV. osztályai számára. A kiejtésben, a szókincsgyarapításban, az élő beszéd gyakoroltatásában felbecsülhetetlen segítség ez, hiszen a műsorokat magnetofonszalagra rögzítheti a tanár, így hétről hétre értékesebb, gazdagabb lehet anyelvlecke-készlete«, az órákon tetszés szerint felhasználhatja a ktlönös iskolának ezernyi teendőjét. Együtt beszélgetünk az érdekes kísérletről, az Iskolarádió október eleji tanévnyitásáról, a kezdeményezés céljáról és első fogadtatásáról. ban zajlott le az iskolarádiók európai kongreszszusa, amelyen megfigyelőként a magyar küldöttek is részt vettek. A hasznos tanácskozás után kezdődött meg a hazai kísérleti adások megszervezése, s ennek eredményeképpen ma már a Kossuth- és Petőfi-adó hullámhosszán gyakran hallhatjuk. Az Iskolarádió megkezdi műsorát... — Az orosz, és angol nyelv tanítását, az énekes zenei ismeretek elsajátítását, valamint az osztályfőnöki órák keretében a bonyolultabb erkölcsi és etikai problémák megértetését szeretnénk adásainkkal elősegíteni. — A zene- és énektanítást pedig elsősorban a vidéki, hozzáértő szaktanárral kevésbé rendelkező falusi, tanyasi iskolák kedvéért írtuk az Iskolarádió órarendjébe. Az »Énekeljünk együtt« című adást az általános iskola I—VIII. osztályai számára sugározzuk 7 óra 54 perckor és mindennap más-más osztály dalanyagára épül. Az »Énektanítás« viszont közvetlenül az órára is bekapcsolható, hetenként kétszer húsz perces műsor. Másodikos és harmadikos általános iskolásoknak szól minden kedden és csütörtökön a Kossuthadón. Az első levelek és telefonhívások alapján a legnagyobb érdeklődés — noha még csak két adás hangzott el — az Iskolarádió osztályfőnöki órái iránt nyilvánul meg. A heti 15 perces műsor idejét úgy választották meg, hogy az általános iskolák VII., VIII., valamint a gimnáziumok III., IV. osztályai péntekenként közvetlenül bekapcsolhassák azt a hatodik órára. Világnézet, meggyőződés, fegyelem A tanárnak öt perc áll rendelkezésére az óra előkészítésére, majd 12 óra 50 perckor megkezdődik a programban megjelölt téma vitaindító műsora, amely dramatizált szituáció, párbeszéd, megelevenedett vita, vagy szubjektív hangvételű monológj aszerint, hogy miről szól és melyik osztálynak. A 15 perces adás végén a lehetséges vitakérdéseket is megfogalmazzák a szerkesztők, s úgy adják át az óravezetést a tanárnak. Egy pillantás az osztályfőnöki órák műsortervébe: Az igazi barátság (október), Világnézet, meggyőződés, Pályaválasztás, életcél (november), Fegyelem a közösség életében, Önfegyelem (december). Nagy izgalommal várjuk a pedagógusok és a diákok leveleit, véleményeit. Igaz, máris soksok levelet kapunk, elsősorban azoktól az iskoláktól, amelyekben kötelező adásainkat hallgatni. Több mint negyven ilyen iskolát jelölt ki a fővárosban és vidéken a Művelődésügyi Minisztérium, hogy ezek tapasztalatai alapján jövőre szélesebb alapokra helyezzük a most még csak kísérleti jellegű működésünket. Szeretnénk azonban, ha a kijelöltek mellé minél több iskola csatlakoznék, s szinte minden osztály élne a rádió adta nagyszerű lehetőséggel. (k. gy. j.) Orosz, angol, ének, zene, osztályfőnöki órák A falusi iskolák kedvéért 1963. október 19 A JUBILÁNS gyár ÚJ TERMÉKE. Az ötvenéves Villamosgép- és Kábelgyár egyik legújabb gyártmánya, a daru vezetőülés (MTI Fotó : Mező Sándor felvétele) Nyíltan beszélni az emberekkel Százkilencven aláírás van a levélen és a mellékelt papírlapokon.A főváros egyik legszebb és legegészségesebb hegyvidékének rengeteg gondot és nehézséget okozott a múltban az élelmiszer beszerzése; hosszú idő után, rengeteg lakógyűlés, tanácstagok és a sajtó segítségére volt szükség, hogy végre 1953-ban a KÖZÉRT fűszer-csemege üzletet nyisson azon a helyen, ahol A kocsi fürgén szalad az utcákon. Nézem a kilométer-számlálót. Az autóbuszmegállótól, ahol a 12408-as bolt működik, mintegy háromszáz métert mutatnak a gyorsan pergő számocskák, mire az »alsó« új üzletbe érünk. Amikor pedig a most létesülő, még újabb, a Mártonhegyi út 20/A-val szemben épülő üzlethez érünk , hatszázat. De ez a hatszáz méter jókora szintkülönbséget is jelent, különösen a kanyargós hegyi autóúton, ahol nincs is mellette a hegy legtöbb útvonala összetalálkozik, a Mártonhegyi út és a Fodor utca, a Tornaalja utca és a Pelsőc utca kereszteződésénél. Az üzlet a környék lakóinak élelmiszerellátását biztosítja. Az utóbbi években a Márton hegyen egész új utcák létesülnek. A KÖZÉRT, helyesen, az új településen is tervez üzletet, sajnos, azonban ezzel egyidejűleg a régit, a központban levőt, meg akarja szüntetni...« járda. A háziasszonyoknak igazuk van, ha lefelé mennek üres kosárral , visszafelé kell hegyet mászni, felfelé, a hoszszabb utat választják, az ezután létesülő üzlet irányában, akkor a kapaszkodás történik üres kosárral — a megrakott nagymamák, vagy vásárolni küldött gyerekek »lejtmenetben« egyensúlyozgathatnak a teherrel. Azon a helyen, ahol a 12804-es működik, 1953-ig üres, kihasználatlan garázs állt. Micsoda öröm volt ez a kis üzlet! A vevők sem új boltot akarnak, csak a régit megmenteni — mert ez közel esik a lakásukhoz. ■ Azok, akik kissé távolabb laknak, a Farkasrét irányába, még így is gyalogolnak 3—400 métert. Ha megszűnik a bolt, ehhez a 400 méterhez jön a további 600, vagy 300, így egy bevásárlás esetleg 2 kilométeres hegyvidéki sétává, vagy cipekedéssé válhat. De hát, ha ennyi az ésszerű érv a bolt mellett, miért akarják megszüntetni? A KÖZÉRT attól tart, hogy a középső szintet elfoglaló üzlet a két új bolt — a Deres utca torkolatánál már meglevő és a hegyoldalban feljebb. Dr. Vass László, a kerületi tanács vb-elnökhelyettese, akivel két ízben beszéltem a 12804- esről, az első alkalommal azt a választ adta, hogy nincs szó »lezárt ügyről«, ki kell alakítani a lakosság kívánságának és a vállalati érdekeknek az összhangját. Másodszorra — miután még szélesebb körben informálódott — azt a választ adta: el kell oszlatni a köztudatba bedobott A mártonhegyi boltocska tanulságai előreláthatólag jövő nyárra elkészülő bolt — között nem lesz rentábilis. A lakók aláírása azonban elég jó érv az ilyen aggodalom ellen. A tanács egy ízben már leállította a kis bolt megszüntetését, amely körül most ismét nyugtalanságot, bizonytalanságot tapasztalni. Vajon csak kényelmi kérdésről van szó? Persze, arról is. De érzelmekről is szó van itt: az emberek ragaszkodásáról valamihez, amit kivívtak, megszoktak, a magukénak éreznek. És az emberek szeretik, ha ezt az érzelmet, ezt a derék és tisztességes indulatot is figyelembe veszik, riadalmat, és ennek a legjobb módja: nyíltan beszélni az emberekkel, kikérni a véleményüket. Nyáron, amikor a »felső bolt", azaz az új üzletház elkészül, összehívják a környék egész lakosságát, és megvitatják, milyen bolt legyen, maradjon-e a fűszerüzlet a Fodor utca sarkán? »Szavazzanak.« Valóban, biztató távlat: döntsön a környék. (b. f.) A hegy mindig meredek Kiverekedtek — nem adják fel De hát — üzlet-e ma hét a tervet teljesíteni is? benne, sőt, 120 százalékot Hortobágyiné, a vezető is, ami tehát a gazdasáazt mondja, mindig jogosságot illeti, nincs baj. Nyáron szavazhat a környék... NÉPSZAVA 3 Akkor délután végre egyedül jött ki a gyár kapuján Vera. És azután sem csapódott mellé senki. Magában lépkedett, kicsit ringatózva a tűsarkain. Rövidre nyírt, szőkített haját hátra fésülte a szembe fújó szél. Péter a másik oldalról figyelte. Már hetek óta leste minden délután. A lány rendszerint egész kis társaság közepén indult hazafelé, de, ami még rosszabb, elég gyakran kettesben Dezsővel, avval a laposfejű, nyurga focistával, avval a harmadosztályú, begőzölt alakkal. A fene sem érti ezeket a lányokat! Mit esznek ezeken a sportlegényeken? Mit tud összevihogni egy ilyen értelmes kislány is, mint ez a Vera, az ostoba szövegen, amivel szórakoztatják? Ő is volt már ebben a társaságban sokszor, de csak hallgatott. Nem értette a nyelvüket, nem tudott szólni velük. Egyszer lenézte őket, hogy üresek, másszor irigyelte őket, hogy értenek a lányokhoz. Egyszer elítélte az erkölcstelenségüket, másszor fájt neki, miért nem tud ő is olyan gátlástalan lenni. Azután elhatározta, ha ez kell Verának, a süket duma, az egyértelmű viccek, hát jó. És kidolgozta a tervét. Vera már messze jár és még mindig egyedül. Eddig csak tekintetével követte, most gyors léptekkel megindul utána. Elhúz mellette, majd két lépésről visszafordul, megjátssza, mintha a szeme sarkából vette volna észre. — No, nézd csak, ki baktat itt! — vigyorog Vera szeme közé. — És merre? Lehet, hogy hazatér a kislány? — Telitalálat, gratulálok — mosolyog a lány és kezét nyújtja. — Szia! — Csapo — viszonozza a köszönést Péter és elkapva a felé nyújtott kéz középső ujját, ajkához emeli és csókot lehel rá, ahogy ezt a jópofa vörös képű Pali szokta csinálni. — Ha jól rémlik, te valahol a víztorony környékén laksz. — Igen, de most szíves engedelmeddel az Orgona utcába tartok. — Ott van egynéhány csinoska. — Sajna, nem csinoskához, csupán csinoskához tartok. — Vera kérdőn ránézett, tehát megmagyarázta. — Ha a csinoska nőnemű, a csinoska hímnemű. — Én is jártam iskolába — utasította vissza az oktatást a lány. — Egy barátomhoz megyek — folytatta Péter az elkészített szöveget —, csinál rólam néhány felvételt. — Fénykép? — Nem, magnó. — Saját verseidet szavalod szalagra? — Nem szavalom, csak elmondom. Nem tudok szavalni. — És a múltkor a kultúrban? — Ott is csak elmondtam. — Egész ügyes kis vers volt. Ha jól rémlik, valami pecázó gyerekről szólt, aki ha majd felnő... — Hadd el! — legyint Péter, taktikája szellemében, bár jólesik neki, hogy Vera így emlékszik a versére, s kíváncsi lenne, megértette-e a lényegét. Sólyom László: — No, nem szégyen az, ha valaki költő — mondja a lány és nem lehet eligazodni a rekedtes hangján, hogy komolyan beszél-e vagy gúnyolódik. — Amit én csinálok, az inkább csak verselés. — Nem mondanád el a legújabb »■verselésedet*'? — Nagyon színsen — ragyog föl a fiú, mert ebből készült. Már kezdi is, igen komolyan, hosszas torokköszörülés után. — Tehát: Akinek nincs kénye, az kénytelen; aminek nincs éke, az éktelen; akinek nincs vére, az vértelen; aminek nincs híre, az hirtelen; akinek nincs faja, az fajtatan; s akinek nincs haja, az kopasz. Vera jajgató vihogással dicséri a versikét. — Van egy kolosszális ötletem! — csap a jókedvébe Péter, s mikor márkimondta, hallja röstelkedve, hogy a laposfejű focistól vette kölcsön a kifejezést. — Térjünk be eme presszóba. Egy kis feketére, egy nagy dumára. — Ám, térjünk — mosolyog pimasz-kedvesen a lány, s megnézi óráját — álcád egy fél órám. De duma helyett verseket kérek és a fekete helyett hubit. — Inkább a versek helyett is hubit kérjél — mondja Péter és erősen töri a fejét, mi lehet az a hubi. És beültek a presszóba. A lány rutinosan rendelt két fél hubit, s csak utólag magyarázta meg, hogy koccintani szeretne a fiúval. Aztán gépies mozdulattal a táskájába kotort, elővette a cigarettáját, kínálva odanyújtotta. — Köszönöm, nem! — hárította el Péter, s rögtön rá az ajkába harapott, amiért hagyta kisiklani a hangját. Szerencsére Vera nem vett róla tudomást, élvezettel fújta a füstöt, s kuncogva rácsillogtatta a zöld szemét. — »Kinek nincs faja, az fajtalan, s kinek nincs haja, az kopasz.« Nagyon jó! A kisasszony letette eléjük a két fél hubit. Péter majdnem fölrikkantott, hogy »hát persze, hubertus«! — Szia! — emelte föl poharát Vera. — Csin! — koccintotta hozzá a magáét Péter, majd lopva figyelte, milyen tempóban iszik Vera. A lány értőn kortyolt egy kicsit, aztán egy hajtásra leöntötte a barna folyadékot. A fiú nem akart szégyenben maradni. Fölhajtotta az italát. — Most pedig hallhatom a verset? Ha szabad választanom — szerelmes verset kérek. Biztos van raktáron. A fiú rábólintott. Persze, hogy van raktáron, írt ő Verához nem egyet. De az tilos! Tiltja a taktika. Inkább valamit improvizálni kellene, valami jópofát. Megvan! Már kezdi is: — Ülök a presszóban veled, te az italt nyeled, én pedig nyelem a ... nyelem a ... nyelem a... — és belepirul, mert hallja, hogy megakadt a tű a lemezen. Igen, meg-akadt a tű és nem megy tovább. Az a tű, az egyénisége, vagy mi a szösz, az okosabb, mint ő, az valakibb, mint az ő bolond vágyakozása, majomkodása. Az a tű nem hagyja, hogy bohócot csináljon magából. Fölkapja a fejét. Hirtelen nem érti, hogy került ide. Mi történt? Ez a féldeci lötty megártott neki? — No, mi a baj, fiúka? — kérdezi Vera. — Az a baj — néz szúrósan a szeme közé Péter —, hogy az ember nem tud kibújni a bőréből. Én más vagyok, mint a te társaságod. — Hogy evvel sikerült megtérnie önmagához, megkönnyebbülten fölsóhajt, s fogalmazatlanul szól, ősi vallomással. — Szeretlek. — És megcsillapodva, lehajtja a fejét. — De én komolyan szeretlek. Érted? Komolyan. — Ne haragudj, Péter, de nekem komolyságból elegem van otthon. Anyám két éve fekszik. Most hazamegyek, rendbe rakom a lakást, megfőzök holnapra, aztán elmegyek a fiúkkal marháskodni. — Elnyomja a cigarettáját, s magát mosolygó fátyolos tekintettel néz szembe a fiúval. — Ha nem mondtad volna, hogy szeretsz, szívesen járnék veled. De szerelem... Abból nekem elég volt az első. — Fölsóhajt. — Két hónapig jó volt, fél évig nyavalyogtunk, aztán egy évig fájt. Hát ezért? Nem, barátom. — Legyint, majd inkább magát erősítve, rázza a fejét és nyitott tenyerét védekezőn feszíti maga elé. — Egyelőre nem! — Megértelek, Vera és várok — szólal meg kis csend után Péter és hiába uralkodik magán, ostoba szentimentálisan remeg a hangja. — Várok és írom a verseket. Poétasors. — Nekem? — Hozzád. — Azért elmondhatnál egyet. Péter még hagyja kéretni magát egy kicsit, aztán a lányra emeli tekintetét, s elindul belőle a vers, a legújabb, a legszebb, a vallomás: — Ha jönnél velem egy csendes estén, ősi szokással, kéz a kézben ... Ekkor a mellettük levő asztalon pontos időt mond a táskarádió. — Máriám! — ugrik föl Vera. — Apám, mindjárt otthon van — s miközben cigarettáját táskájába dobja, bocsánatkérőn néz a fiúra —, ha nem teszem elé az ebédet, rumlizik az öreg. Különben jó ember, de ... Ugye, nem haragszol? Majd legközelebb elmondod a verset. Jó? Szia! És elviharzik. Péter pedig ott marad magában. Fölemeli a kezét, hogy »fizetek«. De amikor a kisasszony odamegy, még egy féldeci hubit kér. Aztán kiveszi a hamutartóból Vera fejében elnyomott cigarettáját. Föláll, odalép a táskarádióshoz és tüzet kér. Mélyet szív, a füst kegyetlenül kaparja a torkát, kavarja a gyomrát. Jólesik leöblítenie a hubival.