Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)
2024-01-20 / 17. szám
12 I ____________________________________________________________KULTÚRA Csak a magasságuk átlagos • • KÖNYV Az 1980-as évek igencsak kedvelt kortárs zenét játszó társasága volt a 180-as Csoport. Összefoglaló munka mindazonáltal csak most jelent meg róluk. VARGA PÉTER Az 1980-as évek népszerű komolyzenéi - főként kortárs klasszikusok, a repetitív és minimalista iskola képviselőinek műveit játszó együttese volt a 180-as Csoport. Két lemezük is megjelent a Hungarotonnál, az állami lemezkiadónál, hangversenyeik telt házasak voltak, sikk volt ismerni, szeretni őket. Ennek ellenére történetük feldolgozása mindmáig váratott magára. Végül Dargay Marcell zeneszerző vállalta a feladatot, könyvét tegnap mutatták be az Átlátszó Hang Új zenei Fesztiválon a BMC-ben. A 180-as Csoport 1979 és 1990 közötti történetének feldolgozása mindeddig a magyar zenetudomány nagy adósságai közé tartozott. A kötet alapját azok a tanulmányok adják, amelyek annak az öt zeneszerzőnek kifejezetten a 180-as Csoport számára írt műveit elemzik, akik tagjai voltak az együttesnek. Ők: Faragó Béla, Márta István, Melis László, Soós András és Szemző Tibor. A csoportnak tizenegy év alatt változtak a tagjai, 19-en fordultak meg benne, az egyes koncerteken sokan mások is felléptek. Természetesen a műelemzések az átlagosnál magasabb, de nem felsőfokú zenei ismereteket kívánnak, de található mindegyik zeneszerzőről rövidebb ismertető a róluk szóló fejezet élén, és az első fejezetből is sok mindent megtudhatunk az együttesről. Dargay minden anyagot, amely megjelent az elmúlt évtizedekben, átnézett, beszélgetett a tagokkal, cikkeket, kottákat, felvételeket, dokumentumokat kapott tőlük, és nagyban segítette Körmendy Ferenc, az együttes brácsásának a gyűjteménye is, amely az Artpool Archívum és Művészeti Központban található. A könyv megjelenése alkalmat ad arra, hogy áttekintsük a magyar zenei életben nemcsak fontos, hanem - nyilván a maga keretei között - rendkívüli népszerűségnek örvendő csoport történetét. A különösnek tűnő elnevezés egy próba után, a Postakürt vendéglőben született, amikor kiderült, a tagok átlagos testmagassága 180 centiméter, ezt Szemző Tibor tette hivatalossá, amikor a következő fellépésükhöz ezt adta meg a zenekar nevéül. Amiért az együttes megalakult, az az amerikai repetitív és minimalista zene klasszikus alkotóinak, Steve Reich, Philip Glass, Terry Riley, Frederic Rzewski műveinek rendszeres előadása volt, ezek akkor az Új Zenei Stúdió koncertjein szerepeltek, de az ottani zenészek nem sokáig tartották őket műsoron. Viszont a jazzes, popos, rockos lüktetéssel rokonítható, Amerikából érkező zene, a könnyen érthető dallamok, harmóniák nagyon népszerűvé tették a 180-as Csoportot, közönségük reakcióit egyenesen a pop- és rockkoncertek látogatóiéhoz hasonlították. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az együttes tagjai sem a szmokingos jól fésült urakra, estélyi ruhás hölgyekre hajaztak, a hivatalos zenei életen való kívülállásukat az öltözetükkel is hangsúlyozták, „lógó cipőfűzővel, farmerben és pulóverben” léptek fel. Ezek a külsőségek okozták azt a kudarcnak bizonyult kísérletet, aminek alapja az utóbb hibásnak bizonyult vélekedés volt, hogy a korabeli alternatív együttesek, URH, Európa Kiadó, Kontroll Csoport, A.E. Bizottság és a többiek közönsége között létezik átjárás. 1981-1982-ben lehetett az a koncert az Egyetemi Színpadon Hajnóczy Csaba zenetörténész visszaemlékezése szerint, amelyen a 180-as Csoport és az A.E. Bizottság megpróbált közösen zenélni, ez nem sikerült, és az együttműködés a két rajongótábor között sem tudott kialakulni. Ettől függetlenül hangversenyeik itthon és külföldön is telt házasak voltak, de a hivatalos zenei élet, illetve azon képviselői, akik vagy hivatalból, vagy mert amúgy is gyakran megnyilvánultak zenei kérdésekben, legalábbis kezdetben nem fogadták feltétlen elismeréssel. Előbbiek közé a zenetörténészek, kritikusok tartoztak, utóbbiak közé főképp zeneszerzők, Dargay szerint ők „alapvető gyanakvással viseltetnek a popkultúrából érkező hatások és a társművészetekkel ápolt szoros viszony állandó jelenlétével kapcsolatban”. A hivatalos zenei élet képviselőinek kritikái sokszor fanyalgó, elítélő, gúnyos szellemben íródtak, sőt az együttest előadóként és zeneszerzőként is dilettánsnak ítélték. Ezzel kapcsolatban az igazság, hogy a tagok egy része a Zeneművészeti Főiskola művész és zeneszerző szakán, másik része a bölcsész Körmendy kivételével „csak” a zenetanárképző intézetében szerzett diplomát. Az is igaz azonban, hogy a tánc, a színház, a film, a képzőművészet és az irodalom felől érkező kritikusok sokszor túlzóan, szuperlatívuszokban fogalmaztak. Mindenképpen meg kell említenünk, hogy a 180-as Csoport felvállaltan is szimpatizált a Kádár-korszak második nyilvánosságával, ellenzéki elkötelezettségüket többször is kinyilvánították, például 1981 decemberében az akkor frissen kikiáltott lengyelországi szükségállapot elleni tiltakozásul, egy rögtönzött hangversenyen Frederic Rzewski lengyel származású amerikai zeneszerző műveit játszották el. Dargay Marcell könyve abszolút hiánypótló, de minden érdeme elismerése mellett, mint több más hasonló munka esetében, meg kell jegyeznünk (és ez semmiképpen sem az ő hibája): kár, hogy nincs a témának a nagyközönség igényeinek igazán megfelelő feldolgozása. BARCAY MARCELL CSOPORT MŰVEK-KONTEXTUS-RECEPOtí INFÓ Dargay Marcell: A 180-as Csoport, Prae Kiadó, 2023 Repertoárépítő koncert a Kassák Klubban: 1981 márciusában Jeney Zoltán IMPHC 102/6 című darabját adta elő a 180-as Csoport z>o3ziS 17 2 OO < A könyv szerzője, Dargay Marcell zeneszerző, zongoraművész minden anyagot, amely megjelent az elmúlt évtizedekben, átnézett, beszélgetett a tagokkal is z OLU ct; CDÖO A rendszer embere a kulcs FILM Prüder Mátyás szándékai kitűnőek. Készített egy filmet, mely nemcsak a finanszírozásában koprodukció, hanem szellemiségében, történetében és gyökereiben kelet-közép-európai. Nem valakiké, hanem mindenkié, aki errefelé él és túlél. Ez nem csoda, hiszen Prikler szlovákiai magyar filmes, aki többnyelvű műben gondolkodott: a Hatalom szlovák, cseh és magyar nyelvű dialógusokkal teremti meg egy meg nem nevezett helyen, ám egyértelműen északi szomszédunknál játszódó drámát Prikler univerzális alkotó: producerként olyan kiváló magyar filmekbe szállt be, mint a Külön falka vagy a Magyarázat mindenre. Íróként és rendezőként sem kevésbé izgalmas karakter: a Hatalom minden olyan erénnyel rendelkezik, mint a már két említett magyar film, csak épp a nézőpontja „távoli”. Filmnyelvében olyan, mint egy román új hullámos mozi, a színészi alakítások idézik a cseh játékosságot, a magyar teatralitást (jó értelemben véve) és a szlovák kimértséget. Ehhez megtalálta a tökéletes főszereplőt Hajdú Szabolcs személyében. A film sztorijában egyszerre meseszerű és hiperrealista - mondhatni, tökéletes régiós abszurd. A Hatalom nem finomkodik, de nem is harsány, ahogy bemutatja, milyen környezetben kell léteznünk. A Hatalom első jelenete megadja a tónust. A kamera megfigyelő pozícióban, mint egy Cristi Puiu- vagy Cristian Mungiu-filmben, egy vadászatot látunk, ahol a hajtók haladnak előre. Lövés dördül, egy fiatal férfi holtan összeesik. Fontos politikusok vadászgattak, egy miniszter adta le a végzetes lövést. Prikler nem az angolszász politikai krimi irányába mozdul - nem az a lényeg, hogy a gyilkos politikusnak bűnhődnie kell, inkább egy filozofikus feltevést tesz: mi van, ha a halált egy „jó politikus” okozta? És erre miként reagál a hatalom rendszere? Odaküld egy embert - ügynököt vagy titkosrendőrt, nem derül ki -, hogy bármi áron tussolja el az ügyet. Steiner (Hajdú Szabolcs) karaktere sem szimpla. Halálos beteg, és csak két dolog izgatja: megérni lánya születését és biztosítani a feleség és a gyerek egzisztenciális jövőjét. Ehhez meg kell oldania az utolsó ügyét. Motivációi többrétűek és nem feltétlenül a mások érdekét tartja szem előtt. Prikler jól érezte: Steiner a film kulcsa. Bár megmutatja a gyászoló család olykor eltúlzott fájdalmát, a politikus lelkiismereti kálváriáját, nézői szemszögből a rendszer embere a legizgalmasabb. Egyszerre lehet őt sajnálni, megvetni és lehet együtt érezni vele. A film tele van nagyon jó alakításokkal, Hajdú Szabolcs zsenialitása viszont robban. Olyan, mint egy amerikai filmszínész: kicsit önmagát is belekódolja a figurájába, miközben óriásit játszik. Emellett csak apróság, hogy úgy játszik szlovákul, mintha erre született volna, pedig nem is beszéli a nyelvet. A Hatalom a rendszerváltás óta a legpolitikaibb koprodukciós magyar film. Nem finomkodik, de nem is harsány, ahogy bemutatja, milyen környezetben kell léteznünk. Az pedig, hogy ezen a produkción rajta van a Nemzeti Filmintézet logója, pazar! Lehet, hogy éppen ezért ott is összeült egy válságstáb? CSÁKVÁRI GÉZA INFO Hatalom: Bemutatja a Cirko Film 2 o öe Hajdú Szabolcs olyan, mint egy amerikai filmszínész: kicsit önmagát is belekódolja a figurájába, miközben óriásit játszik