Népszava, 1971. május (99. évfolyam, 102–126. sz.)
1971-05-05 / 104. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! NÉPSZAVA • A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA • 99. ÉVFOLYAM, 104. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1971. MÁJUS 5. SZERDA y&'VSK‘y INTÉS] "'•Igyv Megkezdte tanácskozását a magyar szakszervezetek XXII.kongresszusa Kedd reggel megkezdte munkáját az építők székházának feldíszített kongresszusi termében a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusa. A magyar szervezett dolgozók képviseletében mintegy hétszáz küldött tanácskozik 3,5 millió bérből és fizetésből élő ember megbízásából. Az összes bérből és fizetésből élő gondjairól, örömeiről — nyugodtan mondhatni — jövőjéről. Híven kifejezik a szakszervezetek rendeltetését, a kongreszszus jelentőségét a terem falát díszítő jelszavak: „A szakszervezetek hivatása a munkáshatalom erősítése, a dolgozók érdekeinek szolgálata.” A politikai feladat mellett tömören fogalmazza a jelszó a legfontosabb tennivalót: „A termelés emelésével összhangban növelni kell a nép jólétét, gazdagítani életét, biztosítani műveltségének gyarapítását.” A tömör fogalmazás számtalan hétköznapi tennivalót takar. Olyan mindennapi munkát, ami tulajdonképpen a szakszervezeti bizottsági, a műhelybizottsági tagok, a bizalmiak, a szakszervezeti tisztségviselők, aktivisták szorgalmas, felelősségteljes munkája révén realizálódik. A kongresszus ötnapos tanácskozásán elhangzó elismerés és bírálat nekik is szól. A vezető szerveknek és az aktivistáknak egyaránt négy évre szóló útmutatásul szolgálnak a szervezett dolgozók legfelső szintű vezető testülete, a kongresszus fórumán elhangzottak. A külföldi vendégek, a magyar szervezett dolgozók képviselői, a mintegy 300 küldött és 400 meghívott emeke tudatában foglalt helyet kedden a kongresszusi teremben. Pontosan 9 órakor Földvári Aladár, a Szaktanács elnöke lépett a mikrofonhoz.Javaslatot tett az elnökség tagjaira, amit a kongresszus egyhangúlag elfogadott. Az elnökségben foglaltak helyet: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, valamint Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Földvári Aladár, a SZOT elnöke, Somogyi Miklós, a SZOT számvizsgáló bizottságának elnöke, Balla Sándorné dr., a János kórház szb-titkára, Baranyai Tiborné, a textiles szakszervezet főtitkára, Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Berta Emil, az Ajkai Timföldgyár szb-titkára, Besenyei Miklós, a postásszakszervezet főtitkára, Borsodi György, a Bács megyei SZMT vezető titkára, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Dajka Ferenc, a vegyészszakszervezet főtitkára, dr. Darabos Pál, az orvos-egészségügyi szakszervezet főtitkára, Erdei Lászlóné, a SZOT alelnöke, Fabók Zoltán, a HVDSZ főtitkára, Gál László, a SZOT titkára, Gémes Péter, a Tatabányai Szénbányák Állami-díjas vására, Gyöngyösi István, az építők szakszervezetének főtitkára, dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára, Hoszpodár Mihály, a 23. sz. Állami Építőipari Vállalat szocialista brigádvezetője, Hunya István, a MEDOSZ elnöke, Jakab Sándor, az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője, Kimmel Emil, a nyomdászszakszervezet főtitkára, Kiss Károly, a SZOT alelnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kovács István, a MEDOSZ főtitkára, Ligeti László, a KPVDSZ főtitkára, Longa Józsefné, a Szegedi Konzervgyár Állami-díjas szocialista brigádvezetője, Méhes Lajos, a vasasszakszervezet főtitkára, Nemeslaki Tivadarba SZOT titkára, Pandurovics József, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának vezető titkára, Pálfalvi András, a Fejér megyei SZMT vezető titkára, Péter Ernő, a pedagógusok szakszervezetének főtitkára, dr. Prieszol Olga, a közalkalmazottak szakszervezete főtitkára, Simon Antal, a bányászszakszervezet főtitkára, Somoskői Gábor, a SZOT titkára, Szabó Antal, a vasutas-szakszervezet főtitkára, Székely Józsefné, a Magyar Vagon- és Gépgyár marósa, Szigetvári Mária, a Szombathelyi Pamutipar előmunkása, dr. Tamás László, az ÉDOSZ főtitkára, Török Borbála, a BKV kocsivezetője, Timmer József, a SZOT titkára, Tóth István, a közlekedési szakszervezet főtitkára, Tóth Tiborné, a ruhásszakszervezet főtitkára, Turzó László, a Kőrösszakszervezet főtitkára, Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára, Vas-Witteg Miklós, a SZOT alelnöke, Vásári Endréné, a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat szb-titkára és Virizlay , Gyula, a SZOT titkára. Ugyancsak az elnökség tagjává választották Pierre Gensous-t, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkárát és 51 ország szakszervezeti küldöttségének vezetőit. Földvári Aladár ezután üdvözölte a kongresszus minden résztvevőjét, a meghívottakat és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom képviselőit. Baráti és elvtársi szeretettel köszöntötte a Szakszervezetek Világszövetsége küldöttségét és annak vezetőjét, Pierre Gensous főtitkárt, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa küldöttségét és annak vezetőjét, Pjotr Tyimofejevics Pimenov titkárt, a Vietnami Szakszervezeti Szövetség küldöttségét és annak vezetőjét, Nguyen Cong Hoa alelnököt, a Dél-Vietnam Felszabadításáért Küzdő Szakszervezeti Szövetség küldöttségét és annak vezetőjét, Van Hoát, a végrehajtó bizottság tag- Tanácskozik tr kongresszW A szovjet szakszervezetek üdvözlete a XXII. kongresszushoz ..........................* 8 Romesh Csandra sajtóértekezlete a Béke-világtanács közgyűléséről . . *. . 12