Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)

2024-01-06 / 5. szám

Politika - Média FOLYTATÁS AZ ELŐZŐ OLDALRÓL Ahogyan én látom, mi magyarok a kritikai gondolkodásban viszonylag jól állunk, ha a mások cselekedeteit, tetteik hatékonyságát kell górcső alá vonni, miközben nem szívesen né­zünk bele abba a bizonyos tükörbe. így szívesen vetjük fel, hogy az EU szerve­zetei bürokratikusak, nem használják ki a rendelkezésükre álló eszközöket. Az EU érthetetlenül tűri Orbántól az uniós alap értékeinek rombolását, sőt az Unió biztonságának az orosz érde­kek szerinti folyamatos veszélyezteté­sét is. Tény, hogy az Unió vezetőiben, még a gondolat szintjén sem nyert teret azon kötelezettség felismerése, hogy minden magyar állampolgár, egyben az EU állampolgára is, és ebből az Európai Uniónak cselekvési kötelezettsége is következik. Ha igaz, hogy az Orbán kormány rendszerszintűen sérti meg Magyar­­országon az uniós alapértékeket, au­tokráciaként gyakorolja hatalmát, akkor igaz az is, hogy az orbáni rend­szer folyamatosan megsérti a magyar állampolgároknak, vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzéki politi­kai pártoknak az unió jogából fakadó valamennyi, őket megillető jogát is. Márpedig e jogok szabad gyakorlását az EU-nak nem csupán lehetősége, hanem kötelezettsége is lenne megvé­denie. Tény azonban az is, hogy e gon­dolat és az e gondolatból fakadó lehe­tőségek felismerése a magyar politikai és civil szerveződések, vállalkozások, állampolgárok gondolkodásából hiányzik, ami baj, de a gondolat álta­t­­lános felismerése egyben nagy lehető­ség is. Súlyos tévedése a 2022-es, a lehető legszűkebb körű ellenzéki összefogást elemző pártok, civil mozgalmak, és az ellenzéki szavazótábor többségének is, hogy kipróbáltuk az ellenzék ös­­­szefogását, de az kudarcot vallott. Né­­hányan azért érzik, hogy nem az ös­­­szefogás ténye bukott meg 2022-ben, hanem annak a módja. 2023-ban egy évet már elveszítet­tünk! A 2024-es év nagy kérdése az lesz, hogy képes-e a magyar társda­lom gondolkodása, helyzetértékelé­se a következő egy-két hónapban a gyökeres váltásra, vagy sem. Ha nem, akkor Orbán évtizedekre visszaveti e gyönyörű, jobb sorsra érdemes ország jövőjét. Ha igen, és a 2024-es tavasz a cselekvés időszaka lesz, úgy Orbán a hatalmát akár már ebben az évben is elveszítheti, vagy oly végzetesen meggyengülhet, ami legkésőbb 2025- ben a bukását okozhatja. Ehhez min­den lehetőség adott 2024-ben! Orbán 2024. június 9-re előrehoz­ta az önkormányzati választást, így a szavazások kényszerűen osztani fog­ják egymás sorsát. Orbán vagy mind a két választást toronymagasan meg­nyeri (ma még erre számít), vagy for­dulat esetén mindkettőn akár totális vereséget is szenvedhet. Az ellenzéki gondolkodás egységessé, tudatossá válásának következtében Orbán az EP-választáson túl az önkormányza­tok döntő többségét is elveszítheti, amely olyan ellenzéki fellépést tesz lehetővé, amelynek kezelésére rend­szere nem képes. 2023-ban ugyanis Orbán egy szá­mára alig felismerhető csatát elve­szített, amikor civil társadalmi szer­vezetek, parlamenten belüli és kívüli ellenzéki politikai pártok, mozgalmak közös felkérésére elkészült, és az ös­­­szes (!) ellenzéki EP-képviselő közös beadványaként az Európai Bizottság asztalára került egy hatékony jogi fel­szólamlás. A beadvány szerinti eljárás kikényszerítheti, hogy június 9-én vagy egy szabad választáshoz közeli voksolásra kerüljön sor Magyarorszá­gon, vagy az EU által jogilag elutasí­tott választási eredmény okán Orbán elveszíti hatalmi legitimitását. Ez egy olyan vissza nem térő lehetőség, amely hosszú időre eldöntheti azt az irányt, amelyet Magyarország követni fog a jövőben. SZÉP SZÓ 15 Celebvilág Magyarországon eled itt, celeb ott - ce­­lebműsorok már nem­csak a kereskedelmi csatornákon. Ismerős celebarcok köszön­nek ránk. A celebség korszakába léptünk. Már a politikusok közül is sokan celebesednek. A celebek között is vannak néhányan, akik poli­tizálnak és kifejezik imádatukat a kor­mánypárt, a kormányfő iránt. Van kö­zöttük, akit a kormányzópárt kisebbik fele biztosan nem hívna meg egy agapé­­ra. Vagy mégis? Van közöttük olyan, aki­ről azt gondolhattuk, hogy főállású férfi­kényeztető, amibe mára már elfáradt. Jelezte is egy interjúban, hogy a politika színpadán kíván a jövőben helytállni. Nem lesz egyedül azok között, akiknek két értelmes mondat még nem hagyta el a száját a Parlamentben, meg azon kívül. A celebműsorokkal a kétezres évek elején kezdtünk ismerkedni. Ekkor robbantak be az ilyen típusú műsorok Magyarországra. Ekkor vette kezdetét néhány nyomtatott újság bulvároso­­dása is. 2023 elején még úgy tűnt, hogy csúcsra járatási kísérletnek lehettünk szemtanúi a celebműsorok gyártását és közvetítését illetően 2022-ben. Téved­tünk, a trend folytatódott, a bulvárlapok és a kereskedelmi csatornák öntötték ránk a - szerintem - gagyit. Néha úgy tűnik, hogy egy, a jelen valóságtól eltérő, párhuzamos világba akarják bevonni a nézőiket azzal a céllal, hogy minél keve­sebbet foglalkozzanak azzal, ami ebben az országban ténylegesen történik. Ugyan a FEOR (Foglalkozások Egy­séges Osztályozási Rendszere) még nem jelzi, a celebműsorok megjelené­sével új foglalkozási kategória is szüle­tett: a megélhetési celeb, így ma már nemcsak megélhetési bűnözőről és megélhetési politikusról - a kettő időn­ként fedi egymást - beszélhetünk. Sok­szor és sokan próbálták már megfogal­mazni, hogy kit és mi motiválhat arra, hogy megélhetési celeb legyen. Elfoga­dom azokat a magyarázatokat, amelyek a motivációt az adott egyéniség hatá­rainak feszegetésében, az önismeret kiteljesítésében, a hírnévben és a játék örömében jelölik meg. (Megjegyzem, József Attila biztosan nem ilyen játé­kokra gondolt a Levegőt! című versé­ben, amikor azt írta: „jó szóval oktasd, játszani is enged szép, komoly fiadat!”) A fentieken kívül számtalan okkal magyarázható, kiből lesz megélhetési celeb. Az életutakat vizsgálva mondhat­juk, hogy például abból, akinek korábbi életpályája valamilyen okból már nem folytatható. Aki felnőttként sem tudja eldönteni, melyik az a foglalkozási sze­rep, amit élete végéig művelnie­ kitelje­­síteni kellene. Akiről egy hosszú ideje vitt foglalkozási szerep után valaki(k) kinyilvánítják, hogy arra alkalmatlan, vagy ezt saját maga ismeri fel. Aki ilyen vagy olyan okból pénzszűkében van, stb. Nem lesz igazi megélhetési celeb, csak rossz celeb, aki nem eléggé nár­cisztikus, nem eléggé exhibicionista. A naponta foglalkoztatott celebeknél egyik tulajdonság sem hiányzik. Aki­ket látunk, azok mindenáron szeretnék (szeretik) a belső énjüket, stílusukat a külvilág felé megmutatni. Sőt egyeseket az sem zavar, ha a szoknya, vagy a nad­rág alattiból is kivillan valami. Azok számára, akik olvasták a „Meg­éri celebnek lenni” című írásomat (Népszava, Szép Szó, 2022. 09.18.) rög­zítem, hogy nincs celebfóbiám, csak nem ízlésem szerinti az életmódjuk (ma már ez is a nyilvánosság előtt zajlik), a televíziós szereplésük. A közreműkö­désükre építő műsortípusok messze állnak az én és még sokak kultúrájától, a Fagyiból is megárt a sok, a celebekről és a celebműsorokról nem is beszélve. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mégis arra következtethetnék, hogy a nem is olyan távoli jövőben a kereskedelmi te­levíziós csatornák nem is dobnak majd a médiapiacra olyan műsort, amelyben ne szerepelnének celebek. Megjegy­zem, akkora celebkínálat nincs ebben a kis országban - már importra is sor került -, hogy ne mindig ugyanazokat az arcokat láthatná a nagyérdemű. Azo­kat a celebeket meg, akiket a politika is használ, ha tetszik a nézőknek, ha nem, a kormányközeli kereskedelmi csator­nának napi több műsorban is foglalkoz­tatni kell. A közelmúltban a sokat foglalkozta­tott celebcsalád egyik tagja nyilatkozta egy interjúban, hogy „már a vízcsapból is mi folyunk, az emberek meg fognak utálni bennünket". Van, akinél ez az ál­lapot már véglegessé vált, de még sokan követik és nézik őket. De megnyugta­tom, a kereskedelmi csatornák műsor­­készítőinél ez az állapot még hosszú ideig biztosan nem következik be, mert a csatorna nézői, követői számára az olyan sokkhatással járna, amit ők nem engedhetnek meg maguknak. Nem állítom, hogy párhuzam von­ható a társadalom peremére szoruló és a lecsúszás veszélyével fenyegetettek arányának az emelkedése és e műsorok nézettsége között. Azt viszont állítom - Józsa Péter egykori művelődéskuta­tó 1972-ben közzétett téziseit és az ő nyomdokain elinduló társadalmi miliő kutatásokat tanulmányozva -, hogy a jelzett társadalmi réteg többsége szá­mára ezek a műsorok ún. életpótlékot is jelentenek. Józsa többek között azt állítja a kulturális, műveltségi blokkok kutatása során, hogy a fenti társadalmi csoport tagjai által alkotott blokkba tar­tozók „(...) látóköre nagyon is behatárolt (...) világukat a mindennapi fizikai létfel­tételekért folytatott küzdelem uralja (...) jellemző rájuk a nagy evések, ivások, a testi élvezetek hajszolása, a szex, sport, tánc”. Azt már én teszem hozzá, hogy a napi megélhetési gondjaik közepette fel­tételezhetően nem vágyakoznak olyan műsorok megtekintésére, amelyek gon­dolkodásra is késztetné őket. Azon fiatalok számára, akiknek mondjuk Petőfi még táj verseinek az értelmezése is gondot okozott általá­nos iskolai tanulmányaik során, kuri­ózumként is hathatnak az ilyen típusú műsorok. Van mit nézniük. Ők biztosan nem hiányolják a kereskedelmi csa­tornák kínálatából Páskándi, vagy Ör­kény színdarabjainak a sugárzását. Az elmúlt 15-20 év celebműsoraiban volt már minden: szájba köpéstől kezdve, férfi nemi szervvel történő helikopte­­rezésen, erotikus zuhanyozásokon ke­resztül a lámpaoltás utáni dugásokig. De friss élménnyel is szolgálhatunk. Itt van például a Gyertek át szombat este című, sokadik évadot megélt műsor, amelynek szereplőiről a csatorna hon­lapján sok mindent megtudhattunk. Olyan magvas dolgokat is, mint hogy „kakas csípte meg Józan Laci kukacát gyerekkorában”, meg „nem a kutya­táptól nőttek meg Hargitai Bea mellei”. Sokat elárul a magyar társadalom adott celebfüggő célcsoportjairól, hogy ezek a műsorok évről évre nagy nézettséggel mennek. Sokszor feltettünk már a kérdést hogy van-e igény ezekre a műsorokra? A választ a műsorok mindenkori né­zettsége adja meg. A nézettségi adatok­ból arra következtethetünk, hogy van igény rájuk, mára már kortól, nemtől, iskolai végzettségtől függetlenül kielé­gítendő szükségletté váltak. Azt a kér­dést is sokszor feltettük, hogy milyen értékeket képviselnek ezek a műsorok. A válaszokból arra lehet(ett) következ­tetni, hogy ki-ki a saját értékpreferen­ciájából kiindulva tette le a voksát az egyes műsorok minősítésekor. Szerin­tem sokan vagyunk olyanok, akik már régen felismerték, hogy ezek a műsorok nem értékközvetítési céllal készülnek, sokkal inkább az egyes csatornák né­zettségi szintjének az emelése és ezál­tal a profitszerzés érdekében szórakoz­tatják a nézőiket. Ez, sajnos felülírhat mindent, így többek között az erkölcsi és etikai szabályokat, a személyiség tiszteletben tartását. Azt a kérdést meg csak félve teszem fel - rám ne üssék a demagógia bélye­gét -, hogy megengedhető-e a gazdasági visszaesést és egyes társadalmi csopor­tok elszegényedését is előidéző esemé­nyek - mint a Covid-járvány vagy az ukrajnai háború - után és idején a nagy forrásigényű celebműsorok legyártá­sa? Amikor háborús költségvetésre és vészhelyzetre való hivatkozással valós értékeket közvetítő független színházi társulatok, kulturális közösségek ki­­véreztetése folyik. Megengedhető-e a számtalan celebfőzőműsor legyártása, amelyekben szemlátomás az ételekkel való pazarlás folyik (a celebként visel­kedő mesterszakácsok kukába dobálják a győzelemre törekvők félresikerült éte­leit), miközben sok magyar családban nem jut mindennap étel az asztalra? SIFTER JÓZSEF A nézettségi adatokból az de­rül ki, hogy igény van a celebeket felvonultató műsorokra m O < Ö O

Next