Népszava, 2009. december (136. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-30 / 304. szám

NÉPSZAVA 2009. DECEMBER 30., SZERDA Várkonyi Tibor Mókuskerék Lehetne akár romantikus regényeim is, érzékletes útleírás a kalandok kedvelői­nek, de egyik sem. Szikár dokumen­tum Kasza László kötete (Mókusok az angolkertben, Ügynökök a Szabad Európa Rádiónál, Noran Libro kiadó), a feldolgozás puritán, tudatosan tény­szerű. Rainer M. János, aki bemutatta a könyvet, korántsem a szenzációkeltés szándékával azt mondta, olyan feszülten olvasta végig, mintha fordulatos detek­­tívregény volna. Csakugyan az. Pedig a szerzője, Kasza László se nem krimiszerző, se nem szikár stílusú leíró, hanem a legjelesebb po­litikai publicisták egyike. Színesen jellemez, nagy műveltségű, szerencsére a Népszavának, a Szép Szó mellékletnek is rendsze­res publikálója. Hosszú­hosszú esztendőkig emig­rációban élt, Münchenben, a Szabad Európa egyik szerkesztője volt, azok egyike, akik a forrongás végső évei­ben a demokratikus ellenzékhez álltak legközelebb, liberálisoknak vallották magukat, és jóllehet nincs semmi párt­kötődése, az is maradt hazatérése után. Kezdeti ismeretségünk idején kissé megorroltam rá. A rendszerváltás után az MTV egyik műsorvezetője volt, meghívott mindenkit, minden égtájról. Olyanokat is, akik ma, csaknem két évtized után a szélsőjobboldal rikácso­ló hangadói, nő és férfi, az időben nem ismertem őket, csak névről. Egyikük annak idején még a Népszabadságnál kezdte, másikuk sem állt olyan bőszen távol a kádárizmustól. Akkor ellenben,­­ a műsor idején­­ már ágaskodott ben­nük az indulat, a stílusuk is undorító volt, a kamerák előtt kis híján hajba kap­tunk. Azóta megértem Kasza Lászlót, olyannyira toleráns és megértő, hogy gondolom, ma is, habozás nélkül verbu­válná össze ugyanazt a társaságot. Új könyvének, föltételezem, nem véletlenül választotta témájául Kasza a hajdani Szabad Európát. A látszat ellenére is roppant nagy az időszerűsé­ge. Azzá teszi mindenekelőtt a frissen kiújult vita az egykori titkosszolgálatok mágnesszalagjainak változatlan tit­kosságáról. A kötet ügynök szereplői, visszatekintve a távoli múltba, piti senkiháziak voltak, nem kulcsemberei az elsüllyedt rezsimnek, jellemzésükre elég annyi, hogy bármilyen összegeket vágtak is zsebre, bagóért adták el ma­gukat. Kasza bizonyára nem könnyen és nem is rövid ideig juthatott hozzá adataikhoz, de azzal, hogy közzétette őket, azt is dokumentálja, hogy bezzeg az ilyen percemberkék múltját kiadják a nyilvánosságnak, de az úgynevezett nagyvadak kártékonysága, lehet, még évtizedekig titok marad, így sem kap­hatott meg mindent, mert akad olyan volt szabad európás, akiről gyanítani lehet, mai radikalizmusa ellenére is akkor tehetett szolgálatokat a Kádár­rezsimnek, de kartonjai még mindig a semmiben úsznak. Csak közvetett uta­lások céloznak rá, a bizonyíték talán a mágnesszalagok egyikén bújik meg. A másik időszerűsége a Mókusok publikálásának, hogy még mindig tév­eszmék keringenek a korszak jellegéről. Igaz, a kádárizmus utolsó évei „tündér­kertet” sejtettek a „testvér országokhoz” - Románia, Bulgária, még a Husák-féle Csehszlovákiához - képest is, hogy ne szóljunk az ocsmányok között a legocs­­mányabbak egyikéről, Honecker Kelet- Németországáról, de azért az a rezsim is, amely viszonylagos szólás-utazási­­könyvkiadási szabadságot, és aránylag valamivel nagyobb jólétet adott is, lelke és gyakorlata mélyén parancsuralom maradt. Űzöttsége, illetve képzelt űzöttsége azt a rögeszmét táplálta alacsony szelle­mi színvonalú titkosszolgálati vezetőibe, hogy a Szabad Európa Rádió nem afféle agitációs-propaganda eszköz a kímélet­len hidegháborúban, hanem amerikai kémközpont a „láger” fölbomlasztására. Az egyik fő célja kétségtelenül a föllazí­tás volt, ebben győzött is, de ha kémköz­pont, akkor ugyanolyan eszközökkel, elhárítással kell harcolni ellene. Meg­vásárolni ingatag embereit, akik Wa­shingtontól újságírói tevékenységükért megkapják bérüket, de ha a kommunista Magyarország még plusz márkát is ad, amivel állampolgárait rövidíti meg, ne sajnáljuk a Júdás-pénzt. így keresték meg azokat a jellemgyönge, olcsón kapható alanyokat, akik részben igazi tényeket továbbítottak, de jelentékteleneket, mert egy részüket a magyar kádárista titkos­­szolgálat ingyen is megszerezhette volna, ha hozzáértő, nyílt eszű figyelők elemzik a rádióadások tartalmát, hangnemét. Nem, a tartótisztek, megbízottaik pénzt és fáradságot nem kímélve ügynököket toboroztak. És rájuk bukkantak. Voltak sokfélék. Ott is buzgó bürokraták, akik­nek a felkészültségük, érdeklődésük ke­vés volt eredeti információk gyűjtésére, helyette százoldalanként lopták és má­solták a semmitmondó papírokat, azokat továbbították kilószámra, és az amatőr, tudatlan magyar James Bond-imitátorok boldogok voltak velük, mert prezentálni tudták őket főnökeiknek, akik maguk sem voltak hírszerző zsenik. Más tartótisztek hónapokon, ha nem esztendőkön át, építettek kapcsolatokat, szerveztek találkozókat külföldi hotelekben, luxuséttermekben, köl­tötték számlálatlanul a magyar állam pénzét a leggyakrabban talmiért. De korántsem az volt a legundorítóbb. Hanem az a terrorisztikus, diktatóri­kus módszer, amellyel azokat a szabad európásokat próbálták megkörnyékez­ni, akik odahaza hagyták szeretteiket, szüleiket, gyerekeiket, élettársukat. Az otthon maradottakat megtorlással, börtönnel, tanulási lehetőségeik meg­fosztásával, nélkülözéssel, üldözéssel fenyegették, és szorították ezzel arra a kintieket, hogy vállalják árulásukat. És ha ráálltak, esetenként csengő arannyal fizettek érte. Volt, aki fenyegetettségé­ben egyezett bele, volt, aki töprengés nélkül nemet mondott, és volt, aki a tartó tisztjeit a végtelenségig hitegette, kibúvókat keresett, de megőrizte in­tegritását. A kötet címében a Mókusok szó utalás az egyik ügynök fedőnevére, az angolkert meg a SZER müncheni központja. Mindez a távoli múlt, úgyszólván történelem. Meglehet, mégsem egészen a múlt csupán. Az előzetes nyilatko­zatokból, szándékok hangoztatásából lehet következtetni arra is, hogy a másképpen bezárkózó jobboldali Ma­gyarország hajlamos lehet, ha nem is szolgalelkű másolással, de egyes eszközök föltámasztásával visszaidéz­ni azt a más előjelű múltat, hiszen az emberei megvannak hozzá. Egy Kövér László, egy Demeter Ervin a maga UD Zrt.-gyakorlatával nem idegenkedik a hasonlóktól. Ezért is mondom, Kasza László könyve igencsak időszerű, bár a baljós következtetés nem az övé, ő megmarad a historikus tényszerű­ségénél. Az olvasója képzelődhet, tőle függetlenül is. Visszatekintve a távoli múltba, piti senkiháziak voltak, nem kulcsemberei az elsüllyedt rezsimnek varkonyit@nepszava.hu Idők vannak, lesznek Karácsony első napján este háromnegyed hatkor a mi házunk felett dörgött az ég, csapkodtak a villámok, és úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék. (Mint ké­sőbb az egyik, ahogy az ilyet hivatalosan hívják, közössé­gi portálon láttam, máshol is, nem is csak viszonylag közel hozzánk, de a Duna másik oldalán is­ olyan is volt, ahol, mint írták, még a tévé is elment.) Egyszóval rendes nyári vihar volt télvíz kellős idején. Aztán reggel olyan vakító napsütésre ébred­tünk, hogy a lányom, ami­kor, már jó délelőttre járván, kikecmergett az ágyából, és széthúzta a szobájában a függönyt, így kiáltott fel­ azt­a, de elaludtam, karácsony­kor feküdtem le, és nyár van, mire felébredtem... Miközben végül is csak pont egy héttel azelőtt volt, hogy, pedig kellett volna, de nem jutottam be autóval Pestre, aki ugyanakkor vonattal in­dult tőlünk, az is csak nagy nehezen Rákosig ért el a Ke­leti helyett, és másnap reggel a fiammal felváltva négyszer mentünk ki sok-sok réteg ru­hában a metsző szélbe, hogy a jó huszonöt-harminc centis hóban legalább annyi utakat lapátoljunk, hogy a háztól az utcáig, meg a madáretetőig valahogy ki tudjunk menni; utóbbi mellett, jelzem, egy teljes Amundsen-expedíció­­ról szóló filmet le lehetett volna forgatni, ha a háttér­ből digitálisan kiretusálják a szomszéd sufniját. Na ebből a hóból persze karácsonyra már mutatóba sem maradt egy szem se, még az északi oldalon se, ezzel szemben a kert egy jelentős része gya­korlatilag mocsárrá válto­zott, ami így viszont meg a Sátán kutyája lápvidékének az ideális helyszíne lehet­ne, ami mindenkit elnyel, aki csak rámerészkedik (persze a szomszéd sufniját ebből is ki kellene takarni valahogy). És azért én ugyan még annyira (talán, bár a gyerme­keim erről alighanem kicsit mást gondolnak már) nem va­gyok öreg, hogy ilyenkor ar­ra kezdjek rá, hogy de bezzeg az én időmben még rendesen nyáron volt nyár, télen pedig tél, de hogy ma már minden teljesen meg van változva, az időjárás is („mert ne mondja nekem, uram, hogy azokkal a mindenféle hülye rakétákkal nem piszkálnak el ott valamit az űrben”), de mondjuk azért ez csak nincs egészen rend­ben így; erről nyilván sokkal többet tudhatna elmondani az a barátnőnk, akinek abban, hogy az édesapja karácsony előtt egy nappal egyszer csak összeesett az utcán és meg­halt, aligha bele nem játszott, hogy a sajnos már amúgy sem túl jó szíve nem bírta a pár nap alatti harmincfokos hőmérséklet-változásokat... Úgyhogy most, amikor így az év utolsó napja közeledvén amúgy is mindenki minden­féléket kíván az eljövendő új évtől, hát azt gondoltam, mi lenne, ha én, aki amúgy nem vagyok ilyenkor sem sem egy nagy kívánós, sem egy nagy új­ életet-kezdés (örülök, ha a régit folytatni tudom úgy, ahogy), azt kí­vánnám, hogy mi lenne, ha 2010-ben nyáron nyár lenne, télen tél, a kettő között meg rendes, szép, hosszú tavasz, nemcsak úgy délután fél háromtól háromig, ahogy mostanában szokott, és így tovább. Még az is lehet, hogy aki ezt garantálni tudná, arra szavaznék azon a várhatóan majd (kizárólag „meteoro­lógiailag” mondom!) szép, hosszú tavaszon. Arra szavaznék azon a várhatóan majd (kizárólag „meteorológiailag” mondom!) szép, hosszú tavaszon Martos Gábor, publicisztika@nepszava.hu VÉLEMÉNY publicisztika@nepszava.hu 7 Ami már nem „időszerű” Van valami árulkodó abban, amit Kövér László, a Fidesz or­szágos választmányának elnöke, a párt Orbán után „második legerősebb embere” hétfőn megjelent lapinterjújában mondott. Hogy tudniillik a Fidesz azért vonta vissza a külhoni magyarok állampolgárságáról szóló törvényjavaslatot, nehogy a szocialis­ták igennel szavazhassanak rá. „Ekkora gyalázatot nem szabad ilyen könnyen megúszni - ezért hagytuk a következő parlament­re a döntést” - mondta Kövér, arra emlékeztetve, hogy a 2004 decemberében az MSZP-n (és az SZDSZ-en) múlt, hogy a kettős állampolgárság nem kapott elegendő támogatást. Mindebből az ember csak egy következtetést vonhat le: a téma nem arra kell a Fidesznek, hogy a határon túli magyarokon segítsen, hanem arra, hogy „betartson” az MSZP-nek. Kövér megemlítette a másik lehetőséget is, azt, hogy az MSZP a törvényjavaslat ellen fordul és „kijátssza a szociális demagógia kártyáját”. Vagyis - ahogy 2004-ben is tette - emlékezteti a hazai lakosságot a kettős állampolgárság esetleges költségeire. 2004-ben az emlékeztető hatásos volt, és a Fidesz-vezetők nyilvánvalóan attól tartanak, hogy a mostani, az akkorinál sokkal rosszabb gazdasági helyzetben még hatásosabb lenne. Oda lehet az áhított kétharmados többség! Amiből megint csak az sejthető, hogy a kettős állampolgárság ügye nem a külhoni magyarság, hanem az anyaországbeli hatalom okán érdekli a Fideszt. Kövér azt mondta, hogy pártja a következő parlamentre hagyta a döntést. Vagyis akkorra, amikor a Fidesznek megbízható több­sége lesz és maga alakíthat kormányt. Akkor minden megoldódik és nem lesz akadálya a kettős állampolgárság bevezetésének. Csakugyan nem lesz? Hadd emlékeztessünk a két ciklussal ko­rábbi időkre, amikor a Fidesz kormányon volt, ám a kérdést nem tartotta „időszerűnek”. Nos, a párt most ismét a hatalomba készül­és tudja: a kettős állampolgárság ügyével nemzetpolitikai vitát szítana. Ami által - mivel a politikai közepet akarja elfoglalni - nem magának használna, hanem a jövendő parlamenti patkóban várhatóan elhelyezkedő két pártnak: az MSZP-nek és a Jobbik­nak. És akkor a dolog már nem is olyan fontos számára. Kepecs Ferenc, kepecsi@nepszava.hu Hősök rakpartja A magyar történelem, legsö­tétebb napjaiban, 1944-ben, 1945 elején is akadtak olyan igaz emberek, akik - saját éle­tük kockáztatásával - másokat mentettek. Többeket meg is öltek közülük, mint például Salkaházi Sárát vagy minden valószínűség szerint Raoul Wallenberget. De valójában a többiek sem kapták meg általában életükben azt az elismerést, amit megérdemeltek volna. Az utókor mit tehet? Megpró­bálhat hálás lenni. E hála kife­jezésének a módja lehet köztéri szobor, közintézmény vagy utca a hősökről való elnevezése, így állítva őket tanulságul az új nem­zedékeknek. Ezért is üdvözlendő a budapesti önkormányzat terve, hogy többek között Wallenberg­­ről, Slachta Margitról, Angelo Rottáról vagy Sztehlo Gáborról nevezze el a rakpartokat. (Felvet­hetnénk persze, miért is kellett a rendszerváltás óta két évtized­nek eltelnie ahhoz, hogy végre célegyenesbe forduljon ez a terv, de ne legyünk telhetetlenek.) Helyes. Kétségtelen, van üze­netértéke annak is, hogy éppen most. Nem mintha szoros párhu­zamot látnék a negyvennégyben történtek és a mai események között. Ám akadnak, akik mint „dicsőséges múltra” próbálnak visszaemlékezni azokra az el­múlt évekre. Kell alkalom, hogy újra és újra elmagyarázhassuk, bizony a gyűlölködés, a rassziz­mus, az antiszemitizmus, a ci­gányellenesség rossz útra visz. Olyanra, amikor aztán hősökre van szükség, hogy megmentsék a világ becsületét. Ez a névadó megint apropó arra, hogy mind­ezt szóba hozzuk. Amúgy jó hír, hogy ha még utcanevekre lenne szükség, akad­nak olyanok jócskán, akik erre még méltóak. Giorgio Perlasca, Kállay Kázmér vagy éppen Per Anger szintén rászolgálna arra, hogy a hősök rakpartján örökít­sék meg a nevüket. Ezzel együtt, ez a mostani ja­vaslat a nevekről fontos értékvá­lasztást jelent. Kis fény az alagút végén. NÉPSZAVA SZOCIÁLDEMOKRATA NAPILAP ALAPÍTVA 1873-BAN FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Szerkesztőbizottság: HORVÁTH ISTVÁN, DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, SEBES GYÖRGY, TÓTH JENŐ ■ Belföldi rovatvezető: SIMON ZOLTÁN, szerkesztők: FÜSI PIROSKA, GYÉMÁNT MARIANN, BALOGH GYULA, MARKOTAY CSABA, PÓR VILMOS ■ Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES ■ Fotórovat-vezető: WEBER LAJOS ■ Külpolitikai rovatvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN ■ Szép Szó: KOZÁR ALEXANDRA ■ Sportrovatvezető: VARGA T. RÓBERT Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, SZABÓ IRÉNÉ, VERESS JENŐ ■ Vezető tördelőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. ■ Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetés: VITKOVICS MERCÉDESZ ■ Marketing: MENCSER ÉVA ■ Lapmenedzser: RÓZSA GYULA Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 Budapest, Pf. 4. Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím (e-mailcím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a MédiaLOG Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-106-000, fax: 06-46-815-800 ■ Kiadói megrendelés, reklamáció: 06/80-200-502,477-9000/130,118, telefax: 477-9025. ■ Előfizetési díj egy hónapra 2500 Ft, negyedévre 7500 Ft, fél évre 15 000 Ft, egy évre 30 000 Ft. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap-és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT igazgató ■ www.hirnyomda.hu ■ ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 ■ A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti MATESZ pftai-ai­ílt

Next