Népszava, 2020. március (147. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-10 / 59. szám

NÉPSZAVA 2020. március 10., kedd LAPSZÉL Janikovszky Éva mesepályázat Április 16-ig várják a 7 és 16 év közötti diákok műveit a Jani­kovszky Éva Meseíró Pályázat­ra magyarországi és határon túli településekről - közölte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK). A jelentkezők három korcsoportban - 7-9, 10-13 és 14-16 évesek­­ jelentkezhetnek egy nyomtatásban még meg nem jelent, maximum 15 ezer karakteres írással. Tematikai megkötés nincs, bármilyen té­mát választhatnak a pályázók. Az eredményhirdetés május 22-én lesz a FSZEK Központi Könyvtárában, ahová a szakmai zsűrihez továbbjutott pályá­zókat hívják meg. A XVI. Jani­kovszky Éva Meseíró Pályázatot a FSZEK és a Móra Kiadó hir­deti meg Budapest Főváros Ön­­kormányzata támogatásával. A pályázatokat kizárólag e-mail­­ben, a janikovszky@fszek.hu címre várják. NÉPSZAVA Névtelen mecénás és az Orsay Múzeum Nagyfokú átalakítást terveznek Párizs egyik legjelentősebb mú­zeumával, az Orsay Múzeum épületével, melyet egy névtelen, amerikai mecénás 20 millió eu­­róval támogat. Az egykori vasúti pályaudvar épületét az Orsay Wide Open projekt keretén be­lül több szakaszban alakítják át. PAPAGENO Gyerekfőszereplőt keresnek Elkezdődött a Ha elfárad, viheti! című új, magyar vígjáték gye­rekfőszereplőjének országos castingja Geszti Péter produ­cer, Scherer Péter főszereplő és Rohonyi Gábor rendező irányí­tásával. A film egy író és sosem látott kisfia találkozásáról szól, Kovács Patrícia, Thuróczy Sza­bolcs, Bata Éva, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán és Básti Juli ját­szik benne, és várhatóan jövőre mutatják be. NÉPSZAVA FOTÓ: AFP/LAURE BOYER FORRÁS: GLÓDI BALÁZS Max von Sydow emlékére GYÁSZ Elment a legnagyobb - röviden így lehet összefoglalni a tényt, hogy kilencvenéves korá­ban elhunyt Max von Sydow. A szó legnemesebb értelmében legenda volt, a színészek istene, aki csak­nem hetvenéves pályafutása során bizonyította, hogy ő nemcsak svéd arisztokrata értelmiségi, hanem a mozi talán legismertebb arca. Hogyan is felejthetnénk el, aho­gyan sakkozott a Halállal Ingmar Bergman klasszikusában, A hete­dik pecsétben? Bergman és Sydow, a két zseni, aki további több közös filmben - Szűzforrás, Úrvacsora, A nap vége, vagy a Tükör által homá­lyosan­­ bizonyították, hogy ők a mozi istenei. Műveikkel és filmtör­ténetre gyakorolt hatásukkal. Ha csak ezeket az alkotásokat kellene sorolnom, már akkor is teljes élet­művet kellene kontextusba állítani. Sydow azonban a művész mel­lett igazi játékos is volt. Szerette magát kipróbálni mindenben. Iga­zából sosem öregedett meg. Ő volt a Háromszemű Holló a Trónok har­cában, Lor San Tekka a Star Wars: Az ébredő erőben - művészet vagy TÖLGYESI GÁBOR Múlt év december közepén még csak cégbírósági bejegyzés alatt állt a Déryné Művészeti Nonprofit Kft., amikor az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő egymilliárd fo­rintos támogatást juttatott a Nem­zeti Színház cégének a kulturális taopótló pénzekből. Néhány nap­pal később Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazga­tója beszélt arról, mire kell a pénz és az új cég: életre hívják a Déryné programot, amelynek segítségével kistelepülésekre is eljuttatnának színvonalas színházi előadásokat. A program elindulását most je­lentették be, ezek alprogramjait a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. igazgatója, Kis Domonkos Márk - a Váci Dunakanyar Színház volt veze­tője - ismertette. Az Országjárás alprogramba be­fogadó intézmények, állandó vagy időszakos játszóhelyek jelentkez­hetnek, illetve kőszínházi és függet­len társulatok ifjúsági előadással, vígjátékkal, drámával, tematikus nemzeti ünnephez kötődő előadá­sokkal. Az első évben 300, a máso­dik évtől már 500-600 produkciót terveznek. Az előadást nyilvántar­tásába veszik, kiajánlják játszóhe­lyeknek, költségeit részben vagy egészében fedezi, elbírálás alapján. A Nyári vándorszínház alprog­­ram a kistelepüléseket célozza meg, idén azok élveznek előnyt, amelyek eddig részt vettek a Pajtaszínház programban. Az alprogram a (kis­települési) fesztiválok, táborok színházi kínálatát is bővítené a Ka­posvári Egyetem két színészosz­tályával - az Erzsébet táborban hetente lesz egy színielőadás. A Ba­spar, mindegy volt neki. Kortalan zseni volt. Hollywood királya akkor lett, amikor eljátszotta az idős pap sze­repét William Friedkin Ördögűző­jében. Ő tényleg bármit el tudott játszani, és ezt meg is engedték neki, elvégre a neve egyet jelentett a klasszissal. A Woody Allen jegyezte Hannah és nővéreiben sznob mű­vészt alakított, élete legironikusabb fellépését produkálva. Pályafutá­sa későbbi szakaszában az újabb csúcspontot a dán Bille August rendezte Hódító Pelle címszerepe 1929-2020 jelentette, amely Oscar-jelölést je­lentett neki, de nem kapta meg. A másik jelölése a Rém hangosan és irtó kezeiért volt, de ebből sem lett arany szobrocska. Nem az ő szé­gyene, hogy Oscar nélkül maradt. Sokkal nagyobb a díjakkal elismert kánontagoknál. CSÁKVÁRI GÉZA Nem haknira lesz Az Em­beri Erő­forrás Támoga­táskezelő egymilli­árd forin­tos tá­mogatást juttatott a Nemzeti Színház cégének a kulturális taopótló pénzek­ből f­­ FOTÓ: TÁJOLÓ Akár százlelkes falvakba is eljuttatna színházi előadásokat a Déryné program, amelynek saját társulata is lesz. Hangoló alprogramba pályakezdő független társulatok jelentkezését várják, amelyek mentor segítségé­vel hozhatnak létre előadásokat. (Mentorok: Kozma András és Kul­csár Edit, a Nemzeti Színház dra­maturgjai, Lukácsy György kriti­kus, Resetár Dániel és Bakos-Kiss Gábor színész.) Előnyt élveznek a 14-16 éves korosztálynak szóló produkciók, és a klasszikus magyar szerzők művei. Negyedik alprog­­ramként a Déryné NKft. 8-10 fős saját társulatot alapít. Idén 1-2, ké­sőbb 3-5 bemutatót hoz létre, a ma­gyar szerzők műveire fókuszálva. A Népszava kérdésére Kis Do­monkos Márk elmondta: a bírá­lati szempontrendszer az előadás minőségét, utaztathatóságát veszi figyelembe, előnyt élveznek a ma­gyar - elsősorban klasszikus - szer­zők művei, és az olyan előadások, amelyek „üzeneteikkel az adott közösséget építik”. Az ötödik szem­pont a produkció költsége. A pályázatokat elbíráló kuratóri­um tagjai: Kulcsár Edit dramaturg, Balogh Tibor színikritikus, drama­turg, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Szigetvári József, a százhalombattai Barát­ság Kulturális Központ igazgatója, Szente Béla, a Kulturális Központok Országos Szövetsége elnöke és a bé­késcsabai Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója, Nagy Gábor, a Soltis Lajos Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság Függet­len színházak tagozatának vezetője, Szedlacsek Emília, a Nemzeti Mű­velődési Intézet szakmai igazgató­ja, valamint Kis Domonkos Márk. A programba a kiosztható keret ren­delkezésre állásáig, de legkésőbb szeptember 30-ig lehet jelentkezni a deryneprogram.hu oldalon. 630 millió Az Országjárás a­­ programra 500 millió, a Barangolóra 60, a Nyári vándorszínházb­a 50, a társulat létrehozására és működtetésére 20 millió forint jut idén FOTÓ: AFP/BARBARA SAX PAVEL BOGOLEPOV BEJELENTŐK Fekete Péter, Vidnyánszky Attila, Kis Domonkos Márk és Márta István, a Ma­gyar Fesztivál Szövetség elnöke KULTÚRA MŰSORAJÁNLÓ ^ 2020. Duna TV2 RTL Klub ATV M4 Sport Klubrádió március 10., kedd 07.45 Ridikül (ism.) (12) 08.35 Fogd a kezem! Török sorozat (ism.) (12) 09.25 Don Matteo: Olasz sorozat (ism.) (12) 10.25 Család-barát 12.00 Híradó, Sport­híradó 12.55 A világ egy terített asztal (12) 13.25 Európai kulthelyek (6) 14.20 A hegyi doktor. Német sorozat (ism.) (12) 15.10 Sorsok útvesztője. Török sorozat (12) 16.05 Don Matteo. Olasz sorozat (12) 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó. Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem! Török sorozat (12) 19.35 A hegyi doktor. Né­met sorozat (12) 20.30 Önök kérték (6) 21.30 Az első köztársaság. Cseh történel­mi sorozat (12) 22.25 Kenó (12) 22.35 A fagy. Francia bűnügyi sorozat (16) 23.25 Magyarország szeretlek! (ism.) 00.55 4 összeesküvő és 1 temetés. Osztrák bű­nügyi sorozat (16) 06.15 Mokka. Magazinműsor (12). Ben­ne: Tények reggel 08.45 MokkaCINO. Magazinműsor (12) 09.35 Teleshop 10.50 Az utolsó zsaru. Német krimisoro­zat (12) 12.00 Tények délben 12.30 Wal­ker, a texasi kopó. Amerikai akciófilm-so­­rozat (12) 14.30 Doc Martin. Angol so­rozat (12) 15.40 Amanda. Chilei roman­tikus sorozat (12) 16.45 Remények föld­je. Török romantikus sorozat (12) 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.30 Minta­apák. Magyar fikciós sorozat (12) 20.10 Exatlon Hungary. Extrémsport-reality (12) 22.40 Drágám, add az életed! Ga­­me-show (12) 24.00 Magánnyomozók. Magyar dokureality-sorozat (12) 06.00 Reggeli. Élő magazinműsor (12) 09.05 Asztro Klub 10.05 Teleshop 12.15 Fókusz (ism.) (12) 13.35 Drága örökö­sök. Magyar sorozat (ism.) (12) 14.50 Bátrak földje. Magyar sorozat (ism.) (12) 16.00 Az én kis családom. Török soro­zat (12) 17.10 Barátok közt. Magyar so­rozat (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kia­dás 18.55 Fókusz (12) 20.10 Drága örö­kösök. Magyar sorozat (12) 21.15 Bátrak földje. Magyar sorozat (12) 22.20 Bará­tok közt. Magyar sorozat (12) 23.05 Há­zon kívül (12) 23.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás 00.15 A kezdő. Amerikai víg­játék (2015). (12) 05.55 ATV Start. Reggeli politikai és köz­életi vitaműsor 08.35 Start plusz 09.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Hír­adó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó. A nap legfontosabb hírei 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz. Közérzeti talkshow (12) 21.30 Co­­lumbo: Amerikai krimi (1975) (12) 23.40 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 06.30 Sporthíradó 07.30 Kosárlab­da-magazin (ism.) 08.30 Kézilabda-ma­gazin (ism.) 09.30 Jövünk! (ism.) 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgás. OTP Bank Liga: Kaposvári Rákóczi FC-Mezőkövesd Zsóry FC (ism.) 12.30 LITE TV (ism.) 13.00 Sporthíradó 13.30 UEFA Bajnokok Ligája magazin (ism.) 14.00 Vívó Buda­pest Grand Prix (ism.) 15.00 Labdarúgás. OTP Bank Liga: DVSC-Kisvárda Master Good (felv.) 17.00 Sporthíradó 17.15 Út Tokióba (ism.) 17.45 Fradi Tv 18.15 Fel­vezető műsor 18.30 Kézilabda: K&H férfi kézilabda liga: Grundfos Tatabánya-Tele­­kom Veszprém (élő) 20.15 Felvezető mű­sor 21.00 UEFA Bajnokok Ligája: RB Leip­­zig-Tottenham Hotspur (élő) 23.15 UEFA Bajnokok Ligája összefoglaló (felv.) 00.15 Vívó Budapest Grand Prix (ism.) 01.10 Jö­vünk! (ism.) 06.00 Reggeli gyors 09.55 Könyvklub 10.00 Ötös 12.00 A lényeg - a Klubrá­dió hírműsora 12.15 Ez itt a fórum 12.55 Könyvklub 13.00 Fülbevaló 14.00 Ingat­lanpiac 15.00 Hosszabbítás 16.00 Meg­beszéljük 18.00 Esti gyors 19.00 Utópia 20.00 Basszus 21.00 Örömzene 22.00 Ötös (ism.) 23.30 Vény nélkül (ism.) 24.00 Megbeszéljük (ism.) A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Next