Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)
2024-02-28 / 50. szám
NÉPSZAVA 2024. február 28., szerda 101 VELEMENY A demokrácia több ennél politikus Donáth Annának szíve joga, ha nem akar együttműködni a „2010 előtti világ árnyaival”, értsd a mai ellenzék akkor is politizáló vezetőivel és pártjaival. De ugyanígy szíve joga sok választónak, hogy ha végül elmegy a kedve a sokpárti ellenzék belharcaitól, egymás minősítgetésétől. Készséggel elhiszem szocialista barátaimnak, hogy az ellenzéki választók nyolcvan százaléka pártjaink összefogását támogatná a júniusi választásokra. De abban még biztosabb vagyok, hogy az ellenzéki, no meg a bizonytalan és a kiábrándult jobboldali szavazók nem választástechnikai ügyeskedést, hanem egy dinamikus, erőt sugárzó és kormányzóképes erő megjelenését várják. Ehhez bizonyosan nem elég mindig mindenben az ellenkezőjét mondani annak, amit Orbán Viktor mond. Kemény gondolati és tartalmi munka nélkül a Fidesz elutasításának közös nevezőjéről nem lehet eljutni egy új, győzni képes politikai tömbig. Donáth Anna Momentum-elnökként való visszatérése alkalmából legalább megfogalmazta azt a gondolati keretet, amelyen belül pártjával politizálni akar. Ez a liberalizmus, amely szerinte az egyetlen demokratikus politikai erő, hiszen „mindenhol a liberálisok és a szélsőséges populisták feszülnek egymásnak”. Másutt is visszatérően beszél arról, hogy a demokráciát fenyegető populizmus ellenfele egyedül a liberalizmus. Meggyőződésem szerint ez az elképzelés egyrészt hamis, másrészt rendkívül káros lehet a demokratikus mozgalmakra. Hamis, mert ki akarja rekeszteni azokat a demokratikus, progresszív erőket, amelyek nem vallják magukat liberálisnak. Igaz persze, hogy minden demokratikus párt elfogad bizonyos liberális alapértékeket. De csak annyira, amennyire minden demokrata moztömegdemokráciában, ahol mindenki szavazhat, és minden szavazat egyformán számít, populizmussal magyarázni ellenfeleink győzelmét igen olcsó kifogás galom vall alapvető szociális, környezetvédő, a kulturális értékeket őrző és patrióta eszméket. De ettől a szocialistákat, a valódi zöldeket, a keresztényszocialistákat vagy éppen a diktatúrát megtagadó kommunistákat súlyos hiba lenne liberálisnak nevezni vagy populistának bélyegezni. A demokrata tábor akkor erős, ha mindenki saját elvei alapján, például múltjára és ethoszára büszke szocialistaként tartozik bele. A szélsőjobboldali erők többek között azért tudnak előretörni hazánkban és általában a nyugati világban, mert a radikálisnak indult szocialista, népi baloldali, antiimperialista mozgalmakból lassan kilúgoztak mindent, ami nem illik bele a liberális kapitalizmus rendjébe és illemtanába. Elég problematikus a populista jelző állandó előrángatása is. Tömegdemokráciában, ahol mindenki szavazhat, és minden szavazat egyformán számít, populizmussal magyarázni ellenfeleink győzelmét igen olcsó kifogás. Ráadásul leegyszerűsítő, vagy éppen téves állítás. A Fidesz propagandája, a Rogán-művek kampánya kétségkívül populista. De a kormány gazdaság- és társadalompolitikája nem populista, hanem neoliberális, a magyar társadalom atomizálását szolgálja a Margaret Thatcher-féle „nincs olyan, hogy társadalom” szellemében. Az Orbán-kormány állandó sarokköveit, Varga Mihályt vagy Pintér Sándort vicces lenne populistának nevezni, ők jellegzetesen liberál-konzervatív politikusok. De a német AFD és a holland Geert Wilders pártja is keményen neoliberális gazdaságpolitikát hirdet. Gazdasági és társadalompolitikai célok, és igen, az osztályviszonyokról vallott nézetek megvallása nélkül megtévesztő dolog politizálni. Nem véletlen, hogy Donáth Anna nem beszél olyan alapfogalmakról, mint a tulajdonviszonyok, az állam gazdasági feladata, a szakszervezetek szerepe vagy éppen a hazai mezőgazdaság védelme. Szépek a liberális szabadságjogok, de csak akkor, ha a vállalkozás és profitszerzés szabadságát a társadalmi és környezeti érdek szigorúan korlátozza. Magyarországon különösen káros a demokrata erőket a liberalizmusra korlátozni. Széles társadalmi rétegeket elsősorban a szociális, a nacionalista és egyre kevésbé a vallási-erkölcsi alapú megközelítéssel lehet elérni. Amíg nincs nyílt diktatúra, addig az egyéni szabadságjogok sajnos másodlagosnak számítanak. A nemzeti szabadság és függetlenség ügye történelmileg népszerű, de ezt uniós és NATO-tagságunk ellenében ma olyanok képviselik, akiket Donáth Anna „szélsőséges populistának” tart. Röviden szólva Magyarországon a nacionalista alapú politikát csak egy alapvetően szociális értékrendű alternatíva tudja legyőzni, amelyben kiegészítő segédcsapat lehet a liberális és újabban a zöld mozgalom. A hazai liberalizmus képviselői, mint Justh Gyula már az előző századforduló előtt felismerték, hogy az akkori szociáldemokraták nélkül nem győzhetnek. Az egész huszadik századi magyar progresszió, benne Bibó Istvánnal és Donáth Anna kiváló nagyapjával erre a felismerésre alapozta a politikáját. Tudom, hogy a magyar ellenzék mai állapotában sokak szemében felesleges luxus ilyen kérdésekkel foglalkozni. De alapvető gondolati és tartalmi kérdések tisztázása nélkül nem győzhetjük le azt a Fideszt, amelynek a populizmusa mögött kemény és nagyon tudatos ideológiai munka van. HEGYI GYULA publicista, szocialista Nem elég vetíteni az osztályteremben görög-római ókorban Ha az informatika és mesterséges intelligencia korában érdektelen a marathóni csata, a fene megeszi azt a szép jövőt. Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. A történetírók, filozófusok, szónokok kedvenc fogalmai közé tartozott a mérték, mértéktartás, arany közép, mértékletesség. Mert nem csak az a fontos, hogy mit; az is lényeges, hogyan, mennyire, mennyit. Az oktatásnak is mindig voltak, vannak divatjelenségei. Amikor e sorok írója gyermek volt, a televíziót hitték a modern iskola megváltójának. Minden iskola és (majdnem) minden tanterem kapott tévékészüléket, hogy nézni lehessen az Iskolatévé adásait. Néha valóban néztük, habár felnőttként úgy rémlik, ritkábban, mint a kitalálók hitték, szerették volna. Gimnazista korom - Nyugatról érkező - nagy vívmányának látszott a nyelvi labor. Ma már tudjuk, katasztrofális zsákutca. Pályakezdő tanárként a diavetítő, epidiaszkóp, írásvetítő, munkatankönyv volt kordivat. Manapság a csoportbontásban oktatás és az információs technika alkalmazása az. Ugyanakkor a frontális módszer, a tanári előadás a vádlottak padjára helyeztetett. Mindegyik egykori oktatási, módszertani újításban volt logika, mindegyik eszközt vagy módszert lehetett, lehet jól alkalmazni. És bármelyik lehet rideg, unalmas, öncélú. Egy kolléganőm, nyugodjon békében, a diaképek, az írásvetítő, epidiaszkóp nagy barátja, a technikára, a legkorszerűbbnek látszó módszerekre alapozta a földrajztanítást. A gyerekek utálták őt is, a tantárgyát is. Számomra ebből nem az következik, hogy akkor lomtárba a technikával. Csak a mérték! Jól, s jól. Az írásvetítőben, munkatankönyvben, csoportbontásban (önmagában véve) nincs lélek. A tanár szakmai és módszertani felkészültsége, sokoldalúsága nagyon fontos. Ennél csak a hitelessége fontosabb. Történelemből, ha könnyű a tananyag, mesélni kell. Ha nehéz, elemezni. Az eszközök mellékesek. Újra és újra olvashatni arról, a magyar diák túl sok lexikális ismeretet tanul, s nem elegendő készségfejlesztésben részesül. Ez alapvetően így is van. Jómagam manapság sok olyan tényt, adatot, nevet nem kérek számon a diákoktól, amelyeket valaha elvártam. Alkalmazok pármunkát, csoportbontást, olykor egyéni feladatot adok. Gyakran elemzünk együtt ábrát, grafikont, térképet, szöveges forrást. De mintha átesnénk a ló túloldalára! A 2004-es új érettségi történelemből bölcsen a „több gondolkodás - kevesebb magolás” irányába mozdult. Száray Miklós tankönyveiben jól észrevehetően több az érdekesség, olvasmány, nem kötelező kitekintés, mint portré, és kevesebb a tankönyvi főszöveg lexikális része. De úgy látom, hogy ezen az úton (legalábbis saját tantárgyaimból, történelemből és földrajzból) már nem kell továbbmenni. Micsoda dolog az, hogy a görög-perzsa háborúk már nem törzsanyag? Mi máson lehetne egy tízéves gyereket vagy akár 15 éves gimnazistát megtanítani hazaszeretetre, arra, hogy a zsarnok, az agresszor kedvező feltételek között legyőzhető? És ha az informatika és mesterséges intelligencia korában érdektelen a marathóni csata, a fene megeszi azt a szép jövőt. Az új, kötelező ötödikes történelemkönyvben nincs szó Mezopotámiáról. Pedig a kör ma is 360 fok, a napárban hónapok vannak és 365 nap, használjuk a téglát, a kereket, az ekét. Nem, nem vagyok a lexikális ismeretek észszerű csökkentésének ellensége. És tudom, a kommunikáció tanítása, a készségfejlesztés fontosabb, mint a marathóni csata évszáma. Nem a reformokat ellenzem, csak mértéket kívánnék. A tanári előadás, a frontális oktatás kiküszöbölhetetlen és nagyon jól is művelhető, érdekes, hasznos, gondolkodásfejlesztő és motiváló is lehet. A divatos csoportos tanítás (magam is alkalmazom) során az egyik csapat hamarabb végez, unatkozik, a másik nem ér a végére. Öt csoportból háromban van potyautas, aki a csapatmunkát lógásra használja fel. Bő évtizede jártam tanulmányúton Dániában. Itt az oktatás-nevelés diákbarát. A tanulók nem visznek haza feszültségeket a családba, gyakran házi feladatot sem. Dán előadónk restelkedve mondja: EU-s vizsgálatok szerint a dán gyerekek a legkevésbé műveltek Európában. Mi volna, ha a mi „poroszos” oktatásunkat nem felváltanánk a dánnal? Inkább ötvöznénk a kettőt. Mert, hölgyeim és uraim, odalesz a mérték. UJLAKY ISTVÁN tanár E támogatás nélkül csak kietlen grundok jutnának nekik. Köszönet Brüsszelnek Míg a hatalom urai azon fáradoznak, hogy miképp maszatolják egymásra - és köreiken kívüliekre - az ifjúságügyben megmutatkozott mocskot, addig a civil világban (a kellemetlenné értelmezett betűszó szerint: NGO-kban) értékes események zajlanak. Néhánynak tanúja lehettem. A Superar Művészetpedagógiai Egyesület a kreatív énekléssel és zenéléssel kínálja meg a hátrányos helyzetben élő iskolásokat. A Zene Házában ötödik születésnapjukat ünneplő jubileumi koncerten mutatják be a programot március elsején, de előtte - mintegy főpróbaként - gitárkoncertet adtak a MÁV-telepi iskolában, Iványi Gábor intézményében. Az Erdős Virág által is megörökített, nehéz életkörülményekkel terhelt környék gyerekei most hangszert fogtak a kezükbe, és értő irányítás mellett népdalt, preklasszikust, akár Beatlest játszottak nagy figyelemmel és jókedvvel a ködös februári délutánban. Este pedig a józsefvárosi „sűrűben”, a Kesztyűgyári Közösségi Házban az Élményakadémia „Szuperhősök” projektjének volt záróeseménye egy dokumentumkiállítás. A program lényege: a hátrányos helyzetű gyerekeket, fiatalokat képzéssel és élménnyel felruházzák a másokért viselhető felelősséggel, és e módszerrel válnak ők maguk is a társadalmi felemelkedést, mobilitást vágyó, ezért cselekedni képes ifjakká. A projekteket az Európai Unió támogatta, támogatja. E támogatás nélkül csak a sivár, fagyos terek és kietlen grundok jutnának, maradnának nekik. Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevel@nepszava.hu TRENCSÉNYI LÁSZLÓ tanár