Néptanítók lapja 14. évfolyam, 1881
1881-09-17 / 23. szám
Kiadja a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. ministerium XXV. évfolyam 23. szám. ,fös&w Budapest, 1881. szeptemb. 17. az óvodák, elemi, felső nép- és polgári iskolák a egyéb népoktatási intézetek számára. A „Néptanitók Lapjá"-t megkaphatja minden magyarországi népoktatási intézet egy példányban ingyen. Amely intézetek e lapot még nem kapják, de leírni óhajtanák, küldjék be ezt tárgyazó folyamodványukat az iskola létezését igazoló hatósági bizonyítványnyal együtt a „Néptanítók Lapja" szerkesztőségéhez vagy kiadóhivatalához Budapest, I. kerület, Országház-utcza 13. — A helyságmegye és utolsó posta neve világosan kiírandó. — Minden küldeményt a szerkesztőséghez kérünk czimezni. — Előfizetési ®ény évre 1 Irt. féltívre 1 frt 50 Ur. Tartalom : Az iskola és a művészet. — Hazai és külföldi események. — A természetnek és az embernek egymáshoz való kölcsönös viszonyáról. — A m. kir. állami elemi tanitóképezdék tanterve. — Értesités. Vallás- közoktatásügyi magyar kir. minister. 1301. évi. szám. (3 császári és apostoli királyi Felsége folyó évi augusztus hó 30-án kelt legfőbb határozványával legmagasabb születés ünnepe alkalmából a néptanitók országos képviseleti gyűlésének hódolatteljes üdv- és szerencsekivonatait legfelsőbb köszönetének nyilvánítása mellett legkegyelmesebben tudomásul venni méltóztatott. Miről Nagyságodat, mint a nevezett gyűlés volt elnökét ezennel örvendetes tudomás végett értesítem. Budapesten, 1881. évi szeptember hó 11-én. Trefort, s. k. Nagyságos Békey Imre min. tanácsos, budapesti kir. tanfelügyelő urnak. Az iskola és a művészet. Nagyon örvendetes tünemény a jelenre s felette biztató kezesség a jövőre nézve, hogy a szépészeti nevelés kérdésével többé nem pusztán a paedagogia eszményi tanai, hanem az oktatásügyi politika vezérférfiai is komolyan és behatólag foglalkoznak. Valóban nagyon is itt az ideje főleg korunkban, mely az anyagi sikert annyira hajhászsza, annyira imádja, hogy már-már érzékét veszti minden iránt, ami az önző gyakorlatiság határain kívül esik. Pedig, hacsak emberi méltóságunkat meggyalázni nem akarjuk, nem szabad föltennünk s megengednünk, hogy az élet czélja az anyagi sikerben határozódik; nem szabad megengednünk, hogy emberi természetünket egyedül az anyagi haszon és élvezet is kielégíthesse, vagy épen teljesen boldogíthassa. Míg emberek és emberi társadalmak lesznek, a természeti világrend mellett mindig fenn kell állnia, mégpedig legalább is egyenlő ranggal és hatalommal, az erkölcsi világrendnek is; mindig érezni fogjuk, hogy életünket nemcsak fenntartani, hanem nemesíteni is tartozunk; mindig élni fog lelkünkben az eszményi iránt való vágy és tisztelet, s ösztönszerűen is mindig keresni fogjuk azokat az eszközöket, melyek kedélyünk derültségét, szivünk gyöngéd s nemes érzelmeit, legtisztább örömeinket s általában lelkünk harmóniáját munkálják és biztosítják még a legnagyobb küzködések s a legsajtolóbb csapások közepette is. S e végre már hol találhatnánk jobb és hathatósabb eszközöket, mint a művészetek országában, hol az örök szép uralkodik. A művészetet eddig minden méltánylás mellett is általában úgy volt szokás tekinteni, mint „olyan szellemi fényűzést, mely csak a szerencsefiaknak, a gazdagoknak való". Az ilyen fölfogás azonban továbbra tarthatatlan. Ma már nemcsak a bölcsész állítja, hanem a történetíró is tényekre támaszkodva hirdeti, hogy az emberi társadalmakat elestől óta három nagy eszme vezette és lelkesítette, t. i. az igaz, a jó és a szép eszméje, s hogy a föld színén egyetlen nagy tett sem történt e három eszme valamelyikének hatása nélkül. S ha már ez a három nagy eszme ily nagy általánosságban munkál és uralkodik, kétségtelenül mindenkinek köze és joga van azok mindegyikéhez, joga van tehát a művészethez is, mint a szépnek legtökéletesebb kifejezőjéhez, s mint olyanhoz, mely a mai felfogás szerint „többé nem pusztán a finom élvezetek forrása, hanem hatalmas nevelési eszköz is". Az iskola többé-kevésbbé már eddig is híve volt az említett három nagy eszmének. Hirdette és hirdeti az igazat a tudomány, a jót az erkölcstan által, noha az irányzatosság különösen az utóbbit illetőleg s kiváltképen a tanitás 23