Népszava, 2019. július (146. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-01 / 150. szám
BELFÖLD Brüsszelig ér a fóti ügy GYEREKVÁROS Az Európai Bizottság részletes beszámolót kért a magyar hatóságoktól a gyermekotthonok, köztük a Fóti Károlyi István Gyermekközpont „kiváltását” célzó, uniós forrásból finanszírozott projektről - derült ki Marianne Thyssen szociális ügyekért is felelős uniós biztos válaszleveléből, amit Szél Bernadett megkeresésére küldött. A független országgyűlési képviselő azért fordult EU-s szervekhez, mert szerinte biztos, hogy a kormány nem rendeltetésszerűen használja fel az uniós pénzeket. Szél Bernadett állítja, a gyermekotthonok kiváltására, korszerűsítésére és a hiányzó gyermekotthoni kapacitások létrehozására szánt, összesen 4,5 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázatból csak olyan projekteket lehetett volna támogatni, amivel a gyerekek jobb helyzetbe kerülnek. Vagy úgy, hogy kisebb lakásotthonokba költöznek, vagy pedig a speciális férőhelyek bővítésével többen juthatnak az állapotuknak megfelelő ellátáshoz. Szél szerint a fóti pályázatnál egyik cél sem valósul meg. Bár a kormány azt kommunikálja, hogy a speciális és különleges igényű gyerekeket is gondozó fóti otthon egy „korszerűtlen tömegintézmény”, ennek épp az ellenkezője igaz: a különleges igényű, például mozgássérült gyerekek számára már évekkel ezelőtt modern, kis létszámú lakóépületeket hoztak létre a gyermekközpontnak otthont adó Károlyi-kastély több tízhektáros, ősfás parkjában. A pszichés zavarokkal küzdő gyerekek otthona pedig egyike annak az öt speciális gyermekotthonnak, amellyel kapcsolatban a fenntartó is elismerte korábban, hogy a férőhelyek megszüntetése nem elfogadható. Mindezek ellenére most a „kiváltás” jegyében olyan intézményekbe költöztetnék át a gyerekeket, amelyek már jelenleg is túlzsúfoltak. Ilyen a kalocsai és a zalaegerszegi gyermekotthon. Igaz, mindkét helyszínen történt férőhelybővítés összesen 224 millió forint EU-s forrásból. Ám a „bővítés” valójában csak a fóti gyermekközpont bezárásával megszűnő férőhelyek pótlására szolgál. Zalaegerszegen ezzel 72-re, Kalocsán 56-ra emelkedett a férőhelyek száma, csakhogy közben a vonatkozó kormányrendelet szerint legfeljebb 40 fő helyezhető el egy speciális gyermekotthonban. - Amit a kormány csinál, az az uniós pénzek elcsalása - mondta Szél Bernadett. Hangsúlyozta: ha visszaélnek a kiváltásra szánt források szabályszerű felhasználásával, a gondozottak helyzetének javítására szolgáló beruházások éppen hogy rontani fognak a gyerekek helyzetén. A szociális ügyekért is felelős uniós biztos válaszlevelében arra is kitért: ha bármilyen visszásságot találnak, megteszik „a szükséges lépéseket”. JUHÁSZ DÁNIEL FIGYELNEK Ha visszásságot találnak, akkor az EU „megteszi a szükséges lépéseket" NÉPSZAVA 2019. július 1., hétfő Ungvári Tamás halálára GYÁSZ 88 éves korában szombaton elhunyt Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténész, a Népszava volt rovatvezetője. Díszpolgárát Budapest a saját halottjának tekinti. FRISS RÓBERT 1930. szeptember 25-én született. Az Eötvös Gimnáziumba a numerus clausus miatt nem vették fel, így került a Zsidó Gimnáziumba. Diplomát 1952-ben, 21 évesen szerzett az ELTE angol-magyar szakán. Először Tatán tanított általános iskolában, majd a Csillag folyóirat rovatvezetője lett. 1959-től a Magyar Nemzetnél dolgozott szerződéses munkatársként. 1960-tól fordító, dramaturg, a Budapester Rundschau szerkesztője. 1960-1961-ben a Petőfi Színház dramaturgja. 1970- től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980-1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára. Több külföldi egyetem vendégprofesszora. A Cambridge Egyetemen a Churchill College „overseas fellow” tiszteleti tagságban részesült. Fulbright vendégprofesszorként négy esztendőt töltött a kaliforniai Claremontban. IREX csereprofesszorként a Columbia, a Yale és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat. Művelődéstörténetet tanított a Zsidó Egyetemen, a Rabbi Szemináriumban. Egy ideig a Népszava publicisztikai rovatát is vezette. Munkásságát több díjjal, kitüntetéssel elismerték. Széchenyi és József Attila díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, Budapest díszpolgára volt. Közéleti tevékenységét Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Hazám díjjal ismerték el. Ennyit a Wikipédia lexikális adatairól, amelyeket a túlélőknek „ilyenkor” kötelességük elsorolni. Mint ahogyan azt is, hogy félszáznál több könyvet írt, tanulmányokat, esszéket, lefordított több tucat színdarabot, regényt. Amelyekkel (és) mindenekelőtt, s nem csak az egyetemi katedrákról tanított. Nemzedékek agyát csiszolta és csiszolta tovább az írásaival. Csiszolta nem csak hajdani táskarádiós „szösszeneteivel”, nem csak a Beatles Bibliával, amely az első magyar nyelvű elemzése volt a XX. századi popkultúrának, hanem az időről, a felvilágosodásról írt hatalmas esszéivel is. Hihetetlen tudású embert veszített az ország. Ráadásul olyan közlésvággyal megáldott tudós embert, akinek nemcsak ahhoz volt tehetsége és tájékozottsága, hogy a világot átlássa, hanem hogy erről a világról közérthetően tudjon beszámolni. Nagyon beteg volt. Menthetetlenül beteg. Fizikai állapotára - a közelmúltban a Népszavának adott interjújának készítésekor megtapasztalhattam - hihetetlen magasból tekintett, és azt csak az igazán tiszta szellemű emberek öniróniájával kezelte. Az elmúlás keserűségével. „Tettem, amit tudtam... maradok az őrtüzemnél, öregen, halálos betegen is meg tudtam még csinálni egy Löw Imánuel-válogatást. És gyönyörű papíron van” - mondta. Dolgozott az utolsó pillanatig. Azzal a tudására alapozott eleganciával és méltósággal, ami a legsajátabbja volt. Manapság ritka elegáns méltóság volt. Tartja magát - mondta az ilyen emberről valaha egy kihalt kor. Tartotta magát, mert úgy gondolta, a Nem kicsi a dolgunk. A jövőről immár nélküle volna épp mit beszélni. Miközben a hozzá mérhető elegáns méltósággal kellene búcsúznunk tőle. A mécses őrzőjétől. A Tanárunktól. társadalmi modor a társadalom lelki állapotát mutatja, az emberek egymáshoz való viszonyát. „Anyám azt mondta: ha bárki megelőz téged a köszönésben, erkölcsileg elvesztél. Igaza volt. Nagyon hiányzik az udvariasság. Én még békebeli egyetemi tanár voltam valamikor. Békebeli, mert az egyetemi tanár valamikor méltóságos úr volt. Nem az úr, a méltóság hiányzik. Kihalt egy nemzedék. Nekem meg az életemben nem tudom, hogy hányadik hulláma jött az új indokoknak. Ami nekem a mai társadalomból hiányzik, az a polgári tempó. Egy társadalmi közösséget igenis összetart a szokás és a modor. Ha ezt a bordázatot a társadalom száműzi magából, nem jut előbbre” - mondta. Tudta, hogy a világ ma megélt káoszában szinte lehetetlen felfedezni a totalitás rendjét, de az egészhez minden gondolkodó hozzá tudja tenni a saját mondanivalóját. Ezt tette. „Komolyság kell hozzá, mert a történelem élő valami, amihez föl kell nőni. Másrészt soha nem volt tisztességes felvilágosodás Magyarországon. Jászi Oszkárt kiűzték, Károlyi Mihályt leverték, József Attilát megölték. Mit akarunk? Nagy erővel neki kellene látni ennek a munkának. A francia forradalom nem ért véget, most kezdtük, alig több mint kétszáz éve” - hagyta örökül az utókornak. A honlapján így írt: „Nem egészen értem, hogyan jutottam el az idős kor küszöbére, mégis hálás vagyok, hogy ezt a magasnak számító kort elértem. Serdülőkoromat tönkretette a második világháború, ifjúkoromat egy másik diktatúra. A berlini fal leomlásával beköszöntő szabadság hatalmas esély, bár kulturális hozama egyelőre csekély. Panaszámat mégse várjon tőlem senki. Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, mi volt az életem, ennyit mondok: menekültem előre. A pályaváltoztatás és -igazítás a világon mindenütt előny, nekem sokszor a szememre vetették. Holott én sokszor igazítottam... A jégkorszakban, amelyikben éltem, az előremenekülés ígérte a túlélést, így nem értek a nyomomba. Az egyéniségemet a változási képesség alakította. (...) Az életprogramomat beteljesítettem. Tőlem senkinek nem kell és nem kellett félnie, engem viszont bátran lehetett és lehet irigyelni. (...) Az a vidám pesszimista, aki vagyok, tisztelettel köszönti olvasóit, híveit, irigyeit és ellenfeleit. Minden úgy volt jó, ahogyan volt. A jövőről meg nincs mit beszélni.” Nem kicsi a dolgunk. A jövőről immár nélküle volna épp mit beszélni. Miközben a hozzá mérhető elegáns méltósággal kellene búcsúznunk tőle. A mécses őrzőjétől. A Tanárunktól. Talán mindenre gondolt, de arra nem, hogy ez lehetetlen, bármennyire muszáj is. 1930-2019 „Annyira hasonlított apámra, hogy apám azt mondta anno a frissen alakult Magyar Televízió szerkesztőségében, ha délelőtt bejövök, az az Ungvári. Ha délután bejön az Ungvári, az én vagyok." P. G.