Népszava, 1986. szeptember (114. évfolyam, 205–230. sz.)

1986-09-05 / 209. szám

NÉPSZAVA Csúcsforgalom előtt a vasút Főként mezőgazdasági termények - Mozgósítják a kocsi- és a mozdonyparkot - Sok múlik a rakodáson A MÁV az idén mintegy 117 millió tonna áru szállítását tervezi, amelyből az első hét hónapban több mint 66 mil­liót már célba juttatott. Az időarányos tervtől való le­maradás tehát nem túl je­lentős, bár voltak hetek, amikor a szállítási kapaci­tást csak részben tudták ki­használni, mert nemigen volt mit fuvarozni. A „holt­idénynek” azonban vége, mert rövidesen megkezdőd­nek a mezőgazdasági kam­pányok, s várhatóan az ipa­ri jellegű termékek szállítá­sában is növekedés követke­zik. Ezekre a csúcsforgalmi hó­napokra számítva a MÁV az idén is megtartotta a hagyo­mányos őszi forgalmi konfe­renciáját, amelyen a vasút vezetői, a nagy szállíttató partnerekkel közösen vették sorra a zökkenőmentes fu­varozás feltételeit és követel­ményeit. A tanácskozáson — amelyen részt vett Urbán Lajos közlekedési miniszter és Tolnai Ildikó, a Vasutasok Szakszervezetének titkára is — Mészáros András, a MÁV vezérigazgató-helyettese szá­molt be a vasút várható fel­adatairól és lehetőségeiről. Mint elmondta, az előjel­zések és számításaik szerint csaknem 43 millió tonna áru szállítása vár a MÁV-ra a következő négy hónapban. Ennek jelentős részét a me­zőgazdasági termékek — cu­korrépa, gabona, alma stb. — fuvarozása adja, de nagy figyelmet kell fordítaniuk a szénszállításra is. A vasút igyekszik minden használható vagonját — még az egyébként kisebb-nagyobb javításra szoruló kocsijait is — forgalomban tartani, és bérelt, illetve lehetőség sze­rint átirányított mozdonyok­kal is elősegíteni a zavarta­lan szállítást. Ennek érde­kében különböző belső szer­vezési intézkedéseket tettek, és a konferencián több kérés­sel fordultak a fuvaroztatók­hoz, amelyek között a folya­matos ki- és berakodás, va­lamint a kocsik kíméletes kezelése az idén is éppen úgy szerepelt, mint évek óta bár­mikor. T. J. A MÁV Rákosrendező Körzeti Üzemfőnökség angyalföldi pálya­udvarán Dékány Imréné és Frankó László a Szovjetunióba induló rakomány rögzítését ellenőrzi MTI Fotó : Fehér József felvétele A biztonsági előírások megsértése okozta a fekete-tengeri hajószerencsétlenséget Őrizetbe vették a két hajó kapitányát M. Lengyel László, az MTI tudósítója jelenti. A Fekete-tengeren, Novo­­rosszijszk közelében szeren­csétlenül járt két szovjet ha­jó tragédiáját az okozta, hogy mindkét hajó kapitánya megsértette a tengerhajózás biztonságára vonatkozó elő­írásokat — jelentette a hely­színen vizsgálatot folytató szakértők véleményét idéz­ve csütörtöki számában a Pravda. Mint a lap rámutat, a vizsgálóbizottság tagjai­nak még számos részletkér­désre meg kell adniuk a vá­laszt, hogy kiderüljön: ho­gyan fordulhatott elő, hogy két, egymással rádiókapcso­latban álló, egymás jelzőfé­nyeit messziről észlelő hajó nem tudta kikerülni egymást. A kormánybizottság Gej­­dar Alijevnek, az SZKP KB Politikai Bizottsága tag­jának, a szovjet Miniszter­­tanács első elnökhelyettesé­nek vezetésével folytatja a helyszínen munkáját. A búvárok jelenleg ötven méterrel a tenger szintje alatt dolgoznak, szünet nél­kül. A ha­jó jobb oldalára dőlve fekszik a fenéken, ép­pen az oldalán keletkezett hatalmas, kilencven négyzet­­méternyi léken. Ez megne­hezíti, hogy a búvárok el­jussanak a kabinokba. Gyakorlatilag már nem maradt remény arra, hogy to­vábbi túlélőket találnak a Novorosszijszk közelében el­süllyedt Admiral Nahimov utasszállító hajó roncsai kö­zött. Mint Albert Vlaszov, az SZKP KB propaga­ndaosztá­­lya vezetőjének első helyette­se csütörtöki moszkvai saj­tótájékoztatóján elmondta, már csupán a búvárok dol­goznak a mentési munkála­tok keretében. Első dolguk az volt, hogy felderítsék, ma­radhatott-e az elsüllyedt ha­jótestben olyan levegőpárna, ahol túlélőkre lehet számíta­ni , ilyen levegőzárványt azonban nem találtak. A Pjotr Vaszjev teherszállí­tó hajóval történt ütközéskor 1234 ember tartózkodott az utasszállító fedélzetén. Közü­lük 888-an utasok voltak, 346-an tartoztak a személyzet tagjai közé. A szerencsétlen­ség körülményeit és okait vizsgáló kormánybizottság­nak rendelkezésére áll a tel­jes névsor. A hajón lévők közül 836 embert mentettek meg, 559 utast és a személyzet 277 tag­ját. 398 személyt nem sike­rült megmenteni. Eddig 116 holttestet találtak meg. A mentési munkálatokra a szervezettség és a hősiesség volt a jellemző. Ennek kö­szönhető, hogy a feltámadó szélben, az erős hullámzás­ban sikerült megmenteni 836 ember életét. A helyzetet bo­nyolította, hogy az ütközést követően a Nahimov mind­össze 7—8 percig maradt a felszínen, s lényegében azon­nal megszakadt a hajón az ár­amszolgál­tatás. A szerencsétlenség a kikö­tőtől 14—15 kilométerre, a parttól 3,5 kilométerre tör­tént. 60 vízi jármű, 20 heli­kopter és 80 búvár vett részt a mentésben. A tragédia őszinte részvé­tet váltott ki a szovjet em­berek körében. Kifejezte részvétét az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának El­nöksége és a Minisztertanács. Döntés született az áldozatok családjának megsegítéséről. Mint Albert Vlaszov az MTI tudósítójának kérdésére vá­laszolva elmondta, a szeren­csétlenség nemzetközi vissz­hangját is a részvét, az együttérzés jellemzi. A pontos okok kivizsgálása folyamatban van. Tény, hogy a két hajó az ütközést meg­előzően beszélt a parttal is és egymással is. A két hajó az ütközéskor egyenként 18 kilométeres óránkénti sebes­séggel haladt. Mindkét hajó kapitánya vizsgálati fogság­ban van, felelősségük mérté­két az ügyészség vizsgálja, ügyükben bíróság mond majd ítéletet. A vizsgálatok befe­jeztével a közvéleményt tá­jékoztatni fogják. Nem született döntés még a hajótest sorsáról. A 45—50 méter mélyen fekvő hajót, ha lehetséges, kiemelik, esetleg feldarabolják. 17-22 fok A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint péntek estig­ kevés nappali felhőképző­dés, többnyire napos idő vár­ható. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet délutánra 17— 22 fok között várható. A Duna vízállása Buda­pestnél 250 cm, 16,8 fokos, a Balaton vize 17 fokos. Ismét jön az Iron Maiden Két éve 25 ezer néző előtt adott nagy sikerű hangver­senyt a Budapest Sportcsar­nok parkolójában az angol Iron Maiden (Vasszűz) együt­tes. A heavy metal stílus egyik legkiválóbb zenekarát éppen tíz esztendeje alapí­totta Londonban a basszus­­gitáros Steve Harris. Jelen­legi dobosuk Nico McBrain, szólógitáros Dave Murray, énekesük Bruce Dickinson. Neki a párbajtőrvívás a hob­bija, hosszú frizuráját látva Székely Zoltán világbajno­kunk megjegyezte, hogy könnyű lenne hajon szúrni. Eddig hat nagylemezük je­lent meg, közülük a Live after Death tavaly elnyerte az év lemeze címet, a Me­tal Hammer folyóirat kör­kérdése alapján. Idei világ­körüli turnéjuk során Len­gyelországon és Csehszlová­kián keresztül érkeznek ha­zánkba. Rajongóik az alábbi címre írhatnak nekik: P. O. Box 391, London W4 2S2, England. A koncertet az IRI rendezi, szeptember 17-én, szerda este 7 órakor az MTK­­VM Hungária körúti stadion­jában. Utána pedig Anglia, az NSZK, majd amerikai tur­né következik. (selmeczy) Az Országos Piackutató In­tézet bemutatótermében tartott áru- és divatbemu­tatót az 1987-es ajánlatá­ból a Fővárosi Kézműipari Vállalat. A bemutató célja, meghallgatni a partnerek és a szakemberek kritikai észrevételeit, és ennek szel­lemében jobban kielégíte­ni a fogyasztói igényeket T. Balogh László felvételei EGY AKCIÓ - KIS HIBÁVAL Dicséretes vállalkozásba kezdett a Bács-Kiskun Megyei Zöldért Budapesten, a Mázsa téri, piacon: 5 forintos egység­áron kínálják a paradicsomot, a burgonyát, a hagymát. S mindezt — állítják — egy hónapig bírják áruval. Az újszerű, régóta áhított kezdeményezésről hírt adott a keddi tv-híradó is. Így aztán szerdán reggel — mint várható volt — ezren szorongtak olcsz árura várva. A rohamra mindenki számított, vagy talán mégsem? Ugyanis összesen két eladó méregette a kapós portékákat. Nem csoda, hogy a türelmetlen emberek csípős megjegyzé­seket tettek, s többen úgy érezték: csőbe húzták őket. Szinte törvényszerű, hogy Kőbányán azonnal megjelentek a speku­lánsok is: öt-tíz mázsát vettek egy-egy áruból. Nyilván, busás haszonnal passzolták tovább. Szerencsére, a kezdeményezés vezetői levonták a tanulságokat, s 50 kilóban maximálták a vásárolható mennyiséget De megnövelték az árusítóhelyek számát is: ma már méltóbb körülmények közt fogadják a ve­vők ostromát. Egy dolgot azonban máig sem értek: ha vala­mely cég ilyen lépésre szánja el magát — nyilván ők sem járnak rosszul —, hogyhogy nem számoltak a fokozott ér­deklődéssel? Miért érhette őket egy híradás váratlanul, meg­lepetésszerűen? Ezt a szépséghibát elkerülhették volna. Így azonban a sikeres kezdeményezésen csorba esett. — cseh — Házhoz jön a szemüveg Kínában Jól vizsgázott Kínában az esztergomi Granvisus Gyár látásvizsgáló ambulancia­autóbusza. A mozgó szak­rendelő prototípusát küldte el a távoli országba az esz­tergomi üzem. A kedvező ta­pasztalatok alapján a kínai partner ezt megvásárolta, és most ötven darab — egyen­ként ötmillió forint értékű — ilyen autóbusz megvásár­lására jelentette be igényét. A gördülő ambulancia va­lójában szemorvosi-optikusi laboratórium. Halálra szúrt egy gyereket A Bács-Kiskun megyei rend­őr-főkapitányság büntető el­járást kezdeményezett több emberen elkövetett ember­ölés kísérletének alapos gya­núja miatt Bleszity István 32 éves, bácsbokodi lakos ellen. Bleszity szeptember 2-án, 20 órakor, Bácsbokod hatá­rában egy gabonatarlón tőr­késével szíven szúrta élet­­társát,­­ Szőke Lászlóné 25 éves csávolyi lakost, s több késszúrással megsebesítette Geiger Ildikó 20 éves bajai lakost és Szőke Krisztina 6 éves gyermeket. A gyermek a helyszínen életét vesztette, az élettárs és húga életve­szélyes sérülést szenvedtek. Bleszity a helyszínről elme­nekült, a rendőrség azonban még éjszaka elfogta és őri­zetbe vette. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató . Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­12 4 16 Mozaik Szavát öttel köszöntjük névnapjukon Viktor és Lőrinc nevű olvasóinkat. A Nap kél 6 óra 07 perckor, nyugszik 19 óra 19 perckor. — Kinevezés. Dr. Bódy Lászlót a Minisztertanács a Magyar Nemzeti Bank elnök­­helyettesévé kinevezte. — Hazánknak az Iraki Köztársaságba akkreditált rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, Varga Ta­mást — aki a közeljövőben utazik állomáshelyére — fo­gadta Losonczi Pál, az Elnö­ki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, az Országgyűlés elnöke. — A Népszava pszicholó­giai tanácsadó szolgálata ma 15 és 17 óra között várja az érdeklődőket székházunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — A Buda, 1686 címmel rendezett háromnapos nem­zetközi tudományos ülésszak Kosáry Domokos akadémikus zárszavával befejeződött. — Az Európai Állatte­nyésztők Szövetségének négy­napos tudományos ülésszaka, amelyen 32 ország mintegy 1200 tudósa és kutatója vett részt, csütörtökön véget ért.­­ Új köztéri szoborral gazdagodott csütörtökön Kecskemét: felavatták Sza­bolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész Tiszta for­rás című alkotását. A vizet merítő fiút ábrázoló művet a megyeszékhely központjá­ban, a Tóth László sétányon állították fel. K ötszáz év oszmán-tö­rök szőnyegművészetét, be­mutató kiállítás nyílt csü­törtökön az Iparművészeti Múzeumban. A tárlaton az intézmény rendkívül gazdag keletiszőnyeg-gyűjteményé­­nek legszebb darabjaiból vá­logatott száz anatóliai kárpi­tot tekinthetnek meg az ér­deklődők.­­ Nagy pelyhekben hul­lott a hó szerdán Urumcsi­­ban, a kelet-kínai Hszin­­csiang-Ujgur Autonóm Tar­tomány fővárosában. 12 cen­timéteres hótakaró fedte be a város utcáit a nyár végén, amire 36 év óta nem volt példa.­­ Elhunyt Pap Károly or­vosprofesszor, nyugalmazott egyetemi tanár, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinikájának volt igazgatója. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása szeptember 9-én 12 órakor lesz a debre­ceni köztemetőben. Kavatkó János, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1944-től volt a párt tagja, 78 éves korában elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatá­sa szeptember 12-én, pén­teken 15 órakor lesz a Rá­kospalotai temetőben.­­ Az MSZMP XV. Kerületi Bizottsága, a Magyar El­lenállók, Antifasiszták Szövetsége. BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ A BITVADÁSZ a mikroszámítógépesek szórakoztató magazinja Tucatnyi játékprogram Hardver-ötletek kezdőknek és profiknak Fantasztikus képregény Pályázat, rejtvények, nyeremények MEGVÁSÁROLHATÓ A HÍRLAPÁRUSOKNÁL. ÁRA: 39 FORINT BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ BITVADÁSZ

Next