Népszava, 1970. január (98. évfolyam, 1–26. sz.)
1970-01-01 / 1. szám
Magyarország a huszonötödik év küszöbén Vendégek a debreceni Nagyerdőn vezette! gondolok a tose-üdülő dolgozóira, akik gondoskodtak arról, hogy erőt gyüjthessünk a további munakára/’ „Köszönjük a kraiyehnes tíz napot.'* ^Debrechti Nagyerdőbe» Vadgalambok tanyáznak. ElvÖKVZÜk a csép emlékét Ennek a ki» tanyának. Kukoricát kapált, aratta a búzát, traktort vezetett , aki ezeket a sorokat vendégkönyvbe írta. A néhol döcögő, reszketeg, helyesírási szabályokat időnként mellőző bejegyzések egy valamiért nagyon is tiszteletre méltóak: olyanok írták, olyanok köszönték a kényelmet, akiknek soha nem volt részük benne. A debreceni Nagyerdőben magasodó tsz-üdülőt már jól ismerik a városban, az országban is szétvitték a hírét a gyakorta megforduló vendégek. Az emeletes épület a hideg decemberi napokban is teljes kapacitással üzemel. A társalgó székein bőszoknyás, fityulás asszonyok, csizmás férfiak nézik a délelőtti műsort a televízióban. Távolabb beszélgetnek, kártyáznak, s hogy kevésbé zavarjam a pihenés perceit — egy újságolvasó vendég mellé telepszem. — Tóth Gergelynek hívnak — mutatkozik be —, Zagyvaszántóról jöttem, Heves megyéből. Már többen jártak itt a falumból Gábor bácsi, akivel érkeztem, harmadszor van itt. Mi ketten különben Nem is tanya, üdülő Munkásoknak készült, és nekünk itt tíz napon át Bőségben volt részünk.” Moszkvába is együtt mentünk. Csodaszép volt Itt meg kényelmes minden, a fürdőbe járunk, este színházba vittek bennünket. Kár, hogy a feleségem nem jöhetett De ki vigyázna otthon a házunkra? Tóth Gergely leteszi az újságot feláll,Illés Gábort maga mellé invitálja. — Jól feltaláljuk magunkat itt — mondja Gábor bácsi. — Jó a kiszolgálás, szép a Hagyerdő, kipihenjük magunkat. Irigykednek is ránk odahaza. A koszt is elég. Nem kell repeta, mint fiatal koromban a katonaságnál, ahol „Illésének is meg „Gábori’-nak át kértem a csajkámba... — Még soha nem voltam üdülni — mondja Kósán Jánosné és fájós lábait nyújtóztatja. — A férjem beteg, kőbányában dolgozott, nekem trombózisos a lábam, azért is küldtek, rábeszéltek, jöjjek ide. A könyvtárból olvasgatok, televíziót nézek, színészek is jöttek ide műsort adni, filmet vetítenek nekünk, színházba járunk. Sokat foglalkoznak velünk az üdülőben. Ősz kontyához látha-^ tatlan hajszálakat igazít , majd meghív a szobájuk- ba. A háromszemélyes, modern, kényelemmel be- rendezett szobában han- gos eszmecsere folyik, a hatvani asszonyok — Tajkács Ferencné és Galgó-^ czi Istvánná — gyorsan megbarátkoztak a szobi gazdaasszonnyal. Nem-t csak pihenésre, ismerke- désre — barátkozásra is -t jó az együttlét, meg vé- leménycserére, a minden- s napi munkáról. — 1963 óta, mióta meg- nyílt ez a szálló, tizna- ponként százas tu mu- sokban érkeznek a ven- + dégek az ország nála-1 mennyi tsz-éből. — Évi-+ fce, Bieliczky Sándorné ! mondja ezt a kultúrfele-? lős, akinek fáradhatatlan -* szorgalmát dicsérték leg- jobban az üdülők. — A-t mi vendégeinknek több.'J jobb, sokoldalúbb prog-. ram kell, mint más üdü-fökben szokás. Van, aki-+ nek ez az első benyomó-■¥ sa a kulturált életmódról.? Egy 65 éves tanyasi néni-? ke itt döbbent rá, ezen.* a széken mesélte nekem, hogy lám, mennyi jó. ér.* dekes dolog van a világ-* ban az otthoni munkán kívül A jót nagyon köny-* nyű elfogadtatni, s mit igyekszünk is maradandón emléket, igazi kényelmet* nyújtani az embereknek. * «. Aj 2 Hat kilences tisztaság A pokol tornácán érezhette magát aki belépett a wolframércfeltáró üzembe. A meleg, a lúggőzök azonnal kedvét szegték mindentől, s a nagy edényekben fortyogó sötét „kotyvalékok” még biztonságérzetétől is megfosztották az idegent Ördögi munkának tűnt hiszen a vegyi konyha eddig még nem állt túl közel a mindennapi emberhez. A fénykép, melyet bemutatunk, egymás világa új, korszerű wolfram alapanyag előállító üzem. Ilyen még nem volt Európában. Olyan tiszta, mint a patika, különféle vég.szerek gőzének, szagának nyoma sincs. Az egész üzemben öten dolgoznak fehér köpenyben, a munkafolyamatok döntő többségét automatika irányítja, ellenőrzi. Az ember szubjektív ítélőképességét a vegyi folyamatoknál kikapcsolták, az automatika nem fárad el, mindig azonos pontossággal állapítja meg, mikor mit kell tenni. Sokan arra gondolnak, ha valamit automatizálunk, akkor az már korszerű. Ez nem biztos: lehet régi technológiát is jobban gépesíteni. A korszerűség ott kezdődik, amikor ismert gyártási eljárásnál termelékenyebb, gazdaságosabb megoldást sikerül találni. Az Egyesült Izzóba test történt A kémiai labor vezetője, Patzauer Győző olyan eljárást dolgozott ki a wolfram előállításához, amilyent eddig a világon senki nem alkalmazott — Mi ennek az előnye? — Rövidebb lett a gyártási idő — hangzott a válasz. — Az alaptechnológia csaknem száz éve változatlan, jó gépesítéssel 160—180 óra a gyártás ideje. A mz eljárásunkkal 50 óra. A vegyi folyamat eddig 9 fázisból állt most összesen öt. A termék minősége olyan, hogy hat kilences — milliomod tisztaságú — wolframot tudunk előállítani belőle, de ennél nagyobb tisztaságra is mód van, ha a víz nyolc kilences tisztaságát megoldjuk. Ebben az üzemben évente 100 tonna ammonwolframolt készülhet Az üzem minden részét a dolgozó számára is a legkedvezőbben alakították ki. Minden helyiség tágas, világos, jól áttekinthető, a munkavégzés biztonságos. Karácsonyi ajándék azoknak, akik valaha a régi üzemben dolgoztak. Ha nem láttam volna, én sem hiszem, hogy ez a többszintes üzemépület teljes berendezésével, a tervezéssel együtt öt hónap alatt készült el, ami az Egyesült Izzómk üzemegységét dicséri És most, december második felében kezdődött a termelés. (pusztai) Bizonyos szempontból korszakváltás küszöbén járunk Nagykátán... Sok lépcsős átjáró a vasúti sínek felett Síkos, havas, csúszós , még épkézláb férfiaknak is kemény feladat a megmászása. Ám a lépcsőkön domborodó hasú kismamák, kendőkbe burkolt idős nénék kapaszkodnak a túlsó oldalra. Ott, egy roskatag vasúti felvonulási épületben — teljes joggal nevezik barakknak a kátaiak — székel ugyanis a járási szakorvosi rendelőintézet terhestanácsadói, fogorvosi és fizikoterápiás rendelése. De már nem sokáig, szemközt elkészült az új épület belsejében az év utolsó napjaiban folyik a műszaki átadás. — Hála a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói szorgalmának, áldozatkészségének — jegyzi meg Rapai István, a Pest megyei Beruházási Vállalat műszaki ellenőre. — Ez a korszerű rendelőintézet Emődi Attila Ybl-díjas tervező elképzelése. Az építők anynyira megszívlelték a lakosság óhaját a helyi tanácsi és pártszervek kérését hogy húsz hónap helyett kerek egy esztendő leforgása alatt mindennel elkészültek. Méghozzá igen jól. — Már csak a berendezés van hátra, bár egy része annak is megérkezett — teszi hozzá dr. Kárpáti Ervin, a járási szakrendelőintézet igazgató főorvosa, aki alig képes leplezni boldogságát . Mindenből a legjobbat, a legkorszerűbbet szállítja nekünk a Medicor Művek. Ne kívánja, hogy felsoroljam, mi lesz, ami most nincs, mert a lista önmagában kitöltene egy teljes cikket. Hogy csak a legegyszerűbbet mondjam: ma még az asszisztens kislányok kézifűrésszel vágják le a gipszet a sérült végtagokról. Nehezebb, mint a favágás. Az új intézetben elektromos gipszlevágót kapunk... Teljesen új alapokra helyezzük a 68 ezer főnyi járás szakorvosi ellátását. Közel nyolcmillió forintot áldoz erre államunk. Az új egészségügyi kombinátot, ahová többé nem kell jeges felüljárón bukdácsolniuk a leendő kismamáknak és az öregeknek, hangulatos park veszi majd körül, szent ragyogó mennyezetvilágítás, a füstölgő vaskályhák helyett egyenletes központi fűtés, a meszelt falak helyett plafonig érő, mosható műanyag tapéta burkolat várja őket. A kismamák kényelméről gyerekkocsi tároló, játékszobaszerű váróhelyiség gondoskodik. Ami pedig az egészségügyi dolgozókat illeti — eddigi rendkívüli helytállásukat nem lehet eléggé dicsérni —, végre nekik is megérkezik a megváltás. E pillanatban még nincs öltözőjük, fürdőjük, ebédjüket a magukkal hozott lábaskában melegítik a labora- tórium gázlángnál. Az új intézményben mindezért bőséges kárpótlást kapnak. (miklós) Korszakváltás Nagykátán Új év és új évtized küszöbén pillantunk körül az országban. Mit lát a ránk köszöntő 1970? Trentben, építkezésen szorgos munkát, a földeken — az évszak természete szerint — csak havat, de a hó alatt érlelődik, csírázik a nyári termés. A huszonötödik szabad esztendő magyar körképe természetesen nem ekkora újságoldalt foglalna el, hanem köteteket, vagy mondjuk egy több órás dokumentumfilmet. A mi pillanatfelvételeink ezúttal nem a haza szépségeit, a táj varázslatos pontjait mutatják m meg, hanem néhány olyan helyet alkotásnak, arankának, szolgálatnak, ahol korunk igényelt legmagasabb színvonalára sikerült eljutnunk. Az igények egyáltalán nem alacsonyak — és azt is tudjuk, hogy nem mindenütt sikerül még az igazán korszerű színvonal elérése. De dolgozunk rajta 1979-ben is — mint ahogy 1969-ben is ezt tettük —, hogy jövőre még több ilyen tudósításunk lehessen. * Parkokkal övezett, mordem épületek... — "mindnyájan így képzett társítjuk a lakótelep ma "már közismert fogalmát. "Alig van városunk, ahol «már ne épült volna kisebb-nagyobb lakótelep. A sok, új városnegyed "több százezernyi lakója J egy új életforma részesedés alakítója. Ennek leggyakoribb jellemzője a maximális városi komfort párosulása, a falvakénál oly becsült természeti környezettel, a tisz- ttább levegővel és a nagyobb csenddel. " Bizonyság erre a két,cseh Pongrác úton létesült lakótelepünk is. La- Jzán szétszórt, halványszürke, zöld, sárga há- izait még a behavazott s rmost kopárnak látszó, tágas kertjei is a termé-észet üdeségével és nyugalmával lengik körül ! És mintha ezt sugároztná a 4—18 emeletes házak 2000 lakásának sok "ablakában látszó háztáji "„mini zöldövezet” is. A többnyire két- és három- szobás otthonokban egyébként mintegy 6000 ember ,és Amikor a házak apraja nagyja kirajzik a munkába, iskolába, a telep két alközpontjában elhelyezett elárusító és szolgáltató boltokba — vagy csupán sétálni, játszani —, a környezethez igazodóan, itt kevesebb a rohanás, a látás-futás. Elbeszélgettem két itteni tanácstaggal: Rajnai Dezsővel és Mihol Uk Lajossal. Mindketten nyugdíjasok és jól ismerik az itt lakók életét, hangulatát Mint elmesélték: munkásoktól miniszterhelyettesig, sokféle dolgozó lakik itt — és Budapest minden kerületének egykori őslakói közül. Óriási többségük általában elégedett szép, új hajlékával — függetlenül a helyenként még felbukkanó rpro-cseprő problémáktól. Tetszik nekik otthonuk környezete és fekvése is. Hiszen Zugló, Pest egyik legszebb, legmodernebb és legzöldebb területe. Az itt épült parkos-virágos lakótelepek révén pedig sokan úgy tekintik Zuglót, mint valami budai negyedet — Pesten. A Kacsóh Pongrác úti lakótelep néhány lakójával is beszélgettem ■— megerősítették tanácstagjaik véleményét Azt is firtattam: vajon a főváros minden részéből ide költözöttek közt kialakulhat-e valamilyen telep* közösség? Többen úgy vélik, hogy ez bizonyos feltételeket és hosszabb folyamatot kíván — s ebben nyilván igazuk lehet De már ez is csírázóban van. A telepi lakóbizottságok kezdeményezésére például a Kacsóh Pongrác út és a Tengerszem utca közt elterülő, kilométernyi szemetes, törmelékbuckás térségen tavasszal nagyszabású társadalmi munkába kezdenek; játszóteret és gyermek sportpályákat létesítenek a fővárosi kertészet itteni kirendeltségének irányításával és segítségével ... A közösséggé válásnak ez is nagyszerű érlelője lehet és igényt teremthet majd lakótelepi klubokra is. Az ország sok lakótelepén lassanként szintén így formálódnak az új, s tartalmas emberi közösségek... (szenes) Budai negyed Pesten A hegyen szikrázik a hó, a talp alatt csikorog. A rakétatest hideg és hatalmas. A kabinban — az irányítók munkahelyén — villanykályha melegít. Az •őrhelyen semmi Vagy valami mégis? A Hegy alatt a táj. Lágy ívek. Jegenyesorok. Kisgyerekek, ródlin. Víkendházak is. Vasutak, gyárkémények, erdők, őzek, óvodák, fűszerboltok, házacskák, bennük kombinált szekrények és meleg fényű, ernyős lámpák. Távolabb egy város, kisebb, aztán egy másik, egy nagy. Magyarország. A Hegyen a férfiak Magyarország egét őrzik, ha kék, ha viharszürke. Milyen készültségi fokon? Mindig a szükségesen. Milyen fegyverekkel? Világszinvonalúakkal. Kérkedés? Kérdezzék meg Powers urat vagy Vietnamban fogolytáborban élő kollégáit. 1969 utolsó napjaiban, itt a Hegyen, két őrnagyot kérdezek meg, s egy náluk évekkel fiatalabb főhadnagyot, az OLP rakétás szakemberei közül véletlenül őket. Ha másokkal beszélgetnék, körülbelül azonos, vagy igen hasonló adatokat hallanék, nem mintha ez lenne a kötelező „válaszsablon”, hanem, mert ez a helyzet a légtér őreiné. Nos, ez a helyzet. A hivatásos állomány megszerezte az egyetemi, technikumi, műszaki főiskolai képzettséget. Hatnyolc éve állnak a helyükön , keményen dolgoztak és tanultak és közben szolgáltak itt, a Hegyen. A frissebben jöttek általában „dupla diplomával” jönnek az akadémiáról, tisztek is, s mondjuk, az impulzustechnika mérnökei is. G. főhadnagynak, ha rákerülne a sor, meg kellene nyomnia azt a gombot, amely útnak indítja a honi légvédelem egyik ezüst óriás nyilát a sztratoszférában felénk irányított bombázók elé. Ehhez éveket kell tanulni. Nem kellett, hanem kell, ma is, a köve- telmények nem tartanak vakációt: nőnek, nőnek, nőnek. Képes rá egyedül? Sori katonák nélkül nem. — A kabinban a fel- '. adat: célra irányítani a rakétákat. Az én kezemtől tízezrek élete függhet , — az oldalirányi követés az én dolgom. Emberéletek és milliós értékek... Civilkoromban a gyengeáramú kérdésekkel kevesebbet foglalkoztam, itt viszont erősen gyarapodtam az impulzustechnikai képzettségemben. Ezek már nem a fő- hadnagy mondatai. Ezer ket egy csendes, vékony, rendfokozatot nem viselő fiatalember mondja. Mócsai honvéd. „Kézikövető egy rakétarendszerben” — saját szavával. — A kabinban tökéle- tesen összehangolt mun- ’ kára van szükség. Ezt teszi még hozzá. Meg a családjáról: apja , nagyon meglepődött, amikor első eltávozására hazatérve, összehajtotta és rendbe rakta a ruháit Hm, nem volt mindig ilyen. Különben vőlegény. A menyasszony — itt a közelben lakik. Ha lepillant a Hegyről, odafér a kislányok házára. Nem, a kezének nem ■zabad remegnie. A Ganz Villanyban tanult 3 évet, villamosgéptechnikai szakember lesz, ha majd leszerel. Itt kiváló katona. Az őrnagy mondja róla — a szemén látom, magától nem jött volna elő vele. Körülbelül ilyen képzettségi fokon áll (sokadmagával) Vati György tizedes, akit azonban nem találtunk itthon, az igazat megvallva, valami sürgős ünnepi kellékért ment stve. Milyen lesz az ünnep? A tisztek, akik itt laknak, családostul, az aszszonyokkal együtt ünnepelnek, s mivel egy baráti kör a kis lakótelep, a klubban koccintanak majd. Valaki megnyeri a pezsgőt, amit az ultiverseny győztese kap, valaki a bort, a „legjobb asztaliteniszező” címével, rájuk virrad 1970. Tizenkilenc éves férfiakra, akik például — ha az alegység útra kel — néhány tízmilliós értéket visznek magukkal egy kamionoknál nagyobb vontató volánjánál ülve. A légtér gazdáira, védőire, tisztekre, sorkatonákra, meg az ezüst karcsú „szivarokra” a raktárakban, a csikorgó hó alatt. Meg majd az orgonaillatú tavaszban is. Hiszen a Hegy minden évszakban más. A kötelesség soha. B. rj Hegy, hó, rakéták