Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-17 / 14. szám

10 I ______________________________________________VÉLEMÉNY Buszt vezet a kedves vendég Megtudtuk, hogy a kül­földi mun­kaerő nem veheti el a magyarok munkáját, csak ott le­het őket fog­lalkoztatni, ahol a hazai rabszolga­piacot. A munkások. Ma­gában hordozza a feloldhatatlan el­lentmondást. A magyar állítólag vendégszerető nép, különös meg­becsülésben részesülnek nálunk a vendégek. Ami a munkásembe­rekre viszont nem mondható el, a dolgozók megbecsülése mérhetet­lenül alacsony szinten van. Ki kell hát mondani: a hazánkba érkező külföldi, jellemzően távol-keleti dolgozók még véletlenül sem ven­dégek, hanem végtelenségig ki­Ha ezt belátjuk, sokkal kön­­­nyebben fogjuk megérteni, miért nem szabad teret engedni ennek a folyamatnak. Könnyű belátni: szó nincs arról, hogy azokra a mun­kákra jönnek vendégmunkások, amelyeket a hazai munkaerő nem tud elvégezni. Sokkal inkább igaz, hogy bérek tekintetében az uniós országok sereghajtói közé estünk vissza, a piacképes magyar mun­kaerő ezért inkább Nyugaton pró­bál szerencsét. Olvastuk, láttuk, hallottuk - például a miniszterelnöktől 2015- ben -, hogy Magyarországon nincs keresnivalójuk a gazdasági beván­dorlóknak, a miénktől eltérő kul­túrájú embereknek. Ennek elle­nére ma már félmilliós számok röpködnek, állítólag ennyi ven­dégmunkásra lesz szükség a közel­jövőben. Tény, a vendégmunkás nem azonos a bevándorlóval, de az is tény, hogy ennyi „idegen kultú­rájú” emberrel akkor is együtt kell élni, ha elvileg csak néhány évig maradnak. A hírek szerint többféle cél­lal toboroznak vendégmunkáso­kat, elsősorban a Távol-Keletről. Azt is megtudtuk, hogy a külföldi munkaerő nem veheti el a magya­rok munkáját, csak ott lehet őket foglalkoztatni, ahol a hazai dolgo­zókból hiány van. Bizonyára úgy kell ezt elképzelni, mint valami korszerű rabszolgapiacot: ezen a virtuális munkaerővásáron jelen lesznek a foglalkoztatók és a mun­kaerővel kereskedő kölcsönző cé­gek, amelyek majd megegyeznek a darabszámban, és a törvényben meghatározott időtartamra meg­vásárolják az import munkást. Két dolgot nem lenne szabad ennek kapcsán elfelejteni: egyrészt, hogy ők is emberek, munkavállalók; másrészt, hogy miért nincs magyar munkavállaló ezeken a helyeken. Ez utóbbira két válasz is lehet­séges. Az egyik, hogy a hazaiak számára nem elég vonzó a mun­ka, illetve az azért fizetett bér. A foglalkoztató akár többletpénzt is hajlandó a vendégmunkásokért fizetni, ami a járulékos költsé­gekkel együtt állítólag körülbelül harminc százalékkal többe kerül, hiszen többletként jelentkezik a toborzás és a kölcsönző cég díja, az utaztatás és a lakhatás költsé­ge. Viszont így a munkavállalók és a szakszervezetek láthatják: lehet ezért a fizetésért is találni olyat, aki elvégzi a munkát. Tehát a bér­alkuk esetében csökken a nyomás a munkaadókon, a magyar munka­­vállaló pedig vagy alacsonyabb fi­zetésért kénytelen dolgozni, vagy további vendégmunkások jönnek a helyére. Biztosan igaz az az állí­tás, hogy nem a magyarok munká­ját veszik el a vendégmunkások? A másik megoldás az új ipar­ágak térhódítása: erről is hallunk, olvasunk éppen eleget, akkumu­látor-nagyhatalom leszünk. En­nek is lehetnek nem várt és nem kívánt következményei. Miköz­ben ez a terület erősödik, a többi, jelenleg működő ágazat háttérbe szorul. A munkavállaló dönthet, itt dolgozik-e, amikor az ő munka­helye megszűnik, vagy keres mást. Előbb vagy utóbb nem lesz válasz­tása. Az autóbusz-vezetők példá­ul elég könnyen tudnak boldogul­ni, hiszen egész Európában hiány van járművezetőkből. A foglal­koztatók éppen ezt az érvet hasz­nálják fel saját maguk igazolására, mondván, a probléma nem ma­gyarországi, természetes velejá­rója a mai kornak. Tavasszal, nyár elején fel is röppent a hír, misze­rint a Fülöp-szigeteken toboroz­nak buszvezetőket magyarorszá­gi munkavégzésre, méghozzá egy székesfehérvári cég. Karácsony előtt kiderült, amit korábban is gyanítani lehetett, hogy az Arri­­vabus áll az ügy hátterében. Ér­demes hát elgondolkozni, hogyan zajlik majd ez a folyamat. Eleinte azt lehetett hallani, an­golul beszélő sofőrök jönnek, rá­adásul a BKK már keres szintén angolul tudó menetirányítókat. Érdekes módon azoknak a kollégá­inknak, akik külföldre mentek, a helyi nyelvet kellett megtanul­niuk, hiszen egy városi buszve­zetőtől joggal várja a szolgáltatás megrendelője, hogy az utasokkal kommunikálni tudjanak - és az sem hátrány, ha a dolgozók egy­más között egy nyelven beszélnek. Nem csoda tehát, hogy ma már azt halljuk, munkába állás előtt inten­zív magyarnyelv-oktatásban ré­szesülnek a filippínó járműveze­tők. Azon most ne is lamentáljunk, ha letelik a kétéves szerződésük -ami egy évvel meghosszabbítható -, mit kezdenek ezzel az egzotikus nyelvtudásukkal. Ne legyen kétségünk afelől sem, hogy Budapesten buszt vezetni ugyanolyan feladat, mint másutt - bár ennek némiképp ellentmond a saját tapasztalatom. Annak idején kéthetes D kategóriás jogosítván­­nyal azért küldtek a néhai Moszk­va térre dolgozni, mert állítólag az Alföldről érkezett, évtizedes gya­korlattal rendelkezőket nem lehe­tett a hegyi járatokon foglalkoztat­ni. És akkor még nem beszéltünk a helyismeretről, a feltehetően je­lentősen eltérő közlekedési és vi­selkedési kultúráról. Persze mind­ezt el lehet sajátítani, kellő idővel. Csakhogy mire ez megvalósul, pont letelik a kölcsönzési idő, kez­dődik az egész elölről. De fölvethető az is, mit számít huszonhárom dolgozó a több ezer mellett, akik Budapesten vezetik az autóbuszokat? Könnyelműen azt is válaszolhatnánk, semmit! De ha valóban semmit sem számí­tana, az Arriva nem vágott volna bele ebbe. Hiszen ők is a verseny­­szférában dolgoznak, üzleti nyere­ségért. A többe kerülő buszvezető nem növeli, éppen ellenkezőleg, csökkenti a várt nyereséget. Egy rádióműsorban hallottam egy munkaközvetítéssel foglalko­zó hölgyet nyilatkozni, aki azt ta­lálta mondani, ha ezt a harminc százalék többletet odaadnák a dolgozóknak, az sem oldaná meg a munkaerőhiányt. Mindenki el­gondolkozhat rajta, vajon igaza le­­het-e. Szerintem nincsen, hiszen a harminc százalékkal többet kereső budapesti autóbusz-vezető nem számolná fel hazai egzisztenciáját, nem hagyná itt a családját, baráta­it, és nem költözne távoli országba. Igen ám, de ez a többlet harminc százalék csak a kölcsönzött mun­kaerő esetén jelentkezik, most ép­pen huszonhárom főnél, míg az a harminc százalék, amivel a bére­ket kéne emelni, több ezer esetben okozna költségnövekedést! Az pedig látható, az elmúlt évti­zedekben valamelyest felzárkóz­tak ugyan a magyarországi bérek az európaihoz (bár vásárlóérté­küket éppen az elmúlt másfél év Európa-rekorder inflációja vis­­­szalökte a gödör aljára), azonban a hasonló vagy akár a rosszabb po­zícióból induló országok jelentős részben leelőztek, de legalábbis utolértek bennünket. Fontos tisz­tázni, ez nem a mostani kormány alatt történt, valamennyinek van ebben kisebb-nagyobb felelőssé­ge! Tapasztalataink szerint ellen­zéki pozícióban mindenki elkö­telezett a bérek felzárkóztatása mellett, azonban ez a határozott­ság valahogy mindig elmúlik, ami­kor a pozíció változik. Sajnálatos módon semmi sem változott az elmúlt évtizedek­ben, a mai napig az olcsó munka­erővel próbálunk működő tőkét bevonzani. Ha pedig ilyen nincs itthon, akkor importálunk. Ez nyilván nem történhet Európából, hiszen ebben a versenyben a többi felzárkózó ország is igyekszik „jól” teljesíteni. Félreértés ne essék, nem a kül­földi munkavállalókkal van prob­léma. Ellenkezőleg! Az a fontos, hogy minden munkáltatónál le­gyen kollektív szerződés, mely ga­rantálja az azonos foglalkoztatási feltételeket. De ahogy az látható, számos olyan probléma vetődik fel, amely megkérdőjelezi, jogo­­sult-e ma Magyarországon ven­dégmunkásokkal kiváltani a ma­gyar munkavállalókat. Er a megnevezés is érdekes: vendég­ NASZÁLYI GÁBOR Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke dolgozókból hiány van. Bizonyára úgy kell ezt elképzelni, mint valami korszerű Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére rövidítésére. zsákmányolt munkavállalók, akik Lion's & arrive busz tovább rontják a hazai munkaerő amúgy sem rózsás helyzetét. MAN Az A­rrivQ új autóbusz­­vezetőknek most bruttó 500 000 forint belépési bonuszt ad arrivabus.huAarrier PDN-bj^ 500 000 Az ^onivQ új autóbu­­vezetőknek most brui 500001 stoHífe •’Wwiw/l Eza kékbu arrive Eten 'S MAN Az AarriVQ új autóbusz­­vezetőknek most bruttó 500 000 _onnt belépési bonuszt nHi 5 ÖQ<Z'< o DR. KOPÁCSI JÁNOS agrármérnök £ Legyen már elég ebből az útszé­li, hamis, igaztalan, modortalan, színvonalta­lan módból, a köpködés­­ből, muto­gatásból, becsületsér­tésekből, a kibontakozó paranoiából, ami már oda-vissza eluralkodott. Kőbalt a­ z elmúlt közel nyolc­van évben, a második világháború után, ami­kor Magyarországot is a szovjet befolyási zó­nához rendelték, elindult a sajátos, jelzős szerkezetekkel végrehajtott, politikai megbélyegzésnek ható és büntetőeljárási okoknak megfelelő minősítések sora Voltunk irtani való bolsevikok, hű kommunisták, árurejtegetők, sza­­botőrök, kapitalisták, sötét reakció­sok, a klerikális reakció képviselői, kémek, fasiszták, ellenforradalmá­rok, hazaárulók Voltunk tiltottak, tűrtek, támoga­tottak, megalkuvók, jelentők, spiclik, reformerek, másként gondolkodók, az iskolai osztálynaplóban x-szel je­lölt értelmiségi diákok, esetleg c­sek. Azután jött az ezredforduló, ami­kor is iratok garmadáját semmisítet­ték meg, mintegy visszaállítandó a magyar nyelv ékes-veretes múltját, megtisztítandó ezektől a dicstelen minősítésektől. A jelzők, jelzettek, jelzős szerkezetek jó része a törté­neti levéltárba került, és kutatható, vagy nem. Hozzáférhető, vagy nem. Úgy tűnik, a negyedszázados új rend igyekezett egyszerűsíteni a gondolkozókat. Már csak hazaáru­ló van, valamint vallásellenesség­­ről és/vagy üldözött kereszténység­ről szólanak a szólók. A nem hívőkre és mindazokra akasztják e jelzőket, akik másként, a fősodortól, a kije­lölt iránytól eltérően gondolkoznak, másfele is néznek, más a vélemé­nyük, és azt el is merik mondani. Ami a vallásellenességet illeti, annak is sok évezredes múltja van, de ha csak a magyar történelmet vizsgáljuk, akkor 1050-ben Eszter­gomban már zsinagóga épült, majd 1092-ben I. László a szabolcsi zsina­ton hozott törvényei már megtiltot­ták a zsidók házasodását keresztény nőkkel. A folyamat a Dunába lövés­sel, a holokauszttal végződött - gon­doltuk, de a Közel-Keleten ma sincs nyugvás. És bizonyos „hazafi” körök­ben itthon sem. Jó lenne, ha legalább azzal tisztában lennének, hogy a ha­­zafiság és a hit, a vallások, vagy ép­pen a vallástalanság egyáltalán nem zárják ki egymást. De ez színvonal kérdése. A hazáját mindenki szereti, felekezettől függetlenül, az államát már kevesebben. Nem ugyanaz! De ha a kereszténységet nézzük, az alakuló Szovjet-Oroszország élen járt az üldözésben. Templomrombo­lások, papok, pópák gulágra küldése. És később, a Szovjetunió megszűn­téig sem volt egyszerű a hívőknek a vallásuk gyakorlása. Magyarország is hű követője volt a nagy testvérnek, perek, meghurcolások, jelentések bőven voltak Ezek voltak a klasszikus, igazi val­lásüldözések. De ma kiállni azzal, hogy vallásellenesség, keresztényül­dözés van Magyarországon, bármi legyen is a mondvacsinált ok, szá­momra értelmezhetetlen. Ilyesmi akkor hangzik el, amikor már nincs észszerű magyarázat arra, ami a mindennapokban történik. Ez lenne a közös nevező? Silány. De lenne megoldás. Legyen már elég ebből az útszéli, hamis, igaz­talan, modortalan, színvonaltalan, méltatlan, udvariatlan módból, a köpködésből, mutogatásból, becsü­letsértésekből, a kibontakozó para­noiából, ami már oda-vissza elural­kodott. Nem vezet jóra. Ha végre az unortodox viselke­dést - és ami nyelvi fordulat vélet­lenül még kimaradt - sikerülne ür­gebőrbe varrva leúsztatni a Dunán, és még csak árvízre sem kellene vár­ni, szóval akkor talán vége lehetne a meggondolatlan vagdalkozásnak, és jutnánk is valamire. Egyszerű, mint a kőbalta. Vagy nem? Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoi level(a)nepszava.hu

Next