Népszava, 2002. február (130. évfolyam, 27–50. sz.)

2002-02-04 / 29. szám

12 2002. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ ­i ECCE HOMO Demszky Gábort látta vendé­gül legutóbb az Ecce homo cí­mű műsorban Verő László (képünkön), aki többek közt arra volt kíváncsi, mi lehet az oka an­nak, hogy talán Demszky az egyedüli magas közjogi méltósá­got betöltő sze­mélyiség, aki három cikluson keresztül láthat­ja el feladatait. A vendég elmondta, hogy az ország egészével ellentétben, a fővárosban stabil - úgyne­vezett - baloldali többségben vannak a szavazók, és ezért bízhat abban, hogy idén ne­gyedszer is bizalmat kap. Ez azért is fontos lenne számára, mivel a város eddig fölhalmo­zott vagyonát - 100 milliárd forintot - szeretné Budapest érdekében hasznosítani. A mű­sorvezető kérdésére azt is el­mondta a főpolgármester, hogy végtelenül elszomorítot­ta, mikor Csurka tudatosan valótlant állítva rágalmazta őt meg azzal, hogy III/III-as ügynök volt, miközben annak idején az ő szamizdat kiadója jelentette meg az akkoriban ténylegesen jegyzett­ ügy­nök-pártvezér írásait. SZDSZ- elnöki működéséről elmondta, hogy tévedett, amikor úgy gon­dolta, hogy föl tudja hozni pártja népszerűségét és ennek érdekében frontot nyitott az MSZP-vel szem­ben. Belátta azonban tévedé­sét - melynek személy szerint ő itta meg a levét - és fél év után le is mondott. Demszky arról is beszélt, hogy az előző miniszterelnökökkel sem volt igazán jó a kapcsola­ta, de tényeken alapuló értel­mes párbeszéd és konzultáció folyt közöttük. Egyiküknek sem volt célja a főváros öncélú ellehetetlenítése. A város addig lehet sikeres, amíg szuverén, erős vezetőség irányítja. Mai vendég: RASKÓ GYÖRGY Műsorvezető-szerkesztő: Verő László 20.15-től a Budapest Televízió műsorán. A : Tanulj velünk, mi fizetünk! A Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium tanárainak együttműködésével a Népszava immár har­madik alkalommal indította intenzív felvételi előkészítő kurzust matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, valamint történelemből. Tizennyolc héten át péntekenként történelemből és magyarból kidolgozott tételeket (esszéket) jelentetünk meg, amelyeket nemcsak az egyetemre, főiskolára jelentkezők, hanem az érettsé­gizők is felhasználhatnak. Matematikából tematikus feladatsorokat közlünk: pénteken mindig a feladatokat, a következő hét szerdáján pedig a megoldásokat. A hatékonyabb felkészülés érde­kében az általános előkészítő után április 12-én (pénteken) mindhárom tantárgyból felvételi tesztsort közlünk, melynek nehézségi foka egyenértékű lesz egy valós felvételi tesztsoréval. Ezek kizárólag olyan kérdéseket tartalmaznak, amelyek megjelentek a Népszava felkészítő anyagában. Ez az egyetlen olyan feladatsor, melynek megoldásait az előkészítő során vissza kell küldeni. A megoldásokat „Népszava-ösztöndíj” jeligével ellátva, zárt borítékban kell a szer­kesztőség címére eljuttatni. Továbbá mellékelni kell a Népszavából kivágott és kitöltött adatla­pot, amelyen fel kell tüntetni a versenyző és az iskola nevét, címét, valamint a tantárgyat taní­tó szaktanár nevét, mert ezek alapján dől el az iskolák és tanárok közötti verseny. (Az adatlap­ról fénymásolatot nem fogadunk el!) A tesztfeladatok beérkező megoldásait a Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium tanárai javítják és a pontszámok a Népszavában jelennek meg. A példasorokat a felvételiztetés területén is nagy gyakorlattal, gazdag szakmai múlttal, tapasztalattal rendelkező, a Fazekas Mihály Gyakorlógim­názium vezető tanáraiból álló oktatói csoport állította össze. Május 4-én nyílt, meghívásos próbafelvételit tartunk a Fazekas Mihály Gyakorlógimnáziumban. A részvétel feltétele: 1) tantárgyanként 20 diák, akik a Népszava akciójának tesztfeladatsorát legeredményesebben megoldották, 2) valamint lehetőség van az előzetes nevezésre is jelképes nevezési díj ellenében. Nevezési határidő: április 25. A Népszava-ösztöndíjat tantárgyanként az a 3 diák nyerheti el, akik a tesztfeladatsort a legjob­ban megoldották és a nyílt próbafelvételi vizsgán a legeredményesebben teljesítettek, tehát a tesztfeladatsorra és a feladatmegoldó versenyre kapott összesített pontszámuk a legmaga­sabb. Az értékelés alapján tantárgyanként az első három helyezett havi 15 000 Ft-os Népsza­va-ösztöndíjat nyer az első tanévre. Az ösztöndíj tíz hónapra szól, ám csak annak jár, aki ered­ményes felvételi vizsgát tesz és tanulmányainak megkezdését az első és második félévben is igazolja. Fia a díjat csak későbbi tanévben érettségiző diák nyeri el, akkor az ösztöndíj-jogosult­ság az érettségit követő első tanévre esedékes. Az ösztöndíj nem ruházható át és nem örököl­hető. Amennyiben a versenyben ösztöndíj-jogosultságot szerzett tanuló nem vagy eredményte­lenül felvételizik, úgy az ösztöndíjra a sorrendben következő eredményesen felvételiző diák jo­gosult. Hia többen is azonos pontszámmal végeznek ösztöndíjszerző helyen, akkor a Népsza­va az azonos pontszámot elérők közül sorsolással választja ki a győzteseket. A kiadó fenntart­ja magának a jogot, hogy az ösztöndíjak számát megemelje. Az akció keretén belül versenyt hirdetünk az ország összes középiskolai tanára részére. A versenyben nem vehetnek részt a Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium tanárai! A felkészítő tanárok közötti versenyben azok érhetnek el helyezést, akik osztályaiból a legtöbb diák vesz részt a Népszava-ösztöndíjakért folyó versenyben. Az értékelés a tesztfeladatok visz­­szaküldése alapján történik. Minden tantárgyból a legeredményesebb tanárt díjazzuk. Az akció keretén belül versenyt hirdetünk az ország összes középiskolája részére. Az iskolák közötti versenyben azon iskolák érhetnek el helyezést, ahonnan a legtöbb diák vesz részt a Népszava-ösztöndíjakért folyó versenyben. Az értékelés a tesztfeladatok visszaküldése alapján történik. Az első három helyezett középiskolát díjazzuk. Postacímünk: 1430 Budapest, Pf. 4. A borítékra írják rá: „Népszava-ösztöndíj” A versennyel kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók a www.nepszava.hu internetes honlapon. h­iti Számvitel 2002 - Szoftverbörze SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR Időpont: 2002. február 5-6. 9.—17.H óráig. Helyszín: Grand Hotel Corvinus Kempinski (Budapest V., Erzsébet tér 7-8.) A LÁTOGATÓK RÉSZÉRE A BELÉPÉS DÍJTALAN! ÍRáIfCÍ MINŐSÉGÜGYI RENDSZERÜNK |f fy |­ önkéntesen tanúsítva lí fP Zl­­axiuav. Mag»*J«l­oJ mVjn. ISO 9002 ««fint ’M9 ^ pV­TRAINEX PÉNZÜGYI, VALLALKOZASFEJLESZTESI ES ______________OKTATÁSI KFT.______________ 1134 Budapest, Váci út 39. • 1553 Budapest, 134. Pf.: 44 Honlap: www.trainex.hu • Email: trainex@trainex.hu Telefon: 320-4198 »Fax: 320-9454 ml______ 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Topmodell 9.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre 12.00, Híradó délben 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.00 A kakasdombi zsaru 15.05 Magyar Ház 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a 20. századból 16.35 Élő magyar zsoltárok 16.55 Úton 17.20 Maradj velünk! 17.30 Capitaly 18.00 Híradó hatkor 18.10 Esti mese 18.35 Chicago Hope kórház 19.24 „Haza a magasban” 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek 20.05 Kék fény 20.45 Pesty Fekete Doboz 21.15 Szigorúan bizalmas 21.40 Bonusz 22.00 Aktuális 22.20 Híradó este 22.30 THÉMA 22.45 Fogadóóra 23.15 Szerelmes történetek 0.55 Kárpáti krónika 1.05 Világhíradó m2 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.35 Delta 9.00 Magyar Szalon 9.30 Vár egy vonat rád... 10.00 Trópusi hőség 10.50 A Secession 100 éve 11.05 Ismeretlen ismerősök 11.30 Tűzfal 12.00 Topmodell 12.30 Kamaszkorunk legszebb nyara, Amerika 13.00 Parlamenti napló 14.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.05 Iskola utca 18.00 TS 19.40 Esti mese 19.55 THÉMA 20.10 „Haza a magasban” 20.15 Híradó este , 20.40 Sporthírek 20.50 Európa kék szalagja, a Duna 21.45 Bárbajnokok 23.20 Záróra 0.20 Éjszakai telefon 1.50 Éjszakai választék BB I­ ff 5.30 Indul a nap 8.40 Heti hírmondó 9.15 Ártéri halászat Kopácson 9.55 Történelmi kertek 10.15 Marcello Mastroianni 11.50 Híradó 12.10 A Muzsikás együttes játszik 12.25 Tálentum 12.50 Emlékképek 13.10 Udvarház 13.35 Ránk bízott örökség 13.50 Magyar történelmi arcképcsarnok 15.00 Zengő ábécé 15.10 Európa-közelben 15.15 Rendhagyó történelemóra -Kárpátalja 16.00 Özvegy és leánya 16.35 Szakmák dicsérete 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó, Sport 18.30 Mese 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Határok fölött 19.30 Kis Malac nagy­ története 20.15 Frankie és Johnny 21.45 Híradó, sport 22.00 Sziget a homoktengerben 22.40 Te még élsz? 0.15 Hírek. Vers _______tv2______ 5.50 Jó reggelt, Magyarország 1­9.00 Délelőtt a tv2-vel 13.25 Felnőttmesék 15.00 Gazdag ember, szegény ember 15.55 Kapcsoltam 16.15 Sebzett szívek 16.45 Lucecita 17.10 Barátok és szerelmek 17.35 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem 19.55 Jó barátok 20.25 Titánok 21.20 Légi zsaruk 22.20 Szokatlan - Az élet sója 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.45 Siska 0.25 Korridor Café 0.45 Háló@világ 1.35 Aktív 2.20 Vers éjfél után RTL Klub 6.30 Reggeli 9.00 Ismétlések 9.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Héléne és a fiúk 14.20 A végtelen szerelmesei - Az Apolló-program 15.15 Csak egy szavadba kerül 15.20 Receptklub 15.35 Milagros 16.20 Csak egy szavadba kerül! 16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Lézermisszió 22.00 Párbaj a városban 23.45 Híradó 0.05 AutóMánia 0.35 Fókusz JAGYAR ATV 5.50 Nap-kelte 11.00 Nótashow 11.30 Délidő 13.15 Nótacsokor 14.20 Ebugatta 15.55 Csillagszem 16.25 Autósvilág 17.00 Nap-nyugta 18.45 Alapozó 19.00 Híradó 19.35 Összefüggések 20.00 Újságíróklub 21.00 Operettgála 22.00 Híradó 21.40 Rockkalapács 0.15 Híradó 0.50 Összefüggések 1.10 Újságíróklub 2.10 Kulturális kalauz _Viasat3___ 6.15 Gyerekeknek 1­8.00 Ismétlések 16.25 Hazai pályán 17.15 Jeannie, a háziszellem 17.45 T. J. Hooker 18.40 Star Trek - Deep Space Nine • 19.35 Egy rém rendes család 20.05 Nikita 21.00 A dzsungel törvénye 22.55 Ismétlések Satelit 3.30 Nap mint nap 7.00 Reggeli mérleg 8.30 Poirot 9.25 Formatéma 9.30 Autórevü 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 13.35 Machita 14.30 Mit szól hozzá? 15.30 Internet mindenkinek 16.25 Zajlik az élet 18.30 Formatéma 18.35 Túl az Óperencián 18.45 A hír igaz! 19.45 Pár­beszéd 20.00 Esti mérleg 20.25 Mit szól hozzá? 21.20 Dobozba zárt szerelem 23.10 Pár­beszéd 23.20 Ismétlések HBfl 6.30 Fekete angyal 8.10 A vörös hegedű 10.20 Elmo nagy kalandja 11.35 Ha szorít a szorító 13.20 Velem vagy nélküled 14.55 Stuart Little, kisegér 16.20 SzexTett 17.50 Fekete angyal 19.30 Felvétel indul! 20.00 Szerelmes Shakespeare 22.05 Erőszak a tudtom nélkül 23.00 Mindent az igazságért 0.30 Amerikai psycho 2.10 Hollywoodi akcióhősök 2.40 Mindenki a napra tör 4.25 Visszatérés a paradicsomba KOSSUTH RÁDIÓ 5.00 Reggeli krónika 8.00 és minden órakor Hírek 9.04 Napközben 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.04 Zene­szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 Magyarországról jövök 17.05 Pénz, piac, profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek 20.35 Kísértetjárás 21.04 Műsorajánló 21.05 A Szabó család 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika 22.30 Etikai kódex 23.04 Lemezmúzeum PITEHRÁDIÓ 4.32 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 11.48 Körkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 A Rádió kívánságműsora 15.05 és 16.00 Közlekedés 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék­tér 19.04 Sportpercek 19.15 Unikum 20.00 Váltóhang 21.04 Zenészportré 22.00 Kupé 23.00 Hírpercek 23.15 Tele-stúdió 0.00-4.24 Éjfél után... Óránként Hírek, Időjárás BARTEK RADIO 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Muzsikáló reggel 8.00 és minden páros órakor Hírek. Időjárás 8.06 Pódium 9.16 Klasszikus muzsika 10.05 Irodalmi újság 10.58 Orosz operákból 11.30 A hét zeneműve 12.06 Hangvereseny délidőben 13.24 Jerry Hadley és Thomas Hampson operakettősöket énekel 14.05 Nagy Endre: Egy város regénye 14.59 Barokk szonáták 15.34 Kóruspódium 16.05 Muzsikáló délután 18.05 Világjáró művészeink 19.30 Barátságos bölcsességek 20.00 Iliana Cotrubas operaáriákat énekel 20.30 Az Oslói Vonósnégyes játszik 22.10 Barokk muzsika 22.49 Janus és Mátyás 0.00 Hírek. Időjárás. Szózat 0.05 Notturno JUVENTUS RAPID 24.00 Parkolópálya 6.00 Szegő Tibor 10.00 Barabás Zoltán 14.00 Kósa L. Adolf 18.00 Kívánságműsor 23.00 Kupidó - Kánya Kata társkereső műsora MŰSOR NÉPSZAVA Szepesit köszöntötték Tegnap reggel a Nap-tévé stúdiójában 80. születésnapja al­kalmából a magyar sport színe-java, olimpiai, világ- és Eu­­rópa-bajnokok sora köszöntötte nemtől, kortól és sportág­tól függetlenül Szepesi György­öt. A legendás rádióriporter többek között a magy­ar labdarúgó-válogatott 80-as számú mezét kapta ajándékba 80 szál világ és egy hatalmas torta mellett Szalmás Péter felvétele

Next