Népszava, 1993. március (121. évfolyam, 50–75. sz.)

1993-03-13 / 61. szám

6 Gyurkovics Tibor levele Ki lopta el a nevetésünket? A kettes villamos hátulján egy ember tapad. Most indul a villamos, nemsokára. Fölkapom a fejem — ilyen nagy a zsúfoltság? Lógnak rajta az emberek, mint régen, a gyerekek „tujáztak” — nemcsak szegénységből, hanem játékból kifolyólag. Valami boldogság önt el, valami nevethetnék. Micsoda szép idők! Nem a nosztalgia miatt, hanem hogy együtt éltek az emberek. Zsúfoltan. A villamoson összepréselve. De tujázni nemcsak azért kellett, mert sokan voltak, hanem csibészségből. Játékból. Hiába volt veszélyes, benne volt az utca robogó hangulata. Nevetni kell. Nevettünk. Nevettünk, veszekedtünk, sipircoltunk a rendőr elől, vihogott a társadalom. Akkor is volt szegénység, rossz cipőnk lelógott a villamoskampóról, az ostrom agyonszaggatta a síneket, tátongtak a város sebei. Mégis, röpült egy ország. És utaztunk a villamos hátulján. Csilingelt a lábunk. A felnőttek az öklüket rázták, mi pedig röhögve leugrottunk, hogy a következő járatra fölugorjunk. Utaztunk. Utaztunk a városunkban, a történelemben. Rohantunk az elsuhanó villamosok után. Rohantunk és nevettünk a sárga jármű nyomában. Kapaszkodtunk rá, hogy majd elvisz minket , mint a vágy villamosa a Csodák terére, ahol a Nagy Mozi játssza a „Mindenki hős” című cowboyfilmet. Szőke filmcsillag démoni arccal várja szabadítóját. Fekete lovon jön Tom Mix, hatlövetű forgópisztolyával a levegőbe lő. Minden madár leesik, de aztán úszik tovább nagy, néma röpüléssel. Messze száll. A hegyeken túlra, ködbe borult hegyeken át, a borzongató erdők fölött átszeli a vidéket, és eltűnik Óceánia felé. Mi lovagolunk a nyomába. Fekete lovunk ficánkol. A nap aranyban lebeg. Május van vagy ősz. Fölfele hullanak a falevelek, az égbe. A szőke démon kislányos mosollyal nyújt át egy kézzel kötött pénztárcát — kezem megremeg, alig merek az ujjaihoz érni. Fehér minta van belekötve, egy szív, benne titokzatos betűk. Azt hiszem, „G”, nagy „G” — valószínűleg Gabriella. Micsoda gyönyörű barna szemgolyó úszik a kék tóban. Vékony szája van, vonz. De kicsi lány, alig tizenegy. Ez lenne a démon? Bumm! Hatalmas csattanás. Lenn guggolunk az asztalospad alatt. A csiriz kidőlt, az asztalról lassan pötyög le, mint a méz. Hankó asztalosmester a fejét két karjával eltakarja, nehogy rázuhanjon a sok törmelék. Recsegnek a falak, a kis vas keretekbe zárt ablakok kirepültek. A légnyomás a falhoz csapta azt a remek kis dobozt, amit a pénztárcás lánynak készítettem. Hol a démon? A szőke? Talán az anyám volt? Marilyn Monroe-szerű mosolyával liheg a bomba nyomában? Utánakapok, de Gabi kucorog mellettem, sehol a démon, a szőke mosolyú. — Megsérültél? — kérdezem idétlenül és vékonyka kezén kis vércseppet látok. Rátapasztom a számat, Gabi halvány arccal dől hátra: — Még jó, hogy nem ránk esett a bomba. Igen. Akkor fagyott először arcunkra a nevetés. A Kenyérgyár asztalosműhelyében farigcsáltunk, amikor az egyik Rátából lehullott ránk a bomba. Minden eltűnt körülöttünk. És elkezdtek masírozni az utcákon a katonák. Először a németek. Aztán az oroszok. Újrakezdtük. Megint fölkapaszkodtunk a villamosokra és tujázva szállingóztunk a vágy villamosán. Nevettünk. Szájunkon kicsordult a friss nevetés, mint az üde tej, kiömlött az arcunkra. Nem sokáig. Hamarosan indulókramasíroztunk, belepréselve a kemény levegőbe. Megmeredt a zászló, mint a betonban. Hatalmas dísztribünök előtt meneteltünk. Világhíres filmeket néztünk,ahol Sztálin minden mondatához komótosan fölemelte vizespoharát, hogy kortyintson egyet. Nem bírtuk ki nevetés nélkül. Beleröhögtünk a történelembe. Hamarosan jöttek a páholyba értünk, és kivezettek bennünket. Csak később tudtuk meg, egyik osztálytársunk apját — aki tiszt volt —, kegyetlenül helyretették nevetésünk miatt, ötvenhatban ,már nem volt humorunk a halálokhoz. A sírok fölött varjú szállt, károgott. Lenéztünk a földre. Bele a temetőkbe. Utána még megpróbáltunk fiatalosan viháncolni. Ám mindenki rettegett a kopogástól. A kopogás miatt nem lehetett nevetni. Hogy jönnek értünk. A történelemből. És kihallatszik a nevetés. Lassan arcunkra fagyott a mosoly is. Már nem utaztunk a villamos hátulján, már nem gondoltuk, hogy elvisz minket a vágy villamosa a Csodák terére. És most itt van ez az emberke, a villamos hátulján! Tapad rá, mint a pók! Zsúfoltság, emberiség! Mindent el lehet felejteni. Utazunk! Mégiscsak megfordult a világ, és újra nevethetünk. Közelebb megyek és látom, a vezető mossa az ablakot. A gyerek nagyon megöregedett. És töküres a villamos. BALÁZS BÉLA-DÍJ Arvai Jolán, a Magyar Televízió Fiatal Művészeik Stúdiója vezetője, Balogh Gábor, a Magyar Filmgyártó Vállalat operatőre, Endrényi Egon reklámfotó, az interpress Serviz ügyvezetője, Felvidéki Judit, a Magyar Televízió Rendezői Alkotó Irodája rendezője, Czipauerné Hap Magda, a Pannónia Film Vállalat filmvágója, Király Jenő, az ELTE Közművelődési Tanszéke oktatója. A Magyar Film Múltja és Jövője Alapítvány alapítóinak díját Gyürei Vera, az alapítvány vezetője veszi át. Mester József, a Magyar Mozi- és Videofilmgyár filmoperatőri-rendezője, Rigó Mária, a Magyar Filmgyártó Vállalat vágója, Szőke András, a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője. JÁSZAI MARI-DÍJ Egri Márta színművész, Fazekas István, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, Menczel Róbert, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház díszlettervezője, Méhes László, a Vígszínház színművésze, Paudits Béla, a Madách Színház színművésze, Pápai Erika, a Vígszínház színművésze, Rátóti Zoltán, a Budapesti Kamarai színház színművésze, Rubold Ödön, a Nemzeti Színház színművésze, Szolnoki Tibor, a Fővárosi Operettszínház színművésze, Újvári Zoltán, a Budapesti Kamaraszínház színművésze. JÓZSEF ATTILA-DÍJ Bisztray Árpád író, Farkas Árpád romániai magyar költő, közíró, műfordító, Hárs Ernő költő, műfordító, Kukorelly Endre költő, író, Lakatos Menyhért író, Lukácsy Sándor irodalomtörténész, kritikus, Mezey Katalin író, Szőcs Géza romániai magyar költő, Tarbay Ede író, költő, műfordító, Tőzsér Árpád szlovákiai magyar költő, kritikus, műfordító. ERKEL FERENC-DÍJ Kovács Sándor zenetörténész, kritikus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi docense, Matz László, a Magyar Rádió zenei rendezője, HARANGOZÓ GYULA-DÍJ Demcsák Ottó, a Győri Balett magántáncosa, Krámer György, a Rock Színház koreográfusa, Solymosi Zoltán, a Magyar Állami Operaház magántáncosa, Zsuráfszky Zoltán, a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetője. LISZT FERENC-DÍJ Cseh Tamás, a Budapesti Katona József Színház előadóművésze, Gergely Ferenc orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tanára, a pesti Ferences Templom főorgonistája. Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni konzervatóriuma tanára, Horváth László, az Állami Hangversenyzenekar klarinétművésze, Szakály Ágnes cimbalomművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, Szecsődi Ferenc hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma tanára. BALOGH RUDOLF-DÍJ Bánkuti András, a Köztársaság szerkesztősége fotóriportere. Fejér Ernő fotóművész. FERENCZY NOÉMI-DÍJ Jerger Krisztina művészettörténész, Kertészfi Ágnes üvegtervező iparművész, Kókay Krisztina textiltervező iparművész, Kótai József ötvösművész, Lovas Ilona textiltervező iparművész, Mezey László ipari formatervező, Nagy Alexandra ipari formatervező, Sipos Enikő, a Magyar Nemzeti Múzeum főrestaurátora, Somogyi Pál belsőépítész, Thury Levente keramikusművész. MUNKÁCSY MIHÁLY-DÍJ Bakos Ildikó szobrász-érmész művész, Birkás Ákos festőművész, Fehér László festőművész, Lantos Ferenc festőművész, Lois Viktor szobrászművész, Orosz István grafikusművész, Pauer Gyula szobrászművész, Réber László grafikusművész, karikaturista, Wahorn András képgrafikus-művész, Wehner Tibor művészeti író. HORTOBÁGYI KÁROLY-DÍJ Kristóf Krisztián zsonglőr, TÁNCSICS MIHÁLY-DÍJ Bánki András, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Bertha Bulcsu, az Élet és Irodalom főmunkatársa, Bölcs István, a Magyar Rádió rovatvezetője, Füzes Oszkár, a Népszabadság munkatársa, Szegő András, a Magyar Nők Lapja munkatársa, Végh Alpár Sándor, a Pesti Hírlap főmunkatársa. A tegnapi napon adták át az Ybl Miklós-, a Pro Regio-, az Újhegyi Imre-, a Fasching Antal-, a Deák Ferenc-, az Eötvös Loránd- és a Klauzál Gábor-díjakat is. Művészeti díjak Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag Hogyan történt? Ma már szinte minden percét, másodpercét ismerjük. Megtanultuk. És minden évben, ezen a napon, március 15-én megidézzük : ,,Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, / Te a népek hajnalcsillaga!...” És folytathatjuk: „Megvirradt, fölébredt a föld, fut / A hajnaltól a nagy éjszaka.” Csak azok a fényes események is, amelyek „hajnaltól éjszakáig” történtek! És elmúlt majd százötven év, s még mindig meglepő dokumentumok emlékeztethetnek bennünket. Miért különös Plohn József fotókiállítása, amely a képviselői irodaházban nyílt meg? Azért, mert százötvennégy negyvennyolcas honvéd portréja látható — nézzék ezeket a kemény arcú, elszánt vitézeket! —, akiknek személyes bátorságát, hősiességét és hősi halálát elfedi az ünnep fényessége. Petőfi Sándor — talán személyes sorsát is megsejtve — előre tisztelgett a közkatonáknak. „Nincs lap a történet könyvében, / Ahol nevök följegyezve lenne.” Mert valóban „Ki is győzné mind fölírni, akik / Tömegestül el-elvérezének?” — De itt látható közülük százötvennégy. Nevük, arcuk, tekintetük följegyezve. Tiszteljük a közkatonákat! „Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.” A snájdig intrikus Kezdetben annyi látszott csak, hogy ez a kétdiplomás fiatalember — előszörre villamosmérnök, másodszorra színész — igen fess katona. Úgy áll rajta az uniformis, mintha ráöntötték volna. S a ráöntés olyan jól sikerült, hogy alig lehetett szabadulni tőle. A rendezők — ha már előnyös külsejű, jó kiállású, férfias színészre akadtak — rendre ráosztották a snájdig hősöket a tisztikarból. Elegáns arisztokraták és csinos zsúrfiúk megformálása jöhetett még szóba. S amikor már azt hihettük, ahogy Rubold Ödön mindent tud ezekről a több korszakkal ezelőtti hősökről, úgy mi is mindent tudunk Rubold Ödönről, akkor kiderült: számos színe és vonása van még. Az Énekes madár Bakk Lukácsaként, A piros bugyelláris Csillag Palijaként bájos humorral adott elő kedvesen népi figurákat. Hasonló lendülettel és komótos iróniával játszotta el a Lélekbúvár főszerepét. A velencei kalmár Antoniójaként már azt az érzékeny értelmiségi hősit vetítette előre, akit az utóbbi években formáz. A Kőműves Kelemen s a Don Carlos láttán úgy tetszik, ez a legújabb szerepköre: a gondolatgazdag rezonőr, az intellektuális intrikus. Rubold hűséges típus: több mint egy évtizede a Nemzeti Színház tagja. Vezetők jöttek és mentek, a színész viszont maradt, hogy bemutatóról bemutatóra felelősséget vállaljon a maga színpadi jelenlétéért, s még rossz, rendezetlen előadásban is igazolja színészi tehetségét és hitét. Jászai-díja megjárta a hadak útját. A Nemzeti igazgatója a felterjesztést a minisztériumba küldte, ahonnan azt annak rendje és módja szerint átirányították a szakmai kuratóriumhoz, mely az elismerésekről dönteni hivatott, így hát Ruboldnak sem a direktora vagy a miniszter ítélte oda a kitüntetést, hanem a színházi szakma. S hiszem, hogy a közönség is. (stb) a közeli videotékából akartam akciófilmet kölcsönözni és felismerték a nevem, kérdezték, hogy lehet a Vattatyúkot megszerezni. — A kívülálló inkább úgy gondolná, hogy a Citromdisznó rendezőjének munkáira az abszurdhoz vonzódó fiatalok kíváncsiak. — Nekem azt mondják, hogy nincs korosztályhoz kötve a filmjeim nézőközönsége. Állítólag akad olyan négyéves kisgyerek, aki megtanulta az Európa Camping egyik monológját. Meg nem is akarunk mi feltétlenül abszurd, avantgárd filmeket csinálni — csak a világ ilyen reakciókat vált ki belőlünk. Legközelebb például mesefilmet szeretnék készíteni a kis vakondról, aki kénytelen a föld alól a föld felszínére költözni és itt többek között rászólnak, hogy nem járhat nadrág nélkül. Ezért elindul, hogy nadrágot szerezzen magának. — Filmjeit írja, rendezi és játszik is bennük, ugyanakkor szerepelt dialógusíróként és színészként Szomjas György Roncsfilmjében, illetve színészként az Indiántélben. — Mindegyik munka másmás jellegű volt. Nekem ez a főiskolát is jelenti. Meg azt, hogy egyre inkább elfogadnak a szakmában, örülök, hogy dolgozhatok, hogy keresnek, de nem szeretném, ha elsikkadna a segítőim neve. Hiszen többek között Dobos Máriának, Pálos Györgynek, Gazdag Tibornak isköszönhetem, amit elértem. Sz. Z. L. Tyúk, disznó, vakond Udvari, szoba-konyhás lakás a Józsefváros kellős közepén. Szőke András, immár Balázs Béla-díjas filmrendező művei akár saját otthonában is készülhetnének. — Amikor a gimnázium után eljöttem Szentesről, mindenfelé laktam albérletben. örülök ennek a szobakonyhának, mert ez az enyém és saját erőmből teremtettem. És ami azt illeti, időnként valóban dolgozunk itt az udvaron is, így a szomszédok kénytelen-kelletlen megismerkednek a filmjeimmel. Bár nagyon örültem, amikor 1993. MÁRCIUS 13., SZOMBAT NÉPSZAVA Jól indult ez az év, lekopogom Amikor legutóbb beszélgettünk, boldog volt és rohant. A West Side Story előadása előtt még telefonhoz hívták, színésztársai ünnepelték a színpadon, elnézést kért, hogy alig van ideje a kérdéseimre válaszolni, és az öltözőbe sietett. Ez január végén történt, és akkor már tudtuk, hogy eMeRton-díjat kap február 5-én. Azt mondta: „nagyon jól indul ez az év, lekopogom. Remélem, hasonlóan folytatódik majd.” Nem tudom, milyen jegyben született, és hogy hisz-e a csillagok jóslataiban. Egy bizonyos: a sikersorozat folytatódik. De ha már a csillagképnél tartunk, a Skorpió megeszi az Ikreket reggelire című játékfilmben is emlékezetes alakítást nyújtott. A Vígszínházban a Padlás és a West Side Story számára még mindig örömjáték. Maria szerepére nagy energiával készült. Rááldozta a tavalyi nyarat. Megérte. Eszenyi Enikő rendezése beért. Ezt jelzi, hogy rövidesen újabb szereposztásban fut tovább a darab a színház ideiglenes zárásáig. Pápai Erika mostantól Jászai-díjas színésznőnk. Gratulálunk ! va. Balatoni számvetés Lassan két éve, hogy olvasóink hétről hétre találkozhatnak lapunkban Bertha Bulcsu publicisztikáival. Sőt, tudjuk, hogy megszerették ezeket az írásokat. Sokszoros hát az örömünk, hogy a szerző újságírói elismerésben részesült, Táncsics Mihály-díjat kapott. Csupán az keseríti meg a szép pillanatot, hogy Bertha Bulcsu nem tudta személyesen átvenni a díjat, mivel súlyos műtét előtt áll, lakáshoz kötve él. — Kicsit zavarban vagyok, hiszen munkatársunkat kell ezúttal interjúalanyként megszólaltatnom. — Magam is sokszor készítettem interjúkat. Háromnégy kötetem is megjelent, például az Írók, színészek, börtönök. De előbb voltam novellista és sokszor engem kérdeztek. Mindkét oldalról ismerem a műfajt és úgy vélem, tulajdonképpen mindegy, hogy ki kérdez és ki válaszol. Két szellem, két gondolkodás találkozik, beszélget. Talán azt is mondhatom, az interjú intézményesített indiszkréció. — Ebbe belefér, hogy megtudjuk, milyen gondolatok foglalkoztatják most.. — Lassan elkészül az új novelláskötetem, ennek az első, nyitó darabját kell még megírnom. A történet a Balatonon játszódik, de nem nyáron, hanem ősszel, amikor a turisták már elmentek. Egyébként egyes novelláknak a negyvenhatnegyvenhetes év, másoknak az ötvenes évek adják a környezetét. Én Keszthelyen érettségiztem, Balatongyörökön éltem sokáig. És azt hiszem, a műtét előtt természetes, hogy az ember összegez, visszatekint. Z.