Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)
2024-01-31 / 26. szám
vÉLEmÉNy_________________________________________________2om.iass I 9 Diabolus ex machina döbbenten szembesülök mostanság nagynevű energetikai szaktekintélyek bonyolult, végtére azonban mégis infantilis eszmefuttatásaival. A minap például hazai kutatók, anyagi és szellemi erőforrásokat nem kímélve, bebizonyították, hogy éjjel nem mindig fúj a szél. Komolyan. Egy másik levezetés pedig arra jut, hogy ha nem süt a nap, akkor valószínűleg sötét van. Korszakos felismerések. Nobel-díj. Ezekből persze valahogy mindig az sül ki, hogy a nap- és a szélerőmű egy rakás kacat. (De főleg utóbbi, mert előbbit Orbán valamiért eltűri.) Bezzeg az atom! Az nonstop megy! Csak úgy okádja az áramot! Mégpedig az oly sokat kárhoztatott szén-dioxid-kibocsátás nélkül! Akkor mi a kérdés?! Nos, nem igaz, hogy mindig megy. Ha viszont igen, akkor termelésének változtatása nem javasolt. Építése és bontása hatalmas légszennyezéssel jár. És arra sincs érdemi válasz, hogy a néhány évnyi áramtermelés után kidobott sugárzó fűtőelemeket miként kerülgesse az élővilág még évmilliókig. Bár az üzemszerűen hörtyögő reaktor valóban nem bocsát ki szén-dioxidot, egy nagyobb robbanáskor ennél jóval gyilkosabb gázokat lő az égbe. A legsúlyosabban sérült blokkok máig mérgeznek. A csernobili olvadék fölé eurómilliárdokból húzott acélhéj körül most épp lövöldöznek - akárcsak Zaporizzsjánál -, Fukusima szennyező vizét pedig, egyelőre beláthatatlan ideig, az óceánba öntik. Erre nyilván azt mondják a mérnökök, hogy itt ilyen nem történhet. De hát előzetesen az orosz és japán tervezők is hasonló magabiztossággal állították ugyanezt. Miként számolja ki egy mérnök például, hogy kedvenc atomblokkját vagy kiégett kazettáit soha senki se fogja bombázni? De nem vagyok én nap- vagy széllobbista se. Áruja tárolása nélkül számomra sem egy szabályozhatatlanul, sem egy összevissza termelő gyár nem értelmezhető. Ráadásul a villamosenergiarendszer-irányító inkább a fogyasztás hullámzása miatt vakarózik, amit a termeléssel, hacsak nem akar áramszünetet, minden pillanatban le kell követnie. Amiképp így az atomblokkok tömegtermelése nem nőhet az igények fölé, a zöldek a nap- és szélerőműbetáplálás változékonyságának a kezelését is elvárják. Utóbbira számtalan megoldás létezik, az áramfogyasztás hatékonyságjavításától és időbeli szétterítésének ösztönzésétől a ma már környezetvédők által is elfogadott szivattyús-tározós, illetve akkumulátoros egységeken, a nem időjárásfüggők - például növények, biogáz, hulladék, földhő, hidrogén - hasznosításán és a virtuális erőműveken át az árambehozatalig. Sőt, tudják, mit? Orbán Viktornak igaza van abban, hogy a kiszámíthatatlan megújulók mellé sok „hagyományos”, de legalábbis gyorsan kibe kapcsolható erőművet-energiatárolót kell építeni, készülvén arra, ha se a nap nem süt, sem pedig a szél nem fúj. Ám a hatalmas és beláthatatlan élettani, költség-, politikai, szuverenitási és korrupciós kockázatok, nem kevéssé pedig a rugalmatlan termelés miatt ez semmiképp se lehet atomerőmű. Utóbbi erőltetése Orbán Viktor részéről megbocsáthatatlan hazaárulás. MARNITZ ISTVÁN BÉKETÁBOR /I/IRD M R. /MÉG O RoSTR* PÁPAI GÁBOR RAJZY Tehetség legyen „Mindenkivel együttműködünk, akiben megvan erre a nyitottság és aki azonos szemmagasságban van velünk” - válaszolta nemrég Demeter Szilárd arra az e-mailben feltett kérdésünkre, hogy együttműködik-e a Póka Egon Művészeti Akadémia és a Miskolci Egyetem összefogásában induló kortárs könnyűzenei képzés más alap- vagy középfokú oktatási intézményekkel, esetleg a Zeneakadémiával. Kérdéses persze, hogy a kezdeményezés mögött álló Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója, aki maga is basszusgitározik, és tavaly fellépett a saját zenekarával az általa vezetett Petőfi Irodalmi Múzeumban, mit értett azonos szemmagasság alatt. Vajon az azonos intézményi szintet, vagyis az alap- vagy középfokú oktatási intézmények és azok oktatóinak véleménye nem számít? Vagy talán a szemmagasság az azonos politikai gondolkodásra utal? A könnyűzenei képzés persze más országokban is bevett gyakorlat, az Egyesült Államokban az 1945-ben alapított Berklee College of Music falai közül is számos tehetséges zenész került ki, így akár el is fogadhatnánk, hogy hazánkban is szükség van egy újabb könnyűzenei képzésre a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézet mellett. Az új zenei akadémia létrejötte viszont, úgy tűnik, anyagi nehézségekbe ütközik. Arra a kérdésünkre ugyanis nem kaptunk választ, hogy mennyi pénzbe került a létrehozása, azt viszont megtudtuk, hogy agysejtbe igen, hisz már elkészült többek közt a több ezer oldalas szakleírás. A probléma csupán az, hogy nincs hír ingatlanfejlesztésről a budapesti Hajógyári-sziget déli részén - ahová az oktatást tervezték -, pedig 2020- ban még arról volt szó, hogy a kormány 23 milliárd forintot adott a kulturális központra. A zenetanulásnál persze nem feltétlenül számít a helyiség. Hangszeren játszani egy garázsban vagy egy eldugott stúdióban is lehet - csak tehetség legyen. JEGYZET P. Szabó Dénes A politikában sajnos nincs videóbíró, de a közösségi emlékezet talán még képes piros lapot eredményezni. Öngól örténtek biztató lépések a bizalmi légkör helyreállítása felé Magyarország és Ukrajna között, azonban hosszú még az út odáig, és sok munkára lesz szükség, amire hazánk készen áll - így értékelte hétfői ungvári tárgyalásait Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A magyar diplomácia tótumfaktumai sikerként adják el, hogy létrehoznak egy magyar-ukrán kormányközi vegyes bizottságot, amely állítólag napokon belül összeül, és az ungvári sajtótájékoztatón elhangzottak szerint tíz nap áll rendelkezésére, hogy megoldást találjon a még nyitott kérdések megoldására. A magyar diplomácia vezetője pedig rendkívül bizakodó, hogy e bizottság munkáját „siker fogja koronázni”, a kárpátaljai magyarok visszakapják 2015 előtti jogaikat, a két szomszédos ország kapcsolata pedig visszazökken a normalitásba. Most eltekintve attól, hogy nem lehet néhány nap alatt helyrehozni azt, amit tizenhárom év alatt következetesen és módszeresen romboltak le, a sikerként és előrelépésként tálalt bizottság létrehozásával hatalmas öngólt rúgott a magyar kormány és magyar diplomácia. Ezzel tulajdonképpen hallgatólagosan beismerték és kirakatba tették saját eddigi politikájuk csődjét. Mert mi is történik most valójában? Létrehoznak valamit, ami évtizedek óta létezett, a kormányközi vegyes bizottságok, köztük a kisebbségi is, a szomszédos országokkal a kilencvenes években aláírt alapszerződések által létrehozott struktúra részei voltak. Orbánék illiberális ámokfutása előtt ez a vegyes bizottsági struktúra volt a kétoldalú kapcsolatok, köztük a vitás kérdések tárgyalásos megoldásának a kerete. Ez az ukrán-magyar viszonyban is jól működött mindaddig, míg az Orbán-kormány végképp süllyesztőbe nem küldte, s a tárgyalásos rendezés helyett a konfrontációt, a vétózást és a szomszédos állam integrációs törekvéseinek minden szintű blokkolását nem választotta. Amivel persze semmit sem ért el. Most pedig jön a hátraarc, a mea culpa és az öngól beismerése helyett viszont harsog a sikerpropaganda. A politikában sajnos nincs videóbíró, de a közösségi emlékezet talán még képes piros lapot eredményezni. GÁL MÁRIA Földet érés ORWELL VILÁGA orkában dobogott a szíve a középkorú bevándorlónak, de lendületet vett, és leugrott a toronyház tetejéről. A hajmeresztő zuhanást hivatalból figyelték az illetékes amerikai tisztviselők. Tanúsíthatták, hogy szárnyra emlékeztető ernyő nyílt ki a levegőben, és úgy lefékezte a szabadesést, hogy a férfi épségben ért talajt Washingtonban, 1914. június 3-án. A zseniális szlovák feltaláló hamarosan megismételte a mutatványt repülőgépről, 600 méter magasból. Találmányát 1108484. sorszámon vették szabadalmi nyilvántartásba. Stefan Banic (1870-1941) előtt is sokan próbálkoztak már hasonlóval Daidalosz és Ikarosz óta: mindenféle ötletes szerkezettel a légellenállást és a felhajtóerőt kihasználva megzabolázni a gravitációt. Leonardo da Vinci terve közismert. A késmárki Vörös kolostor szerzetese, Ciprián barát (1724-75) a hagyomány szerint egy köszönetképpen megtették az amerikai légierő tiszteletbeli tagjává, azon túl egyéb elismerést, pénzt nem is kapott. tátrai szikláról vitorlázott le. A parachute (kb. „az esés ellen”) szót megalkotó Louis-Sébastien Lenormand a montpellier-i csillagvizsgáló tornyából ugrott ki szerencsésen (1783). Méltó utódjuk, Bank szegény parasztcsaládban született az ban. Osztrák-Magyar Monarchiaa Nagyszombathoz közeli Jánosteleken (Nestich). Kőművesnek tanult. A nyomor mellett megszenvedte a kiegyezés utáni elmagyarosító törekvéseket is, a Pálffy-birtokról elcsapták, így lett maga is egy a másfél millióból: kitántorgott Amerikába (1907). Keményen dolgozott egy pennsylvaniai szénbányában. Szabadidejében a kor szenzációját csodálta, az aeroplánt, a Wright fivérek repülőgépezetét. Bemutatón látta, ahogy egy lezuhanó gép pilótája szörnyethal. Törni kezdte a fejét, hogyan menthetné meg hőseit. Megálmodta és elkészítette az ejtőernyő prototípusát. A hóna alatt és a derekán rögzítette a testére, s önmagán tesztelte ugyan ki más vállalkozott volna rá? Honnan volt a tehetsége, ügyessége, bátorsága? Hogyan oldotta meg a bonyolult műszaki feladatot egyszerű szerszámokkal és anyagokkal, elméleti képzettség nélkül, kedvtelésből? Felfoghatatlan, mint a zsenialitás általában. Szabadalmát hasznosításra felkínálta a hadseregnek. Köszönetképpen megtették az amerikai légierő tiszteletbeli tagjává, azon túl egyéb elismerést, pénzt nem is kapott. Találmánya évekre elsüllyedt egy fiók mélyén, ezért az első világháború vakmerő, legendás aviátorai még ejtőernyő nélkül indultak a légi csatákba. Csak azután, az újonnan létrehozott deszantos alakulatoknál rendszeresítették a továbbfejlesztett, sorozatgyártású ernyőket, amelyek már elég kevéssé hasonlítottak az eredetire. Időközben a feltalálót hazahúzta a szíve szülőföldjére, immár a Csehszlovák Köztársaságba. Csöndesen, szerényen éldegélt, gyümölcsöskertjét gondozta. Nem dicsekedett fűnek-fának, micsoda kalandjai voltak a tengerentúlon; sokan talán el sem hitték volna. Ám öreg napjaiban még egyszer elragadta a pionírszellem; ezúttal nem az égbolton, hanem a föld alatt, a Kis-Kárpátokban. Stefan Banic felfedezőként is megörökítette nevét: társaival együtt ő tárta fel a Driny cseppkőbarlangot, Szlovákia természeti csodáját. BÁRTFAI GERGELY