Népszava, 1979. november (107. évfolyam, 256-280. sz.)
1979-11-17 / 269. szám
A Kambodzsa és az EVOSZNem válik dicsőségére az ENSZ-nek a világszervezet közgyűlésének szavazása az úgynevezett kambodzsai kérdésben. Igaz, nem ez az első eset az ENSZ több mint három évtizedes történetében, hogy különböző nagyhatalmi érdekek által napirendre erőszakolt megalapozatlan és történelmietlen kérdések kapcsán „állásfoglalások” születtek. Ebben, persze nem az Egyesült Nemzetek Szervezete a hibás, hanem azok, akik a világszervezet felhasználásával is késleltetni vagy éppenséggel , visszájára igyekeztek fordítani a történelmileg megérlelt fejlődést, minden módon sorompókat próbáltak állítani a haladás útjába. Volt már az ENSZ-ben „koreai kérdés”, „magyar kérdés”, sőt „kínai kérdés” is, hogy csak néhány esetre utaljunk. Az idő és a történelem túllépett rajtuk. És, ha valahol, hát éppen Pekingben illenék emlékezni arra, hogy például a „kínai kérdés” ürügyén bitorolta a Kínai Népköztársaság kormányának a helyét hosszú ideig az Egyesült Nemzetek Szervezetében a tajvani bábkormány. Nem ártana emlékezni arra sem, hogy ebben az ügyben annak idején éppen Washington volt az élharcos. Az Egyesült Államok kardoskodott makacs kitartással amellett, hogy Pekinget fosszák meg az őt megillető törvényes jogoktól az ENSZ-ben. Azóta, persze, sok víz lefolyt a Sárga-folyón és a Potomácon is. Ma Peking és Washington sajátos egységfrontjának lehetünk szemtanúi a New York-i közgyűlésen is, ahol képviselőik egymást túllicitálva gyalázzák a Kambodzsai Népköztársaság törvényes kormányát és a sokat szenvedett kambodzsai népnek testvéri segítséget nyújtó Vietnamot. Az ok kézenfekvő. A kínai és az amerikai vezetőiknek egyaránt útjukban áll egy megbékélt és testvériesen együttműködő országokból álló Indokína. Peking délkelet-ázsiai nagyhatalmi, hegemonista törekvéseinek fő akadályát Vietnam, Kambodzsa és Laosz népeinek testvéri összefogásában és barátságában látja. Washingtonban pedig máig sem gyógyultak ki abból a sokk-kezelésből, amelyben a hős vietnami nép részesítette az amerikai betolakodókat, intervenciós háborújuk idején. Inzert rángatták elő a „külső beavatkozás” és a kambodzsai „törvényes kormány” idegen (értsd: vietnami) csapatok által történt megdöntésének mondvacsinált ürügyét, amelyet — hosszú ideje tartó lármás propagandakampánnyal és a legkülönbözőbb befolyásolási eszközök igénybevételével — számos más országgal is sikerült elfogadtatniuk. A propagandahadjárattal szemben viszont mi az igazság? Az, hogy Peking ösztönzésére a korábbi kambodzsai kormány, vagyis a kínai fegyverekkel és tanácsadókkal ellátott népirtó Pol Pot rezsim, éveken át határháborúval és betörésekkel zaklatta a szomszédos Vietnamot. Csak teljesen természetes volt, hogy vietnami részről végül is megelégelték a dolgot. Visszavágtak és rövid idő leforgása alatt teljesen szétverték a Pol Pot zsarnokság egyetlen támaszát, a mindenre elszánt, fanatizált zsoldosokból regrutált fegyveres erőket. Ennek következményeként kártyavárként omlott össze a semmiféle tömegtámogatást nem élvező elnyomó rezsim és a már korábban fegyveres harcra kelt hazafiakból megalakult a demokratikus, népi kormány, Heng Samrinnal az élen. A szocialista Vietnam, pedig nemcsak jogának, hanem egyenesen természetes kötelességének tartotta, hogy sokoldalú, gazdasági, politikai és katonai segítséget nyújtson a sokat szenvedett kambodzsai testvérnépnek, amellyel vállvetve harcoltak az amerikai agresszió súlyos éveiben. Szinte egyidőben ezzel, hasonló események zajlottak le Ugandában, ahol a népellenes diktátor megdöntéséhez a hazafiakat a szomszédos Tanzánia részesítette hatékony katonai támogatásban. Ez ellen nem protestált senki és természetesen nem vitatták — nem is vitathatták —f el az újonnan megalakult ugandai kormány helyét az ENSZ-ben. Sőt, a közgyűlés idei elnöke éppen Tanzánia képviselője lett. Ezek a megmásíthatatlan tények. Azok, akik most valamiféle elvont jogi elvek nevében idegen beavatkozásról beszélnek, jobban tennék, ha a saját házuk táján söpörnének. Mert a kambodzsai tragédia nem a Pol Pot rezsimmel kezdődött, hanem sokkal hamarabb. Akkor, amikor az amerikai repülőgépek és tengerészgyalogosok megjelentek Kambodzsa földjén. És akkor, amikor Peking saját bábjait vetette be Kambodzsában sakkfiguraként, hegemonista nagyhatalmi játszmájában. Szinte hihetetlen, de mégis igaz: Pol Pot tömeggyilkos bandáját, amelynek hárommillió kambodzsai esett áldozatul, Peking, Washington és szövetségeseik továbbra is „törvényes kormányként” akarják elismertetni, és ebbe a manipulációba nem átallották különböző manipulációkkal még az Egyesült Nemzetek Szervezetét is bevonni. S vajon miféle „érvekkel”? A kínai delegátus a nemzetközi jogról, az amerikai ENSZ-képviselő pedig — hihetetlen, de ez is igaz — az „emberiesség nevében” (!) szónokolt. Dehát miféle jog az, amely a jogtiprást kívánja ismét törvényesíteni? Miféle emberség az, amely az embertelenség pribékjeinek nyújt diplomáciai, politikai és katonai segítséget? És miféle állásfoglalás az amely az állítólagos „külső beavatkozás” ürügyén ténylegesen beavatkozik a Kambodzsai Népköztársaság belügyeibe? Azok, akik a kambodzsai nép fogadatlan prókátoraiként erre ösztönöznek, végső fokon a múlt sötét árnyainak visszacsempészésén munkálkodnak. Voltak már hasonló kísérletek korábban is, más kérdésekben is az ENSZ történetében. De kérlelhetetlenül kihullottak az idő és a történelem rostáján. Ugyanilyen elkerülhetetlen kudarc vár a jelenlegi próbálkozásokra is. „Kambodzsai kérdés” nem létezik. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan az ENSZ-ben napirendre erőszakolták. Egyetlen kérdés létezik Kambodzsában: kik azok, akik a szörnyűséges kálváriát megjárt nép felemelkedését, békés, boldog és szabad jövőjét kívánják szolgálni és kik azok, akik körömszakadtáig szembeszegülnek ezzel? A válasz nem lehet vitás. Gedeon Pál NÉPSZAVA 1979. november 11. A Béke-világtanács felhívása a NATO agresszív tervei ellen Salim Ahmed Salim tanzániai politikus, az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának elnöke és Kurt Waldheim, a világszervezet főtitkára, fogadta Romesh Chandrát, a Békevilágtanács elnökét és az általa vezetett küldöttséget. A delegáció tájékoztatást adott a Béke-világtanács felhívásáról, amely világszerte tiltakozóakciókat követel az új, középhatótávolságú nukleáris fegyverek nyugat-európai állomásoztatását előirányzó NATO-terv ellen. „A terv megvalósítása a nyugati fegyverkezés korábbi eszkalációinak egyikéhez sem lenne hasonlítható. Nem maradhatna súlyos következmények nélkül, és mindenképpen nagy csapást mérne az enyhülésre és leszerelésre” — hangsúlyozta Romesh Chandra, az ENSZ székhelyén tartott sajtóértekezleten. „A Béke-világtanács reméli, hogy a közgyűlés jelenlegi ülésszaka határozatokat hoz a NATO- tervek megakadályozásának elősegítésére. A Béke-világtanács véleménye szerint az ENSZ tagállamai által támogatott leszerelési tárgyalásokat még a tervezett NATO- döntés előtt meg kellene kezdeni” — mondotta a Béke-világtanács elnöke. Vita a libanoni előterjesztésről Folytatódik az arab külügyminiszteri tanácskozás Az arab külügyminiszterek tanácskozásán Fuad Butrosz libanoni külügyminiszter ismertette a déllibanoni rendezéssel kapcsolatos hivatalos libanoni álláspontot. A libanoni kormány azt követeli, hogy távolítsák el Dél- Libanonból az ENSZ-erők kivételével az összes fegyveres alakulatokat. A tervezet alapján a palesztinoknak a Litani folyón túlra kellene visszavonulniuk Dél-Libanonból. Fuad Butrosz, a külügyminiszteri tanácskozáshoz közel álló források szerint előre elutasított minden olyan, a libanoni tervezettel kapcsolatos módosítást, amely nem csökkentené a PFSZ dél-libanoni mozgásszabadságát. A palesztin ellenállási mozgalom ezt a tervezetet korábban már elutasította. A PFSZ-szel szövetséges, a libanoni baloldali erőket tömörítő haladó nemzeti mozgalom figyelmeztette a bejrúti kormányt, nehogy olyan álláspontot foglaljon el a tuniszi arab csúcson, amelyben egyfelől behódolna az izraeli—jobboldali szakadár nyomának, másfelől magáévá tenné a dél-libanoni rendezésre vonatkozó amerikai kezdeményezést. Nagy vitát váltott ki a líbiai küldöttség azon javaslata, hogy válaszul Carter amerikai elnök azon döntésére, hogy befagyasztja Irán amerikai bankokban levő betéteit, az arab országok hozzanak közös megtorló lépéseket. A líbiai küldöttség javaslatát a tanácskozáshoz a közel álló források szerint elutasították. Líbia korábban bejelentette, hogy nem pótolja az Egyesült Államok számára az iráni kőolajszállítások kiesésével keletkezett hiányt. Az arab külügyminiszterek pénteken a libanoni dokumentum vitájával folytatták a tanácskozót (DPA, UPI, Reuter) Súlyos szakszervezet-ellenes intézkedések Argentínában Az argentin katonai kormány feloszlatta az Általános Munkásszövetség, Argentína központi szakszervezeti szövetségét. Betiltotta a szakszervezetek politikai tevékenységét, s egyéb szigorító intézkedéseket léptetett életbe. Az új szakszervezeti törvényt — amely a rendelkezések alapjául szolgál — Videla tábornok, államfő, rádióbeszédében ismertette. A törvény kimondja, hogy a szakszervezetek sem közvetve, sem közvetlenül mm támogathatnak pártokat vagy politikai tevékenységet folytató személyeket; nem fogadhatnak el segélyeket pártfogó szervezetektől, külföldi szakszervezetektől vagy pártoktól; nem rendelkezhetnek szabadon saját pénzügyi alapjukkal, hanem kötelesek ezt a munkaügyi minisztérium ellenőrzése alatt álló hivatalos bankszámlára befizetni.* Alberto Natusch Busch, Bolívia államcsínnyel hatalomra jutott önjelölt elnöke, valamint Walter Guevara Arte törvényesen megválasztott államfő lemondott, hogy lehetővé váljon a kongreszszus számára egy harmadik, az eddigi válságban pártatlan államfő megválasztása. A hírt később cáfolták. A Bolíviai Munkásközpont nevű szakszervezet közölte, hogy kiválik a kongresszussal és a katonai vezetéssel eddig folytatott hármas tárgyalásokból. A szakszervezet Natusch Bushh lemondatása és Guevara Arte elnöki tisztségében való megerősítése mellett szállt síkra. Chilében a jövőben sem lesz „politikai nyitás a demokrácia irányába" — jelentette ki Pinochet tábornok. A chilei kormány megtagadta a beutazási engedélyt a Szocialista Internacionálé küldöttségétől, amely — a közelmúltban megtartott liszszaboni konferencia határozata értelmében — az emberi jogok helyzetét akarja tanulmányozni több latin-amerikai országban, köztük Chilében is. (AFP, Reuter, DPA) Washington A szovjet parlamenti küldöttség megbeszélései John Brademas, az amerikai képviselőház demokrata párti csoportjának helyettes vezetője, nyilatkozatot adott a TASZSZ hírügynökségnek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttségének washingtoni látogatása alkalmából. Az amerikai politikus rendkívül hasznosnak és eredményesnek nevezte a szovjet parlamenti delegáció látogatását. Reményét fejezte ki, hogy tovább erősödnek az Egyesült Államok kongresszusa és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa közötti kapcsolatok, és a jövőben is sor kerül a jelenlegihez hasonló kölcsönös látogatásokra. A küldöttség, amelynek vezetője Szergej Medunov, az SZKP krasznodari határterületi bizottságának első titkára, újabb találkozókon vett részt Washingtonban. Megbeszélést folytatott többek között John Williams ügyvezető mezőgazdasági miniszterrel és Marshall Shulmannal, a külügyminisztérium különleges tanácsadójával. (TASZSZ) A Pravda tárgyalásokat sürget a közép-hatótávolságú rakétákról A Szovjetunió kész csökkenteni az ország nyugati részén elhelyezett közép-hatótávolságú rakéták számát, ha a nyugati országok nem telepítenek újabb amerikai nukleáris rakétákat a NATO európai tagállamainak területén — hangoztatja, a Pravda szombati számának cikke, amely sürgeti: haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a közép-hatótávolságú rakéták kérdéséről. A lap szerkesztőségi cikkében azt írja, hogy a közép-hatótávolságú nukleáris rakéták nyugateurópai telepítésének amerikai terve a fegyverkezési hajsza újabb fokozását jelenti, és alapjaiban ássa alá az enyhülést. Ezeknek a terveknek megvalósítása kárt okozna minden európai országnak, mivel célja az, hogy az Egyesült Államok saját területéről az európai országok területére terelje át az esetleges nukleáris visszacsapást. A cikk emlékeztet Leonyid Brezsnyev nemrég elhartszott megállapítására : nem szabad olyan elsietett lépéseket tenni, amelyek bonyolultabbá tehetnék a helyzetet, és megakadályozhatnák pozitív eredmények elérését. Amerikai nyilatkozat a Kínához fűződő kapcsolatokról Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: ■ A Kínához fűződő kapcsolatok „alapvető jelentőségűek" az Egyesült Államok számára, jelentette ki Warren Christopher. Az amerikai külügyminiszter-helyettes a szenátus illetékes testülete előtt érvelt amellett, hogy adják meg Kínának a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt. A szenátus várhatóan jóváhagyja akormány erre vonatkozó javaslatát, de — egyes törvényhozók álláspontja ellenére — belátható időn belül nem fogja normalizálni a kereskedelmet a Szovjetunióval. A Nyugattal folytatott kereskedelem meghatározó jelentőségű Kína korszerűsítéséhez, az Egyesült Államok „korszerű, szilárd” Kínában érdekelt, amely „építő” szerepet játszik Ázsiában, fogalmazta meg a washingtoni politikát Christopher. Kínának azért kell biztosítani a kedvezményes vámfeltételeket, a hiteleket, hogy az amerikai cégek ne maradjanak el nyugat-európai és japán vetélytársaik mögött. Christopher azt állította, hogy a kormány nemcsak Kínával, hanem a Szovjetunióval is meg akarja javítani kereskedelmi kapcsolatait, de erre csak később, megfelelő időpontban, „remélhetőleg hamarosan” tesz majd javaslatot. Az utóbbi hetekbenhónapokban szinte naponta közöltünk jelentéseket külföldi szakszervezeti delegációk budapesti látogatásáról, és magyar szakszervezeti küldöttségek utazásairól, külföldi tárgyalásairól. Szembetűnően kibővült és intenzívvé vált a SZOT nemzetközi tevékenysége. Ezen belül nem ritkák a magyar—francia szakszervezeti érintkezések. Ezek formái rendkívül változatosak, a széles és rugalmas keretekbe beleférnek a szakszervezeti központok vezetőinek hivatalos tanácskozásai éppúgy, mint munkásküldöttségek kölcsönös tapasztalatcsere-látogatásai, vagy éppenséggel olyan ötletszerű találkozók, mint amilyenre ezen a nyáron került sor itt, Budapesten .. . . . . Valamikor augusztusban történt, hogy egy péntek este sürgős telefonhívást kaptunk a rózsadombi SZOT-üdülőből: francia újságírók találkozni szeretnének a magyar szakszervezetek központi lapjának egy-két munkatársával. A párizsi kollégák a legnagyobb francia szakszervezeti központ, a CGT hetilapja, a Vie Ouvriére és az FKP vasárnapi magazinja, a L'Humanité Dimanche munkatársai, üzemi újságok és szakszervezeti szaklapok szerkesztői — a SZOT és a CGT közötti munkásturisztikai megállapodás keretében érkeztek rövid, két és fél napos kirándulásra Budapestre.. Ismerkedni jöttek, és egy kicsit dolgozni is. Benyomásokat szerezni arról, hogyan élnek a magyar fővárosban a munkásemberek, tisztviselők, értelmiségiek, és megírni, miként töltenek el egy szokványos hétvégét a budapestiek. Tőlünk szakszervezeti dolgokról akartak „háttéranyagot” kapni. Mire azon a szombat délutánon körülültük a rózsadombi üdülő egyik klubszobájában a tégla formára összetolt kis asztalokat, a vendégek már bejárták a várost. Egyenként, vagy hármas-négyes csoportokban végigsétáltak a Nagykörúton, meg a Rákóczi úton, megnéztek már „belakott”, és még épülő, új lakótelepet, bekukkantottak csemegeüzletbe, zöldségboltba, férfi- és női ruhaházba, nagyáruházba. — A budapesti utca szombaton reggel és délelőtt ugyanolyan, mint a párizsi — jegyezte meg bevezetésként egyik francia üzemi újságíró-kolléga. — Az emberek dagadó élelmiszeres szatyrokkal sietnek egyik üzletből a másikba, ilyenkor bonyolítják le a nagyobb áruházi vásárlásokat, és a hétvégi szabad időre gondolva, vidámabbak a nők, a férfiak és a gyerekek, mint a hétköznapokon ... S ami különösen szimpatikus, mert annyira párizsias: minden második járókelő világot visz a kezében, vagy éppen csokorra valót válogat a párizsiakhoz annyira hasonlatos utcai bódéknál ... A többiek is sorolták, mondták, mit láttak, mi tetszett, mi nem tetszett. Azután záporozni kezdtek a kérdések. Mennyi is pontosan a magyar átlagkereset, és hogyan lehet kijönni belőle? Milyen gondjai vannak a dolgozó asszonyoknak ? Hogyan áll az üzemi demokrácia? Él-e az stb a beleszólási joggal, és működik-e a vétójog? És hogyan látjuk mi, a magyar —francia szakszervezeti viszony, alakulását, megfelelően épülnek-e szerintünk a kapcsolatok a bázison, vagyis bővülnek-e a magyar és a francia szervezett dolgozók közötti szakmai szakszervezeti és személyes kapcsolatok ? Órákon át folyt a magyar—francia kérdezz-felelek. Mert mi is kérdezősködtünk. Érdeklődtünk arról, miként látják ők, franciák, szakszervezeti kapcsolatainkat, hasznosnak tartják-e a SZOT és a Francia Általános Munkásszövetség, a CGT között immár hagyományos, s a magyar szakszervezetek és a Francia Demokratikus Munkásszövetség, a CFDT között az idők folyamán szintén kialakult tapasztalatcserét. A csapongó, szerteágazó beszélgetés végén egybehangzóan ugyanarra a következtetésre jutottunk, mint a magyar és a francia szakszervezeti vezetők budapesti és párizsi tanácskozásain. Nevezetesen arra, hogy Magyarország és Franciaország eltérő gazdasági-politikaitársadalmi berendezkedése és a szakszervezetekre háruló feladatok különbözősége ellenére szükséges az együttműködés és kölcsönösen hasznosítható egymás munkájának, tapasztalatainak megismerése. Közhelyként hangzik, de igaz, minden alkalommal, amikor egy budapesti, vagy egy párizsigyárban, egy magyar, vagy egy francia szakszervezet tanácstermében, avagy éppenséggel a rózsadombi SZOT-üdülőben ilyen beszélgetésekre sor kerül — újabb lépést teszünk egymás jobb megértése, s egyúttal a nemzetközi enyhülési folyamat megszilárdítása, a béke és a biztonság erősítése érdekében. Köves Judit Szakszervezeti kapcsolatok Magyar-francia kérdezz-felelel!