Népszava, 1971. augusztus (99. évfolyam, 180–204. sz.)
1971-08-01 / 180. szám
1971. augusztus 1 Fejlődő népgazdasági águnk: az idegenforgalom írta: Szurdi István belkereskedelmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke A haszna nemcsak forintban mérhető Tizenegymilliós nyári lélekszám Az utóbbi években rohamosan emelkedett a hozzánk látogató külföldiek száma. 1970-ben 3,6 millió turista tartózkodott Magyarországon, közülük 560 ezer a tőkésországokból érkezett. A hazánkon átutazó turisták, az úgynevezett „tranzitutasok” száma 2,5 millióra tehető. A szocialista országok közül legtöbben Csehszlovákiából (az érkezők 48 százaléka), Jugoszláviából (35 százalék), az NDK-ból (8 százalék) keresték fel üdülőterületeinket, városainkat. A tőkésországok közül a legtöbben érkeztek Ausztriából (31 százalék), az NSZK-ból (25 százalék), Olaszországból (8 százalék), az USA-ból (8 százalék). Az elmúlt évben az idegenforgalomból származó állami bevételek 3 milliárd forintot tettek ki, ezen belül nyugati valutában 1300 millió forintot (43 millió dollárt). Hogy ez sok-e, vagy kevés, azt a következőkkel szeretném érzékeltetni: 1970-ben külkereskedelmi mérlegünk passzív volt, kivitelünk nem fedezte behozatalunkat. A különbségnek, vagyis a passzív egyenlegnek kereken egynegyedére nyújtott fedezetet az ide A nemzetközi idegenforgalom az egész világon gyorsan és töretlenül fejlődik: tavaly már 170 millió turista hagyta el hoszszabb-rövidebb időre hazáját, indult világot látni, üdülni. Megfigyelhetjük az idegenforgalom „demokratiAz idegenforgalomban érdekelt országok között éles verseny folyik a turistákért. Rajtunk kívül még sok ország képes megfelelő pihenési, szórakozási lehetőségeket nyújtani, és nem is drágábban, mint mi. Ismert előttünk az a felfogás, hogy Magyarország szerepe a nemzetközi idegenforgalomban korlátozott, hiszen olyan értékekkel és természeti adottságokkal, mint például Olaszország, Görögország, Spanyolország, nem rendelkezünk. Mi nem tudjuk azt nyújtani, amit az előbb említett országok, nincsenek olyan hegyeink, mint Svájcnak vagy Ausztriának, de sok mindenben többet és mást adhatunk. A mi országunk vonzereje a többi között a békés építőmunka nyugodt légyenforgalomból származó állami bevételünk. Ehhez hozzáteszem, hogy az idegenforgalomból származó devizabevételeinket gazdaságosan „termeljük ki”. Az idegenforgalom fejlesztéséhez nemcsak gazdasági, hanem politikai érdekeink is fűződnek. Népünk eddig elért eredményeit, országunk gazdasági fejlődését, társadalmi rendszerünk szilárdságát, a szocializmus kézzelfogható igenlését a turizmus révén évente több millió külföldi állampolgár közvetlenül tapasztalhatja. Nemzetközi idegenforgalmunkról sokféle szélsőséges nézet kapott lábra. Ezek közé tartozik, hogy örüljenek a külföldi turisták, ha nálunk vendégeskedhetnek, hiszen itt olcsón, jól étkezhetnek, szórakozhatnak, pihenhetnek. Mások úgy tüntetik fel, hogy idegenforgalmunk fő célkitűzése a bevétel, a deviza mohó hajszolása, és emiatt idegenforgalmi propagandánk a giccs, az álromantika szolgálatában áll. Nyilvánvalóan található mindezekre helyi példa, de az ilyen általánosító minősítés elrugaszkodott a valóságtól, az ismeretek hiányát jelzi„ záródását”, azt, hogy a közepes keresetű dolgozók között is hódít a turizmus. Az országokközötti politikai és gazdasági kapcsolatok felélénkülése, az együttműködés a tudomány és a kultúra területén fontos serkentője a turizmusnak körében, a magyar nép közismert vendégszeretetében, a magyar gasztronómia jó hírében, természeti adottságainkban, versenyképes árainkban, és végül azokban, a romantikus jellegű kuriózumainkban rejlik, amelyek kétségkívül érdeklik a külföldi turisták egy részét. Több szállodai szoba, változatosabb szórakozási, sportolási lehetőségek, programok biztosítása révén viszonylag rövid idő alatt (5—10 éven belül) megkétszerezhetjük, megháromszorozhatjuk az idegenforgalomból származó valutabevételeinket. Már most jó úton vagyunk ahhoz, hogy nálunk is jelentős népgazdasági ágazattá fejlődjön az idegenforgalom. A nyugati országokba a kiutazási lehetőségek viszonylag korlátozottak; a kinttartózkodáshoz szükséges devizát csak háromévenként tudjuk biztosítani. A szocialista relációból származó idegenforgalmi bevételeink mintegy 35—45, a tőkés idegenforgalmi bevételeink 30—35 százalékát bocsátjuk a külföldre utazó magyar állampolgárok rendelkezésére. Az életszínvonal növekedésével együtt a belföldi utazási, illetve üdülési igény is gyorsan növekszik. A főszezonban azonban az erősen látogatott üdülőhelyeken nem vagyunk képesek a szálláshelyigényeket maradéktalanul kielégíteni. Hozzá kell tennem: a külföldiekét sem. Már az elmúlt évben több tízezer külföldi érdeklődőt kellett Az elmúlt három évben átlagosan egymillió magyar állampolgár utazott külföldre — ezen belül 170—180 ezer nyugati országokba. Más szóval: az ország lakosságának 10 százaléka minden évben hosszabb-rövidebb időt külföldön töltött. A magyar turisták zöme saját maga által elhatározott útiprogramot valósít meg, és csak 15—20 százaléka vesz részt az idegensor A negyedik ötéves tervben szállodákat építünk a fővárosban és vidéken, körülbelül hétezer férőhellyel. Korszerűsítjük a kempingeket, bővítjük a fizetővendég-szolgálatot. Amilyen mértékben emelkednek a nemzetközi idegenforgalomból származó bevételeink, úgy szélesítjük tovább állampolgáraink számára a külföldi utazási lehetőségeket, és emeljük az ehhez szükséges devizakereteket. A kormány a közelmúltban határozatot hozott olyan üdülőtelepek létesítésére, amelyek elsősorban a hazai lakosság szolgálatára állnak. Ezek az úgynevezett kiránduló központok egyelőre nem rendelkeznek szálláshelyekkel, csupán hétvégi tartózkodásra alkalmasak. Szép természeti körülmények között biztosítják a pihenést, a kirándulást, a táborozást, a sportolást és az alapvető szolgáltatásokat, étkezési lehetőségeket a turistáknak. Később ezeket a kiránduló központokat ellátjuk emiatt elutasítanunk. Ráadásul nemzetközi idegenforgalmunk több mint fele június—július—augusztus hónapokban bonyolódik le, és ugyanebben az időben keresi — érthetően — az üdülés lehetőségét a lakosság is. A főszezonban — figyelembe véve az ebben az időben külföldön tartózkodó magyar turistákat — tízmillió állandó lakos helyett körülbelül tizenegymillió ember tartózkodik Magyarországon. A belföldi szállodákat, üdülőházakat — a szakszervezeti üdültetésen kívül —, turistaotthonokat, fizetővendéglátást, sátortáborokat évente 2,5 millió magyar üdülő, kiránduló veszi igénybe. Ezen túl jelenleg mintegy 75 ezer magyar állampolgár rendelkezik saját nyaralóval, hétvégi házial, galmi irodák társasutazásaiban. Az úgynevezett egyéni turizmus legnagyobb ösztönzője a magángépkocsik számának erőteljes növekedése. Ma már évente átlagosan több mint 250 ezer magyar állampolgár saját gépkocsival utazik külföldre. A repülőgép használata erőteljesen emelkedett —évente 100— 110 ezer —, és csökkent a vasúton utazó turisták száma, szerényebb igényeknek megfelelő, olcsó szálláshelyekkel. Már a következő évben megépül két kiránduló központ, és a negyedik ötéves tervidőszak végéig további — legalább — négy. A következő négy-öt évben végre megkezdjük gyógyvizeink hasznosítását. Felépítünk a Margitszigeten egy gyógyfürdőt és szállót, Hévízen egy gyógyszállót, és megkezdjük Harkányban egy saját gyógyfürdővel rendelkező, korszerű szálloda építését. Ez évben átadjuk a Gellért-szálló újjáépített szanatóriumi szárnyát. Céltudatosan és — állíthatom — hozzáértéssel, eredményesen dolgoznak szakembereink az idegenforgalom további fejlesztésén, tárgyi alapjainak szélesítésén. Meggyőződésem, hogy ennek haszna nemcsak a népgazdaság bevételeiben mutatkozik, hanem közvetlenül szolgálja a magyar állampolgárok üdülését és pihenését is. Minden tizedik magyar utazik Szélesítjük a tárgyi alapokat A kis község, Káva felett kékfestő kartonként feszül az ég. A fel-feltámadó szél fojtó port kavar, május óta nem nyíltak meg errefelé az égi csatornák. A kombájnos Gáspár Istvánnak és 17 esztendős fiának merő víz az inge. A napon 36 fokot . Régen mifelénk is, másutt is hajnaltól talpon volt a falu, mindenkinek dolga volt az aratásban. Ki kaszával, sarlóval állta, ki ebédet főzött, az aprónép meg vizet hordott — mesélik. Nálunk, a Haladásban közvetlenül két ember feladata az aratás: a kombájnosé, meg a kísérőé. Az ebédet nem kell utánuk vinni. Harangszóra hazamennek. — Odahaza kosztolunk, az asszony úgyis főz, nem csinálunk külön kiadást — mondja a kombájnvezető. Kérdezem Balogh Istvánt : kapnak-e náluk aratószalonnát, kijár-e mutat a higanyszál. Az arató-cséplő gép csaknem kétszer annyi forróságot áraszt. Mégsem szabad odafigyelni. Még 120 holdon áll a gabona a Haladás Tsz-ben, még hajnalban a kupica pálinka? A fejét ingatja. — Amióta géppel megy a munka, nem szabad inni. A szalonna pedig ma már nem kapós. Terített asztalnál, házi ebédet kanalaznak a szövetkezetiek, hiszen a határ távoli csücskéből is hazajutnak fél óra alatt. A mezőre megreggelizve, reggel 7-kor indulnak. Nem komótosságból. Előbb zsírozni, vizsgálgatni kell a gépet. Régen rossz, ha munka közben jön a baj. — Van-e neve a masinájuknak? — kérdezem a Gáspároktól. — Becsüld meg. Ez a neve — mondja az idősebbik, üresen maradt, szúrós hüvelyét. Csak az irodaház hűvös, meg a munkásszállás, ahol a baboshuzatú ágyak vetetten várják az elcsigázott gazdát. — Az aratást tulajdonképpen befejeztük — mondja Vámos Géza, a gombai kerület igazgatója. — Három csoportban huszonegy kombájnunk dolgozott. A brigádok — általában 25 emberrel — Dánszentmiklóson, Szentmártonkátán, meg a péceli kerületben arattak. — Messze voltak hát a családtól, a gazdaságtól, konyhától és kúttól. Láttak-e szükséget? — Négyszer fordult a teherautónk, naponta négyszeri étkezést biztosítottunk. Reggelire egyszer kolbászt, máskor tepertőt, füstölt húst kaptak az aratók. Hozzá teát, kávét vagy kakaót. A meleg ebéd a gazdaság konyháján készül. Leves, hús és főzelék van mindennap. A védőital hideg tej, húsi, behűtött citromos tea vagy szódavíz. Uzsonnát is kaptak a határban, este pedig meleg étel várta azt, aki helyben vacsorázik. Aratási szalonnát tudnánk adni, de jobban szeretik a disznóölésből valót. Gazdálkodnunk nem könnyű: sok cikk ára emelkedett, a fejadagra pedig változatlanul 6 forint jut. Aratáskor az emberek gyomrán nem lehet spórolni. Így aztán eleget törjük a fejünket. Ilyen 3 nap alatt Így vélekednek vajon a munkások is? Visszamegyünk a bálázott szalmát rakó emberekhez, hogy őket is meghallgassuk. Nagy János traktorvezető ezt mondja: — A koszt idejében ott volt. Jóízűen főznek a konyhán, de én hazajárok ebédelni. Helyben lakom. Az aratásból a szemszállítás jutott rám. Pándra, Csévharasztra hordtam a gabonát. Nehéz munka. Kell hozzá a dúsított kalória. Ezt a vezetők is tudják, s megadják, amit lehet. Túri Sándor eddig Pesten dolgozott. A népszigeti hajójavítóban volt traktoros,kor sokan alszanak a munkásszálláson. Hidegmeleg víz, tusoló van. Este nézhetik a tévét. Aki messzebb lakik, egy héten kétszer, háromszor hazamehet a szállítókocsin, amit mi biztosítunk. Megtesszük, amit lehet... too vagon — Itt azért jobb, mert nem kell vonatozni, nincs szükség ilyen meg olyan bérletre. Pesten viszont mindenhez könnyebb hozzájutni: nincsenek távolságok. Végeredményben nem vagyok elégedetlen. A Major-brigád 8 tagja 3 nap alatt 100 vagon gabonát hordott a malomba. Fáradtak, törődöttek az emberek. Mégis sokszor felhangzik a kuncogás, miközben az aranyosra festett falusi kúriának tetsző „szalmaházat” rakják. Téli álomnak, a jószág alá. Úgy kell felrakni, hogy szét ne hordja a szél, át ne ázzon az esőben, ne — Lehet, jó munka, vállaljuk. — És feszültségmentesítik? — Ne tréfáljon, nincs ahhoz berendezés. — Hány dobot csinálnak egy műszak alatt? — Négyen naponta harminc formát készítünk. Gyors számolás és pillanatok alatt kiderül: itt egy munkás 7,5 formát készít, míg a Soroksári Vasöntödében ugyanazon idő alatt 96-ot, a termelékenység tehát majd 12- szer kisebb. A következő kérdést már a közös vállalkozás, a Sorszövásl műszaki vezetőjének, Tolnai mérnöknek teszem fel: — Mennyiért kapható ez az öntvény a tsz-től? — Tizenhat forintért számláztuk — válaszolja. A soroksári öntöde a folyton közé az olvadó hó. Jövő ilyenkorig kell kitartania. A brigád vezetője érti a dolgát. Ezt várja másoktól is. — Kérem, mi naphoszszat a forróságban, porban vagyunk, szemünk, szánk tele a törekkel, s ha lehetne, egyre innánk. De se szódavíz, se védőital nincs, csak hébe-hóba. Nézze, egy emberem most van a kútnál. Igaz, nincs messze. De ha helyünkbe hoznák, vagy behűtenék, rögtön jobban esne. Én az üzemi konyhán eszem. Jó, de többet is adhatnának. Kisvártatva hozzáteszi: — Talán mi, gabonahordók azért voltunk roszszabb helyzetben, mert mindig másfelé jártunk, mint az aratók. Ez lehet a magyarázat, de amondók vagyunk: ami jár, az nekünk is jár, s azt hozzák helybe! A mulasztás nem nagy, mégis felróható. Mert a kalászból kipergő búzánál csak egy lehet becsesebb. Aki termeszti, learatja, s a malomba hordja. Sárközi Mária Emberek a búzatáblák között A neve: becsüld meg A család messze van Delelőn áll a nap, mire méteres „szalmaházat” Gombára érünk. Az álla raknak. Száll a pelyva, mi gazdaság udvarán 12 hordja a szél a kalászok NÉPSZAVA 3 Mápolókemence a zöldségcsomagolóban Soroksári Vasöntöde, délután két óra. A három öntősorból egy indul, a többinél a munkahelyek üresek, se formázó, se öntő. Ez az egyik legkorszerűbb öntödénk. Berendezéseinek értéke csaknem félmilliárd forint. Amikor a százmilliókat ráköltöttük, az volt az elképzelés, hogy legalább két — Hány munkás kellene még a berendezések jobb kihasználásához? — Legalább százötven, de, sajnos, munkáslétszámunk nem gyarapszik, inkább olvad. Az ország legtermelékenyebb, legkorszerűbb mintakészítő üzeme van itt. Két éve még százan dolgoztak benne, most 36-an. Az öntök létszáma 15 százalékkal csökkent, s így sorolhatnám tovább. — Hová mentek az emberek? — Tsz-melléküzemágba. — Kimutatásokat keres elő íróasztalából, s a papírok alapján folytatja. — A pilisi tsz-ben öntöde nyílt az idén. Odament három művezetőnk, Sebestyén Sándor, Visznyei József, Gönczöl Mihály, a két utóbbi öntőtechnikusi képesítéssel. Pilisre ment tőlünk Muzár István és Somlai Ferenc öntő is. A dunaharaszti tsz-öntödébe távozott Ujszászi István és Leéb István öntő. Kiskunlacházára ment Kaltenecker Sándor és Schmáder Márton ... — koppannak a nevek és az újabb és újabb tsz-öntöde nevek, műszakban hasznosítják a korszerű berendezéseket, s hozzájárulnak az ipar növekvő öntvényigényének kielégítéséhez. — Milyen az öntöde kihasználása? — kérdem az igazgatót. — Sajnos, alig több mint egy műszakban termelünk, talán az 1,2 közelíthetjük meg — válaszolja Zsofinyecz Imre. Szinte úgy tűnik, nincs is tsz Budapest környékén öntöde nélkül. Még olyanok is akadtak, mint Mayer Ádám, aki 16 forintos órabért, sőt a párttagságát is itthagyta, amikor a délegyházi tsz-nél kapott munkát. Még beszélgetésünk előtt, az első műszakban Szántai Lajos technológussal végigjártam az öntödét. Az egyik soron gépjárművek fékdobját öntötték. Megkérdeztem a művezetőt, mennyi a teljes munkaideje a 64 kilós, bordás fékdobnak? — A formázásé, maggal, mindennel együtt 13,6 perc, összerakással, szállítással, öntéssel, tisztítással, feszültségmentesítéssel összesen 25 perc. Szántai Lajos is megerősítette, s hozzátette, hogy a formázáson öntésen négyen dolgoznak, majd még ketten nyúlnak az öntvényhez. — Melyik tsz-öntöde készít hasonló öntvényt? — kérdezem Vida László főmérnököt. — Úgy tudom, a XX. kerületi Dimitrov és Aranykalász Tsz közös öntödéje, valamint a Szilasmenti Tsz-é. műszakilag kifogástalan, feszültségmentesített öntvényt kilónként 10,20 forintért adja... — Mennyit keresnek itt a szakmunkások, mennyi az öntvényre a normaidő? — Normaidő nincs! — mondja. — Egy kilóra 1,85-öt fizetünk, ha nagyon bonyolult az öntvény, 2,2—2,3 forintot. Ismét számolunk: itt az átlagkereset 4500 forint körül alakul, míg a termelékenyebb, korszerű soroksári öntödében 2400. Érthető, hogy a munkás egyértelműen a manufaktúrához pártol, hiszen kevesebb munkáért csaknem kétszeres bért kap. Tizenhat fönn alatt nincs öntés Véletlen, kirívó, egyedi eset? Nem. Felkerestem a Szilasmenti Tsz öntőüzemét is. Ezt már nem a zöldségcsomagolóba telepítették, mint az előzőt. Külön épületet húztak fel — igaz, teljesen korszerűtlent — az öntöde számára, ötmillióért. A munkáslétszám nagyobb az előzőnél. Rend, fegyelem van, munka reggel 7-től vakulásig. Jól felkészült öntő vezeti a melléküzemágat, aki az Egyesült Izzóból jött ide. Ő is ledolgozza a maga 12—14 óráját. Fizetése vetekszik a miniszterével. Becsületes, nem vállal felelőtlenül olyan öntvényt, amelynek minőségi igényeit nem tudja kielégíteni. — Mennyiért öntik a HAFE-nak a kerékagyat? — kérdezem. — 16,50-ért. Nálunk 16 forint alatt nincs öntés. Soroksáron ennek az öntvénynek az ára a 9 forintot sem érte el, de nem tudják vállalni, gyártani, mert nincs elég öntőjük. — Mennyit keresnek itt az öntők? — Az átlagbérszínvonalon állunk, az öntőknél ez 16 forint. Na persze, a kereset az órák után 4500 —5000 forint. Vízfelmílás és más következmények Termelés, termelékenység, árak és bérek összehasonlító példáit még hosszan sorolhatnánk az állami ipar és a tsz-ek öntödéiből. De ennyi is jól érzékelteti a tsz-öntödék tevékenységét, kihatását. Az iparból elszívják a munkaerőt, mert öntvényhiány van. De ezzel csak növelik az öntvényhiányt, mert munkaerő hiánya miatt a sokszorosan termelékenyebb, korszerű, nagyüzemi kapacitást nem tudják kihasználni. A növekvő hiány odavezet, hogy a manufaktúra — az öntvényárjegyzéktől függetlenül — felhajtja az árakat. (Még számtalan példát említhetnénk az árfelhajtásra. Egy 700 forintos öntvényt csaknem 1400-ért adtak, 9 forintot azért engedtek a kétszeres árból, nehogy a megrendelő kényelmetlen helyzetbe kerüljön az ár elfogadása miatt.) Az öntvényárfelhajtás minden gépipari terméket megdrágít, vagy elviszi a szerelővállalat munkásainak nyereségét. S jogosan felvetődik az a kérdés is: miért keres egy munkás kisebb termelékenységgel kétszeres pénzt? Az ilyen jellegű ár- és bérfelhajtás rendkívül megnehezíti az állami ipar öntödéinek helyzetét. Nem vagyunk a tszöntödék ellen, de jó lenne mielőbb a helyükre tenni őket, s valószínűleg akkor nem szaporodnának gomba módra. A kialakult helyzet ugyanis joggal sérti a szervezett munkások erkölcsi érzékét. Pusztai Ferenc Modern nagyüzem munkások nélkül Kevesebb munkáért kétszeres kereset Megdöbbentő kép fogad a közös tsz-öntödében. Az épület zöldségcsomagoló volt, kicsit rozzant, rogyadozik. Benne kicsiny kúpolókemence, olyan, hogy aligha lehet megfelelő hőfokra olvasztani az acélöntvény darabot. Mellette könnyűfém „kályha”. A technológia a legalacsonyabb színvonalú. Ócska vödörbe rakják az öntvénytöredéket, s kötélen, csigán húzzák a kúpolókemence tetejéhez, hogy beadagolják. Tíz öntő szakmunkás és öt segítő dolgozik. Az öntvényminták között megtaláljuk a fékdobot is. Szállítottak az AUTÓKER-nek és a Tejipari Vállalatnak. — Lehet maguknál fékdobot rendelni? — kérdem az egyik öntől.