Népszava, 1985. január (113. évfolyam, 1-25. sz.)
1985-01-07 / 4. szám
NÉPSZAVA 1985. JANUÁR 7., HÉTFŐN Legfontosabb a nyilvánosság Beszélgetés Komlősi Józseffel, a Fogyasztók Országos Tanácsának elnökével A Fogyasztók Országos Tanácsát, a fogyasztók érdekvédelmének társadalmi szervezetét 1981- ben hozta létre a Hazafias Népfront. A Minisztertanács legutóbbi ülésén már másodízben tekintették át a FŐT tevékenységét. Ez alkalomból kértük beszélgetésre Komlósi Józsefet, a Fogyasztók Országos Tanácsának elnökét. — Mit takar a hárombetűs rövidítés? Újabb szervezetet csupán, vagy hatékony érdekvédelmi fórumot? — Maga a FŐT mindössze öttagú apparátussal működik. Mellette jelenleg 178 megyei, budapesti, városi, kerületi, nagyközségi fogyasztók tanácsa működik, mintegy hatezer taggal. Ez a szám azonban növekszik, mert mind újabb községekben kérik a szervezet létrehozását. Egyébként valamennyi fogyasztói tanács a népfront illetékes bizottsága mellett működik, így széles társadalmi bázisra támaszkodhat. A fogyasztók tanácsai rendszeresen egyeztetik munkaterveiket az érdekvédelemmel foglalkozó más szervekkel, a népi ellenőrzési bizottságokkal, a szakszervezeti társadalmi ellenőrzési szervekkel és a tanácsok kereskedelmi felügyelőségeivel. A FŐT mellett több szakértői bizottság dolgozik: ár- és minőségi, piaci elemző, propaganda. A FŐT véleményt nyilvánít és javaslatot tesz; a vékonyka apparátus és a széles társadalmi bázis a biztosíték rá, hogy a továbbiakban is mozgalom legyen a munkánk, ne pedig hivatal. — Milyen témákkal foglalkoztak az utóbbi időben? — A bútorok minősége, a lakáskarbantartás, a zöldséggyümölcs termelés és forgalmazás országos, nagy és átfogó vizsgálatai mellett hadd említsek még néhányat. Bizottságaink napirendjén szerepelt például az olcsó élelmiszer-, ruházati, háztartási és vegyi cikkek választékának biztosítása, a falugyűléseken, fogyasztói fórumokon elhangzott minőségi észrevételek vizsgálata és a ruházati mérettáblázattal kapcsolatos vizsgálat előkészítése. A fogyasztók budapesti, illetve kerületi tanácsai napirendre tűzték az ingatlankezelés korszerűsítésének helyzetét, közétkeztetési állapotainkat, a magánerős építés gondjait. A megyei és városi üléseken szóba került a háztáji gazdaságokat kiszolgáló cikkek kínálata, az ipari szolgáltatások helyzete, a cipők választéka és javítása, kiállítással egybekötött fórum keretében, és az újabb lakásügyi rendelkezések ismertetése. — Mi a jelentősége a fogyasztói fórumoknak? — Ezeket nagyon hatékony eszköznek ítélem. Legutóbb a múlt év novemberében vettem részt hasonlóan, Székesfehérvárott. Ott voltak a helyi hús-, tej- és sütőipar vezetői, akiket nemcsak a helyszínen állított komoly feladat elé a mintegy száz résztvevő kérdésáradata, ugyanis minden elhangzó észrevételre harminc napon belül válaszolni kell. Ezeken a fórumokon egyébként részt vesznek az illetékes tanácsi vezetők is, hogy itt találkozzanak azokkal a problémákkal, amelyekkel korábban esetleg nem volt alkalmuk. — Milyen konkrét eredmények fémjelzik a FÓT eddigi munkáját? — Eredményesen léptünk fel több bolt, vendéglátó- és szolgáltatóhely nyitvatartási idejének megváltoztatása, az igényekhez idomítása érdekében. Kezdeményezésünkre több termelővállalat nyitott mintaboltot, szervezett árubemutatót. Intézkedés követte fellépésünket számos esetben, amikor megkárosították a fogyasztókat, vagy helytelenül intéztek garanciális és szavatossági ügyeket. Néhány, évek óta húzódó ügyben jogi segítséget is nyújtottunk. Nem jártunk viszont eredménnyel, amikor szorgalmaztuk a választék bővítését, az ütemesebb áruszállításokat, vagy a minőség ellenőrzésének szigorítását. — Így hát az eddigi mérleg negatív? — Nem mondanám, mert a fogyasztói érdekvédelemmel kapcsolatban levő, ebben érintett minisztériumok rendszeresen kikérik véleményünket, tájékoztatják a FOT-ot munkájukról, s javaslataink többségét elfogadják. Amikor a zöldség-gyümölcs termelés és értékesítés gondjait tártuk fel, javaslatunk nyomán született meg például a lánckereskedelmet megtiltó belkereskedelmi miniszteri rendelkezés. — Mi a FÓT legfontosabb feladata további munkája során? — Meghatározónak tartom, hogy közvetítsük a termelő-, szolgáltató vállalatoknak a fogyasztók észrevételeit. A szolgáltatások korszerűsítésére például számos központi intézkedés született, s ezek hatását nyomon is kísértük. A szervezeti korszerűsítés egyben azt jelenti, hogy nagyobb hangsúlyt kap a közvetlen ügyintézés. A cipőjavítás dolgáról lehet és kell országos érvényű rendelkezést hozni, de az, hogy pontosan és jól sarkalnak-e, az nem az Országházban, hanem az apró műhelyekben dől el. Márpedig az emberek hangulatát igen rossz irányban befolyásolja, hogy adva van ugyan egy szolgáltatóhálózat, csak éppen nem működik megfelelően. Mint ahogya az is közérzeti tényező, ha packáznak az ügyfelekkel, akiknek akkor is le kell járniuk a lábukat, amikor napnál világosabb, hogy igazuk van. Néha nyomasztó a vállalatok gazdasági, pénzügyi, jogi erőfölénye az egyes fogyasztóval szemben. — Ez sokszor monopolhelyzetükből adódik, mint például az OTP vagy a Posta önök által is vizsgált szolgáltatásai esetében. — Valóban, mégsem tudok olyan céget, amely megengedhetné magának, hogy figyelmen kívül hagyja a fogyasztók véleményét. A viszszajelzés, az állandó visszacsatolás jó intézményei a márkaszervizek. A Lehel Hűtőgépgyár például a többi között azért állít elő nemzetközi mércével mérve is jó minőségű árut, mert havonta összesítik a vásárlók, a felhasználók tapasztalatait. Nehezen javítható a minőség egy olyan gyárban, ahol fogalmuk sincs, mi a véleménye erről azoknak, akik számára termelnek. — Megítélése szerint megfelelő-e a Fogyasztók Országos Tanácsának szerepe, súlya? — A nemzetközi összehasonlítás tükrében semmiképpen sem. Svédországban például, ahol ez a szervezet négy évtizedes múlttal rendelkezik, képviselői félmillió svéd koronás határig bírságot szabhatnak ki, sőt, javaslatukra összehívhatják a parlamentet. Franciaországban fogyasztóvédelmi minisztérium működik. A szocialista országok sorában azonban úttörők vagyunk, és erre büszkék lehetünk. Az első félévben panaszirodát nyitunk, amelyet minden egyes fogyasztó felkereshet közérdekű panaszával. A jövőben pedig még nagyobb súlyt kell adni legfontosabb eszközünknek a nyilvánosságnak — mondotta Komlósi József, a Fogyasztók Országos Tanácsának elnöke. Varga Zsuzsa Mínusz tizenöt fok szélárnyékban. De hol van itt a szélárnyék? Metsző a levegő. Csöppnyi kutyák dideregnek gazdáik ölében. A farkaskölykök összebújnak a láda mélyén. A kisborjakon takaró. A malackák még csak sivalkodni sem mernek, fülük lekonyulva, testük a szalma melegét keresgéli a faalkalmatosságokban és a személygépkocsik csomagtartójában. Egy árva, sánta lovat negyvenezerre tart a gazdája, aztán meggondolja magát, s nekivág a keményre fagyott havon a városnak. A ló patája csetlik-botlik, a nagy testet a véletlen menti meg a balesettől. A kosárfonó tépelődik, ugyan kirakja-e a portékáját, vagy induljon inkább haza? De az árusok többsége dacol a hideggel. Kékre fagynak a kezek. Az arcokat vörösre csípi-marja a szél. Mégis áll Pécsett az év első vasárnapján a híres-nevezetes havi vásár. És ami még hajnali négy órakor, a kapuk nyitásának idején reménytelennek tűnt, szépen akad vevő és eladó is. A forralt bornak, a rumos teának, a lacipecsenyének és a sült kolbásznak különösen nagy a keletje. Úgy tíz felé már az autósok és a „zsibisek” is szép számmal összejönnek. Ez utóbbiak a hóra terített takarókról kínálják a régi könyvet, az öreg lámpát, a hanglemezt, a téli cipőt, az arcfestéket, a hímzett alsószoknyát és a pruszlikot. A vásári hangulat a hideg ellenére eredeti. Császár Lajos igazgató piros tárcsával, és egy kis URH-készülékkel járja a terepet. Ezen a vasárnapon is három után kelt, hogy kiérjen kapunyitásra. Vele baktatok, és hallgatom a lelkesedését. — Bevallom, meglep ez a viszonylagos tömeg. Szombaton akkora hóvihar volt, hogy szentül meg voltam győződve róla, fújtak a vásárnak. De egy szavam se lehet. A kollégáimmal úgy saccolom, lehet vagy hatezres a sokadalmunk. No persze, hol van ez a nyári csúcstól, amikor 60 ezer emberrel számolunk. A három városrész között elterülő 24 hektáros óriás terület ugyan az ötvenes évek eleje óta vásártér, ám rövid másfél esztendeje annak, hogy körvonalait szabályosra rajzolták, és befogadóterét a kulturáltság jellemzi. Most a hó betakarja a nyílegyenes betonutakat, és a darabonként 6 ezer forintért vett, és letelepített sudár fák csupasz ágait csak a hópamacsok dekorálják, meg a kereskedők „utcája” is csajlább a megszokottnál, de van villany, csatorna, az újonnan épített étkezési pavilon harminc hideg-meleg vízzel ellátott helyiségből áll, a sütésfőzés körülményei abszolút higiénikusak. Pécs erre a területre 30 évig egy vasat sem költött. Császár Lajos kellett ahhoz, hogy ne csak a vásár, hanem a vásártér is igazi legyen. — No, hát attól még azért odébb vagyunk, hogy mindent tökéletesnek mondhassunk — kalauzol be a mázsaháznak titulált épületbe az igazgató, hogy a kiadós vásári séta után forró teával kínáljon. Az épület afféle irodaház. Kicsi és ütött-koposzt. Néhány apró helyiségből áll, ahová be-betérnek az agyonfagyott szervezők, rendezők és jegyárusok. Néhány percig a jó melegben a kezüket csapkodják, egymáshoz ütögetik a lábukat, aztán megint kimennek a mínusz 15 fokba. Házigazdám elmeséli, miképp lett meg a harmincmillió, ami lehetővé tette, hogy a vásári miliő az igényeknek megfeleljen. A tanács adott nyolcat. A kereskedők bérleti díjából összejött tizenkettő. A többi, társadalmi munka. — Nem fogja elhinni, minden a szervezésen múlott. És azon, hogy nagyon akartuk. Úgy voltunk mi a feltételek dolgával, mint a vásározók Péccsel. Fel kellett ismerni, hogy valami különös erő ezen a vidéken hagyományt teremtett a kirakodásnak. Ennek az erőnek a nagyságát bizonyítja, hogy az ötvenes évek elején megkérdőjelezték a nagyvásár létjogosultságát, de erre a vevők és az eladók fittyet hánytak. Ezzel a spontán akarattal nem lehetett mást kezdeni, mint tudomásul venni, hogy létezik. Mi is ebből indultunk ki. Ennyi az egész. Meg még annyi, hogy amikor Császár Lajos főnök lett, kisöpörte a zsebre dolgozó személyzetet. Aztán úgy „fegyelmezett”, hogy a jó munkát vastagon megfizette, a lógásért viszont nem adott semmit. Mondják neki sokszor a beosztottai, „könnyű magának főnök, otthon éjjel megálmodja, hogy másnap mit és hogyan kell csinálni, mi meg kapkodhatjuk a fejünket ...” Nem mintha az igazgató agyonhajszolná az embereit. Csak úgy van vele, hogy amit jól lehet csinálni, azt jól kell csinálni. Kezdetben például az volt a „szöveg”, aki a szakmában semmire se jó, az majd jó lesz a vásártérre. Napjainkban munkatársai között jó néhány főiskolai végzettségű akad, és az igazgatónak arra is szeme van, hogy ki, milyen munkára a legalkalmasabb. Jelenleg ott tartanak, hogy a szintén hozzájuk tartozó pécsi vásárcsarnok esztendőnkénti 1 milliós deficitjét ez a vásártér ellensúlyozza. — Az emberek szeretnek ide járni — meséli. — Családias a hangulat. Minden eladót, mármint a kereskedőket, személyesen ismerünk. Rend és fegyelem van. És nagyon ügyelünk arra, hogy korrekt módon tartsuk a vásárosokkal a kapcsolatot. Amit ígérünk, azt betartjuk. Egyébként a legújabb tervünk, hogy a vásár területén csinálunk egy szabadtéri színpadot. Mert hát a vásár nemcsak adás-vétel, hanem, mint régente, szórakozás is. No persze, ez a mai sokadalom már alig hasonlítható a száz évvel előbbihez. Áldomást legfeljebb az állatvásáron és a kocsivásáron isznak. Nincsenek mutatványosok, és hiába keresnénk a régi vásárokról elmaradhatatlan javasasszonyt, a borbélyt, azaz a felcsert, igeg a híres-neves képmutogatókat. Tulajdonképpen vásárfia sincsen, és a mégoly távolról érkezők sem írják össze árkus papíron, hogy kinek, mit kell vásárolnia, miféle óhajt kell kielégíteni. Így aztán Babos Péter uram vásári eljárandóit, melyet az utókorra hagyott, elképedve olvassuk: „Valami szagos vizet a fehér anygyal illatszerraktárból... A törökhöz czimzett dohányos boltból spanyol tubákot...” A mai vásáros Babos uramhoz képest céltalan. És bárhonnan is érkezik az országból, annak bármely zugolyából kél útra, hogy eltöltsön itt egy kellemes napot, nem válik híres emberré, mint a századelőn elődei, akik az országos eseményről hazatérvén hetekig mesélték a világ sorát. Császár Lajos úgy fogalmaz, a mai vásár vérbeli kereskedés és kikapcsolódás. Lehet ugye alkudni. És ami szintén megmaradt, lehet ismerkedni, barátságokat kötni. Mint mondja, a pécsi sokadalom a maga nemében egyedülálló volt és maradt. Színeit semmi sem tudta kifakítani. Egyébként mindazt, ami elkészült és az idén hozzáadódik, azt a városi tanács két ötéves terv időszakának feladatául tervezte. De az igazgató siet! Nevet, amikor elmondja, mit válaszolt azoknak, akik a tempó oka felől érdeklődtek. — Nekem már csak tíz évem van a nyugdíjig. Én nem érek rá lassan dolgozni. Tizenhat évig pedagógus volt. Egy ideig az SZMT-nél dolgozott, majd tíz évig a pécsi ipari vásárokat szervezte. És, mint mondja, mindig az volt a mániája, hogy mindenféle tevékenységet fel lehet emelni a kívánatos szintre. Legújabb terve, egy „kis- Bosnyák” létesítése Pécsett. Szabó Iréné A didergő soku Igazgató az esztendők fordulóján Az esztendő fordulója mindenki számára egyszerre a számvetés és az előretekintés ideje. Az új évre koccintó vállalati vezetők többsége nehéz, küzdelmes hónapokat tudhat maga mögött, de nem biztos, hogy már eljött a könnyebb időszak. Az Egyesült Vegyiművek tavaly a sikeres vállalatok sorába tartozott. De egyáltalán nem ingyen adták a sikert. — Vajon milyen emlékek maradtak meg 1984-ről Vad János igazgatóban? Milyen gondok szorongatták, és milyen eredményekre gondol vissza szívesen? — Elég bizonytalan helyzetben kezdtünk tavaly ilyenkor. A mi vállalatunk egy évben körülbelül 15 millió dollár árú importra szorul, s akkor ennek a megszerzése látszott a legnagyobb akadálynak: mintegy 3 milliárd forint értékben jelentettek be igényeket a vevőink, a behozatali lehetőségeink viszont még az előző évi, 700 millió forinttal alacsonyabb termelési szinthez sem adtak volna fedezetet. A másik bizonytalansági tényező az volt, hogy vajon hogyan tudjuk majd egy átlagon felüli termelésnövekedéshez elismerni és ösztönözni a dolgozókat. Később azonban szilárdabb alapokra került a vállalat gazdálkodása... — Igen, és ezt már jórészt a sikereink közé sorolhatom. Az egész iparnak nagyon régi gondja, hogy az év első hónapjaiban jóval alacsonyabb a termelés, mint a későbbiekben. Az év végi hajrát rendszerint pangás követi. Ezért sokan bírálnak bennünket is, de van egy olyan oka, amiről nem mi tehetünk: az importanyagok behozatala is nehezen lendül be az év elején. Egyszerűen nincs miből termelnünk ilyenkor. Erre gondolva, ak-Nyolcvannégyről nyolcvanötre kora alapanyagkészleteket hoztunk át az előző évről, amellyel legalább januárra át tudtuk hidalni a késedelmek miatti anyaghiányt. Ennek, persze, ára volt: a magas készletek kamat- és egyéb terheit nekünk kellett viselnünk, ami költségnövekedéssel járt. De elértük, hogy a második negyedévre konszolidálódott a vállalat helyzete. A harmadik negyedévben pedig már rekord született. A másik oldalról az egyensúlyhoz hozzájárult az is, hogy kiderült — amit egyébként sejtettünk —, hogy az eredetileg bejelentett 3 milliárdos igény nem reális. A valóságos igényekkel aztán már sikerült összhangba hoznunk a növekvő termelést: a végső árbevételünk 2,6 milliárd forint fölött volt. — Így is tetemes a növekedés. És hogyan tudták végül is a többletre ösztönözni a dolgozókat? — Ebben nagy segítségünkre volt, hogy bevezethettük a kísérleti bérszabályozást. Több mint 4 százalékkal bővítette a lehetőségeinket az is, hogy a nem rubelelszámolású exportunk dinamikusan növekedett, így a kereseteket összesen több mint 12 százalékkal tudtuk növelni. Szóval, elégedetten gondolok vissza 1984-re. A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy a vállalat pénzügyi helyzete szilárd, a jövedelmezőségi mutatónk pedig 20 százalék körül volt, ami az ipar átlagának a kétszerese. — Ezek szerint bizakodóan tekint az idei feladatok elé? — Körülbelül a tavalyihoz hasonló növekedést irányozhatunk elő. Nehezíti ugyan a helyzetünket, hogy lényegében az úgynevezett hozzáadott értéktől függ, mennyi bért fejleszthetünk. Ez pedig nálunk tavaly is kisebb mértékben nőtt, mint a termelés: az importunk négyszerese az exportnak, így a dollár árfolyamának emelkedéséből számunkra az import drágulása a meghatározó, a behozatali költségek növekedését pedig az árhatóság csak részben engedte a vevőinkre továbbhárítani. Ezt a veszteséget nem volt könynyű ellensúlyoznunk tavaly sem. — Ennek ellenére hasonló fejlődésre számítanak? — Igen. A hozzáadott értéket legalább 7,5 százalékkal akarjuk növelni, ami ugyanilyen arányú bérfejlesztési lehetőséget is jelent. Ha ennél gyorsabb lesz a növekedés, a keresetek emelkedése is nagyobb ütemű lehet. Ehhez azonban korszerűsítenünk kell a vállalat termékszerkezetét, némi tisztogatásra van szükség az alacsonyabb jövedelmezőségű gyártmányaink körében. Elengedhetetlen a még mindig 30 millió forintra tehető anyag- és energiaveszteségünk legalább 10 millió forinttal való csökkentése is. Emellett például a kereskedelmi munka fejlesztésére is törekszünk. Új termékeket is hozunk ki, amelyek egyikére máris évi 1 millió dolláros értékesítésről tárgyaltunk Törökországban. — Végül is miben különbözik majd ez az év a tavalyitól ? — Az én fő gondom az, amiben nem eléggé különbözik. Az, hogy még mindig sok a banki, a hatósági, a külkereskedelmi beavatkozás és monopólium. Nem érvényesülhetnek maradéktalanul a piaci viszonyok. Mindezek ellenére én 1985- ben kibontakozásra, a gazdasági fejlődés felélénkülésére számítok. Franek Tibor