Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-29 / 51. szám

NÉPSZAVA 2024. február 29., csütörtök 101 VELEMENY Minek új, ha üres a régi? É­rdekes vita bontakozott ki a Népszavában arról, hogy mennyire összeegyeztet­hető a klímavédelem új te­rületek beépítésével - bár a kérdést öt éve már Bojár Iván András is feszegette. (Mikor épül­jön meg a budapesti Dubaj? január 11., Dubaj helyett Budapest! janu­ár 25.) Rendszerszinten elsősorban két kérdésben ütköztek az állás­pontok: 1. a budapesti lakásválság csökkentéséhez mindenképp szük­séges-e új épületek hatalmas szén­dioxid-kibocsátással járó felhúzása a rozsdaövezetekben, illetve 2. az új épületek építése mennyiben hát­ráltatja a meglévő épületek ener­giahatékonysági felújítását. Budapesten nyilvánvalóan ko­moly lakásválság van, ezt az elszál­­ló ingatlan- és albérletárak is jelzik. Ugyanakkor ezt nem vagy nem el­sősorban a fizikai lakáshiány okoz­za, hanem a meglévő, de használa­ton kívüli lakások óriási száma. A 2022-es népszámlálás Budapesten több mint 160 ezer üres lakást rög­zített, bár ezek jelentős része bizal­matlanságból nem bevallott bér­lakás, Airbnb stb.­­ azonban így is lehet 40-80 ezer valóban üres lakás a fővárosban. Ezek a lakások számos okból áll­nak üresen: például sok lakást be­fektetésnek vásárolnak, és az év­i rezsicsök­­kentésre for­dított köz­­pénz-ezer­­milliárdok annyira olcsóvá te­szik az ener­­giát, hogy az energiaha­tékonysági beruházások megtérülése például a VII. kerületi társasházak esetében 30-70 ér­­téknövekedés révén üresen is szép hasznot hoznak; a lakáskiadá­si kockázatok csökkentik a kiadá­si hajlandóságot; sok lakás (főleg önkormányzati) pedig kiadhatat­­lan állapotban van, és nincs pénz a felújítására; és vannak olyan la­kások is (főleg külföldi tulajdon­ban), melyeket évente néhány al­kalommal használ a tulajdonosuk, és ezért nem akarja kiadni. Megfe­lelő eszközök alkalmazásával - pél­dául Airbnb korlátozása, üres laká­sok megadóztatása, pénzügyi alap létrehozása rossz minőségű laká­sok felújítására, lakásügynökségek támogatása - akár több tízezer la­kás jelenhetne meg a budapesti la­káspiacon. De talán már az is több ezer lakás piacra kerüléséhez ve­zetne, ha rövidebbek lennének a fö­löslegesen hosszú hónapokig vagy akár évekig elhúzódó hagyatéki el­járások, melyek időtartama alatt nem igazán lehet ki- vagy eladni egy megüresedett lakást. Ha ez nem elég, akkor is van mód olyan lakó- vagy irodaterület-bőví­­tésre, amely kevesebb kibocsátás­sal jár, mint az új épületek építése. A legkevesebb kibocsátással járó lehe­tőség a meglévő tetőterek beépíté­se. A panelkorszak előtti budapesti társasházak túlnyomó többségének beépítetlen a tetőtere, és bár csak egy részük alkalmas önálló lakás ki­alakítására, a legfelső szinti lakások tetőtéri bővítése is sokat segíthet abban, hogy azok nagyobb csalá­dok számára is alkalmassá váljanak. De a tetőátépítés és emeletráépítés kibocsátása is jóval kedvezőbb új épületek építésénél, hiszen itt már meglévő alapra építenek. Ezek az építkezések ráadásul a meglévő épületek energiafelhasz­nálása szempontjából is kedvező­ek - a szigeteletlen tetőtér megszű­nése vagy a kevesebb lehűlő felület révén - és mert a tetőterek eladá­sából energia­hatékonysági felújí­tásra (is) fordítható forráshoz jut a társasház. Kérdés természetesen, hogy az épületek energiahatékonysági fel­újítása mekkora építőipari erőfe­szítést igényel - és ez részben füg­getlen attól, hogy milyen műszaki állapotban van a ház. Mert például egy födémszigeteléshez akkor is il­lik rendbe hozni a tetőt, ha az még kibírna tíz évet, a jobban záró ab­lakok beépítése előtt kezelni kel­lene az épületek alulról történő vizesedését, a hőszivattyús fűtés ki­alakítása pedig sokszor az elektro­mos hálózat felújítását igényli. És természetesen még ezután követ­keznek a szintén jelentős építőipa­ri kapacitást igénylő, konkrét ener­giahatékonysági munkák. Magyarországon van mintegy 2,6 millió családi ház és közel 120 ezer társasház (85 ezer „hagyomá­nyos” és 32 ezer ipari technológiá­val készült), melyek 80-90 százalé­ka energiahatékonysági felújításra szorul. Számoljunk 2 millió felújí­tandó családi házzal és 90 ezer fel­újítandó társasházzal. Ezen épü­letek komoly energiahatékonysági felújítása - ami a legfontosabb fel­adat az extrém hőmérsékletekhez történő alkalmazkodás és a kibo­csátás csökkentése tekintetében is - a következő 10 évben évi 200 ezer családi ház és 9 ezer társas­­­ház felújítását jelentené. Az ehhez szükséges lakásépítési építőipa­ri kapacitás feltehetően jelentősen felülmúlja a mait, ami kb. évi 20 ezer családi ház, néhány száz tár­sasház felépítésére, valamint kb. 20 ezer lakás ilyen-olyan szintű, nem feltétlen energiahatékonysági fel­újítására elegendő. (És akkor is fe­lülmúlná, ha 10 helyett 20 év állna rendelkezésre.) Nyilvánvaló, hogy az új épületek építése jelentősen csökkenti az épületek felújításához elérhető építőipari kapacitást. Ami már ma is elég korlátozottnak tű­nik, például a VII. kerületben las­­­szóval kell fogni azokat a vállal­kozókat, akik hajlandóak akár egy tetőfelújításra ajánlatot adni. Természetesen az építőipari ka­pacitás elérhetőségének biztosítá­sa csak szükséges, de nem elégséges feltétele a felújítások beindulásá­nak. Ma nemcsak azért nem törté­nik sok energiahatékonysági felújí­tás, mert nincs, aki megcsinálná, hanem mert nem igazán éri meg. A rezsicsökkentésre fordított köz­­pénz-ezermilliárdok ugyanis an­­­nyira olcsóvá teszik az energiát, hogy az energiahatékonysági be­ruházások megtérülése például a VII. kerületi társasházak esetében 30-70 év. Jellemző, hogy a nyílás­zárókat sem az energiaspórolás mi­att cserélik ki a legtöbben, hanem hogy a lakás csendesebb legyen és modernebbnek tűnjön, így nőjön az értéke. A rezsicsökkentés megszünte­tésével egyszerre lenne sokkal rö­­videbb a megtérülési idő és szaba­dulna fel rengeteg közpénz, amit az energiahatékonysági felújítások támogatására lehetne fordítani. Ez utóbbi a pénzhiányon, azaz a felújí­tásokat hátráltató másik nagy aka­dályon segítene, különösen a rászo­rulók esetében. A társasházakban ma sokszor azért is hiúsul meg egy­­egy beruházás, mert a lakóközösség tagjai nem tudják (vagy nem akar­ják) vállalni a felújításhoz szüksé­ges befizetéseket. Ha az emberiség komolyan gon­dolná a klímavészhelyzetet, akkor erősen visszafogná az óriási kibo­csátással járó új építkezéseket, és építőipari erőforrásait az épületek energiahatékonysági felúj­ítására fordítaná. Különösen igaz ez Buda­pesten (illetve Magyarországon), ahol megfelelő szabályozással rö­vid távon a piacra terelhető üres la­kások száma (legalább 15-20 ezer) nagyobb annál, mint ahány néhány év alatt megépíthető (évi 4-6 ezer). Megfelelő szabályozás nélkül pe­dig félő, hogy az új, jelentős részben befektetési céllal vásárolt lakások nagy része is üres lakássá válhat­­ a beruházók nagy örömére. Hiszen minél több az üres lakás, annál na­gyobb a lakásigény, és így annál job­ban megéri a következő beruházás. TÓTH CSABA, a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének tagja Megalapozatlan agrárkormányzati víziók Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. N­agy István agrárminisz­ter túlzott optimista nyi­latkozatot tett a magyar agrárgazdaság várha­tó fejlődéséről a közel­múltban. Szerinte 2030-ra 15 mil­liárd euró lehet az agrárgazdaság exportja, a termelékenység 50 szá­zalékkal növekedhet, a hozzáadott érték pedig megduplázódhat. De vajon reális-e az agrárminisz­ter prognózisa? Hiszen az utóbbi két év teljesítménye inkább vissza­esést mutat, mint növekedést. A mezőgazdasági termelés vo­lumene a múlt évben - a KSH elő­zetes adatai szerint - 25 százalék­kal meghaladta ugyan az aszályos 2022. évi szintet, de abban az év­ben 19 százalékos volt a visszaesés 2021-hez képest. Ugyanakkor az élelmiszeripari termelés volumene 13 százalékkal csökkent tavaly, és jelentősen bővült az élelmiszerim­port. Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte a múlt évi évértékelőjé­ben, hogy „a privatizációval tönk­retett élelmiszeripart feltámaszt­juk”. E célkitűzés helyessége nem vitatható, megvalósítása azonban eddig csak részleges eredményeket hozott. Erre világít rá az élelmiszer­ipar múlt évi visszaesése is. A tavalyi, kedvezőnek mondható növénytermelési hozamok ellenére a folyó áron számított mezőgazda­sági termelés csak 6,5 százalékkal növekedett, mivel a mezőgazdasá­gi termékek átlagos árszínvonala 15 százalékkal csökkent; ennek elle­nére az élelmiszerek fogyasztói át­lagára végig magas szinten maradt. A múlt évben az állattenyésztés teljesítménye kismértékben csök­kent, az élelmiszeripari terme­lés visszaesése viszont - az előző­ek szerint - jelentős volt, így nem tekinthető megalapozottnak az a vízió, hogy a hozzáadott értéket meg lehetne duplázni a következő hét évben, mert jelenleg ezzel ép­pen ellentétes folyamatok zajlanak. Az EU mezőgazdasági kibocsá­tásából hazánk 2022-ben 2,1 szá­zalékkal részesedett, de a bruttó A magyar agrárgazda­ság verseny­képességi csapdahely­zetbe került, és ebből csak a jelenlegi hatékony­sági deficit ledolgozá­sával lehet kikerülni, hozzáadott értékből csak 1,5 száza­lékkal; ez azt jelenti, hogy a magyar agrárgazdaság versenyképessé­gi csapdahelyzetbe került, és ebből csak a jelenlegi hatékonysági defi­cit ledolgozásával lehet kikerülni. Meg kell jegyezni, hogy a korábbi években az EU mezőgazdasági ki­bocsátásából és a bruttó hozzáadott értékből is megközelítően azonos arányt értünk el, de a látványos romlás 2022-ben következett be. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az uniós fenntartha­tósági követelmények megvalósítá­sa miatt az európai mezőgazdasági termelés várhatóan 10 százalékkal csökken, úgy a hazai, mint nem­zetközi prognózisok szerint. Tehát egyelőre nem reális opció nagy ívű növekedési pályában gondolkodni, mert ennek nincsenek meg a felté­telei. Komoly figyelmeztető jel az is, hogy az agrárolló az elmúlt évben 88 százalék lett a KSH adatai sze­rint, ami jelentős nagyságrendű mezőgazdasági jövedelemátcso­portosítást jelent az ipar és a keres­kedelem számára. Emiatt is tovább növekszik az agrárhitelek aránya a finanszírozásban. Pedig a mezőgazdasági és élel­miszeripari vállalkozások eddig is dinamikusan növekvő összegű hi­telekre kényszerültek, és így a sa­ját források aránya folyamatosan csökkent, ami rontja a versenyké­pességet a növekvő kamatköltsé­gek miatt. A mezőgazdaság hitelál­lománya 2023 első háromnegyed évében 1048 milliárd forinttal nőtt 2019 azonos időszakához képest, a növekedés mértéke négy év alatt 53 százalék, az élelmiszeriparban 44 százalék a hitelállomány-növe­kedés üteme, az összege pedig 751 milliárd forint. Az agrárkormányzat részéről re­ális helyzetelemzésekre és szakma­ilag megalapozott prognózisokra, valamint egy új „agrárdealre” lenne szükség, mert e nélkül a magyar ag­rárgazdaság piaci pozíciója tovább gyengül, és az import élelmiszerek aránya is magas szinten marad. DR. FEKETE FERENC agrármérnök

Next