Népszava, 1971. szeptember (99. évfolyam, 205–230. sz.)

1971-09-01 / 205. szám

1971. szeptember 1 NÉPSZAVA lit is írja meg... Ötletek hétköznapi használatra Néha a témát szinte elénk „tálalják”. Az em­berek nagy többsége szívesen fogadja az újságírót. És az éppen szóban forgó téma megbeszélése után gyakran előfordul, hogy valami egészen mást is el­mondanak, hozzáfűzve: „Ezt is írja meg ...” Sokszor ezek is közérdekű észrevételek, javaslatok, és való­ban a nyilvánosság elé kívánkoznak. Tudományos játékok A közelmúltban inter­jút kértem dr. Öveges Jó­zsef Kossuth-díjas pro­fesszortól. Utána kedélye­sen megjegyezte: — Most nekem is volna egy kérésem, amit alka­lomadtán szintén megír­hatnál ... Nos, a tudományos is­meretek e népszerű ter­jesztője a következőket mondotta: — Örülök, hogy a ki­rakatokban már olyan tu­dományos játékok is lát­hatók, mint a szovjet elektrotechnikai kocka­elemek, amelyekből két tucat kísérlet állítható össze, s jól szóló rádió is. Láttam optikai szekrényt: anyagából távcső, mik­roszkóp stb. készíthető, s ezekkel bizonyos mérések is végezhetők. Kapható a Nemrég az öregek prob­lémáiról írtam. Utána fel­keresett szerkesztőségünk­ben a 71 éves Piroska Ti­bor, a Csepeli Papírgyár volt erőműgépésze, és ar­ra kérte lapunkat: tolmá­csoljuk sok nyugdíjas ama szerény kívánságát, hogy a vasúti utazáshoz több kedvezményt kapjanak. Most ugyanis minden szakszervezeti tag csak évente egyszer kérhet fél­árú vasúti jegyet. Szeret­nék, ha ezt legalább négyszer igényelhetnék. Hiszen most már több ide­jük volna némi ország­járásra, de a pénzük már kevesebb, mint korábban. — Csakhogy a vasút amúgy is deficites... — Igen, az illetékesek háromszázszorosan nagyí­tó kis japán mikroszkóp, s még másféle szétszedhető, összerakható készülék is. A gyermekek­­ilyesmik­kel is játszva, sok tudo­mányos élményt szerez­hetnének. — De a szülők többsége ezekre még nem adhat ki százasokat. Ezért nekem az volna a javaslatom, hogy a kultúrotthonokban, úttörőházakban, sőt az is­kolákban is lehetne egy kis szekrény 10—15 ilyen „tudományos játékkal”. És itt biztosíthatnák a gyermekeknek, hogy sza­bad idejükben játszva, él­­ményszerűen is megismer­jék a sokszor hallott vagy a számukra még új, tudo­mányos tényeket, törvé­nyeket s alkalmazási mód­jukat ... is ezt mondják — vála­szolt Piroska bácsi, és elő­vette a beadványára ka­pott hivatalos választ. Majd ellenérvekkel ruk­kolt ki: — A BKV sem teljesen rentábilis, mégis biztosít­ja a nyugdíjasok részére az olcsó villamos- és busz­­bérletet. Rájöttek, hogy miattuk nem kell külön járműveket beállítaniuk. És még e kedvezmény­nyel is több bevételük van, mintha sok öreg csak ritkán utazna, és szükség­ből inkább gyalogolna. A bérleteket ugyanis olya­nok is kiváltják, akik csak keveset közlekednek. A vasútnál még inkább ez lenne a helyzet, mert most csak igen kevés nyugdíjas engedheti meg magának az országjárást. Ha vi­szont négyszer biztosíta­nák a félárú jegyet, s ezt összekötnék olyan éven­kénti igazolvánnyal, ame­lyért 20—30 forintot kel­lene fizetni — akkor eb­ből, és a nyugdíjasok többszöri utazásából is nö­vekedne a MÁV bevétele. Mégpedig változatlan ko­csijárattal — és így sok­kal jobban csökkenthetné a deficitjét, mint a nyug­díjasok iránti szűkmarkú­ságával ... A Ganz Villamossági Művekben másfajta ész­revételekkel bővült ez a kívánságriport. Misik Ala­­dárné szigetelőbrigád-ve­zető nemrég részt vett a gyáregységi munkásasszo­nyok problémáinak fel­meglepő kritikával il­lette Sári László trafósze­relő, műhelybizottsági tit­kár, a SZOT tagja az egyik fontos társadalmi akciónk „körítését”. Konk­rétan : nagyon jónak talál­ja, hogy a tehetséges munkásgyerekeket gimná­ziumi korrepetálással, majd később előkészítővel igyekeznek az egyetemre juttatni. De az már egy­általán nem tetszik, még az érdekelt munkásszü­lőknek sem — hangoztat­ta —, hogy a sajtó, rádió, televízió oly gyakori „fel­hajtással” kíséri ezt a jó ügyet. — Mert sérti a munkás­­önérzetünket ... — állí­totta. — Miért? — kérdeztem csodálkozva. — Talán nehezen tudom megmagyarázni... De én, mint esti iskolán érettsé­gizett munkás, jól megér­tem azokat a szaktársai­mat, akik tudják, hogy te­hetséges és tovább tanuló gyermekeiknek ők nem nyújthatják azt, amit az értelmiségi szülők­ és mérésében. És ebből mindjárt el is mondta az egyiket: — Az anyák havonta egy nap fizetés nélküli szabadságot kaphatnak bi­zonyos otthoni dolgaik el­intézésére — ha két 14 éven aluli gyermekük van. De miért csak kettő után? Az asszonyok azt szeretnék, ha egyetlen gyermek után is igénybe vehetnék az egy nap fize­tés nélküli szabadságot. Aki másképp intézheti dolgát, úgysem élne vele. Szerintünk ez megoldha­tó lenne, a munka kára nélkül is ... Lehet. Különösen ak­kor, ha a kis kollektívák is segítenének a kieső munkát pótolni, ezért hálásak is a fiaik, lányaik hátrányát csök­kentő segítségért. Ám az e körüli propaganda szin­te ingerlően hat ránk ... Mert valahogy olyan a látszata, mintha ezek a munkásgyerekek mégsem olyan jó eszűek és tehet­ségesek, ezért különféle szellemi mankókkal a hó­nuk alá kell nyúlni... Vitába szálltam e né­zettel, de aztán elgondol­koztam Sári László sza­vain. Rájöttem, hogy tár­sadalomlélektani megkö­zelítéssel — talán igaza van. Sajnos, még nem is­mertük fel eléggé, hogy a társadalom minden kérdé­sében milyen fontos sze­repe van a pszichológiai tényezőknek is. Nem mindegy, mit hogyan nyújtunk. E kívánságriport témái nem kívánnak kommen­tárt, annál inkább az ille­tékesek mérlegelő figyel­mét. Szenes Imre Vasúti kedvezmény Fontos a „körítés" is is Az szb-titkár jogász és japán szakos Mit kell tudni egy vál­lalati szb-titkárnak? Mit követelhetnek meg tőle a felettesei? A jó szakszer­vezeti vezetőnek valóban sok mindenben tájéko­zottnak kell lennie, de a japán nyelv sehol nem tartozik a „kötelező” tár­gyak közé. Egyetemi évek A 31-es számú Állami Építőipari Vállalat szb­­titkára, dr. Zsarnay Sán­dor húsz esztendeje dol­gozik itt. Gépkezelőként kezdte a munkát. A ta­nulást pedig a gimná­ziumban. Érettségi után számos tanfolyamot vég­zett, mígnem 1963-ban beiratkozott az ELTE jo­gi karára. 1968-ban szer­zett diplomát. Az idén pedig a bölcsészkaron tesz államvizsgát — japán sza­kon. Munkájához, beosz­tásához volt szüksége a jogi képesítés megszerzé­sére? Nem! Zsarnay Sándor mindenféle ösztönzés nél­kül, kizárólag önképzési szándékkal iratkozott be az egyetemre. — Úgy érzem, kitűnően hasznára van mindennapi munkámnak, amit tanul­tam. Hiszen egy ilyen nagy iparvállalatnál ren­geteg közgazdasági, jogi probléma adódik napról napra. Fontos, hogy egy ötezer főt foglalkoztató intézményben az szb a gazdasági vezetés megfe­lelő, egyenrangú partnere legyen. Az embernek igé­nyesnek kell lennie ön­magával szemben is. Úgy érzem, a marxista egye­tem különböző tagozatai, és a politikai szemináriu­mok egyirányú képzést nyújtanak, márpedig — s ez így van, ha sokszor is­mételjük is — az új me­chanizmus sokoldalúan képzett, felkészült, tájé­kozott embereket kíván. Mióta elvégeztem a jogot, érzem, hogy napi felada­taimat is jobban, éssze­rűbben tudom ellátni. A jogtudományok szinte minden irányban bővítik az ember látókörét. — Egyetemi éveim alatt 2—3 napnál több tanul­mányi szabadságot sosem vettem ki. Ezt nem di­csekvésképpen mondom; egyszerűen nem eresztett a munkám. Az új mecha­nizmus bevezetése, szer­vezeti változások közepet­te nem eshettem ki he­tekre a feladatkörömből. Nem mondom, megpró­báltam, de nem ment; a fejem állandóan ott járt. Gondoltam, nyugodtabb vagyok, ha bemegyek. — A tanulás mellett olvasni is kell. Szakiro­dalmat, szépirodalmat. Az évek során szép kis könyv­tárat szedtem össze. Büsz­ke vagyok rá. Ha úgy tet­szik, ez a hobbym. Olvas­mányélményeim fordítot­ták a figyelmemet a kele­ti kultúra felé. És itt kez­dődik a következő feje­zet. Japán partnerek — Olvasok németül, franciául, angolul; tudom, mit jelent egy-egy iro­dalmi művel eredetiben megismerkedni. Meggyő­ződésem, hogy egy népet, országot csak személyes hatások alapján lehet megismerni. A közvetlen kapcsolatot pedig az uta­zás vagy a nyelv isme­rete hozhatja­ létre, így kezdtem japánul tanulni, tíz évvel ezelőtt. — Ez a kilencszáz ol­dalnyi gépelt anyag, amit itt lát, a „Japán törté­nete" címet viseli. Tízévi munkám. A japán iroda­lom, történelem, művésze­tek történetét tartalmaz­za, a kezdetektől 1960-ig. Ilyen típusú könyv Ma­gyarországon a század ele­jén jelent meg legutóbb. Szeretnék ezzel a könyv­vel tudományos elismerést szerezni. Addig is publikálok egyes része­ket. „A korafeudális ál­lam kialakulása Japán­ban” című tanulmányom helyet kap egy, joghall­gatóknak összeállított szö­veggyűjteményben. — A könyvtáramban minden megtalálható, ami nálunk Japánról megje­lent. Több japán levele­zőpartnerem van, köztük olyan is, aki magyarul ta­nul. Így­­ hát nemcsak ő javítja ki az én hibáimat, hanem én is az övéit. — Mikor jut időm minderre? Este, mikor már a televíziót is kikap­csoltuk. Gyakran járok vidékre, ilyenkor út köz­ben a kocsiban olvasok, tanulok. Kihasználom a hétvégeket, az ünnepna­pokat is. A családban eb­ből még sosem volt konf­liktus. Sőt, a feleségem is kedvet kapott a tanulás­hoz: két évvel ezelőtt vé­gezte el a hároméves könyvtáros főiskolát, az­óta pedig nyelveket ta­nul. A fiam jövőre érett­ségizik, jogász szeretne lenni. Életfelfogása — Negyvenhárom éves vagyok. Most kell lépést tartani a fejlődéssel, a tu­dományokkal. Horgászni, bélyeget gyűjteni ráérek, ha megöregszem. — Hobby? Több annál! Az az életfelfogásom: olyasmire kell vállalkoz­ni, ami próbára teszi az egyéni teljesítőképességet, és hasznos a közösség, a társadalom számára is. A mának szóló dolgokon töröm a fejem. B. Varga Zsuzsa A korszerűbb, széntermelésért egy év alatt 550 millió forint a szénbányák gépesítésére A növekvő energiaszük­séglet a szénhidrogének elterjedése mellett is meg­kívánja a hazai szénter­melés szintjének fenntar­tását. Évente 26—28 mil­lió tonna szénre számít energiagazdálkodásunk. A jelenlegi munkaerőhiány mellett azonban csak újabb gépberuházásokkal, a jelenleginél gazdaságo­sabb széntermeléssel lehet ezt elérni. A bányák nagy­arányú komplex gépesíté­sét szolgálta az a meg­egyezés is, amelyet még az elmúlt évben kötött a NIKEX Külkereskedelmi Vállalat és az Egyesült Magyar Szénbányák, s ennek alapján 1970-ben 480 millió forint értékben importáltak bányagépeket. Ez évben még több mo­dern bányagépet kapnak a hazai szénbányák, mint tavaly, összesen 550 mil­lió forint értékben vásá­rolnak szovjet, lengyel, NSZK és angol bányagé­peket Jelentős részt vál­lal a bányák gépesítésé­ből a magyar bányagép­gyártó ipar is: összes ter­melésének felét — 320 millió forint értékű gé­pet — szállítja a szénbá­nyáknak. Mind a hazai, mind a külföldi gyártású gépekhez növelik az al­katrészgyártást. Fordulat történt az ön­járó bányabiztosító beren­dezések beszerzésében: a szovjet és magyar szak­emberek tárgyalásainak eredményeként ez évben­­ ilyen berendezést kap­nak bányáink, s ezen kí­vül nyolc jövesztőberen­­dezést szereznek be a Szovjetunióból. Az önjáró bányabiztosító berendezé­sek kapacitásának kihasz­nálását segíti az a hét lö­­vesztőgép és a 70 darab páncélkaparó, amelyeket a lengyel ipar szállít mint­egy 80 millió forint érték­ben. Azok a bányák, ahol a geológiai viszonyok nem teszik lehetővé a szovjet és lengyel gépek alkalma­zását, NSZK és angol lö­­vesztőgépeket kapnak 60 millió forint értékben. Két angol önjáró berendezé­sen kívül 2000 darab nyu­gatnémet könnyűfémtá­­mot vásárolnak. Mind­ezek a berendezések nem­csak abban nyújtanak se­gítséget, hogy a bányák biztosítsák a szükséges szénmennyiséget, hanem abban is, hogy a minimá­lisra csökkenjen bá­nyáinkban a nehéz fizikai munka aránya. A következő években hasonló mértékben sze­reznek be gépeket a szén­bányászat részére. A kül­színi kitermeléshez is megfelelő, speciális gépe­ket biztosítanak. Megkezdték a próbaüze­melést a Dunai Vasmű új spirálcsőgyártó csarnoká­ban, ahol — egyebek kö­zött — a Barátság II. kő­­olajvezeték számára ké­szülnek majd a jövőben acélcsövek (MTI Fotó : Jászai Csaba felvétele) 3 Politika a társalgóban P­OLITIKAI SZEMPONTBÓL ubor­kaszezonnak minősítik a nyarat a kommentátorok. Ilyenkor — a ki­vételektől eltekintve — általában keve­sebb a figyelmet érdemlő esemény. S nem csupán azért, mert az államférfiak, politikusok „évi rendes szabadságra" mennek. A kánikula beköszöntével — biológiailag érthetően — az egyszerű emberek is a „kikapcsolódás" lehetősé­gét keresik. S ez alól hazánk sem kivé­tel. Csodabogárnak számít, aki — mond­juk — a politizálás szándékával utazik a Balaton partjára. A gyakran fogadalomként is elhangzó szándékot azonban sokszor keresztül­húzza valami. Elég egy hosszan tartó, kiadós zápor, amely fedél alá kénysze­rít, s máris azt veszi észre a véletlen­szerűen összeverbuválódott társaság, hogy a hűsítő hullámok helyett nyakig merült a politikába. A disputa legtöbbször ártalmatlannak látszó témával kezdődik. Így volt ez ab­ban a Balaton-parti nyaraló társalgójá­ban is, ahová a vihar elől nemrégiben vagy tucatnyian bemenekültünk. Az emeletes, négyszobás maszek villát az egyik vasasvállalat bérelte ki a szezon­ra, s a költségek nagyobbik hányadát fedezve, mindössze néhány forint térí­tésért bocsátotta saját dolgozói rendel­kezésére. ,,Főnyeremény ilyen nagyszerű körül­mények között, szinte fillérekért üdülni” — áradoztak a „beutalt” négy család szerencséjéről az alkalmi vendégek, s elismeréssel szóltak a szóban levő üzem vezetőinek öntevékenységéről is, akik ily módon bővítették a dolgozók üdülési lehetőségét. Ám a dicsérő megjegyzések után még senki sem tett pontot, máris hideg zuhanyként csengett egy józanító hang......ez a nyaraló legalább egymil­lió forintot ér, szeretném tudni, hogy tulajdonosa hogyan szerezte rá a pénzt.” A MEGJEGYZÉST először síri csend fogadta. Majd azon a szent helyen, „... ahol még nem is olyan régen munkásember csak elvétve találhatott kikapcsolódást, mert jövedelméből nem futotta rá ..kinyílt a panaszáradat zsilipje, s tetszik, nem tetszik alapon po­litizálni kezdett a társaság. Mint ilyen­kor lenni szokott, a legkülönfélébb té­mák kerültek terítékre, amelyeket csu­pán egyetlen közös vonás kovácsolt egy­ségessé, az, hogy valamilyen döntés he­lyességét vagy helytelenségét firtatták. „Siránkozunk, hogy terjed az alkoho­lizmus, üdítő italból viszont nincs ele­gendő. Az évekkel ezelőtti kormányha­tározat végrehajtását senki sem veszi komolyan.” „Hallom, ismét nagyfokú az irodaépí­tési láz. Az Országos Tervhivatal fel­mérése szerint több mint nyolcszáz iro­daházat szándékoznak öt év alatt fel­építeni. Az erre szánt milliárdokat in­kább lakásokra költhetnék.” „Érthetetlenül drága a zöldség és a gyümölcs. S ami az egészben furcsa, a maszek szebb árut kínál olcsóbban. Pe­dig a szemináriumon azt tanultuk, hogy a szocialista tervgazdálkodásban az ál­lami kereskedelem kedvezően szabá­lyozza a piaci árakat.” „A húsboltok kirakataiban öles pla­kátok hirdetik: háztáji csirke kapható. Az ilyen propagandafogás csak arra jó, hogy lejárassa a nagyüzemi gazdálko­dást. Még a gyerek is tudja, a csirke hú­sának ízét nem az határozza meg, hogy a közösben vagy a háztájiban nevelték, inkább az, hogy mivel etették. Lengyel­­országban ma még az egyéni gazdálko­dás az uralkodó forma, mégis olyan tyúkból készült húslevest ettem, amely­nek halíze volt.” „Bárki meggyőződhet róla, hogy a manufakturális körülmények között te­vékenykedő tsz-segédüzemekben keve­sebb munkával jóval többet lehet keres­ni, mint a korszerű technikával dolgozó nagyüzemekben. Itt valami korrigálás­ra szorul.” S a jórészt a napisajtó, a rádió és a televízió híradásait kommentáló meg­jegyzések szertelenül hömpölygő árada­tának forrása csak akkor kezdett apad­ni, amikor kiderült az ég, s a maroknyi társaság, mint aki jól végezte dolgát — „na, mára elég volt” kiáltással ismét elvegyült a Balaton-parti nyár örömét élvező több százezres, gondtalannak lát­szó tömegben. A LÁTSZAT azonban csalóka. Igaz, általában senki sem a politizálás szándékával utazik a Balaton part­jára. Ám a jelek szerint elég egy futó alkalom, s máris komoly dolgokra tere­lődik a szó. S most, a szabadság leteltével, a „ki­­kapcsolódást” jelentő nyári hónapok el­múltával, ha arra a következtetésre ju­tunk, s úgy dolgozunk, ahogy a magyar szakszervezetek XXII. kongresszusa még a nyár előtt megfogalmazta, akkor egészen biztos, hogy a következő sze­zonban kevesebb negatív témája lesz a záporok, zivatarok kínálta alkalmi dis­putáknak. Mert a kánikulai forróság politikai uborkaszezonját követően — az elhang­zott vitákra gondolva — érdemes fel­eleveníteni a szakszervezetek kongresz­­szusának azon megállapítását: „A gazdasági elhatározásokat, a köz­­gazdasági döntéseket mindig a politika mérlegére kell tenni. Bármennyire okos, célszerű és hasznos egy gazdasági javas­lat, előfordulhat, hogy mégsem szabad megvalósítani, ha az politikai érdekkel ütközik. Változatlanul fő feladatunk, hogy egyre jobb összhangot teremtsünk politikai céljaink és gazdasági törekvé­seink között.” A politika elsődlegességét évtizedek­kel ezelőtt Lenin hirdette meg, s hogy mennyire igazat mondott, azt többek között a Balaton-parti — néha szenve­délyes vitává fajuló — kötetlen cseve­gések is hitelesítik. Mocsári Károly

Next