Népszava, 1974. április (102. évfolyam, 77–99. sz.)
1974-04-21 / 92. szám
1974. április 21. A hé.■tömeg-szabályozás tapasztalatai Csepelen bevált a kísérlet Gazdaságirányítási rendszerünk a nyereség alakulásához kapcsolta a vállalati kollektívák boldogulási lehetőségét. A dolgozók bére, jövedelme évenkénti emelkedésének mértékét — az esetenkénti központi intézkedések, állami preferenciák kivételével — az egyes vállalatok nyereségének, illetve részesedési alapjának nagysága határozza meg. Nyilvánvaló, hogy ez a szabályozási rendszer a minél nagyobb nyereség elérésére ösztönöz. Ezáltal közös nevezőre hozható az egyéni, a vállalati és a népgazdasági érdek, feltéve, ha a nagyobb nyereség az önköltség csökkenésének, a minőség javításának, általában a jó munkának a fokmérője. Teljesültek az elképzelések Ezen belül a vállalatok bérgazdálkodásának ésszerű keretet adott az 1958-ban bevezetett bérszínvonal-szabályozás. Ez általában beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanakkor jó néhány fonáksággal is jár. Legfőbb gyengéje, hogy nem serkent eléggé az ésszerű létszámgazdálkodásra. A Központi Bizottság 1972 novemberi állásfoglalása többek között ilyen megfontolás alapján hangsúlyozta: „...kísérletképpen néhány ipari és építőipari vállalatnál az átlagbér-szabályozás helyett be kell vezetni a létszám-megtakarításra jobban ösztönző bértömeg-szabályozás rendszerét". Ezt követően, a kormány határozatának megfelelően, a Munkaügyi Minisztérium — az érdekelt tárcákkal együtt — kijelölte azt a 14 állami vállalatot és két szövetkezetét, ahol 1973. január elsejétől elkezdhették a kétéves kísérletet. A bértömeg-szabályozás lényege: a bérezésnél nem az előző évi bérszínvonalat, hanem meghatározott mennyiségű termék előállításának bérét, szakmailag mondva, bértömegét veszik alapul. Ezt az összeget viszont nem a vállalati nyereség, hanem az anyagmentes termelés növekedésének arányában emelhetik. A Csepel Vas- és Fémművekben — a kísérletbe bevont vállalatok egyikében — szerkesztőségünk kérésére dr. Garai Vilmos vezérigazgató-helyettes és Závori László, a tröszt szakszervezeti tanácsának titkára összegezte az elmúlt évi tapasztalatokat. Többek között elmondották, hogy a bértömeg-szabályozás bevezetésétől azt várták: — jobban ösztönöz a termelékenység növelésére, a létszámtartalékok feltárására, a termelési költségek csökkentésére és a nyereség növelésére; — nagyobb lehetőséget teremt a szakképzettebb, a fegyelmezettebb, a pontosabb és jobb munkát végzők anyagi megbecsülésére; — csökkenti, majd feloldja a létszám- és bérgazdálkodásban tapasztalható ellentmondásokat; — biztosítja a művek dolgozói részére az országos életszínvonal-politika célkitűzéseinek megfelelő, tervszerű bérfejlesztést. Várakozásukban nem csalódtak. Csepelen a termelékenység az elmúlt esztendőben — a bázishoz viszonyítva — 7,7 százalékkal javult. A termelés értéke 5,5 százalékkal emelkedett, miközben a munkáslétszám 1,8 százalékkal csökkent. A tröszt nyeresége — az előző évhez képest — több mint 13 százalékkal nőtt. Felkészültek a negatív hatásokra Mindez természetesen sokrétű felkészülést és figyelmet követelt. A bértömeg-szabályozásra való áttéréssel egy időben felülvizsgálták a tröszt belső közgazdasági szabályozási és érdekeltségi rendszerét. A trösztön belüli, vállalati szintre érvényes előírásokat differenciáltan — a trösztre vonatkozó általános szabályozástól eltérően — állapították meg. Az egyes vállalatok bérgazdálkodási rendszerének kialakítását a helyi vezetőkre bízták, így azután a vállalatok gyáregységeiben, üzemeiben a bértömeg-, a bérszínvonal- és az átlagbér-szabályozást, illetve ezek kombinatív formáit alkalmazzák. A csőgyárban például a mozgóbéreket növelték, s ösztönző premizálási módszereket vezettek be. A vas- és acélöntődében az öntvénytisztításnál progresszív darabbért alkalmaztak. Az egyedi gépgyárban az alkalmazotti létszám csökkentésére anyagilag is ösztönöztek. A felsoroltak és az egyéb tröszti és vállalati intézkedések kedvezően hatottak a létszámgazdálkodásra, az önköltség csökkentésére. A statisztika adatai szerint az úgynevezett anyagmentes termelési érték — a bázishoz viszonyítva — 12 százalékkal emelkedett. Ez a javulás, valamint a munkások létszámának csökkenése és a vállalati eredmény növekedése lehetőséget teremtett arra, hogy a Csepel Vas- és Fémművek 1973. évi bérszínvonala — a központi bérintézkedéseken kívül — 5,4 százalékkal emelkedjék. A bértömeg-gazdálkodás bevezetése előtt, 1972-ben, azzal számoltak, hogy 1973-ban mindössze 1,5 százalékos bérfejlesztésre lesz lehetőségük. A bértömeg-gazdálkodás persze — mint informátoraink hangsúlyozzák — számos negatív vonással is járhat. Például a létszám mechanikus leépítésére, a karbantartás elhanyagolására, a szükségesnél több bérmunka vállalására és „kihelyezésére" ösztönöz. Csepelen — minthogy számoltak a várható negatív hatásokkal és különböző intézkedéseket dolgoztak ki — meggátolták ezek érvényesülését. Nem egyedül üdvözítő A vezérigazgató-helyettes elmondotta: elemzéseik szerint indokolatlan létszámcsökkentések általában nem történtek. A korábbi nagyarányú létszámmozgás mérséklődött. A „természetes lemorzsolódást” a tröszt vállalatai jó üzem- és munkaszervezéssel ellensúlyozták. A tapasztalatokat összegezve tehát megállapítható, hogy a kísérlet első esztendejét pozitív eredménnyel zárták. Ám érdemes megszívlelni a tröszt szakszervezeti tanácsa titkárának véleményét: az értékelésnél egyes hatásokat nem szabad kiragadni, a többitől elválasztva szemlélni, már csak azért sem, mert a bértömeg-szabályozás bevezetése számos termelésszervezési, gazdálkodási és vezetési intézkedéshez kapcsolódott, így figyelembe kell venni, hogy a gazdálkodást nem egyedül és kizáróan csak a bértömeg-szabályozással lehet kedvezően befolyásolni. A Csepel Vas- és Fémművek munkaerőhelyzete az elmúlt három esztendőben például számos tényező hatására vált stabillá. Többek között fontos szerepe volt a törzsgárda fokozottabb anyagi megbecsülésének, a szociális, egészségügyi, kulturális ellátás javításának is. M.K. A minap az egyik nagykereskedelmi vállalat vezetőjétől hallottam a következő kijelentést: „A tavaszi árubörzére az egyik fiatal és feltűnően csinos munkatársnőnket küldtük, nehogy azzal vádoljanak bennünket, hogy maradt az ízlésünk, nem vesszük meg a legdivatosabb termékeket" Nem holmi indokolatlan túlérzékenység mondatta ezt a vezetővel Tény, hogy a vád már sokszor elhangzott, sőt, nyomtatásban is megjelent Megesik, hogy javakorabeli férfiak döntenek arról, milyen ruhák kerüljenek az üzletekbe a tizenévesek számára. De biztos, hogy ez baj? Hiszen nemegyszer a nyugdíjkorhatáron túliak is megfordulnak az utcán a legújabb divat szerint öltözött ifjú hölgyek után, ami arra enged következtetni, hogy nemcsak a fiatalság vonzó, hanem a tizen-huszonévesek divatja tetszhet idős korban is. S ha ez így van általában, miért lenne másként éppen a kereskedelemben, vagy éppen a divatszakmában megőszült férfiaknál? Mindez természetesen nem zárja ki az ellenkezőjét sem, nevezetesen azt, hogy az ember lélekben és ízlésben is megöregedjen, ellenszenvvel viseltessen az új iránt. Végülis — ahogy a régi sláger mondja — nem az a fontos, hogy az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal Hát akkor, miért hallani mégis, hogy a kereskedők konzervatívizmusa, egyes árubeszerzők magas, vagy legalábbis közepes köre akadályozza meg, hogy a kirakatokban mindazzal a korszerű áruval találkozzunk, amelyet az ipar felkínál? Egyrészt talán azért, mert — mint minden mendemondában — ebben is van némi igazság. Másrészt azonban a kereskedelmi vállalatok árubeszerzői, amikor az ipar kínálatából választanak, egy sereg szempontot mérlegelnek. Elsősorban azt, hogy találnak-e majd vevőt az árura. Ennek megítélésében a közízlést kell követniük — ami a szép, a korszerű megvételére késztet —, de óvatosságra is kényszerülnek, hiszen a raktáron maradt holmi után magas kamatot kell fizetni. Mérlegelnie kell az árubeszerzőnek a felkínált termék árát is, és ez még bonyolultabb feladat. Mert nemcsak azt kell eldönteni, hogy az adott áron gazdára talál-e majd a holmi, hanem azt is, hogy forgalmazása nem emeli-e a megengedhetőnél nagyobb mértékben az árszínvonalat. Ha netán a kereskedők mindenből csak a legdivatosabbat, a legkorszerűbbet, a legjobbat rendelnék meg, akkor nem jutnának az üzletekbe olcsó, megszokott, hagyományos cikkek, ami pedig veszélyeztetné a párt és a kormány életszínvonal-politikájának megvalósítását. Ha ez a következtetés túl merésznek tűnnék, alátámaszthatjuk egy példával A közelmúltban az egyik kötöttárugyár bemutatta a kereskedőknek a legújabb tréningruhákat. Olyan szépek, divatosak voltak, hogy még utcai viseletnek is megfelelnének, inkább nevezhetők holmi szabaidő-ruházatinak, mint hagyományos melegítőnek. Az ember hajlana is a döntésre: ezt kell rendelni, ez a csinos, ez lesz a kelendő! Igenám, csakhogy az újdonság jóval többe kerül, mint a régi tréningruha! Ez önmagában természetes: a korszerűséget meg kell fizetni. De ha a kereskedelmi vállalatok csak ebből rendelnek, egyrészt hiányhelyzetet teremtenének, jogos elégedetlenséget keltenének széles rétegek körében, másrészt emelnék az árszínvonalat. Hiszen az árszínvonal mértékét minden egyes forgalomba kerülő áru befolyásolja. És így a kereskedőkön is múlik, hogy a párt és a kormány célkitűzése — a fogyasztói árszínvonal maximálisan 2 százalékos emelkedése — megvalósul jon. Mindez nem jelenti azt, hogy az új, korszerűbb fogyasztási cikkeket nélkülöznünk kellene, hiszen nap nap után jelennek meg ilyenek az üzletekbe. Gondoljunk csak a változatos gyorsfagyasztott és gasztrofál élelmiszerekre, a mind modernebb bútorokra, a magasított talpú női cipőkre, szandálokra, a tizenéveseknek gyártott farmernadrágokra, kötött mellényekre, a vasalást nem igénylő ágynemű-garnitúrákra —, hogy csak néhány példát ragadjunk ki De ha sok az újdonság a boltokban, miért alakul ki sokakban mégis az a nézet — merül fel újra a kérdés —, hogy a kereskedők konzervatívak? Talán azért is, mert, ami jó, ami kedvünkre való, azt mint természetest fogadjuk az üzletekben. S talán azért is, mert nem egy olyan árubemutatót láttunk, amelyen nem tüntették fel az újdonságok árát, s így — nem tudván mibe kerülnének — csak vágyakozva szemléltük. Sőt, tanúi voltunk már olyan „piackutatásnak" titulált kiállításnak is, amelyen szintén ármegjelölés nélkül érdeklődtek a vásárlási szándék iránt. A sok elismerő vélemény begyűjtése után látszólag joggal mondták a kiállítók: lám, van igény, de a kereskedelem nem rendel... Mi következik mindebből ? Az, hogy a valóságos vásárlási igényt csak az ár és a minőség ismeretében lehet — úgyahogy — felmérni. Az, hogy bátran feltételezhetjük: a kereskedők között sincs több maradi, mint a gyártók, vagy mondjuk az újságolvasók között. Az, hogy az árurendeléskor az árszínvonalra, és a legkülönbözőbb rétegek igényeire is figyelni kell. Nem utolsósorban pedig az is, hogy — konzervativizmus ide vagy oda — az ipar termékei mind szebbek, korszerűbbek, és döntő részük, legjarmk ott van a kirakatokban, az üzletek polcain. A kereskedelmi vállalatok gazdasági érdeke is így kívánja. A jó kereskedő már csak ezért sem lehet konzervatív. Gál Zios» KONZERVATÍV KERESKEDŐK? NÉPSZAVA Munkánk a számokban A Központi Statisztikai Hivatal 1974. évi zsebkönyve alapján készült grafikonunk azt mutatja, hogyan alakult a bruttó termelés, a foglalkoztatottak száma és az egy főre jutó termelés az iparban, 1960 óta. (A táblázaton: 1960 - 100.) Ami első pillantásra megállapítható: 1969 óta meredeken emelkedik a termelékenység görbéje. Ez is egyik bizonyítéka az 1968-ban bevezetett gazdaságirányítási rendszer hatékonyságának. A tizenhárom év ipari fejlődésének meggyőző tanúja az ábra: alig egynegyedével több dolgozó csaknem két és félszeresére emelte a termelést. A gazdasági színvonal kiegyenlítődése a KGST-országokban Közismert, hogy a KGST- tagországok a gazdasági fejlettség különböző fokán léptek a szocializmus építésének útjára. A szocialista integráció, a kölcsönös gazdasági segítség egyik fő célja, hogy történelmileg rövid idő alatt kiegyenlítse ezt a különbséget. Az 1971-ben elfogadott komplex program külön fejezetben foglalkozik ennek megoldásával. „A fejlettségi színvonal kiegyenlítése nemcsak általános emberi szempontok miatt időszerű és jelentős — állapítja meg Karol Rzemieniecki, a Tribuna Luduban megjelent cikkében. — Sarkalatos gazdasági probléma is ez, mégpedig több okból. Egyrészt a javak és szolgáltatások kölcsönös cseréje, a műszaki-tudományos együttműködés révén ez a kiegyenlítődési folyamat a szocialista integráció valamennyi résztvevőjének érdekében áll. Másrészt minden egyes KGST-ország gazdasági potenciáljának növekedése egyben a szocialista világrendszer erejét is növeli." A kiegyenlítődési folyamatot elemezve a cikkíró elsősorban a nemzeti jövedelem alakulását vizsgálja. Megállapítja, hogy míg 1961-ben az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem átlaga a KGST-or- szágokban — az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának adatai szerint — 950 dollár volt, 1970-ben ez 1230 dollárra emelkedett. A jelenlegi ötéves tervidőszakban a KGST-államok nemzeti jövedelme 27— 75 százalékkal emelkedik. A növekedési ütem elsősorban azokban az országokban lesz magasabb, amelyek a szocializmus építésének kezdetekor alacsonyabb gazdasági színvonalról indultak, tehát főleg Bulgáriában és Romániában. Míg 1965-ben három országban (Szovjetunió, Csehszlovákia, NDK) az egy főre jutó nemzeti jövedelem 2—42 százalékkal haladta meg a KGST átlagát. 1975-ben ez a többlet 1—26 százalékra csökken, a következő ötéves tervidőszakban pedig még kisebb lesz. E kiegyenlítődési folyamat forrása egyrészt a gazdasági növekedés gyorsabb üteme azokban az országokban, amelyek alacsonyabb szintről indultak, másrészt az egymásnak nyújtott kölcsönös gazdasági, műszaki, tudományos segítség és különösen az a nagyarányú támogatás, amelyet a Szovjetunió nyújt a szocializmus útjára lépett országoknak. Valamennyi KGST-országban jellemző azoknak a termelési ágazatoknak a kiemelt ütemű fejlődése, amelyek az egész népgazdaság korszerűségét meghatározzák, és egyúttal a további gyors gazdasági fejlődés biztosítékai. Ezek között elsősorban az elektronikát, a gépipart, a szállítóeszközök gyártását, a vegyipart és a petrolkémiát említi a cikk. Ezeken a területeken ugyanakkor gyors ütemben fejlődik a szakosítás, bővül a kölcsönös kereskedelmi és gazdasági csere, ami elősegíti a korszerű termelési struktúrák kialakulását és fejlődését valamennyi KGST-tagországban. A gazdasági kiegyenlítődési folyamat vizsgálata során megállapítja a cikkíró, hogy kiegyenlítődés tapasztalható az életszínvonalban is. Számos lehetséges példa közül egyet ragad ki: a lakásépítkezést. KGST-szinten a jelenlegi ötéves tervidőszakban évente átlag 80 lakás épül tízezer lakosra kivetítve. A lakásépítés üteme évek óta a Szovjetunióban a legmagasabb, nemcsak a KGST-országok között, de világviszonylatban is. A többi tagországban ez az ütem meglehetősen kiegyenlített: Bulgária a 10 ezer lakosra jutó 60 új lakással egy színvonalon áll az NDK-val, valamivel magasabb ez a mutató — 65, illetve 70 — Lengyelországban és Csehszlovákiában, míg Magyarország áll legközelebb a KGST-átlaghoz. A gazdasági kiegyenlítődés természetesen nem oldódik meg egyetlen ötéves tervidőszakban. A szocialista rendszer olyan általános törvényszerűsége ez, amely az azonos társadalmi rendszer alapelveivel összhangban egyenlő lehetőségeket kíván teremteni az egyes országokon belül az egész lakosság számára, a kölcsönös testvéri segítség és sokoldalú gazdasági együttműködés útján pedig a szocialista közösség valamennyi tagja számára. Egy kópia — kétmillió néző A NIM Műszaki Filmszolgálata több mint negyven műszaki tájékoztató filmet készített 1973-ban. Míg az előző évben igen nagy számban reklámfilmeket készítettek a nehézipari vállalatok számára, tavalyi filmjeik mintegy 25— 30 százaléka a Szakszervezetek Országos Tanácsának megrendelésére készült a munkásvédelem, balesetelhárítás szolgálatában. Az új filmek másik harmada a vegyipar, az alumíniumipar új termékeinek felhasználási lehetőségeit, a gyártás technológiáját mutatja be. Jelentős nemzetközi műszaki-tudományos filmfesztiválokon is részt vettek — Belgiumban, Csehszlovákiában és Jugoszláviában —, ahol hat díjat nyertek. A Nehézipari Minisztérium jelentős összegeket fordít külföldi műszaki filmek vásárlására is. Ezeket először az egyes alágazatok igazgatóinak, főmérnökeinek mutatják be. Néhány hete a vegyipari ágazat vezetői megtekintették a Shell-cég legújabb filmjét a különböző benzinfajtákról és a szakmai díjat nyert francia Ioncserélő gyanták című filmet. Az energiaágazat vezetői láthattak egy kanadai filmet az atomreaktorok folyamatos üzemeltetéséről és egy szakmai díjas szovjet filmet a XXI. század energiaforrásairól. A bányászati filmbemutató két érdekes angol filmje, a Meddőhányók megcsúszása és a Tőtecsavar fából, kimondottan műszaki szakembereknek szól. Ugyancsak megvásárolták a rézércdúsításról készült, nagyon hasznos, sokoldalú lengyel filmet. A NIM filmszolgálatának számvetésében az a legmeglepőbb adat, hogy a forgalmazott filmek minden egyez Icópiájára kétmillió néző jutott Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a munkavédelmi és a bábfilmekből 80—100 kópia is készült Ehhez tudni kell persze, hogy a bányászati, vegyipari vállalatok többségében főként filmvetítéssel oldják meg a munkavédelmi oktatást és a NIM filmszolgálatától az általános iskolák, középiskolák, sőt az egyetemek is nagy számban igényelnek filmet. Az utóbbi időben a filmszolgálat olyan jellegű ismeretterjesztő filmeket is készít, amelyeket a filmszínházakban vetíthetnek a nagyközönség általános tájékoztatására. Ilyen volt a legutóbb a 45 ezren 10 millióért című film, amely az ország kőolaj- és gáziparának tevékenységét mutatja be a geológiai kutatástól a felhasználásig, jóformán magyarázó szöveg nélkül. Jelenleg is készül ilyen film a petrolkémiáról. Idei programjukban mintegy 60 film szerepel. Ezeknek is nagy része munkavédelmi film, de az előző évektől eltérő megfogalmazásban: szatirikusan kívánják bemutatni a pillanatnyi munkavédelmi helyzetet. A filmszolgálat 1954 óta tevékenykedik. Rendszeresen, minden évben 30—40 perces filmet készítenek a nehézipar összes beruházásáról. Ezek ma már jelentős értékű archív anyagok. (A Híradó- és Dokumentumfilmgyár szerződést is kötött velük dokumentumfilmek cseréjére.) Ez az archívum lehetővé teszi azt is, hogy egy-egy vállalat fejlődéséről, mint például a Borsodi Vegyi Kombinát, születésétől, tehát az első kapavágástól napjainkig filmen adjanak tájékoztatást . S