Népszava, 2006. október (133. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-03 / 232. szám

Az oroszok 1956 nyarán nem találtak megfelelő vezetőt Magyarország élére, kezdetben Kádárban sem bíztak Váratlan forradalom - moszkvai késlekedések Egy szovjet történész szerint a szovjet ve­zetést 1956-ban teljesen váratlanul érték ok­tóber 23-án este a budapesti fegyveres har­cok hírei. Alekszandr Sztikalin nemrég Bu­dapesten járt egy nemzetközi tudományos konferencián, amelyen a forradalom nem­zetközi kihatásait elemezték. Korábban társ­szerkesztője volt a Hiányzó lapok 1956 tör­ténetéből című, magyarul is megjelent dip­lomáciai forrásgyűjteménynek. Alapos isme­rője a magyar szellemi életnek: könyvet írt Bibó Istvánról, Lukács Györgyről, s elegáns kötetbe foglalta Kertész Imrét, Hamvas Bé­lát és Nádas Pétert bemutató tanulmányait. Meggyőződése, hogy a tragikusan végződő magyar forradalom sorsát meghatározta, hogy a szovjet vezetés bizonytalan volt Sztá­lin halála után.­ ­ Vajon mi okozhatta a hely­telennek bizonyult, habozó in­tézkedések sorát Magyarország kapcsán? Hiszen a Kreml sok­féle csatornán értesülhetett az akkori izgatott politikai hely­zetről, amely az értelmiség kö­rében a koncepciós per nyomán kivégzett Rajk László temetése után kialakult.­­ Természetesen rendelkezé­sükre álltak megbízható forrá­sok, hiszen Jurij Andropov - a későbbi pártfőtitkár - volt a szovjet nagykövet, akinek éppen budapesti tevékenysége alapozta meg további politikai karrierjét. Ő már májusban figyelmeztetett arra, válságjelek mutatkoznak Magyarországon, s hasonló jel­zéseket adott Szerov tábornok, a biztonsági szervek (KGB) el­nöke, aki a Politikai Bizottság ülésein is részt vett. Mihail Szuszlov - akit a Politikai Bi­zottságban „keményvonalas­nak” tartottak - nyári budapesti tárgyalásai után viszont azt je­lentette, semmi sem utal súlyos válságra. Néhány magyar vezető - például Vas Zoltán - a válság mélyülésével egy időben nyoma­tékosan figyelmeztette szovjet elvtársait a súlyos politikai ve­szélyekre. Ők úgy vélték, telje­sen új emberekre van szükség, ami Nagy Imre rehabilitálását je­lentette volna. Ráadásul Nyikita Hruscsov pártfőtitkár rendsze­rint egymással ellentétes po­litikai alapállású pártvezetőket küldött Magyarországra tár­gyalni - például Szuszlovval Anasztasz Mikojant, aki a hozzá legközelebb álló politikus volt, s ők sok részletben egymástól el­térően interpretálták a magyar helyzetet. - Mikor eszméltek rá Moszk­vában, hogy ég a ház Magyar­­országon? - Csak október 23-án este, amikor már a budapesti rádió ostromáról kaptak jelentést, és Gerő Ernő, a Magyar Kommu­nista Párt akkori első embere a Magyarországon állomásozó - egyébként nem nagyszámú - szovjet csapatok bevetését kérte a rend helyreállításához. - Mivel magyarázható a Kreml politikai rövidlátása? - Elsősorban a lengyel hely­zettel. Ez volt a fő front, ezt tárgyalta rendszeresen a szov­jet vezetés. Valószínűleg azért, mert ott súlyos nemzetközi ka­tonai konfliktussal fenyegetett volna a szovjet katonai erő be­vetése, a nagy létszámú lengyel hadsereg pedig meglehetősen ütőképes volt. A katonai konf­liktust végül ügyes kompro­misszummal elkerülték, telje­sítve végül a lengyel nemzeti követelést, a nyomás alá vetett Wladislaw Gomulka visszatéré­sét a lengyel párt élére. - Miért nem szolgált minta­ként a merész személyi döntés a magyar válság feloldására is? - Nem látszott olyan alterna­tíva, mint Lengyelországban. Hiszen míg Gomulkát még ak­kor helyezték nyomás alá, ami­kor a szovjet tömb szemben állt Tito Jugoszláviájával, Nagy Im­rétől csak néhány éve vonták meg a bizalmat. Persze mást is számításba vettek Moszk­vában. Rákosi nyári leváltása előtt már latolgattak több meg­oldást. Számításba jött He­gedűs András miniszterelnök, akit azonban nem találtak elég­gé tapasztalt politikusnak bo­nyolult politikai helyzet ese­tére. Ő maga sem vállalta ezt a funkciót. Mérlegelték Kádár Já­nos személyét is. De nem az el­ső titkári posztra, mert úgy lát­ták, hogy egy börtönből ép­pen kiszabadult politikus ne le­gyen első ember szocialista or­szágban. Kádár azért sem le­hetett Moszkva embere, mert az volt a „bűne”, hogy a háború idején feloszlatta a kommunista pártot Magyarországon. Vele csak hosszabb távon számol­tak, Gerő Ernő kinevezése pe­dig kompromisszum volt. Ok­tóber 23-án aztán Moszkva a forradalmi helyzet miatt idő­legesen elvesztette a személyi döntés lehetőségét: mindenki azt a Nagy Imrét követelte, akit ők korábban nem akartak.­­ Egyértelművé teszik-e a jegyzőkönyvek, hogy mikor dön­töttek a szovjet vezetők Magyar­­ország elözönléséről? - Október 31-én. A döntést széles körű, igen bizalmas ál­lam- és pártközi tárgyalások és egyeztetések előzték meg, nem csekély vitákkal. A döntő érvet az jelentette, hogy Nagy Imre kormánya nem volt ura a helyzetnek s felmondta a Varsói Szerződést. - Tehát a Köztársaság téri pártház ostroma, valamint Szuszlov és Mikojan újabb bu­dapesti látogatása után dön­töttek katonai megoldás mellett. Hol lehetett a tűréshatár? - A szovjet vezetés az adott helyzetben elfogadta volna, hogy a kommunisták meg­osszák a hatalmat más demok­ratikus pártokkal. De kockáza­tosnak is ítélték, hiszen látszott, a magyar kommunisták teljes mértékben kiszorulhatnak a ha­talomból. Ezt Moszkva akkor nem tűrhette el. Külpolitikai szempontból közrejátszott a szuezi válság mélyülése. Mi­után ott nem avatkoztak be, úgy ítélték meg, a Nyugat ugyanígy tesz Magyarország esetében. Ezek után a katonáké volt a szó. A politikai megoldást pedig Ká­dár János munkás-paraszt kor­mánya jelentette Moszkvának. - Mi motiválta ön szerint a megtorlás kegyetlenségét és ki döntött róla? Vannak, akik Kádárt tartják például Nagy Imre gyilkosának. Mások sze­rint Moszkva parancsának en­gedelmeskedett.­­ Természetesen Moszkva végső jóváhagyására volt szük­ség minden lépéshez. Az öt ha­lálos ítéletet is jóváhagyták. Kádár tudta, amíg Nagy Imre él, ő nem lehet legitim minisz­terelnök. Következésképpen őt terheli a történelmi felelősség a szigorú ítéletekért, mert Moszk­vából azt a tanácsot kapta, hogy a magyar bíróság legyen szigorú a perben, de nagylelkű az ítélke­zésnél. E tanácsot nem fogadta meg, noha hajthatatlanságát né­miképp magyarázza, hogy ha­talmas nyomás nehezedett rá a magyar párton belül a szél­sőbaloldaliak, valamint azok ré­széről, akiket a forradalom ide­jén súlyos sérelem ért. A tör­ténelmi felelősség tehát Kádár Jánosé. Kötelességem megem­líteni azonban, hogy Kádár tíz év múlva igen következetesen szemben állt Moszkvával a cseh­szlovák helyzet megítélésében, és nem akart katonai megoldást. N. Sándor László Október 20-tól november 4-ig tart az állami ünnepségsorozat Szabadság Nyilatkozat készül Gazdagnak ígérkezik az 1956-os forradalom 50. évfordulójára rendezendő állami ünnepségsorozat, amelynek programját független emlékbizottság állított össze. A parlamentben el­fogadják a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozatot. November 4. - a központi ünnepség szervezői szerint - az emlékezés és a gyász napja, bár az akkori forradalmárok azt mondják, at­tól a naptól kezdve egy másik forradalom bontakozott ki Ma­gyarországon, amely ugyan csendesebb volt, de hónapokon át tartott. A program összeállításához számos intézmény, köztük az ’56-os Emlékbizottság, a Kül­ügyminisztérium, a Terror Há­za Múzeum, a Hadtörténeti In­tézet, illetve az 1956-os Intézet nyújtott szakmai segítséget. Az állami ünnepségsorozatot október 20-án a Szabadság hőse emlékérmek átadásával nyitják meg. Ezt azok kapják, akiket az 56-os szervezetek felterjesztet­tek. Október 21-én, szombaton virágokkal borított T-34-es tank kerül a Kossuth térre, ez a rendezők szándéka szerint a szabadság szimbóluma lesz. Et­től a naptól október 23-ig a bu­dai alsó rakparton, a Szabadság hídtól a Lánchídig, nemzetiszí­nű szalagot feszítenek ki, amely az ötven évvel ezelőtti felkelés útvonalát jelzi. Az Erzsébet híd két pesti pillére közé hatalmas lyukas piros-fehér-zöld zászlót feszítenek ki, a budai oldalra óriásmolinó kerül. Ugyancsak szombaton szabadtéri múzeum nyílik a Corvin köz mögött, a Kisfaludy utcában. Október 22-én történelmi élő­képsorozat segítségével ismer­kedhetnek meg az érdeklődők az 50 év előtti eseményekkel. Az Emlékezés útján - az Okto­gon, illetve az Izabella utca kö­zött - az élő képek mellett szín­házi produkciók, kiállítások várják az oda látogatókat. Ezen a vasárnapon állami kitünteté­seket adnak át a Parlamentben, este az operaházban ünnepi gá­lával tisztelegnek a forradalom és szabadságharc hősei előtt. Sólyom László köztársasági el­nök mond beszédet. Október 23-án, délelőtt 10 órakor a külföldi állam- és kor­mányfők, valamint a nemzet­közi szervezetek képviselőinek jelenlétében vonják fel az ál­lami lobogót a Kossuth téren. Ez alkalomból 16 ország ál­lam- és öt ország kormányfője, valamint több külügyminiszter érkezik Budapestre. Itt lesz José Manuel Barroso, az Európai Bi­zottság elnöke, Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára és Angelo Sodano bíboros, vatiká­ni államtitkár. Délelőtt 11 óra­kor kezdődik a parlament ülé­se, amelyen Gyurcsány Ferenc beszél, s elfogadják a Budapest ’56 Szabadság Nyilatkozatot. Később a közjogi méltóságok és a külföldi vendégek virágot helyeznek el Nagy Imre szob­ránál, a Műegyetem kertjében emlékművet avatnak, megem­lékezést tartanak a 301-es par­cellánál. Késő délután fellob­ban a forradalom lángja a Par­lamentnél, a Nemzeti Színház tagjai pedig ünnepi műsort ad­nak a Kossuth téren. Este avat­ják fel a Dózsa György úton az 1956-os emlékművet, ott töb­bek között Kosáry Domokos, az ’56-os Emlékbizottság elnöke beszél. Másnap indul el a Szabadság vonata, 10 nap alatt 20 hely­színre gördül majd be. A kora­beli harci járművekkel, fotókkal, tárgyakkal megrakott vonat fél napig állomásozik egy helyen. Október 25-én a parlamenti sor­tűz áldozataira emlékeznek, másnap pedig megnyílik Az én ’56-om című óriásplakát-pá­lyázat győzteseinek kiállítása a Kossuth téren. November 4-én, az emlékezés és a gyász napján emlékfalat avatnak a Fiumei úti temetőben. Az 57 gránitlapból álló falra 1600 áldozat neve ke­rül fel, azoké, akik anno a pesti harcokban veszítették életüket. A megemlékezéssorozat záró­­ünnepségére este kerül sor a Hősök terén. Fazekas Ágnes Parlamenti emlékezés Szili Katalin házelnök október 11-re emlékülésre hívta meg a magyar menekülteket ötven esztendővel ezelőtt befogadó országok parlamenti elnökeit. Szili korábban bejelentette, no­vember elején Nagy Imre-em­­lékszoba nyílik a Parlamentben, ahol Mindszenty-emléktáblát is elhelyeznek. NÉPSZAVA 2006. OKTÓBER 3., KEDD ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓ 11 ’56 a korabeli sajtó A napi sajtó mindig az adott kor történetírása. Ezt a történet­­írást, mint esetünkben - 1956 őszéről van szó - nem is olyan könnyű fél évszázad múltán megfejteni. Ez sokszor még a kortársaknak is nehéz, hogy az akkori politikai helyzetben egy-egy elrejtett bekezdés, egy felcsattanó hang éppen mi­lyen politikai motiváció hatására keletkezett. Most megpró­báljuk - az események politikai hátterét is röviden jellemezve - végigkövetni 1956. október 2-től a tragikus november 4-ig a magyar sajtót - lássuk, hogyan és miről írtak. A Szabad Nép, a központi párt­lap október 2-i száma az 56-os történéseket alaposan ismerő számára is aligha árul el valamit a három hét múlva kirobbanó drámai eseményekről. Vezér­cikke mi másról is szólna, mint Hétesztendős a hősi út címmel, a Kínai Kommunista Párt VIII. kongresszusáról: „Nevezetes napokat él át nagy barátunk, a testvéri 600 milliós Kína, mely most tartja kommunista párt­jának VIII. kongresszusát. Je­lentősége csak az SZKP XX. kongresszusához fogható... Négy alapelve: hűség a pro­letár internacionalizmushoz, örök barátság a Szovjetunió és a népi demokratikus országok iránt, őszinte készség a békés együtt­­élés elfogadására, szo­lidaritás a gyarmati népekkel, a nagyhatalmi sovinizmus elit­élése és a nemzetközi biztonság következetes védelme.” A semmitmondó panelmon­datok - már tudjuk - távol áll­nak a valóságtól. A VIII. kínai pártkongresszuson alig esett szó a Szovjetunió sorsdöntő XX. kongresszusáról. És a bé­kés együttélés elfogadása he­lyett kíméletlen harcot hirdetet­tek „ az imperializmus ellen”. Csak a lap 5. oldalán olva­sunk egy figyelemre méltó cik­ket: A poznani per margójára. (A roppant alacsony bérezés, a közellátás zavarai és az ál­talános elnyomás miatt 1956. június 28-án a lengyelországi Poznan gyárvárosban vé­res munkásfelkelés zajlott le.) Wladislaw Bluzer poznani különtudósító így fogalmaz: „Nincsenek a vádlottak pad­ján a munkások, akik részt vet­tek a sztrájkban, tüntettek és a mi körülményeink között hely­telen módszerekkel keltek igaz­ságos törekvéseik védelmére.” Tegyük hozzá, négy nappal korábban a Szabad Nép ilyen címmel írt: Gyilkosok és fosz­togatók a poznani bíróság előtt. Ugye érezhető, hogy a lengyel tudósító más nyelven beszél? Ugyanezen a napon az Iro­dalmi Újság már érezhetően másképp fogalmaz. Az író­szövetség közgyűlése után cí­mű cikkében ezt mondja: „Ért­ tükrében hető várakozás előzte meg or­szágszerte az írószövetség köz­gyűlését. És ezt a várakozást nem sugalmazott, de régebben természetesnek vett propaganda váltotta ki, hanem a közgyűlést megelőző irodalompolitikai és politikai konfliktusok, amelyek íróink döntő többségének szel­lemi magára találásából és az irodalompolitika hivatalos irányzatának összeütközéseiből keletkezett.” A szerkesztőségi cikk ezután természetesen han­goztatja az írók párthűségét, de még nyomatékosabban aláhúz­za, hogy „íróink úgyszólván va­lamennyien a XX. kongresszus szellemében foglaltak állást a múlt hibáival szemben”. Ehhez csak annyit, hogy a szeptember 17-én tartott írószö­vetségi közgyűlés valósággal elsöpörte a párt dogmatikusait. Távoznia kellett az írószövetség vezetéséből a volt kultuszmi­niszternek, Darvas Józsefnek, Illés Bélának, a dogmatikus Gergely Sándornak. Helyükre bekerültek azok az írók - írja Méray Tisztító vihar című köny­vében, akiket egy évtizeden ke­resztül mellőzött a hivatalos irodalompolitika: a börtönből csak nemrég szabadult Ignotus Pál, a korábban teljesen mellő­zött Németh László. Mellettük helyet kaptak a kommunista írógeneráció azon tagjai, akik az utóbbi évek küzdelmében szembefordultak múltjukkal, és bebizonyították akaratukat és képességüket egy megújult iro­dalomban való részvétellel: Háy Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán (Háyt, Déryt és Zelket, mint a forradalom eszmei előkészítőit, a november 4-i megtorlás után súlyos börtönnel büntették). Összeállította: Szász István Október 2.

Next