Népszava, 1989. január (117. évfolyam, 1–26. sz.)
1989-01-02 / 1. szám
NÉPSZAVA 1989. JANUÁR 2., HÉTFŐ Németh Miklós interjúja japán hírügynökségnek (Folytatás az 1. oldalról) párt elvei nem sértik a szocialista politikai rendszert. Egy ilyen koalícióhoz azonban még nem érett meg a helyzet, mivel senki sem tudja, melyik párt politikája felelne meg leginkább a szocializmus elveinek — idézi a japán hírügynökség a magyar kormányfőt. A szocialista piacgazdaság hosszú távú stratégiája Magyarországon a gazdaság öszszekapcsolása a nemzetközi pénzügyi rendszerrel és a műszaki színvonal fejlesztése — mondotta Németh Miklós, aki üdvözölte Japánt, mint gazdasági partner beruházásait és a két ország közötti kereskedelem fejlesztését. A Minisztertanács elnöke azt is kifejtette, hogy a reformok első lépése a külföldi tőke beáramlásának a támogatása és az import liberalizálása lesz. Ezzel öszszefüggésben ismertette a január 10-én összeülő parlament elé kerülő törvénytervezeteket, köztük a külföldi beruházások védelmét meghatározó javaslatot. A jövő évi célokat összefoglalva Németh Miklós azt is kifejtette, hogy 1989 kulcsfontosságú év lesz a demokratikus Magyarország megteremtését célzó átfogó reformok megvalósítása szempontjából. A nemzetközi kérdéseket érintve a Minisztertanács elnöke a japán hírügynökségnek kijelentette, hogy hazánk sikeres kapcsolatokat tart fenn mind az NDK-val, mind az NSZK-val; a Koreai Köztársasággal kialakuló új kapcsolatok sem fogják megszakítani a Budapest és Phenjan közötti kötelékeket. A kormányfő ugyanakkor megerősítette azokat a délkoreai információkat, amelyek szerint Budapest és Szöul a jövő év elején diplomáciai kapcsolatra lép egymással. (MTI) A 05, 07, 04 jelenti... Nem pihentek a hét végén az ügyeletesek Még mindig karácsonyfatűz — Figyelmetlen vezetés következményekkel — Robbant a házilag készült petárda Évről évre beszélünk róla, rádióban, televízióban külön műsorok foglalkoznak e témával, újságcikkek sokasága születik, mindhiába. Tavaly is sok karácsonyfa gyulladt meg, okozott tüzet, súlyos és enyhébb égési sérüléseket. Tóth László tűzoltó főhadnagy szilveszter napjáról, az új év első óráiról elmondta, hogy négy bejelentés Budapest legkülönbözőbb kerületeiben feldíszített fenyőfaoltáshoz szólította őket. A XIX. kerületben, Kispesten, egy családi házban a 30 év körüli édesanya kétesztendős kisgyermekét akarta megvédeni a már dőlésben lévő, égő karácsonyfától, ezért gyermekére borult. Másodfokú égési sebekkel szállították szilveszter estéjén a Kun utcai, égési sérülteket ellátó szakkórházba. A kisgyermek, szerencsére, csak kisebb, hamar gyógyuló sérüléseket szenvedett. A családi házban az anyagi kár igen jelentős, mert a tűzeset következtében még a szoba fala is kidőlt. Nem kezdődött szerencsésen az új esztendő Újpesten, a Dugonics utca egyik tízemeletes panelházában sem. Itt egy ötödik emeleti lakásban keletkezett, szintén csillagszóró-gyújtástól tűz. Szerencsére, személyi sérülés ez esetben nem történt. A főhadnagy elmondása szerint egyébként az ünnepen összesen 18 esetben riasztották a tűzoltókat hasonló, de, szerencsére, enyhébb esetekhez. Fáradság és figyelmetlen vezetés következtében több balesethez vonultak ki a helyszínelők a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészetéről. Szilveszter napján és újév délelőttjén összesen 11, személyi sérüléses baleset történt a fővárosban. Erdei János százados tájékoztatása szerint szilveszter éjszakáján, éjfél után nem sokkal az V. kerületben, a Markó utcában két személygépkocsi ütközött össze egymással. A XVII. kerületben, a Kasztér utcában árokba borult egy személygépkocsi, öten könnyebb sérülést szenvedtek. Hajnalban a XI. kerületben, a Bartók Béla út és Bertalan utca kereszteződésében személygépkocsi ütközött össze villamossal, itt a vezetőt súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba, két utasa pedig meghalt. Január elsején, fél tizenkettő tájban a II. kerületi, Szilágyi Erzsébet fasor és Trombitás utca kereszteződésénél a villamos figyelmetlenül, tiltott helyen átkelő gyalogost gázolt halálra. Az újesztendő első vasárnapján kora délután sikerült kapcsolatot teremteni az illetékesekkel, így ez a mérleg nem is mutatja teljes egészében az ünnepi hétvége szomorú statisztikáját. Este hat órakor megtudtuk az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosától, dr. Sebestyén Erzsébettől, hogy ez az év vége a szokásosnál is több munkát adott a mentősöknek. Az ünnepnapi balesetekhez képest is jóval több esetben kellett kivonulniuk a bajtársaknak, elsősorban Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. Az adatok tanúsága szerint csak Nógrád megye lakosai töltötték viszonylag balesetmentesen a szilveszter éjszakát. Petárda robbant Miskolcon, ennek következtében valaki szemsérülést szenvedett. Budapesten, Zuglóban, az Onof vezér úton házilag készült petárda robbanása okozott súlyos kézsérülést. Jellegzetes ünnepi balesetnek számít az a kettő is, ahol pezsgősüveg dugója okozott szemsérülést. (Várhegyi) * Az öröm mellé üröm vegyült a világ számos pontján szilveszter éjszakáján. Az óév utolsó és az új év első napján több helyütt tűzesetekkel, súlyos sebesülésekkel, sőt, halálos áldozatokkal járt a petárdák robbantása és a házilag barkácsolt szerekkel rendezett tűzijáték. Argentínában két ember meghalt, nyolcvanan pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor az óév búcsúztatói tűzfegyvereikkel lövöldözni kezdtek és házilag készített petárdákat lőttek fel. A Fülöp-szigeteken a szilveszteri robbantások és mesterséges tüzek 12 halálos és 2000 sebesült áldozattal jártak. Nápolyban 110-en sérültek meg. Az olasz tűzoltókat 500 esetben kellett mozgósítani, s a hatóságok az óév utolsó napjaiban 2 600 000 házilag barkácsolt petárdát és mesterséges tüzekhez szánt 500 kiló robbanóanyagot foglaltak le. A spanyolországi Murcia városában vasárnapra virradóra kigyulladt egy lakás. Hat gyermek a lángokban lelte halálát. (MTI) Ajándékkönyv az AB-bébiknek Az 1989-es esztendő első napján nulla és egy óra között 17 csecsemő született az országban, négy Budapesten, 13 vidéken. Közülük 9 fiú és 8 lány. Az Állami Biztosító központjában ezúttal 28. alkalommal sorsolták ki az ajándék életbiztosítási kötvényeket az első órában születettek között. A korábbiaktól eltérően most másodszor, nem két, hanem öt — egy fővárosi és négy vidéki — — újszülött nevét húzták ki új év hajnalán a szerencsekerékből. Ők az idei ÁB-bébik, akik az 50 ezer forintos Életút-kötvényre 2007-ben a jelenleg garantált 7 százalékos kamattal számolva, 169 ezer forintot vehetnek majd fel. A biztosító befektetéssel hasznosítja az összeget, így a kamat, azaz a végösszeg ennél is nagyobb lehet. A kötvényeket és az ajándékokat az Állami Biztosító munkatársai újév napján adták át. A szerencsés nyertesek közül az egyetlen kislány, a Budapesten született El-Regeb Ghália (édesapja arab), a többiek: Péli Tamás, aki Debrecenben született, s miskolci szülők gyermeke, továbbá Szabadi István, Debrecen, Pintér Dávid Pécs és Zelenák Zoltán Szeged. (MTI) Etikettáss ügyletekért A Börzsöny egyik legszebb falujában, Királyréten befejeződött az az egyéves menedzserképző iskola, amelyet a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság szervezett. A postások körében ez az első ilyen jellegű továbbképzés. Királyréten a hallgatók éppen ebédelnek. Pollák Péter, a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság személyzeti osztályának vezetője az előzményekről beszél: Ahol falak magasodnak . A szervezőmunkát két éve kezdtük el. Az igazgatóság valamennyi, 35 éven aluli szakemberével beszélgettünk céljainkról, a képzés módjáról. A válogatásnál természetesen figyelembe vettük a tehetséget, az ambíciót. A pályázók nagy tudású, tapasztalt mérnökök. Végül is a 80 kolléga közül húszan feleltek meg feltételeinknek. — Miért van szükségük menedzserképzőre ? — A technika fejlődésével úgy tarthatunk lépést, ha megfelelő szakemberek állnak rendelkezésünkre. Budafokon például 1989 végéig mintegy kilencezer olyan új telefonállomást szeretnénk felszerelni, amely a legmodernebb technikát képviseli. Csökkenteni akarjuk a hibabejelentést követő várakozási időt is, ehhez pedig nem elég a korszerű technika, másfajta gondolkodásra is szükség van. — Szerintem is. De hogyan akarják ezt megvalósítani? — A menedzser szó azt jelenti, hogy valaki nemcsak vezető, hanem jó szervező is. Mégpedig olyan, aki nincs híján az egyéni kezdeményezőképességnek, a kreativitásnak, a rugalmasságnak, s megérti, hogy mi tulajdonképpen szolgáltatói tevékenységet végzünk. Márpedig az a véleményem, hogy jelenleg túlságosan elbürokratizálódott a vezetés, számos dolog túlszabályozott. — Éppen ez az! Hiába kreatívak a leendő vezetők, ha majdan minduntalan falba ütköznek. — A posta tevékenysége reformra szorul. Úgy látom, hogy ezt sokan nemcsak felismerik, hanem egyre inkább változtatni is akarnak. Aki pedig nem képes másképpen gondolkodni, azt le kell váltani. — Váltottak már le vezetőt azért, mert bürokrata volt, s így akadályozta a kreatív szakemberek kibontakozását? — Nem, ilyesmiről nem tudok. Tiszteletre méltó a posta kezdeményezése, mégis kételyeim vannak. A sok-sok ötletből, elképzelésből vagy éppen ebből a menedzserképzőből milyen hasznot lát az ügyfél? Érezni fogja-e a mindennapokban, hogy a posta tevékenysége javul? Hisz mindennek a fokmérője végül is az, hogy mi valósul meg a gyakorlatban. Hogy a hibabejelentő szolgálat szakemberei tényleg akkor jönnek-e, amikorra ígérik, s lehetőleg minél hamarabb. Hogy a posta dolgozói szakszerűen, udvariasan tájékoztatnak-e arról, hogy mikor változik meg a telefonszám, miért recseg a készülék, miért annyi, amennyi a számla. S hogy végre kapjak vonalat, hogy azt ne bontsák szét, hogy ne kapcsoljanak össze mással. Hogy beszélgetés közben az utcai fülke ne nyelje el a ketteseimet minden további nélkül. Dönteni tudni kell Nos, mégis bízom a postában — igaz, mást nem is igen tehetek. Reménykedem: az itteni néhány fiatal valóban tehet azért, hogy kevesebben szidják a postát. Számos olyan tantárgyat oktatnak itt, amelynek bizonyára hasznát vehetik majd a hallgatók. Így például vezetésszociológiát, pszichológiát, protokollt, etikettet. Előadások hangzottak el a vezetők felelősségéről, s arról, hogyan kell döntést hozni. Bizony, ez nem akármilyen dolog. Mert szép számmal születtek már a posta berkeiben olyan döntések, amelyek alig-alig vették figyelembe az ügyfelek akaratát, elvárását. A képzés egyébként összesen 40 napot vett igénybe. Ez idő alatt arra is futotta, hogy a hallgatók megismerkedjenek a retorika, a beszédtechnika szabályaival (az ügyfelekkel végül is tudni kell beszélni), sőt, az egészséges életmód rejtelmeibe is betekinthettek (például, hogyan kerülhető el a gyomorfekély, miképp küzdhetők le a különféle stresszhelyzetek). Szó se róla, a menedzsereket biztosan gyakran érik stresszek. Ám az sem lehet mellékes — nem tudom, ilyen oktatás folyik-e valahol —, hogy az ügyfelek miképpen birkóznak meg az őket ért stresszhatásokkal. Nagy József, az Országos Vezetőképző Központ főmunkatársa egyebek mellett ezt mondja: — A résztvevők egyszer azt a feladatot kapták, számolják össze és rangsorolják a posta gyenge és erős oldalait. A hallgatók végül is 87 negatív s 28 pozitív jelenséget soroltak fel. A posta gyengeségeként említették például a korszerűtlen technikát, a szolgáltatás aránylag alacsony színvonalát, a túlszabályozottságot, a nem elég hatékony ösztönzőrendszert. Erős oldalaként pedig azt, hogy számos jó, elhivatottságot érző szakember akad, s megfelelőek a továbbképzési lehetőségek. Magáért a sikerért Az ebédszünetnek lassan vége. Török Ferenc üzemmérnök, a Lipót Távbeszélő Üzem vezetője kávézás közben mondja: — Mindössze 35 éves vagyok. Ahol dolgozom, számítanak a fiatalokra. Új beosztásomba is csak fél éve kerültem. Szakmailag feltétlenül jónak és szükségesnek tartom ezt a továbbképzést. A fizetésem persze valószínűleg nem lesz sokkal több. Kénytelen vagyok tudomásul venni a vállalat anyagi helyzetét. — A várható konfliktusok sem riasztják vissza? — A konfliktusokkal meg kell birkózni. Persze, biztos nem lehet olyan szabadon szárnyalni, ahogyan azt most elképzelem. Szóval lesznek falak. Például a pénzhiány, a bürokratizmus, és tovább sorolhatnám. Sziget Gábor szintén üzemmérnök, a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság beruházási osztályán dolgozik. Lehetőségeiről így vélekedik: — Alapjában sikeres embernek érzem magam. Hajt a szakmai ambíció. Az, hogy a különféle feladatokat jól oldjam meg. Sikernek tartom, ha egy tárgyalást eredményesen bonyolítok le. Ha az ügyfél elégedett. Magáért a sikerért dolgozom. Persze azt Sziget Gábor sem tagadja, hogy sok minden nem az egyénen múlik. Saját területével kapcsolatban megemlíti, hogy például a főközpontok műszaki állapota rendkívül alacsony színvonalú. Befejezésül Pollák Péter a képzés mostani, teljes költségéről beszél. Ez az összeg mintegy 350 ezer forint. A Budapesti Távbeszélő Igazgatóság azonban valószínűleg hamarosan újabb továbbképzést szervez. Mert ez az a befektetés, ami hoszszabb távon a legjobban kamatozik. Csarnai Attila Mest egysovr sem hívták nyugdíjas-találkozóra A fényképregény „hőse*'" Ki tudná számba venni, hányszor suhintott kaszájával az érett búzamezőn, hány kukoricatő mellől kapálta ki a gyomot, majd hány köbméter földet mozgatott meg a fővárosban. Azt viszont pontosan tudni, hogy kereken 25 évig ingázott a szabolcsi falucskájából Budapestre, és éppen három éve, 1986. január 1-jétől nyugdíjas. S még egy jellemző és pontos számadat: 1988. december 15-én 280, felhizlalt libát adott le a felvásárlónak. Nyugdíjasként sem tétlenkedik, a fizikai munka éltető eleme. Mezítlábas gyerekkorától, bő ötven esztendeje formálja keze erejével a szűkebb és tágabb környezetét. Pár hete jelent meg a róla szóló fényképregény, Korniss Péter fotóművész alkotása. Ez a kérges kezű, sokat dolgozó szabolcsi ember — a Tiszaeszláron élő Skarbit András — ilyenformán lépett elő. A Tisza egyik kanyarulatánál, az eszlári faluvégen — ha Nyíregyháza felől érkezünk — már jól láthatjuk a tokaji hegyvonulatot, és szinte karnyújtásnyira látszik a hegyen lévő tévétorony. A folyón inneni rész azonban sima, csak néhány kisebb homokdomb simul a szabolcsi tájba. Nem is kell bemennünk ebbe a tipikus szabolcsi falucskába, mert mindjárt a szélső ház Skarbit Andrásé, és feleségéé. Hosszú, keskeny épület, középen konyhával. A „tiszta szobában” ülünk le beszélgetni múltról és jelenről. Főleg arról esik szó, ami a fényképregényből kimaradt, s mindezt még megtoldjuk azzal, hogyan telnek a nyugdíjasnapok itt, az isten háta mögött. Van miről beszélgetnünk, hiszen a fényképregény az ingázásnak „csak” az utolsó nyolc évét örökítette meg. Persze ez a nyolc év képes története is visszanyúlik a múltba, sőt, a régmúltba. Nem süppedő fotelben, hanem széken ülünk egymással szemben. Skarbit András vasutasnadrágot, széles hajtókájú zakót és bakancsot visel. Leveszi kopott svájcisapkáját, és a dús, hófehér haja szinte világít a parányi ablakú szobában. Restelkedik, hogy barázdált arcára kiült a borosta. Ma még nem volt ideje borotválkozni, hiszen csak az imént adta le a 280 libát. Mit számít a borosta — teszem hozzá —, ha vastagkodott a pénztárcája, és az exportra „repülő” libák valutát hoznak a hazának. Oldódik a légkör, s hatalmas, térképhez hasonlítható tenyereit az ölében egymásra teszi, majd elkezd kutatni emlékei mélyén... Cseléd családba született, „hét gyermek elejeként”. Vagyis ő a legidősebb. Mindössze tucatnyi év telt el születése óta, amikor munkára kényszerítette nehéz sorsa. Volt kisbojtár, béres, napszámos ... A fényképregényben is szerepel az a szegénységi bizonyítvány, amelyet 1942-ben állított ki neki a községi elöljáróság. E bizonyítványban az áll, hogy „Ingatlana semmi, ingója semmi, adót nem fizet”. A felszabadulás után már vitte valamire, de 1961-ben nem bízott a helyi tsz megerősödésében, ipar még alig volt a megyében. Felszállt hát a „fekete vonatra", vállalta az ingázás fáradalmait, mindig egész héten nélkülözte a család melegét, s 25 évre kioldotta azt, ami a falu megtartó közösségéhez kötötte. (A megye szülötte, Móricz Zsigmond írta egykoron: „Ma is úgy kéne lenni, hogy a Joó Györgyök, meg a többiek éreznék jól magukat otthon, a maguk kis falujában”.) Móricz „boldog embere”, Joó György egy társadalmi réteget testesített meg. Skarbit András is tipikus ember, egy a közelmúltban ingázói közül. Nem tiltakozik a hasonlatért és azért, hogy tipikusnak nevezem. Negyed századon át vitte a vonat a fővárosba, illetve haza. Ebben a kis faluszéli szobában megidézi a főváros zaját, lüktetését. Sorolja, hogy a csőszerelőknél, majd a Fővárosi Gázműveknél lapátolt, kubikolt, csöveket, betonelemeket cipelt; ő így járult hozzá Budapest fejlődéséhez. Előbb albérletben, majd munkásszállón lakott. A villamosok zakatolását, a világváros zaját úgy megszokta, mint a falu csendjét. Persze hét végén, itthon, jobban érezte magát. Hosszú, mély sóhaj után mondja, hogy a hatvanas években már vasárnap délután útra kelt, és zötyögött hajnalig, majd hétfőn reggel alvás nélkül szállt le a kubikgödörbe, s tette a dolgát: karolta a földet, a szakmunkások keze alá hordta a csöveket. A nyugdíj előtti években már szinte luxuskivitelű szállón lakott, de bevallja: nem tartotta ezt sem igazi otthonának. Milyen furcsa az emberi természet, amikor meg nyugdíjas lett, hiányolta a lakótársait, az ivó- és kártyacimborákat, zsongott a feje a Tisza-parti csendben, hiányzott neki a pesti emberáradat. Nem is maradt meg itthon. Elment egy maszek dohánytermelőhöz napszámba. Ha meg nem volt munkája, néha bement Nyíregyházára, vagy Miskolcra. Némi büszkeséggel mondja, hogy mind a két városban él egy-egy lánya A két helyen mindöszsze három unoka várja. Ha megjelenik az unokáknál, „zsákjában" van alma, mogyoró, libahús, disznóhús és sokféle finomság. Már kint, a zsibongó baromfiudvarban, meg a körbe kerített kertje elején magyarázza, hogy előteremt mindent, ami kell. Családjának, s nagyobb közösségnek disznót, hizlal, csirkéket nevel, almafát permetez ... Közben — és általában is — jól érzi magát. Az üres óráit kitölti újságolvasással, tévénézéssel. Csak az fáj neki, hogy az eltelt három esztendő alatt egyszer sem hívták „fel” a nyugdíjas-találkozóra, s azok a pesti vezetők, meg szakszervezeti tisztségviselők még egyszer sem nyitották rá az ajtót. Néha azért még a pesti utcákról, vagy a dohányfüstös szállóról álmodik. Korán kel, aztán a ház körül, vagy a mezőn tesz-vesz, dolgozik. Nem a megélhetésért, hiszen 5700 forint a nyugdíja. Ami manapság ugyan nem sok, de takarékosan élve ő kijön belőle. Azért dolgozik, mert jó szívvel még támogatni akarja a lányait, unokáit. Meg aztán, a munka úgy hozzátartozik az életéhez, mint a nap, vagy a levegő. Nábrádi Lajos 5