Népszava, 1984. szeptember (112. évfolyam, 205–230. sz.)
1984-09-09 / 212. szám
NÉPSZAVA 1984. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP Podmaniczky Frigyest, a „kockás bárót” amúgy is kissé bolondnak tartotta az 1870-es évek Budapestje, de amikor azzal az ötlettel állt elő, hogy a régóta szorgalmazott önálló dalszínházat a kiépülőférben levő Sugár úton, a Hermina mezőn kell felépíteni, a báró észbeli fogyatékosságát végképp igazolva látták. A Hermina mező ugyanis abban az időben a város széle volt, s nem bírt egyéb nevezetességgel, mint hogy a közepén elterülő tavacskában dúsan nőtt a sás és a nád, s bőséggel laktak a békák nemzetségei. A mező szélén meg néhány rosszhírű kocsma és fogadó állt (vagy inkább düledezett), melyekben a hirtelen megduzzadt lakosságú nagyváros kétes, vagy már nem is kétes elemei tanyáztak. Azt tartották, hogy azok a betyárok, akiket Ráday csendbiztos kivert az Alföldről, most a nagyváros vadonába húzódtak, s egyik kedvenc helyük épp a Hermina mező (vagy fellengzősebb névvel: Hermina tér) volt. Errefelé még a szálas termetű Podmaniczky báró is fokossal és megtöltött pisztollyal járt alkonyat után. Hát hogy is ne lenne bolond a báró, még ha százszor is a Fővárosi Közmunkák Tanácsának az alelnöke, ha ide, békák és betyárok-birodalmába akarja felhúzni az Európa csodájának szánt Operaházat — mikor több remek telek is kínálkozik erre a célra. Az egyik legjobb a Váci körút elején, az evangélikus templommal szemben (a mai Engels téri parkoló helyén), a másik meg az újonnan nyitott Sugár út kezdeténél, a Váci körút sarkán (a Bajcsy-Zsilinszky út és a Népköztársaság útja kereszteződésében, ahol ma a három utcára néző, hatalmas, volt Fonciére épület áll). Igen ám, de ez a két telek be volt építve. Ezeken bontani is kellett volna, ezért az áruk roppant magas volt, az amúgy is méregdrága telekáraknál is borsosabb. A Sugár út eleji telket például 1 millió 800 ezer forintért lehetett volna megvenni. A Hermina mezei telek viszont csak 300 ezer forintba került, ráadásul a Sugár úti front volt csak hangsúlyos, csak ide kellett díszes homlokzatot építeni, nem volt szükség bontásra, s elegendő hely állt rendelkezésre a (csúf mai szóval) felvonulási épületekhez is. 1884. szeptember 27-én végre elkövetkezett a megnyitás napja. Rendbehozták kissé a környéket is, hogy I. Ferenc József császár és király, meg a felvonuló udvartartás, és a születési és pénzarisztokrácia ne botránkozzék meg, milyen helyre is került ez a valóban pompás épület. A belépőket speciális megoldású gázvilágítás fogadta (a gázt víz helyett glicerinen vezették át, így fényesebben és tisztábban égett), de a színpadon már villanyvilágítás volt. A díszpáholyban, a színpaddal szemközt, az uralkodó és kísérete foglalt helyet, a jobb oldali proszcéniumpáholyban pedig Erkel Ferenc, a hetvenhárom éves mester, akit főzeneigazgatónak neveztek ki. Podmaniczky Frigyes, aki az építkezés kezdetétől, 1875- től az Operaház intendánsa volt (1886. június 24-ig), megélte hát élete nagy napját: az 1200 főt befogadó nézőtéren helyet foglalók most már elhitték, hogy lehet operaházat építeni a Hermina mezőn, és hogy ez az operaház semmivel sem kevésbé fényes, vagy korszerű, mint Európa bármely modern operaháza, Párizstól Bécsig. Hogy a művészi munkához is milyen remek keretet és lehetőségeket ad, azt is hamarosan megtapasztalhatták a jelenlevők. Az ünnepi műsor a következő volt: Erkel Bánk bán című operájának előjátéka és teljes I. felvonása; Erkel Hunyadi László című operájának nyitánya, s végül: Wagner Lohengrin című operájának nyitánya és I. felvonása. Az Erkel műveket a zeneszerző fia, az Operaház első karmestere, Erkel Sándor vezényelte, a Lohengrint Wagner zenei örökségének letéteményese, Hans Richter. A színház akusztikája kifogástalannak bizonyult, a színpadi gépezet mozgatása pedig bámulatos hatásokat ért el (nem kevésbé a villanyvilágítás). A két operafelvonás közötti átdíszletezés korábban, a régi Nemzeti Színházban, de még az új Népszínházban is, gyakran fél órát vett igénybe — itt most tizenkét perc alatt végezte el mindössze hat díszletmunkás. Pusztán érdekességként: a színházban egy földszinti vagy I. emeleti páholy (az egész, nem egy szék) 12 forintba, egy földszinti ülés az első tíz sorba 3,50 forintba, a III. emeleti erkély 1. sorába 2,50 forintba került. A legolcsóbb hely a III. emeleten 1,20 forint volt. 1873 tavaszán kezdődtek a tervezés előkészületei. Ekkor kérték fel a már neves építészt, Ybl Miklóst, a Sugár út beépítésének egyik tervezőjét, hogy készítsen ő is vázlatot az Operaház kiírandó tervpályázatára. A vázlatok oly jól sikerültek, hogy a későbbi szűk körű pályázaton Ybl is indult. Elég pontos elképzelések és megkötések szabták meg a tervek fő vonásait: a főhomlokzat épüljön reneszánsz stílusban, fogadjon be a színház körülbelül kétezer személyt, s a költségek — a felszerelésekkel, berendezésekkel együtt — ne rúgjanak többre 1 millió 600 ezer—2 millió forintnál. A pályázatot végül is Ybl nyerte, bár az ő költségvetése igen magas volt: 3 millió 31 ezer 528 forint. Ezért a terveket többször is módosítania kellett. Több kisebb és két nagy átdolgozás után jött létre a ma is látható épület külső és belső formája. 1875. október 11-én kezdték a földmunkákat; az első talicska földet Podmaniczky Frigyes ásta ki. A nagy álom megvalósulása megkezdődött. 1878 novemberében elkészültek a kőművesmunkákkal 1879 őszén tető alá került az épület. A költségek kiutalása nem mindig ment simán, de azért 1882 tavaszán már megrendelték a bécsi Asphaleia cégtől a hidraulikus színpadtechnikai berendezéseket (melyek aztán a korszak építészeinek és operaművészeinek csodálását vívták ki, s kifogástalanul szolgáltak is több mint nyolcvan esztendőn át). E berendezéseken kívül csak a nézőtér hatalmas, 30 mázsát nyomó bronzcsillárja a külföldi munka, ezt Maimban készítették, és csak közvetlenül a megnyitás előtt szerelték fel. Az Operaház minden egyéb berendezése, felszerelése hazai munka volt. Gondos számadások megőrizték, mennyit kapott Ybl Miklós az Operaházzal kapcsolatos tervezői és egyéb tevékenységéért. Ha mindent összeadunk, a kor fogalmai szerint hatalmas összeg, 156 ezer forint jön ki, hiszen azokban az években a legjobban fizetett gyári szakmunkások napi bére 2 forint körül volt, a kőműveseké 1 forint 20 krajcár körül, a napszámosoké legfeljebb 80 krajcár, de inkább csak 50 krajcár. Ugyanakkor egy miniszter fizetése 10—12 ezer aranykorona volt évente, azaz 20—24 ezer forint. Ybl viszont a tervezéssel együtt vagy tízévi munkát fektetett az Operaház építésébe. Az ünnepélyes megnyitót azonban megzavarta egy kellemetlen esemény. A "kezdés előtt, de már a bejárati ajtók megnyitása után, amikor az előkelő közönség kezdett beáradni a díszes előcsarnokba, az oldalajtókon hívatlan vendégek léptek be. Az egyszerű emberek, köztük sok fiatal, nem akartak semmit, csak szerették volna belülről is látni a csodálatos épületet. Nem inzultáltak senkit, nem törtek, zúztak, csak kíváncsiak voltak. A jelenlevő rendőrök azonban, talán ijedtükben is, hogy mi lesz, ha a „csőcselék" még Ferenc József és a többi méltóság megérkezésekor is az épületben tartózkodik, durván rátámadtak a békés kíváncsiskodókra, kardlappal verték ki őket az előcsarnokból, a lépcsőházakból. Nagy botrány lett belőle, a budapesti sajtó nem hagyta szó nélkül az eseményt. A hírhedett rendőr-főkapitánynak, Thaisz Eleknek nem ez a malőr okozta a bukását, mert volt az ő számláján épp elég, a vesztegetés elfogadástól a bordélyházak bevételében való részesedésig, de talán az operaházi botrány adta meg a végső lökést ahhoz, hogy Thaisz a máriabesenyői kapucinusok kolostorába tűnjön el a közéletből, s egyszerű fráterként ott fejezze majd be eseménydús életét. A Sugár úti palota — ahogyan megnyitásakor elnevezték — megkezdte hát a maga életét. Voltak nagy periódusai, álltak élén kiváló zenészek, nagyszerű szakemberek, s voltak szürke, jelentéktelen, belső intrikáktól izilált évei. A nagy korszakok közé sorolható Bámnffy Miklós kormánybiztosi tevékenységi 1912—1918 között, amikor a kiváló karmester, Ken Aurél volt az igazgató, a Hevesi Sándor rendezett - egyebek közt az Aidát, a Traviatát, a Szöktetést, Varázsfuvolát, a Don Giovannit, a Hoffmann meséit Ebben a periódusban kerül színre Bartók Béla két színpadi műve is: 1917. máju 12-én A fából faragott királyfi, 1918. május 24-én pedig A kékszakállú herceg vára. Mindkét bemutatót hosszú éveken át Budapesten működő nagyszerű olasz karmester, Egisto Tango vezényelte. A következő nagy egyéniség Radnai Mikló volt az Operaház élén: 1925 től tíz évig vezette a dalszínházat. Működése alatt — 1926. október 16-án — mutatták be Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, és a másik Kodály-dalművet is, a Székely fonót, 1932. április 24-én. Ekkor kezdte díszlettervezői és rendezői pályafutását Oláh Gusztáv, ekkor került a színházhoz annak a nagy énekes gárdának a java, akik később, a Radnait követő igazgató, Márkus László (1935—1944) alatt bontakoztatták ki képességeiket, és még a felszabadulás után is sok évig ők jelentették a budapesti Opera aranyalapját. Palló Imre, Budanovits Mária, Basilides Mária, Székely Mihály, Rosier Endre, Losonczy György, Fodor János, Rigó Magda, Osváth Júlia, Báthy Anna, Delly Rózsi, Závodszky Zoltán, Jámbor László, Maleczky Oszkár, Nagypál László, Szabó Ilonka, Udvardy Tibor, Sándor Erzsi, Pataky Kálmán — csak ahogy épp az eszembe jutnak a csodálatos hangok tulajdonosai. 1945-ben az Operaház az egyik legelső művészeti intézmény volt, amely megkezdte, újrakezdte a munkát. Február 23-án délután 2 órakor, az úgynevezett alsó ruhatárban megrendezték az első hangversenyt, melyen operarészletek, balettjelenetek szerepeltek; egyebek közt a Háry közzenéje, melyet Kodály Zoltán vezényelt, de fellépett a hervadhatatlan érdemű olasz karmester, Sergio Failoni is, és a színház énekesei közül Orosz Júlia, Dobay Lívia, Budanovits Mária, Palló Imre, Székely Mihály, Fodor János, Nagypál László, Sárdy János, Jámbor László és mások. 1945. március 15-én pedig, fél hármas kezdéssel, ünnepi előadásra került sor, immár a színházteremben. A műsor: Kodály: Psalmus Hungaricus, vezényel a szerző, énekel Udvardy Tibor; Ady Endre: .. Hadak útja, elmondja: Gobbi Hilda; Erkel: Bánk bán, I. és II. felvonás, vezényel Ferencsik János, Bánk: Palló Imre, Gertrud királyné: Palánkai Klára, Tiborc: Székely Mihály, Petúr: Fodor János, Melinda: Osváth Júlia, Ottó: Udvardy Tibor. De pár nap múlva már repertoárelőadások zajlanak: március 21-én a Bohémélet, 25-én a Faust, április 1-én az Aida, 2-án A mosoly országa (mert hogy a Lehár mű az Operaházban is színre került). Hamarosan újabb nagy korszak köszöntött be: Tóth Aladár tízesztendős igazgatói működése, 1946—1956 között. Ekkor dolgozott a színháznál Otto Klemperer is (1947 —1950 között), aki a kivételes képességű énekes- és rendező-tervező gárdára alapozva, csodálatos Mozart- és Beefhoiden-előadásokat, pompás Wagner-felújításokat dirigált. Mellette Ferencsik János, meg a fiatal énekesnemzedék: Simándy József, Takács Paula, Sándor Judit, Szőnyi Olga, Faragó András, Melis György és még nagyon sokan megint csak felíveltették az 1950 óta már két színházban — az 1953-ban Erkel Színház nevet kapott Városi Színházban is — működő dalszínházat. Aztán hol így, hol úgy alakult az Operaház élete, sorsa. A nagy nevek közül sokan kidőltek, újabbak jöttek, új művek, új komponisták — és az Ybl-féle ház ezenközben lassan öregedni kezdett. Többszöri részleges felújítás sem odázhatta el a színpadtechnikai berendezések cseréjét, és néhány komoly figyelmeztető üzemzavar után 1980. szeptemberében be kellett zárni az Operaházat, hogy teljes és mindenre kiterjedő rekonstrukciónak vessék alá. 1981-ben már el is kezdték a munkát. És amiben akkor csak nagyon kevesen reménykedtek, valóra vált: éppen a megnyitás századik évfordulóján, 1984. szeptember 27-én újjávarázsolva, új technikai berendezésekkel, ismét megnyitja kapuit a magyar zenekultúra, a magyar operajátszás, s a magyar szellemi élet egyik legfontosabb fellegvára. A „kockás báró”, Erkel karnagy úr, meg a többi eltávozott mind, alighanem kiül valamely parnasszusi proszcéniumpáholyba, s onnan személi majd a réginél bizonyára kevesebb hivalkodó külsőséget, ám annál több őszinte, bensőséges örömet, és egy kis jogos büszkeséget sugárzó díszelőadást, mely hagyomány és modernség ötvözeteként Erkel Hunyadi László nyitányát, a Bánk bán II. felvonása 1. jelenetét, Bartók A fából faragott királyfi című táncjátékát és Kodály Psalmus Hungaricusát nyújtja át a szerencsés jelenlevőknek —, valamint az országnak, mert — mint írtuk is már —, a Televízió az egész díszelőadást élő, egyenes adásban közvetíti. Amit akár jelképnek is tekinthetünk: az Operaház talán ezzel válik igazán a magyar nép dalszínházává. Takács István Lépcsőhöz és előtér Fejér Gábor felvételei A legújabb első díszlet 9 A sokfért kárengedményes cikk közül ajánljuk: Nektár gyümölcscentrifuga FH—1 fóliahegesztő UTP gőzölős vasaló HV 77-82 hőfokszabályozós vasaló 1200 Ft helyett 960 Ft 690 Ft helyett 490 Ft 380 Ft helyett 290 Ft 399 Ft helyett 279 Ft TS—66 mini centrifuga Tungsralux Combi 18 W-os fénycsőlámpa Tungsralux Combi 36 W-os fénycsőlámpa 850 Ft helyett 650 Ft 472 Ft helyett 280 Ft 531 Ft helyett 320 Ft Lakásfelszerelési cikkek 40%- kal, különféle autófelszerelési áruk 30407°- kal olcsóbban, amíg a készlet tart