Népszava, 1999. október (127. évfolyam, 229–253. sz.)

1999-10-13 / 239. szám

NÉPSZAVA Előkészületek a Balkán gazdasági stabilizálására Megkezdődött a balkán tér­ségeinek gazdasági és poli­tikai stabilizációja, a hét vé­gén megalakult az a regio­nális bizottság, amely kéz­ben tartja a folyamatot. A többi között a G8-ak, az Eu­rópai Unió, a Világbank és az EBRD kezében lesz a központi irányítás. A nagy­hatalmak leszögezték, Ju­goszláviának addig nem se­gítenek, amíg a Milosevics­­kormány van hatalmon, amely ráadásul zsarolja az újjáépítés szereplőit. NÉPSZAVA-inform­áció A júliusban megkötött sta­bilizációs paktum értelmé­ben létrejött az a regionális bizottság, amely a koszovói háború érintette térségek átfogó rendezését koordi­nálja - mondta tegnapi tá­jékoztatóján Bars­ Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, mi­után a hét végén részt vett a szervezet alakuló ülésén. Három almunkabizottság feladata lesz, hogy megte­remtse az egész Balkán gaz­dasági és politikai stabilitá­sának­ alapjait. Az újjáépí­tésben a G8-ak, illetve az Európai Unió­ játsszák a központi szerepet, de a bi­zottsági ülésen megfigye­lőként Japán és Lengyel­­ország is részt vett. A meg­állapodás értelmében Ma­gyarország nem kedvez­ményezettje, hanem teljes jogú résztvevője a stabilizá­ciónak. A folyamat pénz­ügyi hátterét a Világbank, az EBRD és az Európai Fejlesztési Bank biztosítja. Az újjáépítés nemcsak Jugoszláviára korlátozó­dik, a G8-ak­ inkább regio­nális megközelítésben gon­dolkoznak, azt mondják: a Balkán minden olyan or­szágának segítséget nyúj­tanak, ahol nem alakult ki a spontikai, vagy makro­gazdasági stabilitás, illetve ahol a piacgazdaság alap­­jait is meg kell teremteni. Kiemelt figyelmet kapnak a leginkább rászoruló tér­ségek, mint például Koszo­vó, egyébként pedig a dif­ferenciált megközelítés lesz a jellemző. Azaz amíg Ju­goszláviában a Milosevics­­kormány van hatalmon, az ország nem számíthat ko­moly segítségre. Viszont célterület a többi között: ■Macedónia, Bosznia-Her­cegovina, Románia és Bul­gária. Utóbbi kettő azért ,került be a kedvezménye­zettek körébe, mert gazda­ságukat olyan komolyan érintette a koszovói hábo­rú, hogy gyakorlatilag tel­jesen felborult a makro­gazdasági egyensúlyuk. Többféle támogatási mód merült fel a bizottság ülé­sén. Igénybe vehető vissza nem térítendő vagy kama­ramentes hitel, amelyeket az újjáépítés mellett a gazda­sági, a pénzügyi és az intéz­ményi stabilitás megterem­tésére lehet felhasználni. Az érintettek projektekre kap­hatnak pénzt. Előrelátha­tóan inkább azokat a pá­lyázatokat részesítik előny­ben, amelyek regionális infrastrukturális fejleszté-­­seket céloznak meg (út-, vas­­­­útépítés, távközlés, kőolaj-, és gázvezetékek építése). . A magyar vállalatok el­sősorban alvállalkozóként és beszállítóként esélyesek arra, hogy kapcsolódhassa-­ nak a délkelet-európai be­­­­ruházásokhoz. Magyaror­szág különösen érdekelt a kereskedelmi és szállítási útvonalak mielőbbi hely­reállításában, ezért 100 mil­lió euró hitelkeretet ajánlott fel a­ térségbe irányuló ter­mékszállítások támogatá­sára.­ A hitel lebonyolítója az Eximbank lesz. gaznasu, SZERDA 1999. OKTÓBER 13., Ismét rangsorolták a legnagyobbakat Az év meglepetése az Audi, amely 255 százalékkal növelte árbevételét A legnagyobb kétszáz vállalat listájára tavalyhoz képest 56 új cég került, viszont az élmezőny alig változott. Érdekesség, hogy nyolc gépjármű­kereskedő társaság is felküzdötte magát a 200-ak közé. A vesztesek kö­zül a Pharmafontana Gyógyszerészeti Rt. például 100 helyezéssel került lejjebb az előző évhez képest. A Mal Rt. után második helyen végzett az Audi Hungária, ami azért is érdekes, mert éppen az anyacége fektetett be legtöbbet, 200 millió dollárt tavaly Magyarországon. Idén először a 15 legnagyobb külföldi befektető is helyet kapott a Top 200 kiadványban. Első lett a MagyarCom, amely 1998 végéig 1,7 milliárd dollárt fektetett be. Szabó Brigitta NÉPSZAVA Alig változott a TOP 200 élmező­nye az előző évhez képest. Ugyanis egy (a­­ Tiszai Vegyi Kombinát Rt.)­ kivételével ugyanazok kerültek az első 15 .helyre, mint tavaly. A két­száz legnagyobb vállalat toplistá­ját, éppen úgy, mint az előző évben, idén is a Mal Rt. vezeti, viszont má­sodik helyre került az Audi Hungá­ria, amely tavalyhoz képest 2,5- szeresére növelte az 1997. évi árbe­vételét. A Figyelő Rt. kétszázas vál­lalati listájára,­,azok­ a cégek kerül­hettek, amelyek legalább 12,1 mil­liárd forint nettó árbevételt köny­veltek el 1998-ban. Az alsó határ tavaly 9,6 milliárd forint volt, azaz 26 százalékkal kevesebb, mint­­ idén. A vállatok nyolcada, összesen 56 társaság új­­szereplőként jelent meg a listán. Kettővel gyarapodott azoknak a vállalatoknak a száma, amelyeknek 100 milliárd forintnál­­ is nagyobb volt a tavalyi árbevéte­­­­le, az első­ ötven helyre pedig csu­pán két új szervezetnek sikerült feltornáznia magát. .. Tavaly a kettős könyvvitelt veze­tő­ cégek (127­ ezer) ,22,4 billió forint nettó árbevételt értek el, ami, 24 százalékkal­ több, mint egy évvel korábban. A Top 200 vállalatai eb­ből 28 százalékkal képviseltetik magukat. Ágazatonként más, és más,a kép: a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátásban 87, a postai és távközlésben pedig 83 százalékos a Top 200 vállalatainak részesedése.. A dohányiparban és a vegyiparban ennél is magasabb a legnagyobbak részesedése. A Top 200 cégei fog­lalkoztatják a kettős könyvvitelt vezető vállalkozásoknál dolgozók ötödét, nyírságtöbbletük pedig el­érte a 44 százalékot az előző évhez képest. A legnagyobbak által elért csaknem 550 milliárd forint adózás előtti profitból 213 milliárdot a gépiparba tartozóknál mértek. A vegyipar eredménye 160 milliárd forinttal nőtt, aminek 81 százalé­kát a Top 200 adta. Az IBM idén a harmadik helyre került a tavalyi másodikról, telje­sítménynövekedése nem volt elég ahhoz, hogy az évek óta egyre fel­jebb törő Audit megelőzze. A Matáv Rt. 66 millió forinttal csú­szott le a dobogóról, 25 százalékos forgalomnövekedése a negyedik helyre volt elegendő. A Magyar Villamos Művek Rt. 1998-ban har­madik helyen állt a kétszázas lis­tán, idei azonban a több mint 283 milliárd forintos árbevételével há­rom pozíciót is veszített. Lejjebb csúszott a Dunaferr-csoport és az Opel Magyarország Járműgyártó Kft. is, viszont a kilencedik helyen levő Metro Holding tartotta előző évi pozícióját, amihez több mint 28 százalékos­­ árbevétel-növekedés kellett. A MÁV több mint 155 mil­liárd forint árbevétele 16 százalék­kal volt több, mint 1997-ben, vi­szont ahhoz nem bizonyult elegen­dőnek, hogy megtartsa a tavalyi 8. helyét, így idén a tizediken végzett. Új szereplő a listán a többi között például, a Cereol Növényipari Rt., amely a 38. helyet szerezte meg és a MAL Magyar Alumínium Rt. Nyolc új gépjármű-kereskedő­­tár­saság is­­felküzdötte magát a 200- ak közé: a Porsche Hungária Ke­reskedelmi Kft., a General Motors Acceptance Co., a FIAT és Toyota Motor Hungary Kft., a Peugeot Hun­gária Kft., a Daewoo Motor Kft., az MB-Auto Magyarország Kft., vala­mint a Summit Motorok Hungary. Ezt alátámasztja, hogy egyre jobban nő a gépjárművek importja. Fel­küzdötte magát a legnagyobbak közé a Hajdútej tejipari Rt., amely , az első száz vállalat között kapott helyet, a MiZo-Baranya Megyei Tejipari Rt. pedig a 128. helyezést foglalta el. Olyan szereplők is van­nak, amelyek a korábbi évekhez képest jelentősen javították helye­zésüket, s mint kiemelkedő árbevé­­te-növekedésüknek köszönhetnek. Ilyen például az Auchan Magyar­­ország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., ami jelenleg a 172. helyen ál. Viszont tavaly, a 120 ezer vállalat között a tízezredik volt. Szintén na­gyot ugrott előre a Samsung Elect­ronics Kft., amely az idei listán a 70. helyezett. Azok a cégek, amelyek jelentős tőkét szántak reklámokra, idén jobb eredménnyel végeztek, mint, tavaly. A­ Borsodi Sörgyár például 28 helyet­ ugrott előre. A listán vesztesek is vannak, a Pharmafontana Gyógyszerészeti Rt. 100 helyezéssel került lejjebb, ami azért veszélyes, mert jövőre akár ki is eshet a legnagyobbak közül. El­tűnt a listáról a Nitrokémia Vegy­ipari Kft, a Ganz-Ansaldo Villamos­sági Rt. vagy a Postabank Invest Kft. Az élelmiszeriparban is van­nak vérveszteségek, hiszen kiesett a Gyulai Húskombinát, a Solami és­­ a Zalai Húsipari Rt. is­ . Idén először a külföldi befekte­tőket is rangsorolta a Figyelő, ami­re az adott okot, hogy a beáramlott tőke tavaly megközelítette a 20 , milliárd­ dollárt. A privatizáció las­san véget ér, tavaly mindössze hat cég került külföldi vállalatok tu­lajdonába. Lényeges változás a ko­rábbi évekhez képest, hogy nőtt a profitkivonás, és megközelítette az egymilliárd dollárt Becslések sze­rint a nyereség fele még így is Ma­gyarországon maradt. Ennek die­nere tavaly nagyon kicsi volt azon cégek köre, ameyek fejlesztéseket hajtottak végre. Közülük kiemel­kedik az Audi, ugyanis a német vállalat 200 millió dollárt fektetett be győri Ideplidyén. A 15 vállalatot tartalmazó listán a MagyarCom végzett az első helyen, amely 1998 végéig 1,7 milliárd dollárt fektetett be, viszont tavaly egy fillér beru­házást sem hajtott végre. A máso­dik helyen a GE Lighting áll 776 millió dollárral. Tavaly 50 millió dollár értékű befektetést hajtott végre. Az RWE Energie Ag. ren­delkezik a legtöbb magyar vállala­ti­ részesedésse, így a harmadik helyen végzett összesen 761 millió dollár értékű beruházással. Az összesítés szerint a 15 legnagyobb külföldi befektető 7,3 milliárd dol­­■­­­lárt invesztált Magyarországba­n 1998-ig, ebből alig több mint 600­ a tavalyi évre. A 200 legnagyobb vállalat élmezőnye Rangsor 1998 1997 A gazdálkodó neve Nettó árbevétel (millió forint) 1997 1998 98/97 (%).'.­­ 1. 1. Mal Rt. 603 624 575 465 95.34 • ' 2. 5. Audi Hungária Motor Kft. 188 925 482 688 255.49■ 3. 2. IBM 284 441 383 645 .134.88 4.­Matáv 253 948 318 060 125.24 . 5. •­Philips-csoport ■ '161 924 288 360 178.08 6. 3. Maavar Villamos Művek Rt. 239 937 283 819 118,29 7. 4. Dunaferr-csoport 205 912 252 462 122,60 8. 6. Opel Magyarország 141 904 183 299 129,17 9. 9. Metro Holding Kft. 129 401 165 958 128,25 10.­­. 8. Maavar Államvasutak Rt. 133 380 155 851 116,84 11. 7. Panrusgáz Maavar-Orosz Gázipari Rt. 134 986 152 990 112.34 12. .12. Budapesti Elektromos Művek Rt. 89 844 108 770 121.07 13. 13. 26. Lighting Tungsram . 78 284 91 328 116.66 .. 14.­Csemege Julius Meinl Kft. 55 873 87 640 156,85 1..15. 14. Magyar Suzuki 77 035 87 152 113.13 . Forrás: Top 200 ifi H iSSI^|^^* X'I O ,* mm gillli 8$$gpgi MEHI I»-" ■■ ■ m ! Milli-W M­é&i feni kutfa**#*»* * tríjn !*k«vM4s Karton,­­w r#H­­iut|xH Itkj»»*? iVfe*l «tioW A­­ . 10 a vezető televízió a! Cl vl Cl 3 C l I I • Budapesti1 Távhőszolgáltató Részvénytársaság eettirk A péNZ 1$ KlM^Y M, AptAKoN

Next