Népszava, 1977. április (105. évfolyam, 77-100. sz.)
1977-04-01 / 77. szám
1977. április 1. NÉPSZAVA A mozgalom továbbfejlődésének útja a minőségi, tartalmi gazdagodás A kurtishodelent szocialista brigádvezetőinek Csütörtökön a KPVDSZ székházában tartották IV. országos tanácskozásokat a belkereskedelem szocialista brigádvezetői. Az elnökségben helyet foglalt dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter, dr. Jandek Géza, a SZOT osztályvezetője, dr. Martos Istvánné, az SZBT titkára, dr. Krekács György, a KPVDSZ főtitkára, dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke. Tausz János elnöki megnyitója után a belkereskedelmi miniszter tartott vitaindítót. Dr. Sághy Vilmos értékelte az ágazat által elért eredményeket, amelyekben alapvető, meghatározó szerepük volt és van a szocialista brigádoknak. Hangsúlyozta: a munkaverseny eredményeként javult az áruellátás, a vevők és az eladók kapcsolata, a munka- és üzemszervezés, a z I. országos gazdálkodás. Jelentősen fejlődött a szocialista együttműködési szerződések rendszere, a Vállalatok, szövetkezetek szocialista brigádjai közötti együttműködési megállapodások száma. A brigádok vállalásaiban kifejezésre jutott, hogy ezek politizáló közösségek. A beszámoló ezután az V. ötéves terv feladataival foglalkozott. Az idei terv szerint a lakosság vásárlóereje növekszik, ezért a kiegyensúlyozott, biztonságos áruellátásnak különösen nagy a jelentősége. Igen fontos a szocialista brigádok példamutatása a tervfeladatok teljesítésében, a munkafegyelem megszilárdításában, a szocialista munkaerkölcs érvényre juttatásában. A referátum után a hozzászólók a többi között méltatták azokat az intézkedéseket, amelyek tanácskozása javították a kereskedelmi dolgozók élet- és munkakörülményeit, kereseti arányait. Ezek között említették a műszakpótlék bevezetését, a hálózati dolgozók új bértarifáját. Számot adtak munkájukról, maguk és brigádjaik vállalásairól, de megemlítették gondjaikat is, így a többi között a gyermekintézmények hiányát, a fiatalok lakáskérdésének megoldatlanságát. A vitában felszólalt dr. Krekács György, a KPVDSZ főtitkára is. Hangsúlyozta, hogy a brigádmozgalom további fejlődésének útja a minőségi, a tartalmi gazdagodás kell legyen, aminek feltétele a célok együttes kialakítása. Ezért is fel kell számolni a még meglevő ,,tervutasításos” módszert, s helyébe a tervezés demokratizmusát állítani. A demokratizmus, jellemezze a feladatok végrehajtásának értékelését is. Felhívta a figyelmet, hogy a szocialista brigádok számának emelkedése magában hordja a színvonal csökkenésének veszélyét. Ez ellen bevált orvosság, ha a kimagasló eredményeket elért brigádok felkarolják, patronálják az újabbakat. Kijelentette: megértek a feltételei annak, hogy a brigádmozgalom minőségének javításával együtt a különböző kitüntető címek elnyerésénél is magasabb követelményeket állítsunk. A tanácskozás a kora délutáni órákban folytatta munkáját. Nyolcvan küldöttet választottak a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozására, majd 54 kereskedelmi dolgozónak különböző kitüntetéseket nyújtottak át. A békéscsabaiak példája A kulcs: a jó kapcsolat az ipar és a mezőgazdaság között A hűtőipar az elmúlt években rendkívül erőteljesen fejlődött. Növekedését jól érzékelteti, hogy 1976-ban az iparág békéscsabai gyára többet termelt, mint 1963-ban az egész ágazat. A gyorsfagyasztott termékek iránti igények kül- és belföldön ugrásszerűen nőnek. A fogyasztás oldaláról nézve ez a nem mindennapi ütem annak köszönhető, hogy a háziasszonyok világszerte szívesA Magyar Hűtőipar Békéscsabai Gyárának története igazolja az elmondottakat. Ez az egység 1963-tól — az üzembeállítás évétől — 1973-ig ötször volt élüzem. 1976-ban — az aszály ellenére — 12 400 tonnáról 17 300 tonnára növelte termelését. A hűtőház igazgatója, Márton Pál szerint ez a kimagasló teljesítmény nemcsak a gyár munkáját, hanem mezőgazdasági partnereinek együttműködési készségét is dicséri. A gyáriak termelési szerkezetük kialakításánál abból indultak ki, hogy megnézzék, mit is adhat nekik a környék mezőgazdasága. A Körösök vidékén az öntözéses zöldségtermesztésnek vannak hagyományai. A békéscsabaiak ezekre alapozták elképzeléseiket. Ma már fő termékeik a zöldségléörömest lemondanak a főzés időigényes munkájáról. Kiváltképp akkor, ha az új termékek az üzletekben is elfogadható áron kaphatók és megőrzik a friss élelmiszerek eredeti minőségét és zamatát. Szakemberek véleménye szerint, a piaci lehetőségek bővülése mellett, a hűtőipar további fejlődésének legfontosabb tényezője az, hogy milyen a kapcsolata a mezőgazdasági üzemekkel. lékből kerülnek ki — zöldbab, sárgarépa, paradicsompaprika, vöröshagyma. A helyes felismerés kettős hasznot hozott: egyrészt biztos nyersanyagbázist, másrészt mindez a hűtőház közvetlen közelében található. Felesleges magyarázni, hogy ez utóbbinak, a rövid szállítási távolságnak mekkora a jelentősége akkor, amikor a betakarított termékek minőségének megőrzése csupán órákon múlik. A kis távolságok végső soron a termék önköltségét is csökkentik. Egy példát: tavaly a zöldborsót már 4 gyár húsz kilométeres körzetében termeltették meg. Ezért tudták a szállítást úgy megszervezni, hogy az egyes borsóküldemények órára programozva érkeztek a gyárba. Természetesen az üzemiek vezetői maguk is látják, hogy néhány fontos dolog még javításra szorul. Vitatott kérdés például a mezőgazdaságtól átvett termékek minősítése, amennyiben túl szigor minőségi viták elkerülésére műszeres átvételi vizsgálatot kellene bevezetni. Sajnos, ehhez általában ma még hiányoznak a szükséges műszerek. Ahol viszont rendelkezésre állnak , mint például a gyár termelésének 36 százalékét kitéri a gyár képviselője a minőség megállapításánál, úgy alacsonyabb az átvételi ár, s ilyen esetben a mezőgazdasági üzemek érezhetik megkárosítva magukat, vő. már említett zöldborsónál —, ott már bevezették a vizsgálatokat. A békéscsabaiak jó utakon járnak, amikor fejlődésük kulcskérdését a mezőgazdasággal való kapcsolatuk javításában látják. Szőke Gyula Mi terem a Körösök vidékén Túl a szerződésen Ahhoz persze, hogy ilyen nagy zöldségtermesztési koncentráció megvalósulhasson, a termelési hagyományokon túl, már az ipari és a mezőgazdasági üzem között is szoros együttműködésre van szükség. Az erre való törekvést jól mutatja, hogy a békéscsabai gyár nyersanyagszükségletének 90 százalékát több évre szóló termelési szerződésekkel biztosítja. Ezek a szerződések tartalmukban túlmutatnak a hagyományos megállapodásokon. A felek nemcsak az árban, valamint az átadandó mennyiségben egyeznek meg, hanem az a mezőgazdasági üzem, amely igényli, a gyártól vetőmagot is kap és ehhez termesztési technológiát, szaktanácsadást, gépeket. A békéscsabai gyár nem egy zöldségfajta termesztésénél működött együtt a megye mezőgazdasági üzemeivel az iparszerű termesztés meghonosításában. A csabai üzem újabban hozzájárul ahhoz, hogy a szövetkezetek maguk is részt vegyenek termékeik feldolgozásában. Ez a munka többletjövedelmet hoz a szövetkezeteknek és munkalehetőséget nyújt a közös gazdaságok tagjainak, ami különösen a „holtidényben” jelentős. Az ilyenfajta kooperáció jelentőségét példázza hogy az idén a gyomai Viharsarok Halászati Szövetkezet 400 tonna halászlé előállításában működik közre. Szükséges a tárgyilagos elbírálás Elutazott Oldrich Svestka Oldrich Svestka, a CSKP Központi Bizottsága titkárságának tagja, a Rudé Právo főszerkesztője, aki március 28-tól 31-ig a Népszabadság szerkesztő bizottságának vendégeként hazánkban tartózkodott, csütörtökön befejezte látogatását. Tárgyalásokat folytatott a Népszabadság szerkesztő bizottságának vezetőivel, a két lap közötti kölcsönös tapasztalatcsere és együttműködés további szélesítéséről. Beszélgetést folytatott Győri Imrével, a Központi Bizottság titkárával. Ellátogatott a Csepel Vas- és Fémművekbe, ahol Ernst Antal, a vas- és fémművek pártbizottságának első titkára tájékoztatta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kezdeményezett munkaverseny eredményeiről. Fogadta őt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Csütörtökön Oldrich Svestka elutazott hazánkból. A Ferihegyi repülőtéren búcsúztatására megjelent Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője és dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Bonyhád vár Téli „tájképpel” ugyan, de megszépítve, és ifjúsági zenekarral fogadta vendégeit a Tolna megyei völgység szívében elterülő Bonyhád csütörtökön, várossá avatása napján. Az ünnepi tanácsülés díszelnökségében helyet foglalt Cseterki Lajos, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára, dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára, és dr. Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke. Hegedűs János, a már szerdán megalakult új városi tanács elnöke nyitot ossá avatása ta meg az ünnepséget, majd Cseterki Lajos mondott beszédet, s adta át a városalapító díszoklevelet dr. Hegedűs Jánosnak, a városi tanács elnökének. Ezután — a megyei tanács és a megyei pártbizottság nevében — K. Papp József első titkár köszöntötte az új város lakóit, Daradics Ferenc, a bonyhádi járási pártbizottság első titkára a járás és az országgyűlési képviselők megyei csoportja, dr. Nedák Pál, a szekszárdi városi tanács elnöke pedig a megyeszékhely képviseletében üdvözölte Tolna megye harmadik városát. 3 Emlékek rakosgatása Írta: Sírahos LajosHa az embernek megadatott, hogy nyolcvanharmadik tavaszát számolhassa, tulajdonképpen elégedett lehet. Hiszen az élete fonala átívelte, jószerivel felnőtt fővel ezt az évszázadot egészében, mindmáig. A recehártya mögött, az emberi tudat mélységiben lerakódtak a század első felének keserves hordalékai. Két világháború minden nyomorúsága, ami csak húzhatja a szegényt, a munkást; aztán annak a dicsőséges márciusnak az emlékei, amikor a munkás a maga és a hozzá hasonlók igázásért foghatott fegyvert. És jutott, mind a mai napig — ötvenéves korból a nyolcadik évtizeden túl — nekem, nekünk, több mint három évtized annak a csodálatos tavasznak a gyümölcseiből, amelyért éltem, amelyért sok-sok hasonlóan idős társamat tömörítő nemzedékem az egész életét tette fel. Térnek egy új, szocialista Magyarországért. Akik eltöltöttek öt, hat évtizedet a munkásmozgalom szolgálatában, gazdag sorát őrzik emlékeknek, harcoknak, mozgalmi módszereknek, a szakszervezeti és pártmunka változásainak. Magamban most mérleget készítve, kettőbe választom a nemzedékem életét. Az első szakasz — talán szabad így fogalmaznom — az előkészítés, a harcok, a létért, a szűkös kenyérért, a fennmaradásért és a társadalmi rend megváltoztatásáért vívott küzdelmek időszaka volt. Beszélek erről sokszor ma is és sokfelé: úgy érzem, s talán nem is tévedek ezzel, hogy a mának, a tegnapot, az 1945 előtti időket csak történelemkönyvből ismerő nemzedéknek nincs meg az a személyes átélése, élményhalmaza, önnön sorsból összeadódó megfigyelése, amit nekünk, a ma élő munkásnemzedék legidősebb tagjainak megadott a történelem. Tőkésnek dolgoztam: a Györfi—Wolf cégnél, a Gizella-malomban, a Weiss Manfrédnál, mondták, jó szakember vagyok, eredeti szakmám szerint épületlakatos. Kellett a szaktudásom, kellett a háborúra készülődő csepeli gyárban a munkatársaimé is. De nem kellettünk mint bérkövetelők, mint munkások közt járó szakszervezeti vagy pártagitátorok. Felmondás, feketelista, üldözés, házkutatás és börtön járt annak a munkásnak, aki a száját kinyitotta, aki harcba vitt, és éhbér helyett a család fenntartásához elegendő kenyeret követelt. Ez volt a húszas, harmincas években, s a második világháború esztendeiben a magyar munkás sorsa, Csepelen Angyalföldön, mindenütt. Emlékek rakosgatásáról szóltam előbb: tolulnak most az emlékezetemben. A röpcédula-terjesztés volt a „bűnöm”. Beállító lakatosként dolgoztam, gépről gépre járva könnyebben el tudtam juttatni a kommunista röplapokat, kommunista propagandaanyagokat a munkásokhoz. Egy röpcédula illetéktelen kézbe került, megjelentek a gyárban a detektívek és 1938 szeptemberében letartóztattak. Otthon semmit sem találtak házkutatáskor, feleségem a harapós kutya óljába rejtette idejekorán a propagandaanyagokat. A kitiltási határozatot ettől függetlenül meghozták: Drahos Lajos nem léphet többé Csepel nagyközség területére ... Ma már történelmi históriának hat — nekünk kegyetlenül eleven valóság volt, hogy éhezett a család, hogy gyárról gyárra járva próbáltam magam is, sok társam is valahol, csökkentett bérrel, éhbérrel járó munkát találni. Évek sora telt el egymásután nyomorúságos szükséglakásban, örökösen a lebukás árnyékában élve... Aztán .. visszatértem Csepelre. Közeledett a front, fokozódott a nyilasterror Csepelen is, Pesterzsébeten is. Nekünk már voltak fegyvereink, s magunk között megalakítottuk az úgynevezett 13-as bizottságot. Kommunisták, szociáldemokraták, párton kívüli, antifasiszta érzelmű emberek voltak a tagjai — magam is köztük. A Gubacsi-híd felrobbantását, sajnos, nem sikerült megakadályoznunk, de a Csepel kiürítése elleni akciónk sikerrel járt. Azt mondtuk:,, Ne menjetek, emberek! Ne hagyjátok el az otthonotokat, közel az idő, a felszabadulás ideje. Maradjatok! Védjétek meg a gyárat a teljes leszereléstől, védjétek meg a gépeket az elhurcolástól" Nem tudok megindulás nélkül szólni azokról a napokról. Az emberek hittek , és maradtak. A németek nappal vagonba rakatták a gyár berendezéseit, éjszaka a munkások elvitték, elrejtették a gépeket, alkatrészeket. Az életünket kockáztattuk , és megértük azt a napot, amikor Csepelen megjelentek a szovjet katonák Mind mostanáig a felszabadulás előtti időről szóltam." Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a magyar munkásoknak milyen volt a sorsuk, az életük. Mit jelentett kinekkinek az, hogy mozgalmi munkát végzett, hogy reménykedett egy jobb és szebb jövőben — és hogy tett érte, közelebb hozni a maga módján. Sokan tudják rólam, elsősorban az egykori csepeli munkástársaim, hogy 1949-ig a csepeli gyáróriás üzemi bizottsági elnökeként dolgoztam. A még vagonokban levő és elrejtett gépeket raktuk a helyükre, hogy megindíthassuk a termelést, de egyidejűleg, az éhező és tönkretett országban kenyeret is kellett adnunk azoknak, akik a romeltakarításban dolgoztak, az első gépeink megindítását vállalták. Csak együtt, csak közösen érhettünk el eredményt, mi, a szakszervezet tisztségviselői; úgy, hogy az agitációs és propagandamunkánk a hétköznapi, feszítő kenyérgondok lehető enyhítésével mindig szorosan együttjárjon. S ha a koalíciós nézeteltérések füzében hevessé is fajultak a vitáink, mi, munkások abban elejétől egyetértettünk: ha a hazában új jövőt akarunk építeni, első helyen legyen mindnyájunknak a munka! Legyen egység a szakszervezet céljaiban, legyen fegyelem és nagy tempó az építésben, legyen a munkás a gazdája, igazi tulajdonosa annak a hatalomnak, amelyért évtizedeken át a mozgalom legjobbjai küzdöttek, életüket áldozták. Sok évet megéltem , sok bajtársamat, munkatársamat kellett elbúcsúztatnom. Sokszor a sírjuk mellé sem állhattam, csak gondolatban hajtottam tejet az emléküknek. Végtelen a sor, a mártírjaink sora. A máért és a holnapért adóztak az életük áldozatával. Mai erőnk az ő példájukból is táplálkozik, mai politikánk erőssége, tisztasága az ő áldozatos életünk tisztaságát is tovább örökíti. Szép és nagy családom van. Jó sorsom megadta, hogy az életem kilencedik évtizedében nemcsak a közösség, a mozgalom ad még feladatokat, kéri tanácsomat, véleményemet, és fogadja ma is szívesen munkámat, hanem magam körül láthatom gyerekeimet, az unokáimat, sőt, dédunokáimat is Talán az egyik legszebb ajándéka az életemnek — és sok-sok idős munkatársam érez ugyanígy , hogy részese lehetek nemcsak a harmincharmadik évébe lépő, új társadalmi rendünk, a szocializmus építésének, hanem a fiatalság meg a derékhad útjainak alakulását is figyelemmel kísérhetem. Nagy öröm ez nekem, és sokszor , .. - felelősségét, .is érzem. Minket váltott a mai munkásosztály középkorosztálya, őket követi, váltja sorra, rendre a fiatalok és a még fiatalabbak generációja. Ki gondolom sokszor: vajon miként viszik tovább a lángot? A mi gyerekeink még a bőrükön érezték, mit jelent az, ha a munkásnak nincs kenyere. Ha nem tud mit hazavinni — pedig üres a keze becsületes és derék. Az ifjú munkásnemzedék — és boldog vagyok, teljes az életem, hogyezt mondhatom — semmit sem érzett soha a kiszolgáltatottság, az üldöztetés, a mozgalmi munka féltésének keserveiből. Sok jóban van részük ezeknek a fiataloknak. A munka gyönyörűségében, a maguk választotta pálya szépségében. Abban, hogy részesei a munkásfiataloknak, anyagi és erkölcsi szempontból egyformán. A munkahely szélesre tárt kapukkal várja őket, a pártmunka, a szakszervezeti munka, az ifjúsági mozgalomban végzett tevékenység természetes velejárója az életüknek. Elismerést kapnak érte, bizalmat és megbecsülést. Amit adniuk kell, amit kérnek tőlük: a pontosság, a munka, a szakma szeretete, az alkotás vágya és kibontakozása a lehető legteljesebben. Olyan ez nekem, mintha mindennap ajándékot kapnának. Aztán — néha — aggódom is: vajon miért van, hogy szakmunkásiskoláinkba elsősorban a gyengébb eredményű gyerekek jelentkeznek, hogy sok ifjúmunkás nem találja meg azt az alkotó nagyszerűséget a munkájában, amit kínál neki a szakmája? Úgy érzem sokszor, hogy többet kellene beszélnünk az egykor volt munkássorsról, a ma csak történelmi olvasmányból ismert, nekünk kegyetlen valóságot jelentett, felszabadulás előtti munkáséletről. Így, tavaszon, amikor körülöttem zászlódíszbe öltözik a város, s az íróasztalomon megsokasodnak az emlékező gyűlésekre hívó üdvözlések, a nemzedékem sokszor feleleveníti az élete emlékeit. A magunk művét bevégeztük. Megharcolt nemzedékünk a sorsfordulásért. Megérhettük a felszabadító szovjet hadsereg harcainak győzedelmét és részt vehettünk a szocialista Magyarország alapjainak megteremtésében. Úgy élhetünk, békében, nyugalomban, hogy hazánk egy szocialista közösség egyenrangú tagjaként, részeseként, történelmünkben először adhatott igaz hazát minden munkásnak, parasztnak, értelmiséginek, minden igaz magyar embernek. A stafétabotot úgy adjuk át, azzal a tanáccsal: munkával, igaz, becsületes és fáradhatatlan munkával kell tovább gyarapítani az országot, amelyben kézzelfogható valósággá lesz a jelszó: „egyik ember annyi, mint a másik”.