Népszava, 1964. november (92. évfolyam, 257-280. sz.)
1964-11-01 / 257. szám
A diósgyőri diadal »Duó bugasor indul: október 15. Új blokksor indul: szeptember 15.« A két dátum zöld, sötétrózsaszín és sárga üzemelrendezési vázlat fölött sötétlik a falon. Nem bevált dátumok. Az első módosult. Október 15. helyett augusztus 19-én indult első próbajáratására a bugasor. A második is módosult. Ezt Takács Béla mondja, derűsen és elégedetten. Ez a derű hiteles. A diósgyőri durvahengermű szervezőtitkára öt perccel előbb még szinte fújt a méregtől, középkori állapotokat emlegetett és apját-anyját szidta mindenkinek, akin az új csiszolóműhely vízellátása múlik. A nagyon piszkos munkát végző asszonyok panaszaival lépett be a szobájába és cseppet sem rejtette véka alá: utálja a felelőtlenséget, a hanyag munkát. A jó munkát szereti — éppen ezért derül fel, amikor a »Durva« rekonstrukciójáról faggatom. S most az öröme épp oly meggyőző, mint előbb a felindultsága volt. Mi történt a diósgyőri Durvahengerműben? A számok nyelvén: kiemeltek 15 ezer köbméter földet. Belépítettek 10 ezer köbméter vasbetont. Helyére került 5600 tonnányi gép és vasszerkezet. Elköltöttek 592 millió forintot. szeptember 15. helyett augusztus 29-én indult meg a hengersor, dübörgésével betöltve azt az egy holdnyi területet, amely az elmúlt öt hónapban építők és kohászok egyik legeredményesebb erőfeszítésének színtere volt. — Augusztus 29? — Pontosan 11 óra 50. Itt van a naptáramon. Mire? — kérdezi az ország, amely szereti tudni, hová kerülnek a milliók. Felel a hengermű — csak meg kell hallgatni a válaszát. Ezen az egy holdnyi területen 58 vállalattól átlagosan 1500 ember dolgozott öt hónapon át! Aki tudja, mit jelent akár csak három építő-, szerelő-, szakipari brigád kooperációja is, könnyen elképzelheti, mekkora szervezőerő és irányítókészség kell ennyiféle tevékenység összehangolásához. Mélykemencék és másodmelegítők ... Hattonnás és hatvantonnás daruk ... Bugasor, blokksor, félautomatika, darabolóollók: egy holdon annyi elektromos berendezés, mindenekelőtt pedig annyi új technika, amennyihez korábban egész évi munka sem lett volna elegendő. Ez a rekonstruált diósgyőri durvahengermű, a Lenin Kohászat legfrissebben megfiatalodott része, ahol 58 vállalat »gyúrta az ipart«. Ez is hengermű, amelynek kormánypadján most állunk. Csillogó üvegfalak, mint egy nagy hajó parancsnoki hídján. Piros, zöld gombok, lábpedálok, két fényes fogantyú. Parányi elmozdításukra a hatalmas henger pörölyülései alatt izzó blokk — a legnagyobb többmint hattonnás — 96 másodperc alatt 86 műveleten megy keresztül. Ez az FK—60-as öntecs, amelynek útját ugyanúgy figyeli az ipari tv kamerája, mint bármelyik más izzó acéldarabét. A hengersor távolabbi részeiről is behozza ez a kamera a mozgást — és a hengerész egy nagy Orion tv-n nézheti ... a saját műsorát. A levegőt kondicionálják. Ebben a birodalomban, ahol a hengersor vonómotorja 12 600 lóerőt fejt ki, ebben a titáni csarnokban egy kis berendezés arra vigyáz, hogy a jó? Hogy a kormánypadon a pokol lehelete süvít, hogy nyáron 60 fok meleg is van? Istenkém, kormánypad körül ne legyen többé pokol, öt ember helyett kettő szolgálja ki a hengert. A régi szakmunkások legjavából ... A kormánypadon is könnyebb, de a hengernél is, sőt a darukon is, mert az előmelegítő kemencék új fedőrendszer© a darust is véd. •A felfelé áramló forróságtól.. Darus sem lehet mindenki, hengerész sem — gyors reflexek, jó idegek erős szív, talpig ember kell hozzá, és amikor Bin László azok közé került akiket az új hengerműig jelöltek, kétórás pszichológiai vizsgálatra küldték Ott aztán bonyolult berendezéseket kellett kapcsolgatnia, próbára tettél egyensúlyérzékét, látását reagálási sebességét komplikált feladatok közben megzavarták fénnyel csengetéssel ... És aztán azt mondták: kitűnő. Házukat ajánlották I. osztályú beosztásra, mentek volna váci püspöknek — ez hengermű, így vélekedtek fél évszázad előtt. 58 vállalat egy kataszteri holdon A pokol megszelídül A hengermű termékeit korszerű darupályán továbbítják a tároló-, illetve a rakodóhelyre (MTI Fotó : Birgés Árpád felvétele) Egy kis hengerész-történelem És mind a 19 szakszervezet. Ez nem tréfa: Takács Béla, aki a vasasszakszervezet megbízottjaként tartotta kezében a nagy munka emberi vonatkozásait, feljegyezte, hogy a pedagógusok például az öt hónap alatt a kiemelt beruházáshoz került írástudatlan munkások képzését szervezték meg Egyébiránt a szakszervezetet az építkezés határidős befejezése mellett a balesetveszély minimálisra csökkentése érdekelte a legjobban. Aki valaha járt építkezésen, ahol a föld alatt és a csarnok tetején egyaránt dolgoznak, megérti, mit jelent ez az elhatározás. Valóra is váltották: a hallatlanul bonyolult munkálatokon, a szűk helyen mindössze három komolyabb sérülés történt. Vigyáztak az emberekre. Vigyáztak rájuk, hogy később az új hengermű még jobban vigyázhasson a hengerészekre. Biró László, fiatal technikus a 150-es bugasori darabolóollónál. Vele és Takáccsal hármasban ismerkedünk az újjászületett hengerművel. A szó szoros értelmében ismerkedni kell vele. Ez a mindig kormos, dübörgő és külső szemmel zűrzavaros gyárrészleg, amelyet korábban a nyers fizikai erő állandó kopása, az izzadság és a baleset kockázata jellemzett, felvette korunkhoz méltó köntösét. Elődje — hiszen csak így lehet emlegetni — 1910-ben épült, korának technikájával és főleg felfogásával: mindent kihozni a munkásból, amit az ereje bír, esetleg többet is. Hogy a hengermű for 1964. november 1 Egy kötet tanulság Miért ez az óvatosság? Mert a hengersor termelési értéke 1,7 millió forint óránként. Ha a hengersor ennyit áll , majdnem kétmilliót veszít a népgazdaság, és ennyit senkitől sem lehet »levonni«, ha csak nem él 200 évig. Milliós értékű gépek és milliós értékű termék. A régi blokk-hengersor 720 000 tonnát adott évente, az újnak a tervfeladata 850 000, s a távlati tervek még további fejlesztésről beszélnek. Kézifogók nélkül, a daruk okos játékával, osztályozó körasztalokkal. Sok az 592 millió? Sok bizony, de 3,7 év alatt meg kell térülnie. Hogyan? A régi blokksor 3 perc alatt hengerelt, az újnak elég másfél perc. A régi sor egy műszak alatt 180—190 öntécset bocsátott, át, túl nem szárnyalt rekordja 232 volt — az új sor átlagos termelése 240. Mi lesz belőle? A vörös fényű félelmetes acéltömböket géppé, használati cikké, alkatrésszé és lemezzé szelídítik az emberek. Gácsi Miklós vezérigazgató-helyettes, a Lenin Kohászat főmérnöke, aki fél lábbal még mindig a rekonstrukció feladatai között jár, már a tanulságokat is összegezi. Dicsekvés nélkül, de azzal a jó érzéssel, amely az eredményes munkát főmérnöknél és vasbetonszerelőnél egyaránt követni szokta. Kötetnyi a műszaki tapasztalat most, hogy azok a nagy gonddal rajzolt ütemtervek, amelyek köröskörül díszítik a falat, beteljesült valósággá értek. Kiderül: jó előkészítéssel, összehangolással nem is szervezünk mi olyan rosszul. Igaz, ehhez az kellett, hogy a KGMTI mérnökei (csak egy példa ez, sok közül) mindig a helyszínen legyenek és ők se ismerjenek »egyműszakos« munkát. Éjszaka vagy nappal, a hengermű épült. Keressük a hasonlatot az iparnak ehhez a különös komplex támadásához — és bár nem békés hasonlat, máris kínálkozik a katonák élete. Ahol harcban se közlegénynek, se tisztnek nincs »fájront«. Csak győzelem. Baktai Ferenc NÉPSZAVA 3 fs gazdasági és az ideológiai munka egysége írta: Karakas László, a Szaktanács titkára Pártunk Vili. kongresszusa kiemelte a gazdasági és az ideológiai munka fontos szerepét, hangsúlyozta a kettő egységének jelentőségét, rámutatva, hogy magát a gazdasági munkát is át kell hatnia az ideológiának. Életünk minden területén feltétlenül szükség van erre. A gazdasági és az ideológiai munka egysége szinte kézzel foghatóan megmutatkozik a szocialista brigádok életében. Elsősorban a tervek teljesítésében, a társadalmi tulajdon védelmében, az önképzésben, a közösségi szellem kialakításában érvényesül. A szocialista brigádok azonban csak a dolgozóknak mintegy 20 százalékát tömörítik és ezért bármilyen jelentős eredményre jutnak — bár hatásuk nagyobb számarányuknál —, még nem határozzák meg közvetlenül a társadalmi élet valamennyi területén dolgozók munkáját és gondolkodását. Éppen ezért — amellett, hogy igen nagyra értékeljük a szocialista brigádmozgalom jelentőségét — törekednünk kell arra, hogy a mozgalomból minden formaságot, elkülönülést, vagy befeléfordulást kiküszöböljünk és még többet kell tennünk annak érdekében, hogy a termelési és tudatformálási kötelezettségvállalások értéke és teljesítése egyensúlyban legyen. A szakszervezeti mozgalomnak az álami, gazdasági vezetéssel együtt fontos feladata a szocialista munkaversenymozgalom, ezen belül a szocialista brigádok munkájának eredményesebbé tétele, az újító, szervező munka javítása. Arra kell törekedni, hogy a szocialista verseny építőmunkánk egészének az eddiginél hatékonyabb, meghatározóbb tényezője legyen. A szocialista demokratizmus széleskörű érvényesítése szempontjából nagy jelentőségű a dolgozók bevonása a vállalati tervek kialakításába és megvalósításába. Ennek legfontosabb szervezeti formái a szakszervezetek irányításával működő üzemi tanácsok és termelési tanácskozások. Éppen ezért fel kell figyelnünk arra, hogy demokráciánknak ezek az üzemi fórumai gyakran formálisan működnek és meg kell vizsgálni ennek okait. A dolgozók aktivitása akkor növekszik, a tudatos cselekvés akkor bontakozik ki, ha megértik, helyeslik, magukévá teszik a feladatok célját, értelmét. Mindez akkor valósul meg legteljesebben, ha a munkásnak valóban széles körű beleszólása van az üzemi ügyekbe. Az üzemi demokrácia éppen ehhez biztosít fórumokat a szakszervezeti taggyűléseken, termelési tanácskozásokon, üzemi tanácsüléseken, társadalmi bíróságoknál és más alkalmakkor. Ezek a fórumok azonban ma még sokszor formálisak, kevés lehetőség nyílik az érdemi közreműködésre, mert a döntéseket nemegyszer előre, szűkebb körben hozták meg. Az üzemi demokrácia e fontos fórumai ilyen körülmények között nem érhetnek el kellő politikai hatást. Nyilvánvaló, hogy a vezetőknek előre ki kell dolgozniuk határozati javaslataikat, de ha a dolgozók jobb megoldást találnak, nem szabad ragaszkodni az előzetesen helyesnek vélt elképzelésekhez. Ez a merev előre-meghatározás elsősorban nem az alsó funkcionáriusokra jellemző, sokkal inkább az üzemek gazdasági vezetőire, vagy választott vezető testületeire. Azért járják ezt az általuk egyszerűbbnek vélt utat, mert így nem kell sok emberrel vitatkozni, könnyebb dönteni. A vállalati tervek kialakításába amúgy is nehéz érdemben bevonni a dolgozókat, mert sok egyéb mellett ezt a jelenlegi tervmetodikai rendszer is sokszor illuzórikussá teszi. Szembetűnő az üzemi tanácsok munkájában, munkamódszerében a gazdasági és az ideológiai munka egységének hiánya. Egyes vezetők nem magyarázzák meg a dolgozóknak a tennivalók szükségességét ideológiai és politikai szempontból, másrészt lebecsülik az egyszerű dolgozók javaslatait és ilyenkor azután a helyes és jó javaslatok sem valósulnak meg. Ha a munkások nem kapnak megfelelő tájékoztatást a termelési és ideológiai kérdések összefüggéséről, és ezzel együtt azt tapasztalják, hogy gondosan kitervezett javaslataikat semmibe veszik — nem érzik szocialista kötelezettségüknek, hogy újabb javaslatokat tegyenek. Véleményem szerint ezek az alapvető okai annak, hogy a termelési tanácskozások — amelyek megfelelő fórumok lehetnének a munkások bevonására a vezetésbe, tudatuk formálásra — sem érik el a kívánt eredményt. A tudományok művelői a munkához való viszony, a szocialista munkaerkölcs és a szocialista brigádmozgalom kérdéseivel túl elvont módon, sokszor csak a klasszikusokra hivatkozva foglalkoznak és nem elemzik eléggé a mai élet gyakorlatát. Ez is közrejátszik abban, hogy a mozgalmi szervek nem mindig tudnak kielégítő útmutatást adni a munkához való viszony formálásában, vagy a szocialista brigádmozgalom irányításában. A gazdasági munka és az ideológiai munka kölcsönhatásának hiányából fakad az az üzemeinkben meghonosodott szemlélet is, amelyet körülbelül így lehetne megfogalmazni, csak azzal törődnek, hogy náluk mi lesz a tervvel, a nyereségrészesedéssel, a prémiummal, de azt már nem nézik, hogy az ő individualizmusuk milyen káros lehet a népgazdaság egészére. Nemegyszer ebből erednek a kooperációs nehézségek, a nyersanyaghiány, a munkaerőcsábítás, és még számtalan olyan jelenség, amely mind a helyes szocialista tudat hiányát jelzi. Sajnos a szakszervezeti szerveink jelentős része sem harcol e helytelen szemlélet alapvető megváltoztatásáért. Ide tartozik még egy kérdés, amely ugyancsak szoros összefüggésben van a gazdasági építés, a tudatformálás kölcsönhatásával: az anyagiasság. Teljesen igaz az a megállapítás, hogy míg korábban elhanyagoltuk az anyagi hajtóerők felhasználását, és szinte kizárólagosan az öntudatra apelláltunk, addig ma sok helyen nem tulajdonítanak kellő fontosságot az erkölcsi ösztönzésnek. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az anyagiasság túlzott eluralkodása nem csupán egy szűk rétegre korlátozódik, hanem széles köröket ölel fel , vezetőket és vezetetteket egyaránt. És ebből nem kis bajok származnak. Szoros összefüggésben van ezzel a munkafegyelem nem kielégítő volta, a munkáért érzett felelősség nem kellő súlya, a népgazdaságnak komoly károkat okozó munkásvándorlás, üzemek, munkahelyek felcserélése, sőt szakmák otthagyása más, jobban fizetett munkáért. Főleg az értelmiségi munkakörökben dolgozókra jellemző sok helyütt a mellék- és másodállások halmozása. (Kivétel természetesen az oktatás, ahol erre jelenleg szükség van.) Mindez együttesen komoly károkat is okoz. Az anyagi és erkölcsi ösztönzők egyensúlya igen sok "üzemben megbillent, az anyagiasság az Üzemekben is" elterjedt, a funkcionáriusok pedig nemegyszer szó nélkül elmennek mellette. Az újításoknál önzetlen segítés helyett gyakori a szemérmetlen anyagi követelés, és csak azután következhet a közreműködés. Az erkölcsi ösztönzők mellett kevés a meggyőző, felvilágosító szó, sokszor szinte szégyenlősen nyújtják át a vándorzászlókat, okleveleket, érmeket. Részben ennek tulajdoníthatjuk, hogy a társadalmi munkások köre nem bővül a kívánt mértékben, s az olyan jelentéseket, hogy például szakszervezeti művelődési intézményeinkben is csaknem minden szükséges munkát egyre inkább csak »tiszteletdíjért« hajlandók elvégezni. Az individualizmus az egyéni érdekek — túlnyomórészt anyagi előnyök — széles körű hajhászásában nyilvánul meg. Ide tartoznak azonban olyan jelenségek is, hogy egyes gazdasági vezetők — visszaélve beosztásukkal — egyéni, vélt sérelmeik miatt megtorlással élnek, a termelés rovására helyeznek át embereket. Ilyen törvénytelen, önkényeskedő intézkedések miatt a vállalatok nemegyszer ezreket fizetnek ki közpénzből a felsőbb egyeztető bizottságok törvényvédő határozatai nyomán. Az anyagiasság és önzés jelenségeinek megszüntetése olyan nagy feladat, amellyel szakszervezeti szerveink egymaguk nem tudnak megbirkózni. Sok esetben a kialakult helyi közhangulat miatt agitálni sem mernek. Pedig éppen az lenne a legfontosabb, hogy hivatkozva a szocialista tudatra, jobban összhangba hozzák a társadalmi és az egyéni érdekeket. Ehhez a munkájukhoz nekünk kell megadni a szükséges segítséget. Dolgozó népünk, pártunk vezetésével eredményes erőfeszítéseket tett és tesz, a munkásosztály, a dolgozó parasztság és szocialista értelmiségünk túlnyomó része becsületesen helytáll a szocializmus építésének valamennyi területén. Terveinket, alapvető célkitűzéseinket sorra megvalósítjuk. A fentebb jelzett problémák azonban nehezítik, fékezik előrehaladásunkat. Éppen ezért mozgalmi és gazdasági szerveinknek egyaránt fokozott figyelmet kell fordítaniuk a gazdasági és az ideológiai munka egységének és kölcsönhatásának érvényesítésére, hogy minél gyorsabban és minél teljesebben valósíthassuk meg országépítő feladatainkat.