Népszava, 1982. február (110. évfolyam, 27–50. sz.)
1982-02-28 / 50. szám
NÉPSZAVA 1982. FEBRUÁR 28., VASÁRNAP Mi lesz a gésákkal? Mielőtt a címben feltett kérdésre válaszolnánk, először tisztázni kell: kik is a gésák? A világszerte élő közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem a fajta könnyűvérű nőcskék. Magyarán: semmi közük a Japánban is virágzó prostitúcióhoz, bár az emberiség legősibb iparát űző sok japán hölgyecske előszeretettel él vissza e közhittel, vagyis hamis címke alatt forgalmazza magát. A mészfehér festékkel kendőzött arcú, fekete lakkal bevont frizurájú, vérvörös rúzstól csillogó ajkú és a szivárványszínekben pompázó kimonókba öltözött igazi gésák azonban — bár a szórakoztatóiparban működnek — egészen másfajta hivatást teljesítenek. Magas műveltségű, kifinomult társalkodónők, akik vendégeiket nemegyszer elbűvölik kifogástalan modorukkal, bájos csevegésükkel, sokoldalú tájékozottságukkal és példás háziasszonyi teendőikkel egyaránt. Ez nem is lehet másképpen. Hiszen egy-egy gésa kiképzése nem kevesebb, mint tíz esztendőt vesz igénybe! A tanulás 18 éves korukban kezdődik a gésaiskolákban, ahol a főzéstől, vendéglátástól kezdve az illemtanig, idegen nyelvekig és művészettörténetig bezárólag számtalan ismeretet sajátítanak el. A fő tantárgyak közé tartozik a tánc-, az ének-, valamint a mozgásművészet. Éppen a hosszas és fárasztó kiképzés miatt akadozik mostanában az utánpótlás. Egyre kevesebb japán leány mutatkozik hajlandónak arra, hogy életének legszebb éveiből tízet feláldozzon egy olyan hivatásnak, amelyet jószerivel legfeljebb 10—15 esztendeig űzhet, utána pedig nincs más szakmája, amiből megéljen. Ezért foglalkozik mostanában a japán sajtó egyre növekvő aggodalommal a fogas kérdéssel: mi lesz a gésautánpótlással? Jelenleg Tokióban 18 ezer gésa szerepel a központi nyilvántartóban, de számuk egyre fogy. A gésaszakszervezet elnöke — és nem elnöknője, mert ezt a posztot csak férfi töltheti be Japánban — máris félreverte a harangokat. Shigenhiko Seki felhívta a japán parlamentet, hozzon törvényt a gésakiképzésről és a hivatás gyakorlásáról, már csak azért is, mert így világos választóvonalat lehetne húzni az igazi gésák és a nevüket gyakran kisajátító „pillangókisasszonyok” közé, akik különböző török fürdőkben, szaunákban, masszírozószalonokban és éjjeli lokálokban visszaélnek ez ősi japán hagyományokra visszatekintő gésahivatással. Az igazi gésákat viszont be kell vonni a társadalombiztosításba is — sürgeti a szakszervezet elnöke — és nyugdíjat kell számukra biztosítani, hogy visszavonulásuk után megfelelő körülmények között élhessenek. A honatyák még nem nyilatkoztak. De ismerve a japánok hagyománytiszteletét és erkölcsi felfogását — várható, hogy hamarosan megszületik a gésatörvény. (—n) A kimonó és rétegenként mindaz, ami alatta van Száz az egyhez Csatornaalagút Újra napirendre került a La Manche-csatornán át vezető brit—francia alagút terve. És, mint már oly sokszor, a londoni kocsmákban ismét fogadásokat kötnek: lesz-e víz alatti alagút, vagy inkább híd a csatorna fölött, avagy — megint semmi. Több mint kétszáz éve merült fel először az ötlet: a francia Nicolas Desmarets 1751-ben kezdett dolgozni a megoldáson. A fennmaradt dokumentációból ítélve, elképzelése kivihetetlen volt. Az első komoly tervezetet az ugyancsak francia Mathieu bányatársaság egy mérnöke készítette. Rajzai 1802-ben eljutottak Bonaparte konzul asztalára is. A mérnök két egymás fölötti alagútra gondolt, az alsó lett volna a „víztelenítő” műszaki berendezések helye, a kockakövekkel kirakott, olajlámpásokkal világított „galérián” kényelmesen közlekedhettek volna a postakocsik. Kedves, szép, megvalósíthatatlan álom volt, amelynek Napóleon háborúja vetett véget. Reálisabb elgondolás volt az, amelynek tervrajzait Thome de Gamond mutatta be az 1867-es világkiállításon. A tervet III. Napóleon támogatta, sőt még a víztől irtózó Viktória királynő is beadta a derekát. Megkezdődött a munka, s 1882-ben az angolok 1842 métert, a franciák 1577 métert jutottak előre egymás felé. Ekkor közbeszólt az egyház: propaganda-hadjáratot kezdtek az alagút ellen, amely „az erkölcstelen irodalom, a vallás- és társadalomellenes pornográfia” titkos és ellenőrizhetetlen közvetítője lehet. A brit anglikán papok és a francia katolikus klérus közös erővel megtorpedózta az alagutat. A mostani tervezgetést nem műszaki problémák és nem is „erkölcsi” megfontolások vihetik zátonyra, hanem a pénzhiány. Ezért tesz a londoni fogadók többsége százat az egy ellen arra, hogy az alagút terve újra feledésbe merül ki. A Methieu-féle tervről készült korabeli romantikus rajz * ,*UAU»V A képernyő mögött A burkus király Kuk Ma délután Furulyás Palkó története szórakoztatja a gyerekeket és a mesés kalandot kereső felnőtteket. A mesejáték színhelye Bergengócia. A helynév pedig alkalmat ad, hogy elkalandozzunk a mesék földrajzában. Bergengócia neve a XVI— XVII. században merül föl legelőször, mégpedig a híres debreceni diáknyelv szüleményeként. E nyelv, az úgynevezett makaróni latin, a magyar szavak latinos, vagy latin szavak magyaros torzításával okozott derültséget, így jött létre Bergengócia Bereg és Ung vármegyék gunyoros torzításából. Bergengócia pedig már csaknem túl van az Óperenciás-tengeren. E hatalmas víznek több magyarázata van: a legvalószínűbb, hogy a Mária Terézia idején katonának külföldre hurcolt magyar legények találták ki a meszszeség érzékeltetésére. Ugyanis a magyar katonát csak Felső-Ausztria határáig, az Enns folyóig vitték, s ami azon túl volt — Ob der Enns —, az már az Óperencia. De hogy az Ennsből miként lett tenger?! E korból származik a burkus király is. Az osztrák—porosz örökösödési háborúban a magyar huszárok szembekerültek a porosz vasasokkal, akiket Brandenburgusoknak — burkusoknak — neveztek. Ha eme sok háborúság, kaland után az emberből mégse lett se János vitéz, se Háry János, hát elmehetett Kukutyinba zabot hegyezni. Kukutyin Torontál megyei puszta, neve szerb eredetű és bürköt jelent. A hagyomány szerint a gabonát itt épp mindig aratás idején önti el a Maros, és kaszálás helyett a gazda csónakban ülve, kézzel szedi, „lehegyezi” a zabot. De ettől azért a zabhegyezés még értelmetlen szokás marad. Sz. P. Nyolcadszor is ? Imádok férjhez menni! Bizonyára sokan emlékeznek nálunk is a népszerű bohózatra. Liz Taylor, a világhírű szupersztár viszont — akiről hét házasságkötés után joggal hihetné az ember, hogy élete mottójául választotta ezt a darabcímet — most hirtelen fordulattal kijelentette: „Soha többé nem megyek férjhez!" Igaz, az újabb esküvő korai is volna, miután a szép színésznő pillanatnyilag még férjnél van. Hatodik férjének (nem tévedés: hat férj, hét házasság, mert Richard Burtontól elvált, majd ismét férjhez ment hozzá és újból elvált), Wayne amerikai szenátornak hivatalosan még a neje, de már hónapok óta különváltan él és bejelentette, hogy ezt a házasságot is felbontja. Mindez úgy került szóba most a világsajtóban, hogy a világszép Liz ma, vasárnap ünnepli ötvenedik születésnapját, mégpedig Londonban, ahová New Yorkban aratott hatalmas sikere után érkezett, hogy a „Kis Rókák” című színdarab főszerepét a Broadway után most a londoni Palladium Színházban játssza el. Az angol fővárosban riporterek serege várta a repülőtéren és főleg arról faggatta: van-e valami jelentősége annak, hogy volt kétszeri férjét, Richard Burtont, a neves filmszínészt egyidejűleg szintén Londonba várják filmezni és mindketten a Dorchester szállodában foglaltak lakosztályt. — Merő véletlen — hárított el minden találgatást Liz, és a nagyobb nyomaték kedvéért lemondta szobafoglalását. Az előkelő szálloda helyett egy kis villába költözött. „Szükségem van a magányra" — jelentette ki és még egyszer leszögezte: „Soha többé nem megyek férjhez!” Hát — majd meglátjuk. Azért mérget nem vennénk rá ... (g-1) Másolatok Ahhoz, hogy a közösségben egészséges légkör alakuljon ki, mindig pontosan tudni kell, hogy honnan fúj a szél. * Milyen ostoba dolog, ha valaki buta! * A legjobb módszer arra hogy az ember ne törje ki a nyakát — az, ha idejekorán meggörbíti a hátát ♦ A nőknek mindig jobban tetszettek a krokodilbőr rétikuek — mint a krokodiloknak. * Ha a kutyák megtanulnának beszélni, akkor elfelejtenék a farkukat csóválni.* Mivel az ember értelemmel megajándékozott lény, természetben akadnak olyanok is, akik kimaradtak az osztásból. * Ha a történelem menetein* kezd — rendszerint katonaeszmiát hoz fel. * A legnagyobb fényűzés, a saját vélemény — ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak. Hallotta, hogy egyik ikM&mk vezetője saertBi- * lakossá! takttékwitáit ’ibban nyilvánult meg t ulúU esetemlőben, hogy míg gyermek- és a női ruhák a tokból éveknek megfele!ő arányb&a keltek el, kevesebb férffvsitázati cikk tsl élt grikfára? ' folsá reflexió: Furcsa es a lakosság, úgy látszik, képtelen demokratikus ar. gondolkodni. Még mindig nem vált vérévé, hogy társadalmunkban az emberek korra és nemre való tekintet nélkül egyenlők: a gyerekek napi 9—19 órán át dolgoznak az iskolában, a nőknek kevesebb vezetői beosztást és egyennfi munkáért gyakorta egyenlőtlen bért adnak, s lánt, most kiderült, hogy a férfiakat nem ruházzák fel azzal az alapvető emberi joggal, hogy ugyanúgy öltözködjenek, mint a gyerekek és a nők. Második reflexió: A kínálat és kereslet árszabályozó szerepét jobban figyelembe kellene venni, ha látják — és látják —, hogy a gyermekholminak nagy a kereslete, fel kell emelni az árát. A női cikkekét is. A tértiruházatot meg olcsóbban kell adni. Hadd kapjon rá nagy zakót esért az ötletért e sorok írója lel Harmadik reflexió: Az csak természet shogy a gyerekeknek mindent meg kell venni, amire szükségük van; nagy baj lenne, ha egy család nem őket tenné az első helyre a ruházkodásban is. Persze a nőknek is mindent meg kell venni, amire csak szükségük van; a harisnya színt naponta kopik le a lábukról, no meg ott van a divat, amit nekik sokkal inkább illik követni, mint a férfiaknak. S végül is, a férfinép éri be — mióta világ a világ — a legkevesebb: egy öltöny évekig eltart, egy farmentaarág pedig akár évtizedekig... Legalábbis, ha tartós marad a ruhakereskedelem tavaly tapasztan Iránya. a fehér! Az utolsóból lett a második A régi Rómában az esztendő utolsó napja volt februárius 28-a. Ez volt az egyetlen, hitük szerint szerencsétlen, mert páros számmal végződő hónap a 29—31 nappal váltakozó hónapok sorában, így sikerült egységekre osztaniuk a napév 365, huszonnégy órás egységnek vélt idejét. Ezt, az utolsó hónapot szentelték tehát Februának, a halál istenének. Rómában az esztendő, Julius Caesar naptárreformjáig március elsején — Mars isten havának első napjával vette kezdetét, ő helyezte át januáriusra — a kétarcú Janus isten havának elejére az évkezdetet, s ő próbált, alexandriai csillagászának, Sosigenésnek számításai alapján rendet teremteni abban a zűrzavarban, amely a csillagok állása, a Föld Nap körüli forgásának ideje s ezzel az évszakok változása — és az írott naptár között keletkezett. A Föld Nap körüli pályája ugyanis kereken hat órával hosszabb a 365 napnál. De csak kereken. S így keletkezett — évszázadok múlásával — a következő, újabb reformra váró feladat: hogyan állítsuk meg most már a naptár „késését” a valóságos időhöz képest? Mert míg korábban évente órákat sietett, a Juliánus-naptárban a XVI. századra már 10 napos késés mutatkozott. Caesar csillagásza ugyanis megoldani vélte az idő rendezését a négyévenkénti szökőnap beállításával. S ez évi 11 perc és néhány másodperc híján sikerült. Ezért azután XIII. Gergely pápa uralkodásának idején — és rendeletére — 1582. október 15-e október 4-e után következett. S hogy elkerüljük a következő „nagy ugrás”-t, a gregorián naptár úgy módosította a szökőnapokat, hogy a századfordulók közül csak a négyszázzal pontosan osztható évek „szökjenek” egy napot. Az 1700-as, 1800-as és 1900-as esztendő — noha néggyel pontosan osztható — így kimarad a szökőévek, a 366 nappal számláltak sorából. Az évszázadok utolsó évei között az ezredforduló viszont szökőéveink között szerepel. A Gergely-naptár Európa katolikus országaiban a XVI. század óta használatos. A XVIII. században a protestáns országok is áttértek erre az időszámításra, s csupán a cári Oroszország számította napjait a Julanusnaptár szerint. A fiatal szovjet állam már 1918-ban bevezette a naptárreformot. Ezért ünnepük november 7- én, a Julanus-naptár szerint még október 25-ére esett szocialista forradalom dátumáb a.n. 9