Népszava, 2024. január (151. évfolyam, 1-26. szám)
2024-01-19 / 16. szám
12 IMS&p**____________________________________________________KULTÚRA Egyetemen oktatják a popzenét PEMA Kortárs könnyűzenei alapképzés indul szeptemberben a Póka Egon Művészeti Akadémia és a Miskolci Egyetem együttműködésében -jelentették be szerdai lapzártánk után a Magyar Zene Házában. „A hároméves képzés egyik célja, hogy diplomás zenészek taníthassanak könnyűzenét általános iskolákban” - mondta a kezdeményezés mögött álló Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) vezérigazgatója az MTI beszámolója szerint. Demeter Szilárd felidézte: 2020-ban készítette el a Magyar Könnyűzenei Stratégiát, és annak kapcsán már elkezdődött a majdani egyetemi alapképzés tervezése Póka Egonnal, a középfokú képzést biztosító Kőbányai Zenei Stúdió vezetőjével. A Miskolci Egyetem rektora, Horváth Zita arról beszélt: az oktatók között az intézmény Bartók Béla Zeneművészeti Karának tanárai mellett a magyar könnyűzenei élet legkiválóbb szereplői - többek között Szirtes Edina Mókus, Pásztor Anna, Gerendás Dániel és Borlai Gergő - lesznek ott. A képzés helyszíne a Hajógyári-szigeten lesz. „A könnyűzenei képzés 2019-ben került be a szakjegyzékbe, kidolgoztuk a hároméves alapszak mintatanrendjét és benyújtottuk az akkreditációját. Célunk, hogy az alapszakot idővel egy mesterszakos képzéssel fejeljük meg” - mondta a rektor. A PKÜ oktatási igazgatója, Szakadáti-Póka Vanessza (Póka Egon lánya) arról szólt: a nyolc szakirány számára több mint 3500 oldalas akkreditációs anyagot állítottak össze, ennek kidolgozásában a hazai könnyűzenei élet számos szakembere vett részt. A Miskolci Az akkreditációs anyag kidolgozásában a könnyűzenei élet számos szakembere vett részt. Egyetemen a Bartók Béla Zeneművészeti Kar kortárs könnyűzene alapképzési szakának szakfelelőse Tátrai Tibor Kossuth-díjas gitáros, zeneszerző lesz. Az akadémia és a Miskolci Egyetem szeptemberben induló képzésére február 15-ig lehet jelentkezni az ének, basszusgitár, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és billentyűs hangszerek szakirányok iránt érdeklődőknek. A képzésről információk a Miskolci Egyetem honlapján találhatók. Az akadémiának jelenleg nincs honlapja, ami kisebb hiány ahhoz képest, hogy a Hajógyári-sziget déli részén nyoma sincs annak a gigantikus ingatlanfejlesztésnek, amelyről három éve Demeter Szilárd mesélt. A kormány egyébként akkor 23 milliárd forintot adott a popkulturális központra. NÉPSZAVA . öv A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója 2020-ban készítette el a Magyar Könnyűzenei Stratégiát ofee Csak vakon fülelünk HANGHATÁS Kitől jön a hang, és mi igaz abból, amit hallok? Somló Dávid hangperformansza a hangok misztériumát helyezi a középpontba. HIRDETÉS NÉMETH FRUZSINA ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK Kisgyerekként nagyon szerettem a hajszárító hangjára elaludni. Mostanában szívesen hallgatok hangoskönyveket és podcasteket, szeretem, ha a hallottak hatására meglódul a fantáziám. De van, hogy csak az utca különféle zajaira figyelek, csukott szemmel, a hangok együttesére, és a szólamokra külön-külön. A hangokkal kialakult ősi, létezésünktől fogva meglévő, sokszor tudattalan kapcsolaton alapul Somló Dávid új előadása. Az Áthallásokban a performer és hangművész bekötött szemű közönségével a pusztán az ismerős és ismeretlen, kreált és talált hangok nyújtotta előadásélménnyel kísérletezik. A soundperformer a Vass Imre táncművésszel készített, legutóbbi performanszainak egyikén egy budai lakás kanapéjára ültette hallgatóságát, most a Nyolc és fél belvárosi alkotótér egyik nagytermében foglalunk helyet. A terem bejáratánál megkapjuk szemkendőnket, hogy aztán egy segítő kéz a könyökünknél fogva helyünkre vezessen. Félig izgatottan, félig a kiszolgáltatottság érzésétől feszülten ülök a székben és fülelek. A háztartásban ismert zajoktól kezdve a lépéseken, beszélgetésfoszlányokon és állathangokon át a mesterségesen létrehozott, gépi dallamokig széles hangskálát vonultat fel Somló Dávid költői kakofóniában. A bő egyórás előadás elején maga az alkotó is szól a nézőkhöz, láthatatlanul. A felvételről elindított férfihang szózatának megfogalmazási módja az itt és most érzetét kelti. Az elején a hol előre felvett, hol a közreműködők által ott a helyszínen Somló Dávid: Áthallás/Overheard, Nyolc és fé Inspirációs Övezet és Alkotótér (Budapest, Vili. Német u. 16.), január 17. létrehozott hanghatások forrását kutató figyelem egy idő után önként süpped bele az összefolyt hangmezőbe. A hirtelen felbukkanó hangok - csörömpölés, káromkodás, üvegtörés - egy pillanatra kizökkentenek, hogy aztán újra visszamerüljünk belső történetünkbe. Somló perfomanszában alig vehető észre bármiféle dramaturgiai ív. Azt a néző magában, csak a hallása segítségével építheti fel. A komfortzónán és a megszokott nézői élményen túlra kizökkentő előadás során nemcsak különféle érzések, gondolatok kavarognak a nézőben, hanem másfajta érzetek is. Az ideoda áramló morajok és foszlányok miatt egy hatalmas, vascsövekből álló hangárszerű terem képe jelenik meg a tudatomban. Amikor a végén levehetjük a szemkendőt és körbenézhetünk, konstatálom, nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat a helyiséget illetően. És a libabőr újabb és újabb hullámai is csatlakoznak az élményhez, de ezeket már nem a hangok, hanem a hideg váltja ki a fűtetlen, szellős teremben. Hiába a télikabát. A hangfelvételről indított, beakadt lemezként újra és újra figyelmeztető „Vége. Tényleg vége” záróakkord után a hangvarázslat szerezte élményt kissé megdermeszti a hideg. De a hunyorgó, kissé vacogó nézőket Somló Dávid várja forró italokkal a büfében, így az átmelegedés élménye sem hiányzik a mindennapi hangzavart újraértelmező előadásból, amit később sem láthat, csakis hallhat a közönség. INFO Az interdiszciplináris alkotó az elmúlt években olyan interaktív hangalapú performanszokat készített, amelyek mobil hangforrások segítségével emelik ki a tér, a test és a hang kapcsolatát Nem hajszol újabb látogatórekordot a Louvre LÉTSZÁMKORLÁT Január 15-én mintegy 30 százalékkal, 17 euróról 22 euróra emelte a belépőjegyek árát a Louvre. A múzeum lépése természetesen összefügg azzal, hogy július 26-tól augusztus 11-ig a francia fővárosban rendezik meg a nyári olimpiát, ám a világ leglátogatottabb múzeuma elsősorban nem a bevételei növelését reméli ettől a lépéstől derül ki a Libération cikkéből. A Louvre tavaly 8,9 millió látogatót fogadott, ami megközelíti a 2019- es, pandémia előtti szintet (9,6 millió látogató), és 2022-hez képest (7,8 millió látogató) 14 százalékos látogatószám-emelkedést jelent. (A csúcs 2018-ban volt, amikor 10,2 millióan keresték fel a Louvre-t.) A Louvre igazgatója, Laurence des Cars művészettörténész nem szeretne újabb ilyen rekordot, ezért úgy döntött, harmincezer főben korlátozza a múzeum napi látogatóinak számát, hogy a közönségnek jobb feltételeket teremtsen - a tömegben tolakodás jelentősen csökkenti a műélvezetet. Ezt a korlátozott napi kapacitást az olimpiai játékok ideje alatt is fenntartják. A tervek szerint áprilistól a Louvre-ban péntek mellett szerdánként egy második „éjszakai” látogatást is bevezetnek, ami a táncot, színházat és mozit is magában foglaló összművészeti program részeként valósul meg. Laurence des Cars tervei között szerepel egy második bejárat megnyitása is, hogy tehermentesítse a nagy üvegpiramis alatt található főbejáratot, amelyet eredetileg évi négy-öt millió látogató fogadására terveztek. A Louvre látogatóinak többsége egyébként még mindig turista, tavaly a látogatók 32 százaléka francia volt, 13 százalék amerikai, 8 százalék kínai. Tavaly a látogatók 60 százaléka életében először járt a Louvre-ban. Múlt évben a párizsi múzeumok közül nem csak a Louvre-nak kellett állni a látogatók tömegeinek ostromát. A Musée d’Orsay minden idők leglátogatottabb évét élte meg tavaly mintegy 3,9 millió látogatóval, testvérmúzeumával, az Orangerie-val (1,2 millió látogató) együtt 5,1 millió látogatót vonzott. TÖLGYESI GÁBOR < < > A nagy üvegpiramis alatt található főbejáratot eredetileg feleennyi látogató fogadására tervezték <Qd KÖZZÉTÉTEL A bíróság elrendelte a Bosio Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2084 Pilisszentiván, Akácfa utca 7, cégjegyzékszám: 13-09-200946, adószám: 26555438-2-13) csődeljárását. A hitelezők fennálló követeléseiket e végzés közzétételétől számított 30 napon belül - a csődeljárás kezdő időpontját követően keletkező követeléseiket pedig 8 munkanapon belül - jelentsék be az adósnak és a vagyonfelügyelőnek, a követelés nyilvántartásba vételéért fizetendő díjat ezzel egyidejűleg fizessék be a vagyonfelügyelő Cstv. 12. § (1) bekezdés szerint közzétett pénzforgalmi bankszámlájára. A követelés nyilvántartásba vételének feltétele az, hogy a hitelező annak 1%-át - de legalább 5.000 forintot és legfeljebb 100.000 forintot - nyilvántartásba vételi díjként befizessen a vagyonfelügyelő pénzforgalmi számlájára. A fenti határidők elmulasztása esetén a követelés nyilvántartásba vételére nem kerül sor. A követelésbejelentési határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye. A bíróság által kirendelt vagyonfelügyelő neve, székhelye és elektronikus levelezési címe: KDB & Partners Felszámoló Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1095 Budapest, Ipar utca 5, elektronikus levelezési cím: info@kdepartners.hu) Pénzforgalmi bankszámlaszám: K&H Bank 10400690-50526972-76691014 Közleménybe kérjük Bosio Consulting Kft. „csa" feltüntetését. Vagyonfelügyelő hivatalos elektronikus elérhetősége: 27969638#cégkapu Kelt Pilisszentivánon, 2024. január 11. napján. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Szalay László Eötvös Lóránd-díjas vegyészmérnök, mérnök-közgazdász, aki 41 éven át a Tiszamenti Vegyiművek /Szolnok/ dolgozója, 18 éven át vezérigazgatója volt, 2023.12.12-én, 90 éves korában elhunyt. Gyászoló család APRÓ RÉGISÉG KÖNYVEK, könyvtárak, CD-k, hanglemezek, DVD-k, porcelánok, kerámiák, plakátok, komplett hagyaték vétele, 06-20/922-0001, VEGYES FIATAL hölgy takarítást, bevásárlást vállal Budapest területén. Nyugdíjasoknak kedvezmény: 06-70/209-2830, JÁRMŰ AUTÓJÁT megvenném 06-1/420-2703, 06-30/362-0674. APRÓHIRDETÉS-FELVÉTEL: 3S Karakter Kft. Reklámügynökség Tel.: 06-1/475-0802,3skarakter@gmail.com, EGYÉB HIRDETÉS ESETÉN kérjük hívja a 06-1/9999-528-as telefonszámot, vagy írjon a hirdetes@nepszava.hu e-mail címre, öoÉoOoQ>-μ