Népszava, 1996. december (124. évfolyam, 281–304. sz.)

1996-12-23 / 299. szám

16 1996. DECEMBER 23., HÉTFŐ MOZAIK ­ Postarablás Cegléden, jutalmazás Budapesten NÉPSZAVA-információ Százezer forintot ajánlott fel a Pest Megyei Rendőr­főkapitányság a Cegléden szerda délután történt pos­tarablás nyomravezetőjé­nek. A hivatalba öt óra után ment be egy álarcos férfi, fegyvert fogott az al­kalmazottakra, majd több mint négyszázezer forinttal gyalog távozott. Valószínű azonban, hogy nem sokkal később egy zöld, nyugati autóba ült, és azzal mene­kült tovább: a rablás utáni percekben egy ilyen kocsit láttak nagy sebbességgel elhajtani a környékről. Postarablás történt csü­törtökön is a fővárosban. A Hidegkúti úti hivatalba két bukósisakos férfi ment be," fegyverrel " megfenyegették az alkalmazottakat, és a bevételt, mintegy 600 ezer forintot magukkal vitték. A két, motoron menekülő elkövetőt - K. Norbertet (17) és B. Gábort (19) - a ki­érkező járőrök egy óra alatt elfogták, miután gyanús­nak találtak egy épp mo­torbiciklijét a garázsba be­tolni akaró fiatalembert. A megbízott budapesti főka­pitány, Balogh János ezre­des ezért négy rendőrt pénz­jutalomban részesített. A Robbanás Miskolcon z orvosok szerint megvakulhat a sérült fiatalember NÉPSZAVA-információ Az egyik kezét amputálták, az egyik szemét pedig ki­operálták annak a fiatal­embernek, akinek a kezé­ben szombat este hét óra körül Miskolcon, a Juno Szálloda előtti szabad te­rületen felrobbant egy is­meretlen szerkezet. A rob­banásnak több szemtanúja is volt, ám szerencsére, mi­vel senki nem tartózkodott közvetlenül a közelében, más nem sérült meg. Mint Molnár Ferenc, a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense lapunk­nak elmondta, Sz. Jánost életveszélyes állapotban szállították kórházba, ki­hallgatására még nem ke­rülhetett sor, így nem tud­ni, hogy a fiatalem­bernél milyen szerkezet volt és hol szerezte azt, mint ahogy azt sem, hogy volt-e valami célja vele. Az előéletét is­merve azonban­­ kisebb bűncselekmények kapcsán már volt dolga a rendőr­séggel - valószínűtlen, hogy a robbanásnak a fő­városi eseményekhez bár­mi köze legyen. Sz. János ellen robbanó­anyaggal való visszaélés miatt indítottak eljárást. A rendőrség fővárosi tűzsze­rész szakértők bevonásá­val folytat vizsgálatot. Hi­vatalosan még nem erősí­tett információink szerint valószínűleg egy bányagyu­tacs robbant a fiatalember kezében. Hasonló szerke­zet már többször robbant Miskolcon és környékén, személyi sérülést is okoz­va, a közeli bányák révén ugyanis „könnyen”­­ hozzá lehet jutni.­­ A vasgyári kórház ügye­letes orvosa kérdésünkre elmondta: a fiatalember másik szeme is súlyosan sérült, látni szinte bizto­san nem­ fog vele, de az is elképzelhető, hogy azt is el kell majd távolítani. Ugyancsak kérdéses még, hogy roncsolt jobb kezét sikerül-e megmenteni. * Gyorsított eljárásban foly­tatják a nyomozást N. L. 19 éves budapesti lakos ügyé­ben, aki a Déli pályaud­vart fenyegette meg rob­bantással, és erről a Buda­pesti Rendőr-főkapitány­ság központi ügyeletén tett telefonbejelentést. Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól vasárnap ka­pott információ szerint az eljárást közveszéllyel fe­nyegetés vétség alapos gya­núja miatt indították. Rendőrautó frontálisan ütközött egy villamossal NÉPSZAVA-információ Frontálisan ütközött szom­bat délután két órakor az Astoria közelében egy rendőrautó és egy 47-es villamos. A XIX. kerületi kapitányság két tisztje egy őrizetbe vett személyt szál­lított, amikor a megkülön­­böztetető jelzéseit használó autóval áttértek a baloldali sínpárra, hogy megelőz­zék az előttük haladó vil­lamost. A szembejövő másik 47- es vezetője már nem tu­dott megállni, a két jármű összeütközött. A karam­bol ereje a rendőrautó vé­gét nekilökte az előzni akart villamos oldalának is. A rendőrök és az őrize­tes könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet, mindhárman saját lábu­kon szálltak ki a jármű­ből. A villamosokon senki nem sérült meg. Kísértetisesen hasonló körülmények között tör­tént baleset másfél évvel ezelőtt a Múzeum­kertnél. Akkor azonban a rendőr­autó megkülönböztető jel­zés nélkül haladt, egy rendőr meghalt, a kocsi ve­zetője súlyosan megsérült. Az első becslések szerint a szombati balesetnél az anyagi kár több százezer forint. A felelősség megál­lapítására további vizsgá­latot rendeltek el. Az ütkö­zés után mintegy másfél órán át buszok szállították az utasokat a Deák és a Gellért tér között. Rosszul végződött a rendőrautó számára a 47-es villamos előzése, mert szembejött egy másik Gy. Balázs Béla felvétele Árokba fordult kamion Árokba fordult egy Kör­mendről Szombathely irá­nyába tartó, litván nemze­tiségű bútorszállító kami­on vasárnap a Vas megyei Balogunyom község hatá­rában. A nyerges vontató pótkocsija leveltt a szerel­vényről, ez­ okozta a balese­tet. A Vas megyei rendőr­ség szerint személyi sérülés nem történt, de a műszaki mentés idejére a 86-os fő­utat le kellett zárni. Halmentés a Tisza-tavon MTI-információ A horgászszövetség tisza­füredi kirendeltségének szervezésében téli hal­mentés volt az elmúlt he­tekben a Tisza-tavon. A tavon ugyanis a téli hóna­pokra a jégkárok elkerü­lése végett csökkentik a vízszintet, és emiatt a kis mélységű vízterületeken elpusztulhatnak a halak. Többmázsányi harcsát, keszeget, süllőt és pontyot telepítettek át mélyebb vizekbe. A halászok töre­kedtek az értékmentésre azokon a részeken is, ahol a rossz természeti adottsá­gok miatt nem oldható meg a halak elszállítása, áttelepítése. Az ott kifo­gott mennyiséget - mint­egy 10 mázsányit - keres­kedelmi értékesítésre aján­lottak fel. A halászok mun­káját és a halak áttelelését nagyban megkönnyítette, hogy a csapadékos időjárás következtében 20-25 centi­méterrel megemelkedett a tározótó vízszintje. Kenő A Szerencsejáték Rt. tá­jékoztatása szerint a de­cember 20-ai, pénteki bétfő nyerőszámai:­­ 5 9 14 19 21 22 35 37 38 41 48 50 59 60 61 62 64 66 68 73 Hajós tippek­ A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint az 51. játékhéten az ötös lottó nyerőszámai a követke­zők: 4,17, 23, 47, 66. A jokerszám: 6 3 7 4 4 2. A hatos lottó nyerőszá­mai az 51. játékhéten: 1, 9, 14,17,37,38. A pótszám: 43. Rács az öngyilkosok ellen tűzoltóknak százezrekbe kerül a hídmászók mentése A Évente tíz-húsz hídmászóhoz kell alkalmanként több száz­ezer forintért kivonulnia városi tűzoltóknak. Legutóbb a Szabadság híd csúcsára mászott fel egy sorkatona. A tűz­oltók szerint rácsot kellene szereltetni a hidakra a hídmá­­szás megelőzésére. Felmerül a hídőrség szervezésének le­hetősége is, ám ez a megoldás túl sokba kerül. NÉPSZAVA-információ Rácsokat kellene szerelni a Szabadság és az Erzsébet híd álványzatára, hogy ne mászhassanak fel rájuk az öngyilkosjelöltek. Többek között ezt javasolták a fő­városi tűzoltók a fővárosi önkormányzanak azzal kapcsolatban, hogy a hi­dakra felmászó öngyilkos­jelöltek próbálkozásait hogyan lehetne megakadá­lyozni. A tűzoltóknak évente tíz­húsz esetben kell ilyen ese­ményekhez kivonulnia, és ez alkalmanként több száz­ezer forintba kerül. A lánglovagok kérték a város vezetését, hogy sze­reljen fel a hidakra védőrá­csokat, amelyek megszün­tetnék a felkapaszkodás le­hetőségét. Ezt a javaslatot viszont a városvédők eszté­tikai okokra hivatkozva el­utasították. Felvetették a tűzoltók azt az elképzelést is, hogy hídőrséget kellene leállíta­­ni a halálugrók által leg­gyakrabban látogatott Er­zsébet és Ferenc József hí­don. A főváros vezetése azonban ezt a felvetést sem fogadta el, mondván, hogy nincs elég pénz a hídőrök fizetésére - mondta el la­punknak Szőke Gábor, a Tűzoltóság Országos Pa­rancsnokságának szóvi­vője. A nyugati példák egyéb­ként azt mutatják: hiába zárnak le egy-egy magas pontot az öngyilkosok előtt, azok találnak ma­guknak egy újabbat. Ez történt például New York­ban, ahol korábban az Empire State Building te­tejéről ugrottak a mélybe az öngyilkosok. Az épüle­tek tetőkilátóját ráccsal szerelték fel, mire a Brook­­lyn-híd lett népszerű a ha­lált választók körében. Az EU megvédi a velencei lagúnákat MTI-információ Velence szerelmeseinek egyelőre nem kell félniük attól, hogy Európa egyik legszebb városát drámaian megviselnék a jövendő ne­héz idők: az Európai Unió 200 milliárd lírát (125 millió dollárt) kölcsönzött az olasz városnak a lagúnák megvé­­delmezésére. A pénz a lu­xemburgi székhelyű Euró­pai Beruházási Bank (EIB) keretéből áll rendelkezésre. A kedvező kamatú köl­csön a város vizének gyűj­tését, forgatását és tisztí­tását végző berendezés korszerűsítését és tovább­építését teszi lehetővé. A programot természetesen olasz szakemberek dol­gozták ki és irányítják, Brüsszel csupán a finan­szírozásba száll be. Luxemburgban az EU legelőre rangsorolt beruhá­zási tervezetei közé helye­zik a lagúnavédelmezési tervet, mert az egy kiemelt fontosságú európai gazda­sági és kulturális övezet környezetére van kedvező hatással. A program jelen­tőségét mutatja, hogy a kölcsön aláírására Brian Unwin EIB-elnök és Mas­simo Cacciari velencei pol­gármester mellett Luxem­bourgba utazott Giancarlo Galan velencei tartomány­főnök is. Az EU kölcsöne gyors válasz volt a filozófus pol­gármester szeptemberi se­gélykiáltására, amelyben Cacciari egyenesen a város eltűnésének lehetőségét vetítette előre. A velencei elöljáró akkor a nemzet­közi közösségtől kért sür­gős segítséget - természe­tes, hogy az anyaközösség, az Európai Unió jár elöl jó példával. NÉPSZAVA Előzetesben három sorkatona A Debreceni Büntetés-vég­rehajtási Intézetben várja a Legfelsőbb Bíróság előze­tes letartóztatásukat hely­benhagyó vagy elvető ha­tározatát az a három sor­katona, akiket társaik bán­talmazása miatt vett őri­zetbe a helyi ügyészségi nyomozó hivatal. A Bocskai lövészdandár három, úgynevezett másod­időszakos katonája néhány napja ittasan tért vissza el­távozásról a laktanyába. Felébresztették a már alvó újoncokat, és arra kénysze­rítették őket, hogy kússza­nak az ágyak alatt, mezít­láb gyakorolják a díszme­netet, majd még jól meg is verték a fiatal katonákat. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság katonai tanácsa pénteken elrendelte a há­rom sorkatona egy hónap időtartamú előzetes letar­tóztatását, amit az érintet­tek megfellebbeztek. Fagyhalál Hajdúnánáson MTI-információ Szombatra virradó hajnal­ban két halott férfit talál­tak Hajdú-Bihar közútjain. Hajdúnánáson éjszaka egy órakor riasztották a men­tőket egy út szélén fekvő férfihoz. Az 53 éves helyi lakos már megfagyott, mi­re a segítség megérkezett. Ugyancsak megfagyva ta­láltak egy 49 éves férfit Konyáron. A rendőrségi szakértői vizsgálat azon­ban megállapította,­ hogy a szerencsétlen ember közlekedési baleset áldo­zata lett: ittasan elesett kerékpárjával, s a fejét úgy beverte a kibetono­zott árokba, hogy a hely­színen meghalt. Hajdúböszörményben egy gázrobbanáshoz riasztot­ták szombaton a mentőket és a tűzoltókat. A Honvéd utca egyik családi házának pincéjében történt a robba­nás. A házban szerencsére csak a tulajdonos tartóz­kodott, aki könnyebb sé­rülést szenvedett. Az épü­let azonban jelentősen megrongálódott, az anya­gi kár tetemes. A robba­nás okát szakértők bevo­násával vizsgálják. BOLDOG NÉVNAPOT, VIKTÓRIA! Ez a név a latin „victoria”, „győzelem” szóból származik, és rokonságot tart a „vincere”, „győzni” igéből keletkezett Vincentius­­ Vincével. A névnek a világtörténelemben kétségtelenül leg­nevezetesebb képviselője a 18 éves korában trónra lépett és 64 évig uralkodó Viktória angol királynő volt. A Nap kél 7 óra 30 perckor, nyugszik 15 óra 57 perckor. A Hold kél 15 óra 19 perckor, nyugszik 5 óra 43 perckor. napos Miskolc felhős­udapest ködös 3°C A London havazás Berlin •1 -8 °C Párizs 4°C Bukarest Madrid 9 °C Barcelona •Szófia s6°C »4 °C Mallorca °C■ gP -Isztambul 9 °C LÉGSZENNYEZETTSÉG■ m A Budapesten csökken^ ; c-Győr #-3°C Debrecen ^^^eszprém ■ cS5^4°C J Szeged /~°i i \ . 1 °P * '$Mr-r i Pécs 2 °C ^V-l-^havazás, ónos eső MA túlnyomóan borult lesz az ég, országszerte vár­ható havazás, déléh átmenetileg­ havas eső, ónos mm Túlnyomóan porul tesz az ég, utazavszel h­­­ar­­­ható havazás, déléh átmenetileg­ havas eső, ónos eső is lehet. Az északkeleti szél néhol kisebb hófú­­vást is okozhat. ___

Next