Népszava, 1966. április (94. évfolyam, 77–101. szám)
1966-04-21 / 93. szám
Világ népei! Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Fogjatok össze az imperializmus ellen a békéért, a demokráciáért, a szabad emberi életért vívott harcban! Az MSZMP Központi Bizottságának 1966. évi május 1-jei jelszavai A szociálpszichológus szemével A mit elvárunk egymástól Mindennapi életünk sűrűn használt fogalma a közösség, a munkahelyi kollektíva. Egészséges dinamizmus árad azokból az embercsoportokból, amelyek méltóan testesítik meg e fogalmakat. De — Először hadd oszlassak el egy illúziót — kezdte szavait. — Mégpedig azt, mintha bármely embercsoport sűrű együttléte időben és térben már közösséget jelentene. Mert attól, hogy nálunk már szocialista jellegűek a termelési viszonyok — még nem minden műhely, brigád és hivatali osztály vált közösséggé is ... — Mi hát a közösséggé alakulás fő tényezője? — Mindenekelőtt az, hogy a közös érdek biztosítsa az egyének érdekeit is. Csakhogy helyenként vagy időnként bizonyos körülmények gátolják az egészséges közösség ilyen feltételeinek állandó összhangját. Példaként elmondta: egy vidéki gyár új üzemrészében olyan szervezetlenül indult a termelés, hogy ez a kereseteiket is apasztotta. A vezetők a több helyről odakerült munkásokkal nem találták meg a kellő hangot. Ugyanakkor szervezési kapkodásaik miatt nem »Elvárás«... Ezt a társadalom-lélektani fogalmat érdekesen világítja meg Pataki Ferenc. Minden ember bizonyos igényekkel — elvárásokkal — lép a munkába. Nemcsak az anyagiakat illetően, hiszen a többség a munkahelyén jó emberi kapcsolatokat és bizonyos művelődési, politikai, olykor sportolási lehetőségeket is keres. Sőt, azt is »elvárja«, hogy személyiségét, munkáját észrevegyék, s szavának súlya legyen. — Az a szerencsés eset — folytatja—, ha a munkahely elvárásai ugyanilyen széles síkon mozognak, tehát nemcsak a megfelelő teljesítményt várják el, hanem ösztönzőek újításra, művelődésre, s az ilyen-olyan köztevékenységre, vagyis arra, hogy az emberek sokféleképp kapcsolódjanak a közösség életébe... Tapasztalatokat elevenít fel olyan esetekről, amikor a dolgozók a helyi részproblémák miatti elégedetlenkedésük ellenére, sajátosan pozitív lokálpatriotizmussal vélekedtek munkahelyükről. Miért? Mert az üzemi és egyéni elvárások találkoztak, vagyis sokféle kölcsönös igényt, ambíciót támasztottak egymással szemben, és elégítettek is ki , vajon milyen feltételek kedvezőek a kialakításukhoz? Erről beszélgettünk Pataki Ferenccel, az Akadémia Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársával, a társadalomlélektan kutatójával, értek rá meghallgatni a dolgozók panaszait és javaslatait. A nagyon lármázókkal azután kivételezni kezdtek, ami viszont tovább rontotta a helyzetet. Végül is csak a felsőbb vezetés erélyes beavatkozásával sikerült az új üzemrész légkörét megjavítani. — Társadalmunk lényege, szerkezete, erkölcse és létérdekei is azt kívánják, hogy minden munkahelyen egészséges közösségek alakuljanak ki. Ez a társadalmi élet pozitív közszellemének és az egyén biztonságérzetének is nélkülözhetetlen forrása. Mindebben igen fontos pszichológiai hatóerő a helyi vezetés módja és az üzemi demokrácia szintje is. — Milyen vonatkozásokban? — Először is a dolgozók személyiségével kapcsolatos kölcsönös elvárásokban, aztán informáltságuk és meghatározott beleszólási jogaik tekintetében, reális lehetőségeik határain belül. Ezáltal ott jó emberi kapcsolatok alakultak ki. Nem véletlen, hogy egy bérház lakói közt nem formálódhat ilyen közösség. Hiszen nincsenek olyan intenzív közös érdekeik és kölcsönös elvárásaik, s a lakóház nem is nyújthatja azt a sokféle közéleti fórumot, amit a munkahely társadalmi szervezetei. Bizonyos műhelyekben viszont éppen attól rossz a légkör, hogy az együtt dolgozók csak úgy vannak egymással, mint a lépcsőházban néha összetalálkozó lakók... — És az említett informálásnak mi a lélektani szerepe? — Kétféle informálás folyik. Az egyik a spontán, lappangó. Ez jórészt az úgynevezett beavatottak, a vezetők környezetében nyüzsgők köréből ered. Ez gyakran torzító, mert személyes érdekek, óhajok, pletykák, találgatások szövik át, és így a demagógiának is táptalaja. Egyébként állandóan működik és fő jellemzője, hogy sokkal előbb reagál minden üzemen belüli és kívüli eseményre, mint a hivatalos informátorok — részben az utóbbiak hibájából is ... többféleképp lehetséges: utasítással, meggyőzéssel és azzal, hogy a munkásokat is bevonjuk a dolgok eldöntésébe. Az alapkérdésekben persze az utóbbi a legjobb módszer, mert a passzív helyeslő helyzetéből a felelősséget vállaló gazda helyzetébe hozza a dolgozókat. — Ekörül nálunk sok a probléma, miben látja ezek okát? — Abban, hogy noha megteremtettük az információk és a döntések célszerű fórumait, ezeket nem mindig töltjük meg a kellő tartalommal. Az eldöntésre váró kérdéseket ugyanis túlzottan csak jóváhagyási jelleggel és nem az alternatív megoldási lehetőségekkel tárjuk a kollektívák elé, hogy önállóan gondolkozva mérlegelhessenek. Ráadásul sok mindent már előre eldöntöttek. Az ilyen állapot fejbólogatókká formálja az embereket, s ez lelkileg, erkölcsileg lealázó és romboló. Az előre eldöntötség és formális demokratizmus csak a közönyt erősíti, amely Csehov szerint **a lélek paralízise...« — Ez mind igaz, de az üzem azért vntakluib sem lehet. A közös siker — Hiszem, hogy ezt nem is kívánja senki. Természetes, hogy az operatív vezetés, s az ezzel kapcsolatos döntések széles köre sosem kerülhet a munkahelyi kollektíva elé megvitatásra. Ez már nem is demokrácia lenne, hanem annak a karikatúrája, s ugyancsak súlyosan gátolná az egészséges légkörű közösségek kialakulását. Helyes lesz hát, ha az új mechanizmus még inkább elhatárolja az operatív vezetés ügyeit a valóban demokratikus döntést kívánó és az egész kollektíva bevonását igénylő alapkérdésektől. A jó közösségek kialakulásának fontos lélektani tényezője még egyebek között a helyi tradíció, valamint a dolgozók és vezetők sokrétű kapcsolata. Ha ez időnként munkán kívüli szálakkal is szövődik, akkor javulnak a munkakapcsolatok is. Különösen fontosnak tartja ezt ott, ahol a munka jellege elszigeteli a dolgozókat. Számos üzemből ismeretes az a lélektanilag is érdekes jelenség, hogy a dolgozók közt spontán létrejön a munka virtusa, egészséges versenye, vagyis a jó értelemben vett kivagyiság. Kívánatos, hogy ez minél inkább az azonos típusú közösségek, szocialista brigádok versenyévé fejlődjék. Hiszen a közösséggel együtt átélt munkasiker, vagy más brigádélmény, mélyebb, intenzívebb hatású és erkölcsileg is értékesebb. Különösen akkor, ha ennek keretében az egyéni teljesítmény is érvényesül. Ezek túlzott dominálása viszont sztárszellemet, feszültségeket teremthet és semmiképp sem ellensúlyozhatja a kollektíva esetleges kudarcát...* Mindez azt igazolja, hogy a lélektan társadalmi, közösségi vonatkozásaival az üzemekben is sokat kell foglalkoznunk. Az utóbbi évek tapasztalatai is érzékeltetik, hogy a marxista lélektan gyakorlati alkalmazása és céltudatos továbbmunkálása ma már nélkülözhetetlen a szocialista ember- és közösségformálás magasabb szintre emeléséhez. Szenes Imre Illúziók nélkül Kölcsönös igények A lélek paralízise“ — Az üzemi sajtó, a termelési és brigádértekezletek vagy az egyéb tanácskozások, illetve a hirdetmények, megafonok persze nem is képesek olyan gyorsan reagálni az eseményekre, ahogy ez kívánatos volna. Nagy baj azonban, hogy a munkahelyi hivatalos információk gyakran a lehetőségeikhez képest is lassúak, s olykor nagyon is szépítőek. Ez pedig szintén a spontán informálódást táplálja. Az üzemi tájékoztatás legnagyobb pszichológiai hibáját egyébként abban látja, hogy túlzottan csak a múltról vagy a jelenről számol be és nem eléggé a távlatokról is. Gyakran hiányzik a feladatok, célok világos érzékeltetése, vagy ez kimerül száraz adatok felsorolásában. Ám ez utóbbi sem oldja fel a perspektívátlanságot, amely minden kollektívára károsan hat, s olykor még tüleszt is. Ilyen helyzetben ugyanis előtérbe kerülnek a kicsinyes veszekedések, intrikák. Ehhez kapcsolódik a döntésekben való részvétel, amely lélektanilag is különleges jelentőségű. A feladatokra serkentés 906. április 21 Április 30—május 14-ig szakszervezeti napok Somogyban A Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa az idén rendezi meg első ízben a somogyi szakszervezeti napokat. Az április 30-tól május 14-ig tartó programban kiállítások, kulturális bemutatók, irodalmi estek, ankétok és találkozók szerepelnek. Ülést tartott a borsodi SZMT A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa szerdai ülésén az üzemek szocialista versenyvállalásairól és az azt megelőző műszaki, termelési tanácskozások eredményeiről tárgyalt. (MTI) Ünnepi előadás a Madách Színházban A Madách Színházban péntek este a Magyar Irodalomtörténeti Társaság védnöksége alatt díszelőadást rendeznek a hivatásos magyar színjátszás megindulásának 175., és az európai színjátszás megszületésének 2500. évfordulója alkalmából. Az ünnepi előadáson mutatják be a Magyar Elektrát és a Kocsonya Mihály házasságát. NÉPSZAVA A közúti balesetek csökkentéséért A gyalogos is közlekedik Népesednek az országutak. Kezdődik a közúti szállítások dandárja, lassan indul az idegenforgalmi idény és helyet követelnek a motorosok is az országutakon. Idén félmillió gépjárművel, több mint százezer segédmotorral és két és fél millió kerékpárral számolnak a forgalomban a szakemberek. Az elmúlt évben 8,3 százalékkal több jármű haladt az utakon, mint a megelőző évben és idén is hasonló növekedés várható. A statisztika tanulságai A nagy nyári közúti csúcsforgalom előtt érdemes felidézni az elmúlt év baleseti statisztikáit, elsorolni megszívlelendő tanulságait. Tavaly 23 839 közúti baleset történt, 17,6 százalékkal több, mint 1964-ben. Csökkent azonban a halálos és súlyos kimenetelű balesetek száma. Átlagon felül szaporodtak a balesetek Hajdú, Heves, Tolna, Zala, Vas és Baranya megyében. Bács- Kiskun, Szolnok és Pest megyében ugyanakkor a balesetek száma még egy százalékkal sem emelkedett. A legtöbb balesetet, az összes balesetek mintegy 30 százalékát a személygépkocsik okozták. A tehergépkocsik 23,6 százalékkal, a motorkerékpárok 19,7 százalékkal szerepelnek a szomorú statisztikában. Az autóbuszok pedig — amelyeknek száma a járműparknak mindössze 1 százaléka —, a baleseteknek 8,8 százalékát okozták. De nemcsak mindig a járművek voltak a hibásak. Az úttesten való szabálytalan áthaladással, illetve álló jármű előtti vigyázatlan átszaladással, járművekről fel- és leugrálás következtében a gyalogosok és az utasok a baleseteknek közel 25 százalékát okozták. Az ittas állapotban történt baleseteknél figyegyelemre méltó, hogy azok általában ott következtek be, ahol a szervezett ellenőrzés nincs kellően megvalósítva. A gyalogosok, illetve utasok itt is emelkedő számot mutatnak. A Közúti Balesetelhárítási Tanács megállapításai szerint az ittasan okozott baleseteknek zömét, 33 százalékát gyalogos vagy utas követte el. Sorrendben utánuk a kerékpárosok, majd a motorkerékpárosok következnek. Összehangolt tevékenység Az elmúlt év talán legszomorúbb jelensége a gyermekbalesetek növekvő statisztikája volt. Az összes baleseteknek közel 9 százaléka 14 éven aluli gyermeket ért. A felnőttek felelőtlenségére és lelkiismeretlenségére utal, hogy ennek felét maguk a felnőttek idézték elő, szabálytalan vagy gondatlan magatartásukkal. A Közúti Balesetelhárítási Tanács, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, a rendőrség közlekedési osztálya és a szakszervezetek összehangolt tevékenységet folytatnak a baleseti források csökkentésére. A népgazdaság idén például egymilliárd forintot fordít útkorszerűsítésre. Hatszázmillió forintért építenek bekötőutakat és 180 útnál, 450 kilométer hoszszúságban korszerűsítés történik. Kiszélesítik, korrigálják a nagy forgalmú szakaszokat, megszüntetik az éles kanyarokat, s az utak nagy részét aszfaltburkolattal látják el Az idén megvalósul a gépjárműállomány időszakos műszaki ellenőrzése is, amely a legtöbb országban már hosszú idő óta bevált módszere a műszaki okokból történő balesetek csökkentésének. Hasznosnak bizonyultak a különböző szervek közlekedési tárgyú előadásai, vetélkedői is. Jó eredménnyel jártak a háztömbökben és a Szabó Ervin Ifjúsági Könyvtárban rendezett, előadásokkal egybekötött filmvetítések, az üzemekben tartott ankétok és a magángépjárművezetők részére szervezett előadások is. Mindenki ügye! A Budapesti Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészete a jobb közlekedési ismeretek megszerzése, illetve a felelőtlen járművezetéstől való viszszatartás érdekében az elmúlt évben 2266 előadást és filmvetítést tartott, amelyeken csaknem háromszázezren vettek részt. A közúti balesetek kedvezőtlen alakulása továbbra is szükségessé teszi, hogy a különböző szervek a közúti forgalomban részt vevők összességét mozgósítsák a figyelmesebb, a gondosabb közlekedésre. Szükség van erre, hiszen a közlekedés nemcsak a járművezetője, vagy a közlekedési rendőrök ügye, hanem mindenkié, mert a forgalomban vagy mint járművezető, vagy mint utas, vagy mint gyalogos mindenki részt vesz, aki az utcán közlekedik. Lepies György Zuhog az eső. A gyerekek örülnek, a felnőttek bosszankodnak, már megint esernyővel kell járni. Reggel, fél kilenc felé, a Belvárosban sok a siető ember. A legtöbb hivatalban ilyenkor kezdődik a munkaidő. — Tessék adni gyorsan egy Színház Mozit, de alulról — mosolyog az újságosra egy karcsú, fekete lány a Vörösmarty Cukrászda előtt. — De alulról, mert a felső nedves__ — Ráesik az újságokra. Kevesebbet tudok eladni. Látja, maga is válogat. Zsuzsa, a karcsú, fekete lány, szokása szerint megint elkésik és majd beesik az ajtón. — Na, most mi volt Zsuzsám? — kérdezi a csoportvezetőnő. — Elmosta az eső a villamost? Árvíz? — Az még nincs — mondja Zsuzsa —, de valamit azért mégis mondhatok. Két héten belül esküszünk. Mindenki felfigyel. Zsuzsa élvezi a hatást és elkezd hadarni. — Anyuék cserélik a lakást, már van két fix címünk. Hétfőn megyünk bútort nézni. Aztán megvarrom a sárga damaszt ágyneműt, már csak az hiányzik. Az anyukád meg megvarrja a menyasszonyi ruhámat jó, Lujzi? Hurcolkodunk, finom süteményeket sütünk és eljöttök megnézni, hogy mondom ki az igent. Na, mit szóltok hozzá? A csoportvezetőnő mosolyog. Neki is hasonló korúak a gyerekei. Otthon is, itt is csupa nevelés az élete. — Ilyen gyorsan aszszony leszel, Zsuzsám? — Bizony, ilyen gyorsan. — Már előre látom, két hétig be nem áll a csőröd. Most legalább lesz rá okod. — Miért, máskor nincs? — tágul Zsuzsa szeme. Mert víg, de túl sokat csacsogó teremtés, Zsuzsa. Talán már az óvodában elkezdte és nem is hagyja abba... amíg megöregszik és kénytelen-kelletlen végleg itthagyni kényszerül ezt a tolongó, nyüzsgő, káromkodó, akadékos, elégedetlen, de mégis örök szép Pestet. Ám az még messze van. S addig könnyen lehet, hogy közben három-négy fekete szemű, eleven csacsogót állít maga helyett a forgatagba. Mondják is neki többször: — Csodálatos, hogy az a szigorúan pontos Nemzeti Bank elfogadja azt a kifogásolást, aminek írása közben megtudjuk, hogy mit beszéltél Gábor anyjával, mit ettetek vacsorára, milyen aranymondása volt már megint az Öcsinek, mi annak a filmnek a témája, amit mi is megnéztünk volna, de most már, hogy elmesélted ... — Jó, jó — vág közbe ilyenkor Zsuzsa —, azért tudom, hogy szerettek. Ki is beszélne el így mindent magáról, más mint én... S ez is igaz. Szeretik. S most, hogy házasság előtt áll — a legtöbben asszonyok —, igyekeznek ellátni mindenféle apró tanáccsal. Kicsit gyereküknek érzik a huszonegy éves kis szeles menyaszszonyt. Közben kitűzték az esküvő napját, ám a lakáscsere valamiért késett. Két szoba hallos budai lakásukat szerették volna két egyszobásra elcserélni, valahogy úgy, hogy lehetőleg közel maradjanak a fiatalok az »Anyuhoz«. — Nem baj — avatja be bizalmasan az összes nőkollégát Zsuzsa —, tudjátok, egyházi esküvőt is akarunk. S most már nem tesszük bolonddá a tanácsot. Még azt hinnék, hogy meggondoltuk magunkat! Szépen megesküszünk és marad minden a régiben. Én az Anyuéknál, Gábor meg a szüleinél és csak majd az egyházi esküvő után költözünk az új lakásba. Volt aki helyeselte, volt aki nem. Végül oda lyukadtak ki, hogy az ilyen szemmel láthatóan ártatlan gyereknek, mint Zsuzsa, mégiscsak szép emlék lesz az egyházi esküvő. Elérkezett a polgári esküvő napja. Ünnepélyesen kivonult az egész osztály. S mivel a pénzügyet mégsem hagyhatták teljesen üresen, egy nyugdíjas nénit hívtak be ügyeletre. Zsuzsa még az esküvőjére is az utolsó pillanat után érkezett. Ha történetesen nem a tanácsnál, hanem valamelyik házasságkötő teremben eküsznek, ahol sorban állnak a párok mint a csemegében, bizony aligha vártak volna rá. Megvárhatta volna a sor végét... Egy hét múlva sikerült a lakáscsere. A költözködés napjára Zsuzsa is, Gábor is szabadságot vett ki. Vettek még egy-két hiányzó bútort, dolgoztak, izzadtak napestig, amíg mind a két lakást úgy-ahogy rendbe hozták. Másnap reggel Zsuzsa álmosan nyitja az ajtót. Most is elkésett, de nem hangoskodik, sőt, mintha zavart lenne. Az amúgyis kiváncsi hölgykoszorú gyanút fog: — Te Zsuzsa, szóval berendeztétek szépen a lakást és külön-külön hazamentetek? Zsuzsa nem felelt mindjárt. Látszik, hogy gondolkodik, megmondja-e . — Nem — mondja halkan —, Gábor azt mondta, hogy most már igazán a felesége vagyok. Meg nekem már helyem sem volt Anyuék egyszobás lakásában ... Egyedül maradtam volna a mi lakásunkban? A kolléganők felnevetnek: — Pedig a templomba is elmentünk volna. Zsuzsa megrökönyödik: — Hogyhogy, most már nem jöttök? — Most már? Minek? — Hát — húzza fel szemöldökét Zsuzsa —, valóban, most már... Sarkady Mária: ISBCÜVŐ