Népszava, 2021. március (148. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-23 / 68. szám

"19 I népszava I ^ I 2021. március 23., kedd Ismét lehet pályázni az Esterházy-díjra TEHETSÉG Festészettel és festé­szettel határos technikákkal, vala­mint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal várják 45 év alatti magyar képzőművészek jelentke­zését az Esterházy Art Awardra. Az Esterházy Privatstiftung által 2009-ben alapított, 5000 euróval járó elismerés célja a fiatal, tehetsé­ges magyar művészek felkarolása, illetve a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása. A beérkezett pályázatokból a nem­zetközi zsűri - Sandro Droschl, a grazi Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója; dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum főigaz­gatója; dr. Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Privatstif­tung vezérigazgatója; Rieder Gábor PhD, művészettörténész, kurátor, az Artkartell művészeti igazgatója; Szegedy-Maszák Zsuzsanna, mű­vészettörténész, a BTM Budapest Galéria vezetője; Vitus Weh, az Es­terházy Privatstiftung művészeti tanácsadója és Luisa Ziaja, a bécsi 21er Haus kurátora­­ előrelátha­tólag húsz pályázót jelöl a díjra, akiknek december 3-tól kiállításuk nyílik a Ludwig Múzeumban. Mi­vel a kiállításra rendelkezésre álló múzeumi terek lehetővé teszik a nagyobb méretű, illetve installáci­ós művek befogadását is, ezeknek a pályaműveknek a benyújtásánál az első körben terveket, illetve vázla­tokat is elfogadnak. Pályázni a www. esterhazy-now.at weboldalon lehet június 11-ig. NÉPSZAVA KULTÚRA KARANTÉN­BAN NÉGY FAL KÖZÖTT A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kultu­rális programokat ajánlunk. Abbado Berlinben A 2014-ben elhunyt karmester, Claudio Abbado utoljára 2013 májusában vezényelte a Berlini Filharmonikusokat. A koncert fel­vételén Berlioz Fantasztikus szim­fóniája, Mendelssohn Szentivánéji álom nyitánya hallható. digitalconcerthall.com Second Life, avagy Kétéletem­ Az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció közös előadása Dömö­tör András rendezésében. 19.00 szinhaztv.com Eszeveszett esküvő Az Életrevalók alkotóinak 2017- es, Eszeveszett esküvő című filmje valóban fergeteges mozi. Eric To­­ledano és Olivier Nakache filmjét a Frankofón Fesztivál keretében lehet megnézni. cinego.hu FOTÓ: AFP/BERLINER PHILHARMONIKER FOTÓ: ORLAI PRODUKCIÓS IRODA/FÜGE PRODUKCIÓ Művészettel a kivezető utakért FELELŐSSÉG Versekkel, mesékkel, illusztrációkkal, alkotószervezetek összefogásával reflektál a lakhatási szegénységre az Otthonmesék online aukció. CSEPREGI EVELYN Az otthontalanság, otthonra talá­lás, otthonteremtés, otthonosság fogalmait a művészet eszközeivel jelenítik meg írók és képzőművé­szek a második alkalommal meg­rendezett Otthonmesék című ki­állítás és aukció keretében, ezzel is ráirányítva a figyelmet a lakha­tási szegénység és a hajléktalan­ság problémájára. Mások mellett Agócs írisz, Baracsi Gabi, Bódi Kati, Igor Lazin, Maul Ági, Másik Zsófi, Miklós Rita, Tuza Edit és Zengővári Judit grafikáira, vala­mint a hozzájuk párosított szöve­gekre - többek közt Falcsik Mari, Ferencz Mónika, Kertész Edina, Kovács Vera, Molnár Krisztina Rita, Molnár T. Eszter, Sopotnik Zoltán, Turbuly Lilla és Wéber Anikó írásai - lehet licitálni. A szociális bérlakásrendszert működtető Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE), az írókat, köl­tőket, illusztrátorokat tömörítő író Cimborák, az Illusztrátor Paj­tások szakmai csoport és a kép­zőművészeket, grafikusokat, fes­tőművészeket is tagjai közt tudó Hetirajz csoport közös projektjé­nek célja, hogy közelebb hozza az otthontalanságról, otthonról való gondolkodást, és az ULE támoga­tásán át kézzelfogható változást is eredményezzen. Az egyesület által is képviselt szemlélet szerint a hajléktalanszállók nem képe­sek valós kivezető utat nyújtani a hajléktalanságból, ezért megfizet­hető bérlakásokat kell kínálni, és szociális munkával kell segíteni a beköltözőket. Jelenleg több mint hetven ember lakhatását biztosít­ják, köztük idős, krónikus beteg­séggel küzdők és gyerekes csalá­dok is vannak. Különböző tevékenységeik egyike az aukció: az első Otthon­mesék program 2019-ben zajlott, akkor a hajlék, lakhatás, otthon kulcsszavak apropóján születtek kép-szöveg párok, amelyekből az árverésen befolyt kétmillió forin­tot az ULE mobilház-program­­jának fejlesztésére fordították. A jelenlegi bevétel otthonépítő munkájuk bővítésére, lakásfelújí­tásokra, illetve a lakóknak nyúj­tott szociális munka támogatásá­ra irányulna. Azért is kedvelik az árveréseket, mert így a csatlakozó művészeken keresztül mindazok­hoz is eljuthat a lakhatási sze­génység problémája, akik nincse­nek az ő holdudvarukban, mondta lapunknak Papadopulosz Dóra, az egyesület kommunikációs mun­katársa. Kiemelte, a művészet eszközeivel könnyebb eljuttatni sokakhoz az érzést, mit jelent haj­léktalan embernek lenni, és mit jelent félni az otthontalanságtól.­­ Más, szemléletformáló kampá­nyokkal is dolgozunk, ilyen volt nemrég a Képzeld el... projekt, ami arról szólt, hogy megmutassuk, a lakhatási szegénység sokakat érint: beletartozik, aki hitelt fizet, aki alig tudja kifizetni az albérle­tét, aki szívességből lakik valahol, s aki rossz minőségű ingatlanban él. Széles körű problémáról beszél Regisztrációt követően a www. aukció. utcarol­­lakasba.hu web­­oldalon április 11-én 21 óráig lehet licitálni az aukción szereplő kép-szöveg pá­rokra. A műveket a Kelet Kávézó (1114 Budapest, Bartók Béla út 29.) kirakatában is meg lehet tekinteni. lánk, és azt szeretnénk megmu­tatni, hogy a szállók bővítése csak rövid távú megoldás, szükség van a szállókról kivezető utakra. Papadopulosz Dóra hangsú­lyozta, hogy nagy szükség van az érzékenyítésre Magyarországon, különösen mivel nálunk európai viszonylatban is speciális a hely­zet: olyan törvény van életben, ami a hajléktalanságot krimina­lizálja, és börtönnel is fenyegeti azokat, akik az utcán élnek.­­ Ez megnehezíti, hogy a témáról a valódi probléma bemutatásával A politikai szereplők egy része szítja az ellen­séges hangulatot kommunikáljunk. Láttuk azt is, hogy a járványhelyzet elején elin­dult a hajléktalan emberek hibáz­­tatása, s szintén nehezítő tényező, hogy a politikai szereplők között is vannak, akik tovább szítják az ellenséges hangulatot. Ezért mi próbáljuk minden lehetséges fó­rumon megmutatni, hogy nem az egyéni sorsokat kell megvizsgálni, és nem a legkiszolgáltatottabba­­kat kell hibáztatni, amikor egy tár­sadalomban probléma van, hanem a rendszert kell megváltoztatni - zárta mondanivalóját Papadopu­losz Dóra. „Nem az egyéni sorsokat kell megvizsgálni, és nem a legkiszol­­gáltatottabbakat kell hibáztat­ni, hanem a rendszert kell megváltoztatni" INFÓ 1 NAGYOBB KÖR A csatlakozó művészeken keresztül újabb emberekhez juthat el a lak­hatási szegény­ség problémája RAJZ: SZÁNTÓI KRISZTIÁN LICITRE BOCSÁTVA Szántói Krisz­tián illusztrá­ciói - Várfalvy Emőke szövege FELADATUK MEGMUTATNI PAPADOPU­LOSZ DÓRA KULTÚRA MŰSORAJÁNLÓ ^ 2020. Duna TV2 RTL Klub ATV M4 Sport­klubradio.hu március 23., kedd 06.00 Híradó: Sporthíradó 06.40 Ke­nő (ism.) (12) 06.45 Srpski ekran 07.15 Unser Bildschirm 07.45 Mozogj otthon! 07.55 Ridikül (ism.) (12) 08.50 Fogd a kezem! (12) 09.40 Isztambuli meny­asszony (ism.) (12) 10.35 Család-ba­rát 12.00 Híradó; Sporthíradó 12.55 A világ egy terített asztal. Finistere (12) 13.25 Sorsok útvesztője (12) 14.20 Al­márium 15.15 Rex Kanadában (ism.) (12) 16.00 Alpesi őrjárat (12) 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó; Sporthíradó 18.45 Isztambuli menyasszony (12) 19.35 Rex Kanadában (12) 20.30 Önök kérték (6) 21.30 A maffia nyomában - lovine ak­ció (16) 22.25 Kenő (12) 22.30 A legen­dák hivatala (16) 23.301890 (16) 00.40 Pietro szigete (16) 01.35 Rúzs és selyem (6) 02.05 Novum (12) 06.15 Mokka (12). Benne: Tények reg­gel 08.45 MokkaCINO (12) 09.40 Te­­leshop 10.45 Csapdába csalva (12) 11.15 Mintaapák (12) 12.00 Tények délben 12.30 Walker, a texasi kopó (12) 14.35 Tiéd az életem (12) 15.40 Az én lányom (12) 16.45 A bosszú csapdájában (12) 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.40 Exatlon Hungary (12) 22.40 Deadpool (2016) (16) 00.55 Walker, a texasi kopó (ism.) (12) 02.00 Doc Martin (12) 06.00 Reggeli (12) 09.05 Teleshop 12.15 Fókusz (ism.) (12) 13.10 Cápák között (ism.) (12) 14.25 Keresztanyu (ism.) (12) 15.55 Az ígéret (12) 17.05 Barátok közt (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz (12) 19.40 Keresztanyu (12) 21.05 A mi kis falunk (12) 22.15 Há­zon kívül (12) 22.50 XXI. század - a le­gendák velünk élnek. Lánchíd (12) 23.20 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.50 Ba­rátok közt (12) 00.40 CSI: A helyszínelők (16) 01.55 Stratton (2017) (16) 06.00 ATV Híradó 06.25 ATV Start. Reg­geli politikai és közéleti magazin. Benne Híradó: 07.00 08.30 Start plusz 08.55 ATV Híradó 09.15 Fórum 10.40 Media­­shop 11.40 A hídépítés története. Építé­szeti magazin 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Mediashop 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz. Közérzeti talkshow (12) 21.30 ATV Híradó 22.00 Visszajátszás 22.50 A nap híre 23.35 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.45 Hit és élet. Hitéleti magazin. Né­meth Sándor műsora 01.20 700-as klub (12) 01.55 Vidám vasárnap 06.30 Sporthíradó 07.30 Múlt és jelen (ism.) 08.00 Simple Liga. FTC Telekom- Diósgyőri VTK (ism.) 10.00 Sporthír­adó 10.30 Női kosárlabda Euroliga. Sop­ron Basket-LDCL ASVEL Feminin (ism.) 12.25 Jövünk! (ism.) 13.00 Sporthíradó 13.30 Női kézilabda olimpiai selejtező. Szerbia-Magyarország (ism.) 15.15 UE­FA Euro 2020 magazin (ism.) 15.45 UE­FA Bajnokok Ligája magazin 16.15 Fradi Tv 16.45 Sporthíradó 17.00 Tippmix férfi ko­sárlabda NB I (élő) 18.55 Felvezető mű­sor 19.00 Jégkorong Erste Liga: FTC-Tele­­kom-Sport Club Csíkszereda (élő) 21.45 Út a Puskásba 22.15 Sporthíradó 22.45 Női röplabda Extraliga (ism.) 00.50 Tipp­mix férfi kosárlabda NB I (ism.) 06.00 Reggeli gyors/Reggeli személy 09.55 Könyvklub 10.00 Ötös 12.00 A lényeg­­ a Klubrádió hírműsora 12.15 Ez itt a fórum 12.55 Könyvklub 13.00 Fül­bevaló 14.00 Ingatlanpiac 15.00 Hos­­­szabbítás 16.00 Megbeszéljük 18.00 Esti gyors 19.00 Utópia 20.00 Bas­­­szus 21.00 Örömzene 22.00 Ötös (ism.) 23.30 Vény nélkül (ism.) 24.00 Megbe­széljük (ism.) 01.30 Reggeli rovat (ism.) 01.45 Esti gyors (ism.) 02.30 Reggeli személy (ism.) A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Next