Népszava, 2024. február (151. évfolyam, 27-51. szám)

2024-02-03 / 29. szám

Belpolitika SZÉP SZÓ 15 2024. február 3., szombat r Ö­n is tudja elnök as­­­szony, mi is tudjuk, mégsem árt leírni és számba venni, miért komolytalan az effajta kirakatlátogatás. Jó, lehet, hogy az ön számára érdekes és bizonyos szempontból izgalmas is volt. De valójában egy hazug és tartalmatlan puccparádén vagyunk túl. „Beiktatásomkor megígértem, hogy ellátogatok hazánk valamennyi várme­gyéjébe. Idén elsőként Békés várme­gyén a sor” - írta nemrégiben közösségi oldalán, közvetlenül a Viharsarokba érkezése előtt Novák Katalin, a köztár­saságát veszített ország „köztársasági” elnöke. Felteszem, jó szándék (is) volt az egykori elhatározásban, hogy sorra látogatja mind a tizenkilenc megyét. Talán jobban és mélyebben kívánta megismerni az országot. Ám ezzel akad némi gond. Egy államfőnek még e pozí­ciója előtt - amikor még fel sem merül a magas megbízatás lehetősége - illik nagyon jól megismernie az országot, s nem e fontos közmegbízatása közben kell elmélyíteni ebbéli ismereteit. (Az sem baj, ha emberileg, szakmailag van­nak szabad vegyértékei, ekként nem egy párt bábja, mert így volna esélye a nemzet állítólagos egységét megtes­tesíteni.) Ám azt Novák Katalinnak és stábjának tudnia kell, hogy az ilyen, akár többnapos, de mégis protokolláris látogatás nem alkalmas arra, hogy valós képet és ismereteket szerezzen bárki is egy adott térségről. Tudjuk, a honi politikai berendez­kedésben az államfői funkció súlyta­lan és protokolláris, de a NER függelmi és hűbéri rendszere erre még inkább ráerősít, így a funkció betöltőjének, néhány protokolláris feladaton kívül, valós cselekvési tere alig van. Orbán Viktor teljesen kiépült autokráciájában végképp. Ebben a szinte légüres térben lehet próbálkozni, erre példa Novák Katalin országjárása, annak minden kirakat- és Potemkin-jellegével. Ám az eredmény nem lehet kérdéses. Említsük meg a nevezetes és szépen felújított gyulai erődítménynél, a vár­nál történteket. „Három napra a gyulai vár lesz a köztársasági elnök reziden­ciája” - hirdették előre, jelentsen is ez bármit. A múzeumként funkcionáló műemlék lakhatásra tökéletesen alkal­matlan, nem is itt szállt meg Novák Ka­talin. A várnál tartott ünnepélyes zász­lófelvonás és őrségváltás is bohóckodás volt. Nem csupán a valóban kötelezően kivezényelt közel ezer diák miatt. (Amit egy helyi tanári karban lezajlott vitá­ban valaki Észak-Korea-effektusként jellemzett.) Egy nem létező őrséget ugyanis az államfő díszőrsége nem tud leváltani. A gyulai várnál ugyanis nincs semmilyen állandó vagy alkalmi őrség. Az ünnepélyes zászlófelvonás is maga volt a rögtönzés, mert az adott helyen semmilyen állandó zászlórúd és lobogó nem áll és nem lengedez. A rudat gyor­san odaállították, de csak azért, hogy a zászlót most fel tudják vonni. * A Magyar Narancs tanulók kivezénylé­séről szóló cikke után a helyi politikai elvárások nyomán rövid pórázra fogott gyulai oktatási intézményvezetők nem írhattak mást Görgényi Ernő (Fidesz- KDNP) polgármester hozzájuk idézett invitálására, minthogy „a meghívás nem kötelezettséget, hanem lehetősé­get biztosított”. Diákok, beosztott ta­nárok, szülők és nagyszülők sokasága viszont egymástól függetlenül megerő­sítette, hamis ez a narratíva. Egyértel­művé tették: kivezényelték a tanulókat. Az intézményvezetők ennél is tovább­mentek, mert szerintük a Novák Kata­lin jelenlétében megtartott őrségváltás és zászlófelvonás lehetőséget teremtett a diákoknak, hogy részt vegyenek „vá­rosunk történelmi jelentőségű kultu­rális eseményén”. Ám kérdés maradt, mi ebben a „történelmi”, és mi a „kul­turális?” Ahogy az is, ki diktálta tollba a közlemény szövegét? Miért történelmi esemény az államelnök alkalmi és üres zászlófelvonási gesztusa? Ki emlékszik erre majd akárcsak hét és fél év múlva is? Hol, mitől és miért kulturális ese­mény ez, és milyen kulturális szerep­ Elnök asszony, ez így komolytalan! Novák Katalin XX. századi Potemkin-látogatása a Viharsarokban kört tölt be Novák? Ha már kulturális esemény, azon miért csak politikusok és közéleti emberek vettek rajta részt? A kivezényelt diákokon kívül a NER he­lyi hűbéri osztályának tagjai. A filozófiai és lételméleti fejtegeté­sek sorát lehetne felskiccelni a megis­merés lehetséges határairól, ám ettől most tekintsünk el! Ettől még kérdés, mennyire mutatja a valóságot, ha úgy érkezik meg Novák a gyulai várhoz és a vele szemben lévő Almásy-kastélyhoz, hogy előtte szinte mindent lezárnak, a téli mínuszokban kivezénylik a helyi közüzem dolgozóit, akik már napokkal előtte megfeszített munkával gereb­lyézik a fagyos füvet és sikálják a jeges díszburkolatot? Csak azért, mert jön a „nagyember”. Mennyire karcolja a megismerésnek, hogy a térség égető tár­sadalmi, gazdasági, szociális és terület­fejlesztési gondjairól csak és kizárólag a mindennapokban is az 1.0-ás, lebutított Fidesz-üzeneteket szajkózó kormány­párti országgyűlési képviselővel és pol­gármesterekkel, valamint a főispánnal egyeztetett Novák Katalin? Ők azok az önérdekű, döntő többségükben saját újraválasztásukért politizáló NER-figu­­rák, akik nem beszélnek a súlyos prob­lémákról és nem teszik közbeszéd tár­gyává, hogy a legutóbbi népszámlálás megmutatta: Békés megye népessége csökkent országos összevetésben a leg­nagyobb mértékben a legutóbbi cenzus óta. Sehol egy szociológus, egy geográ­fus, egy statisztikus, egy területfejlesz­tési szakértő. Vajon miért? megismerni kívánt valóságot, hogy Er­kel Ferenc szépen felújított gyulai szü­lőházában olyan rendhagyó zeneórát tartanak egy neves operaénekes segít­ségével és a „kihelyezett Virtuózok” versennyel, amelyre korábban soha nem volt példa és a jövőben sem látszik erre semmi esély. A valóság megismeré­sét a valóság bemutatása tükrözné, ám itt a nagyszabású külön programban egy sokkal szebb és tartalmasabb, a va­lóságtól elrugaszkodott képet akartak felfesteni a szervezők - kizárólag az ál­lamelnöknek. A hazugságnak ez is egy minősített fajtája. * Nincs valami ellentmondás abban, hogy a köztársaság elnökét szinte mindenho­va a vármegye főispánja kísérte? Nem csökkenti az esélyét és a lehetőségét a valósággal való szembenézésnek és Mit gondoljunk a valóság megisme­réséről, amikor egy olyan, csak a jötte miatt megtartott rendezvényre látogat el az államfő, ahova a megyei kormány­hivatalt, sok település polgármesterét és csapatát, de még a nemzetiségi ön­kormányzatokat is odarendelték? Még azt is megmondták nekik, kinek mit kell sütnie és főznie. Aztán erről úgy számol be lelkesülten és álnaivan a Sán­dor-palota lakója a közösségi oldalán, hogy „Farsangi forgatag és jótékonysági fánksütés Békéscsabán”. Üzenem az ál­lamfőnek, a résztvevők nem önként és nem dalolva mentek oda. Volt olyan kö­zösség, amely a fentről érkezett felké­rést követően egy órát kapott a válasz­ra, hogy megy vagy sem. Vajon hogyan döntöttek az ultimátum hallatán? Végül Mezőhegyesen, a Ménesbir­tokon gondosan megválogatott helyi­ek várták Novákot. Az államelnök itt olyan megkérdőjelezhető közhelyeket pufogtatott, miszerint „Lovas nemzet a magyar!”. Ami jól hangzik egy ilyen helyszínen, csak éppen a megismerni kívánt valósághoz nincs semmi köze. A fotókon is látni, hogy néhány percre átadták a gyeplőt neki, így a fogathaj­tást is kipróbálta. Ami élményekkel teli, izgalmas program lehet egy sportos és modern hölgy számára, de mennyivel visz közelebb egy térség és annak va­lóságának megismeréséhez? A propa­gandamédia helyben nem kérdezett rá, pedig feltűnő volt: a Mezőhegyesi Mé­nesbirtokot birtokló alapítvány elnöke, a kastélytörvény ügyében Novákot éle­sen bíráló és vele ütköző Lázár János nem volt a jelen, noha így lett volna illő. * Kérdés: a Sándor-palota stábja és lakója várja el a helyi potentátoktól az effaj­ta felszínes puccparádét, vagy a helyi hűbéresek tudják, mivel illik a kedvé­ben járni a magas helyről érkező ven­dégnek? Vagy a kettő egyszerre igaz? A teljes képhez hozzátartozik, hogy ha Novák Katalin tényleg a valós képet akarta volna megismerni Békés megyé­ről, akkor inkognitóban kellett volna kimennie Gesztre vagy Mezőgyánba, ahol a hónap második felében a helyi élelmiszerboltban már hitelbe veszik sokan a legalapvetőbb cikkeket. Elláto­gatni a kemencéjét másfél éve leállított orosházi üveggyárba, és megkérdezni, mi lesz az üzem sorsa? Megnézni reg­gel a battonyai magyar-román határon, hogy az aradi ipari parkok felé milyen sorban áramlanak ki a magyar mun­kavállalók. S nem kellett volna posz­­tolnia arról, hogy egyik reggel - jókora biztonsági kíséretével, villogó luxus kocsisorral - egy gyulai fitneszterembe erősíteni ment. Illene tudnia, egy átla­gos viharsarki nőnek hétköznap reggel nincs erre se ideje, se ereje. De pénze se. Dicsérendő lett volna, ha valós képet akart volna kapni Novák Békés megyé­ről, de az évszázados és évtizedes lema­radás, a lecsúszási spirál összetettsége miatt ide kormányokon átívelő, szak­emberek és politikusok egyetértésével megszülető kiérlelt programokra és nem száz, hanem ezer milliárdokra vol­na szükség. Ehhez az államfő feladatkö­re édeskevés, figyelme pedig nem pótol­hatja a forrásokat, a szakszerűséget és a hosszú, kitartó munkát. Ám láthatóan nem a valós problé­mákkal való szembenézés volt a cél. Ezért csak annyit lehet mondani: ez így komolytalan, Elnök asszony! Lehet, hogy személy szerint sok újat látott és sok programon volt: érmét vert, fánkot sütött, rendhagyó énekórán vett részt, sólymot röptetett, imádkozott az oká­­nyi templomban, sajtüzemet nézett meg, múzeumot látogatott, szelfizett és lovasfogatot is hajtott. Ám ez, nem ke­vés adófizető pénzből, egy mindenütt és mindenkor mosolygó politikus sa­ját imázsát építő turisztikai programja volt. Annak sem a legtartalmasabb. A lényeg, hogy három nap után Novák Katalin kipipálta Békés megyét. De a térség itt maradt a maga feszítő és sok tekintetben egyelőre orvosolhatatlan­nak tűnő gondjaival. Egyre nehezebben kap levegőt a test, az elmeszesedett erekben a vér nehezen jut el a gyengülő szívtől a létfontosságú szervekhez és vissza. A beteg állapota lassan kétségbeejtő. Már telefonáltak az utolsó kenet felvétele miatt a kórhá­zi papnak. A betegnek neve is van, úgy hívják: Viharsarok. Még éppen lélegzik. BOD TAMÁS Észak-Korea­­effektus: közel ezer diákot vezé­nyeltek ki Novák Katalin látoga­tására A gyulai várnál nincs őrség - egy nem létező őrséget az elnök díszőrsége nem­­ tud leváltani

Next