Népszava, 1978. június (106. évfolyam, 127-152. sz.)

1978-06-13 / 137. szám

197­8. június 13. Miért zsúfoltak a fővárosi boltok? Vásárlás Budapesten és vidéken Felnegyünk Pestre be­vásárolni! — döntött a vidéki család egykoron, olyan időszakokban, ami­kor a félretett pénz már szép summává kereke­dett. És útnak indultak százezrek vasúton és au­tóbuszon, hogy a legna­gyobb fővárosi áruházak­ban vegyék meg az iga­zán divatos cipőt a nagy­lánynak, az első sötét dl­­ j nem épül a A szokásokban bekö­vetkezett változás csupán azt jelzi, hogy az embe­rek jól érzékelik a keres­kedelemben bekövetke­zett változásokat. Az áruszűke éveiben ugyan­is Budapest valóban ki­emelt ellátásban része­sült ma pedig, amikor az áru nem az elosztás csatornáin jut a boltok­ba, a megyék kirakatai olykor gazdagabbak, von­zóbbak a fővárosiakénál. Természetes ez, hiszen napjainkban mindenütt a helyi kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek vezetőinek, árubeszer­zőinek leleményességén, hozzáértésén múlik, hogy több vagy kevesebb kur­rens portékához juttat­ják üzleteiket, hogy elő­nyösebb vagy kevésbé előnyös szerződést kötnek a termelőkkel. Sőt, mi­óta az ipar mind több telephelyet létesít vidé­ken, az üzemek előszere­tettel nyitnak mintabol­tot környékükön, s ezek­ben néha olyan árut is kínálnak, amilyet sehol máshol nem találni. Az áru, a választék azonban a vásárlásnak csak az egyik feltétele. A másik a bolt, az áruház, vagyis a nézelődés, a vá­logatás, a döntés hely­színe. S ezen a téren is megfordult a helyzet. A fővárosban ugyanis vi­szonylag lassabb az üz­lethálózat építése, fejlesz­tése, és a bev­ásárlóhe­­lyek jóval zsúfoltabbak a megyeieknél. A szakem­berek úgy fogalmaznak, hogy Budapest kereske­delmi hálózata egy teljes ötéves tervényivel maradt el a vidéki átlag mögött. Az, hogy a kétmilliós fővárosban rosszabbak, elmaradottabbak a vásár­lás feltételei, mint az or­szágos átlag — nem ör­vendetes. Ha okait kutat­juk, jellemző példaként kiindulhatunk egy sokat hallott-olvasott, és meg­hiúsult tervből. Néhány esztendővel ez­előtt sorozatosan jelen­tek meg híradások arról, hogy milyen lesz a buda­pesti nagyáruház. Ez a Lemaradás a Kérdezheti erre az ol­vasó, hogyan épült meg akkor a Skála? A válasz: összefogással. A Skálában több tucatnyi szövetkezet pénze összpontosul. Ilyen, eredeti értelmében vett áruházát csak a szövetke­zeteknek sikerült a fö­lényt a kamasznak, a sző­nyeget, az ágyneműt, vagy éppen a stafírung­­nak valót . Miért van tűnőben ez a szokás? És miért van kialakulóban egy másik, nevezetesen az, hogy a fővárosi ember vidéki utazását vagy kiküldeté­sét többnyire egy kis be­vásárlásra is felhasznál­ja a nagyáruház budapesti nagyáruház máig sem épült meg, sőt, egyelőre a hivatalos ter­vekben sem szerepel. Mi kellett volna ahhoz, hogy létrehozzák? Először is alkalmas — központi fek­vésű, nagy méretű — szabad telek. Ilyenre a Belvárosban legfeljebb bontással lehetne szert tenni. Azután kellett vol­na egy vállalat, amelynek pénze is van a felépíté­séhez. Végül, de nem utolsósorban természete­sen szükség lenne kivite­lezőre. Ami a pénzt illeti: az előírások szerint a költ­ségek meghatározott szá­zaléka lehet ilyen eset­ben állami támogatás, bankhitel, illetve a vál­lalat saját eszköze. Álla­mi pénz és hitel meg csak akadt volna de olyan nagyságrendű sa­ját összeg, amely egy ek­kora létesítmény felépí­téséhez szükséges, egyet­len kereskedelmi vállalat fejlesztési alapjában sem volt. S ez az elsőrendű kü­lönbség Budapest és más városok között. -4 lép­ték, a nagyságrend. Egy közepes város számára akár 5000 négyzetméteres áruház építésével is meg lehet kétszerezni az ipar­cikkek kínálatát. Buda­pesten igazi nagyáruhá­zai — a település mére­téhez és rangjához mél­tót — több tízezer négy­zetméteren kellene építe­ni. Ehhez pedig olyan kereskedelmi vállalat kellene, amelynek több százmillió forint áll ren­delkezésére. Ha ilyen vállalat akad­na is — mondjuk például a Centrum —, akkor az viszont szívesebben épít­kezne — építkezik is — vidéken, ahol azonos ösz­­szegért lényegesen na­gyobb alapterülethez jut. Először is azért, mert Bu­dapest belvárosában csak rendkívül költséges bon­tás útján lehet helyhez jutni, másodszor pedig azért, mert a fővárosban az építkezési költségek is nagyobbak, lakótelepeken városban építeniük, de azoknak sem akkorát, amekkorára szükség len­ne. A nagyobb áruházak, bevásárlóközpontok, lét­rejöttének akadályozó­ja még az is, hogy ezek hosszabb idő alatt ké­szülnek el, mint egy kö­zéptávú terv időszaka. Tehát például annak az áruháznak, amely mond­juk a nyolcvanas évek második felében nyílna meg, a körvonalait — pénzügyieket, műszakia­kat — már ma ismerni, de legalábbis tervezni kellene. Sajnos, azonban nem­csak a nagy létesítmé­nyekben szűkölködik Bu­dapest vásárlókedvű népe és évi több millió külföl­di vendége. Nem épülnek meg időben az új lakóte­lepekhez kapcsolódó ke­reskedelmi létesítmények sem. Ez már szinte kizá­rólag az építőipar gond­jaival magyarázható, mely építőipar köztudot­tan a lakásra koncentrál. Éppen ennek feloldására jelöltek ki a közelmúlt­ban egy állami építőipari vállalatot a járulékos be­ruházások elkészítésére, de így is előbbre való lesz a bölcsőde, az iskola, mint a bolt. Ha a lakókat megkérdeznék, alighanem ők is így szavaznának: inkább járnak egy ideig messzebbre gyümölcsért vagy akár kenyérért, mint hogy a kisbabákat utaztassák hajnalonta va­lamely távoli gyermekin­tézménybe. De ezeknek a lakásépí­téshez kapcsolódó keres­kedelmi beruházásoknak akad még megkérdője­lezhető vonása. Mértékü­ket normatíva írja elő, méghozzá olyan, amelyet az ötvenes években szab­tak meg: 1000 lakáshoz 1225 négyzetméter bolt, áruház, étterem jár. Szá­moljunk egy kicsit! Az ezer lakásban mondjuk 3500-an élnek, amiből az következik, hogy az új lakótelepeken 1000 lakos­ra hozzávetőlegesen 300 négyzetméternyi bevásár­lóhely jut. Sok ez vagy kevés? A jelenlegi buda­pesti arány — amelyet szegényesnek találunk — 1000 lakosra majdnem 600 négyzetméter... Ám az előjelek és a becslések szerint 1980-ig annyi bolt sem nyílik az új lakónegyedekben, amennyit a normák elő­írnak. (Általában meg­építik a nélkülözhetetlen élelmiszerüzleteket, eset­leg a vendéglátóhelyeket, míg az iparcikkboltok többnyire elmaradnak.) Csak valamivel bizta­tóbb a helyzet az állami támogatással épülő na­gyobb kereskedelmi be­ruházásoknál. Igaz, hogy már ebben a tervidőszak­ban nyílt meg a Skála, a Déli pályaudvar melletti ABC, a Pódium és az Unió önkiszolgáló étte­rem, s nagy munkák folynak az Örs vezér té­ren, hamarosan kezdőd­nek Kőbányán, Kispesten, a Kerepesi út és a Hun­gária körút kereszteződé­­sében, sőt, feltehetőleg be is fejeződnek 1980. vé­géig. De hogy területfel­használási, kivitelezési pénzügyi nehézségek miatt mi minden nem ké­szül el idejében, azt in­kább nem soroljuk. Vi­gasztalásul annyit: az el­fogadható ütemben épülő Örs vezér téri bevásárló­­központ nagyobb lesz, mint az elmaradó buda­pesti beruházások együtt­véve. Másfélszer akkora, mint a Skála. " Hazaérkezett Lengyelországból a Marjai József vezette kormányküldöttség Vasárnap megnyílt az 50. poznani nemzetközi vásár. Az ünnepélyes megnyitáson részt vett Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Piotr Jaroszewicz, a Miniszter­­tanács elnöke, akik Jerzy Olszewski külkereskedel­mi és tengergazdálkodási miniszter kíséretében a vásárt megtekintve, láto­gatást tettek a magyar pavilonban is. A vendé­geket Marjai József mi­niszterelnök-helyettes, Káplár József külkeres­kedelmi miniszterhelyet­tes és Caram­völgyi Jó­zsef, hazánk varsói nagy­követe fogadta. Magyarországot az idei vásáron 23 vállalat képvi­seli. A kiállított cikkek között vegyipari termékek és gépek, konfekcióipari gépek, műszerek, kon­­zervek és elektronikai be­rendezések sorakoznak, a bejáratnál pedig az Ikarus legújabb, 256-os típusú, légkondicionált autóbusza vonzza az érdeklődőket. A magyar kormánykül­döttség, amely Marjai Jó­zsef vezetésével részt vett az 50. poznani nemzetközi vásár megnyitásán, va­­sárnap hazaérkezett Len­gyelországból. NÉPSZAVA . És ki állna a pult mögé? Miért nem gyorsabb, lendületesebb a kereske­delem fejlesztése Buda­pesten? A már említett számos ok mellett még azért sem, mert seregnyi kívül álló tényező is meg­határozza, mikor, hol, mit lehet, vagy mit kell meg­építeni. így például a Marx téri Skála-áruházad — most vagy soha. Vagy­is: ezt vagy­ az egész köz­lekedési csomópont át­építésével együtt lehet te­tő alá hozni, vagy meg­lehetősen reménytelen, hiszen az újjáépített Marx téren egy későbbi időpontban kialakítani a metróhoz szorosan kap­csolódó áruházat — kép­telenség. Ilyen nagyvárosban, mint Budapest, a keres­kedelem fejlesztése csak a városépítés, a közleke­désfejlesztés, a lakásépí­tés feladataival összhang­ban valósítható meg. Jó­val bonyolultabb tehát, mint kisebb települése­ken. Ez is az oka annak, hogy ma már a ..vidéki” ember nem jár ..fel” a fővárosba bevásárolni. A vidék már nem vidék a szó régi értelmében, de a főváros — és kereskedel­me — sincs olyan magas­laton, amit érdemes len­ne bármilyen közlekedési eszközzel a bevásárlás kedvéért megközelíteni. Aki pedig mindezek után úgy ítéli meg, hogy az illetékesek mégsem fordítottak elég gondot Budapest kereskedelmé­nek fejlesztésére,­­mert valahogy azért mégiscsak többet kellene itt építe­ni, hiszen nő az áruforga­lom, nagyobb a választék és van, lenne­­is miből vá­sárolnunk, az még egyet­­­len kérdésre próbáljon felelni. Arra, hogy vajon ki állna a még több üz­let,­áruház pultjai mögé? Hiszen köztudott, hogy ma is bezárják a kisebb boltokat, ha egy-két el­árusító megbetegszik, vagy szabadságra megy, s a kereskedelem nem szá­míthat arra, hogy dolgo­zóinak száma a jövőben növekszik. Gondjaink és sikereink, bajaink és eredményeink összefüggenek egymással. Mindezt érezhetjük, ami­kor zsebünkben a pénz­zel belépünk az áruval gazdagon ellátott, zsúfolt budapesti boltok vagy áruházak bármelyikébe. G. Zs. Szekér Gyula visszaérkezett­­ Jugoszláv­iából Hazaérkezett dr. Sze­kér Gyula, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, aki Ivan Sztambolicsnak, a Szerb Szocialista Köz­társaság és Petar Fleko­­vicsnak, a Horvát Szocia­lista Köztársaság kor­mányelnökeinek meghí­vására június 5. és 11. között hivatalos baráti lá­togatást tett Jugoszláviá­ban. Vendéglátóival dr. Sze­kér Gyula véleménycse­rét folytatott a magyar— jugoszláv, azon belül a magyar—szerb és a ma­gyar—horvát kapcsola­tokról. Hangsúlyozták, hogy a kapcsolatok eredményes fejlődésé­ben kiemelkedő szerepük van Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Joszip Broz Titol a JKSZ és a Jugoszláv SZSZK elnöke találko­zóinak. Megállapították, hogy a magyarországi délszláv és a jugoszláviai magyar nemzetiség a magyar— jugoszláv" kapcsolatok fontos tényezője, összekö­tő kapocs a két nép kö­zött. Készségüket fejez­ték ki, hogy folytatják az együttműködést a nem­zetiségek kulturális, ok­tatási igényeinek kielé­gítésében. A Minisztertanács el­nökhelyettese magyaror­szági látogatásra hívta meg a szerb és a horvát kormány elnökét. Megemlékezések az építők napján Győri Imre beszélt a szegedi ünnepségen Vasárnap Szegeden, a Szőregi úti sportkombi­nátban ünnepelték meg az építők napját. A sport­­csarnokban több mint kétezer dolgozó részvéte­lével tartottak nagygyű­lést. Az elnökségben ott voltak Csongrád megye és Szeged város párt- és ál­lami vezetői, a szakszer­vezetek és más társadalmi szervek képviselői. Győri Imre, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára ünnepi beszédében a párt központi bizottsága nevé­ben köszöntötte a részve­vőket. Méltatta a 75 évvel ezelőtt létrehozott MÉ­­MOSZ megalakításának jelentőségét. Elismerően szólt a Szegeden új lakó­negyedeket, üzemeket, in­tézményeket létrehozó építőmunkások és terve­zők tevékenységéről, majd az építők m­ai feladatait elemezte. Budapesten fiatalok és idősek ezrei pihentek, szórakoztak vasárnap a hűvösvölgyi nagyréten, az építők hagyományos ju­­niáu­sán. A változó idő ellenére a kirándulók már kora reggel­ letáboroztak a zöld gyepen. Holder János, az Építő-, Fa- és­ Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete budapesti bizottságának titkára köszöntötte az épí­tőmunkásokat. Az építő- és famunkások szakmai szervezetei szövetségi ala­kulásának 75. évfordulója alkalmából a felszabadu­lás előtti küzdelmekre emlékezett, majd megko­szorúzta a Bokányi Dezső emlékoszlopot a hűvösvöl­gyi munkásmozgalmi sé­tányon. Jelen volt a ko­szorúzáson Ábrahám Kál­mán építésügyi és város­­fejlesztési miniszter is. Több ezer részvevő volt a Tatabánya közelében megrendezett építőnapi ünnepségeken. A város la­kosai és az Erfurtból ér­kezett építőipari munká­sok köszöntötték a Komá­rom megyei Állami Építő­ipari Vállalat dolgozóit, akik az idén több mint 1,2 milliárd forint értékű tervet teljesítenek. Az építők napja alkal­mából országszerte több ezer dolgozó kapott jutal­mat, és számosan része­sültek kitüntetésekben. A gyöngyöspatai Mátrai Egyesült Termelőszövetkezetnek sok olyan gépe van, amelyiknek az ára meghaladja az egymillió forintot. Képünk: apromagvetésre készülnek a fotocellás vetőgéppel, gépészmérnöki irányítás mellett (MTI Fotó : Manek Attila felvétele) 3 A munkára m­vrk­* nyári műhelyei m/ m­­ únius 18-án — immár huszonegyed­szer — nyitják meg kapuikat az önkéntes ifjúsági építőtáborok. A vállalkozó kedvű diákok első csoportja javában csomagol, s készülődik már gondolatban a következő turnusok né­pes serege is. Kunság homokjára in­dul szőlőt kötözni a zalai gimnazista, Ajkán ragad majd a malteroskanalat, he­­gesztőpákát a békési szakmunkásta­nuló, kollégiumot épít az egyetemista, paradicsomot ,szüretel, kukoricát címe­rez a Balaton közelében a szakközép­­iskolás ... Ezen a nyáron öt turnusban több mint negyvenhétezer fiatal „csap fel” mezőgazdasági munkásnak, síneket fek­tet, csatornáz, vagy tölti az üvegeket a konzervgyárban, együtt kel a pirka­dattal, s egymással versengve dolgozik állami gazdaságban és ipari létesítmé­nyen az ország hatvanegy központi tá­­­borában. És csaknem tízezren serény­kednek majd a helyi, megyei szervezésű táborhelyeken, Baranyában meg Bé­késben, vagy például Fejér és Szolnok megyében. A KISTA központi bizottsága és az Állami Ifjúsági Bizottság már hóna­pokkal a vakáció előtt körültekintően­­ tájékozódott, felmérte gondosan, ponto­­­san, mely területeken van a legnagyobb szükség a szorgos diákkezekre. Mun­kaerőhelyzetünk alakulását is, s egy­ben az ép­í­t­et a boroz­ás eredményeinek, a fiatalok derekas helytállásának tár­sadalmi elismerését is jelzi, hogy az idén ugrásszerűen megnőtt — a tavalyi­hoz képest majdnem huszonháromezer fővel, vagyis 50,4 százalékkal — a nyári diákmunka, az építőtáborok szervezése iránti igény Ezt — természetesen — nem lehet maradéktalanul kielégíteni. A­z előző évekhez hasonlóan az idén is a mezőgazdaságban tevékeny­kedik a legtöbb fiatal. Mintegy harmincezren működnek közre a zöld­ségprogramban, a gyümölcsszüretben, a szőlő- és a hibridkukorica termeszté­sében. Csaknem négyezerötszáz fiú váltja egymást az elkövetkező hetekben nép­gazdaságunk fontos, kiemelt beruházá­sainak építkezésein. Bekapcsolódnak például a KISZ-védnökséggel épülő Tiszai Kőolajipari Vállalat mégéáldlfelt­­tásának munkáiba, részt vesznek az Ajkai Alumíniumkohó rekonstrukció­jában, s ott lesznek majd a diósdi Gör­­dülőcsapágy Művek építkezésén is. Eze­ken a helyeken — a tavalyi kazinc­barcikai szakmunkástanuló építőtábor kedvező tapasztalatai alapján — majd­nem háromezer szakmunkástanuló já­rul hozzá a létesítmények mielőbbi be­fejezéséhez úgy, hogy leendő szakmá­jának megfelelő szakipari munkát vé­gez Ezreket fogadnak az út- és vasút­építő táborok, sokakat vár az­­élelmi­szeripar meg a szolgáltatás . . A napi jól végzett munka után vál­­tozatos programok szolgálják a szabad­idő hasznos, célszerű eltöltését, színesí­tik a táboréletet. A KISZ KB­ és az AIB például nyolcszáz közös központi műsor­ral gondoskodik a fiatalok szórakozta­tásáról A hagyományos előadások, népszerű művészekkel, híres sportolók­kal való találkozók mellett politikai fó­rumot tartanak minden turnu­sban. A gyár és a termelőszövetkezet, a vas­út és az­ állam­i gazdaság ezen a nyáron is — mint két évtizede mindig — a munkára nevelés megannyi műhelyére válik. Amennyire elkél mindenütt a dolgos, segítő diákkéz, annyira sokat je­lentő a tizen- és huszonévesek számára a pár hetes fizikai munka. A nyár, az építőtáborok sajátos hangulata, az egy­mást még jobb teljesítményre serkentő brigádmunka, s délutánonként, estén­ként a számtalan közös mulatság. Az építőtáborokon kívül tanulók tízezrei ké­szülnek ugyancsak néhány heti, egyhó­napi munkára különböző vállalatokhoz, üzemekhez. Í­­m ez a munka arra is jó — bár er­re a diák aligha gondol —, hogy munkafegyelemre, rendre, pontos­ságra, tisztességes, becsületes helytállás­ra tanítson. Persze, csak akkor, ha a felnőttek is komolyan veszik mindezt, ha olyan feladattal bízzák meg a fia­talt amelyből érzi, hogy szükség van rá, hogy „valódi dolgozószámba” veszik. Ha a munkatársak maguk adnak pél­dát a rendből, fegyelemből. Az építőtáborok lakói és a többi szün­idei diákmunkás évente milliós értéke­ket tesz le a népgazdaság ,,asztalára". Ennél azonban sokkal fontosabb az, ahogy m­i megtanulttak dolgozni. Kende Katalin

Next