Néptanítók lapja 41. évfolyam, 1908
1908-01-02 / 1. szám
1. SZÁM. NÉPTANÍTÓK LAPJA. 3 Az együttes tanítás. (—a—) Kemény Ferenc, a korán fölébredő érzékiség ellen vívott küzdelmében (1. e lapban többször méltatott Nemi probléma című könyvét) megvizsgálja mindazokat a tényezőket, melyek az érzékiség fölébredésével kapcsolatban vannak. E vizsgálódás közben bukkan rá az újabb időben oly sokat vitatott közös tanítás kérdésére is. Érdemes a probléma gondos és tüzetes vizsgálatra, hisz sokan vannak közöttünk, kik rendkívül nagy előnyöket várnak a közös tanítástól. Végezzük e vizsgálatot lehetőleg elfogulatlanul, ne tévesszük szem elől, hogy az emberiség mindig rajongó volt, a képzelet alkotta gyönyörű kép ragadta maga felé, mint a mesebeli mágneshegy a hajókat, s ha közelbe ért, ha gyakorlatilag valóra váltotta az elméletben megalkotott képet, kiábrándulva, fáradtan, kimerülve nézte igen gyakran lelkesedésének, lázas törekvésének eredményét, sőt néha egy nyomorult tutajon kellett menekülnie, mint a mesebeli hajósnak a mágneshegy környékén levő örvények és hajóromok közül. A kor gondolatainak, eszméinek és törekvéseinek hatása alól az emberiség épúgy, mint az egyén, nem vonhatja ki magát, tetteiben nem szabad többé, mert nem követheti Odisseus példáját, ki megkötözve hallgatta a vízi tündérek énekét. De a kísérletezés nem ártott az emberiségnek. Nem haladt ugyan előre olyan gyorsan, amint remélte, de mégis előre ment. Minket azonban az emberiség nagy küzdelmei, sikerei, csalódásai figyelmeztetnek arra, hogy azt az áldozatot, amit az emberiség haladása mindig megkívánt, lehetőleg mérsékeljük. A fiúk és leányok együttes tanításának is vannak olyan lelkes hívei, kik egész sereg fontos és kevésbé fontos társadalmi bajnak a gyógyulását várják tőle. Természetesen csak, a középfokú oktatásról van szó, hisz az elemi iskolában sokhelyütt úgyis meg van valósítva, a felsőfokú tanításunk is közös. E két fokon különben sem jár nagy veszedelmekkel a dolog. A közös tanítás hívei épen a serdülő korban tartják legfontosabbnak az együttes nevelést, az együttes nevelés ellenzői pedig épen e korban a legveszedelmesebbnek. Kemény szerint az együttes tanítás híveinek főbb érvei a következők: 1. gazdasági szükség és a valódi élet követelése (csekélyebb kiadások) ; 2. szellemi szükség, visszatérés a természetes rendszerhez ; 3. könnyebb fegyelmezés; 4. erősebb szellemi ösztönzés; 5. helyesebb egyensúly a különböző tantárgyakban ; 6. jobb modor ; 7. megakadályozása annak, hogy a férfi- vagy női elemek túltengésre jussanak és helyes kiválasztás ; 8. az erkölcsi veszélynek kiküszöbölése. A főbb ellenérvek szerinte a következők: 1. gazdasági veszély; 2. pedagógiai nehézségek ; 3. erkölcsi veszély ; 4. a külföldi kísérletek sem egészen megnyugtatók. Szívesen láttuk volna, ha Kemény Ferenc a két párt harcosainak érveit részletezi, ki is fejti, mert abban a könyvben, mely a nagyközönség számára szól, nem elégedhetünk meg az érvek fölsorolásával. De Kemény megelégszik azzal, hogy néhány érvet fejteget csak részletesebben, a többit csak érinti. A mi nézetünk szerint az együttes tanítás ellen még a következő okokat lehet fölsorolni: Az intézet mellékhelyiségeinek elhelyezése nagy nehézséggel jár ; az órák alatti kimenés, betegség esetén, mindkétnemű ifjúságra igen kellemetlen ; bizonyos betegségeknek bejelentése szinte lehetetlenné válik ; a fiúkban a leányok jelenléte az önérzetet, a dacosságot igen korán fölébreszti. Elsősorban kell azonban hangsúlyozni az erkölcsi veszélyt. Az előfélben levő fiú vagy leány tárgyat keres érzései számára s alkalmas médium híján képes azt megtalálni bárkiben vagy bármiben. Természettől belénk oltott érzéseket nem lehet pedagógiai fogásokkal megölni, csak tompítani. Együttes tanítás esetén az érdeklődés a két nem tagjai között igen nagy lenne, hiszen még leányiskoláinkban is azt tapasztaljuk, hogy a tanítványok nagy része szerelemnek nevezhető vonzalommal viseltetik tanítója, sőt felsőbbosztályos növendékek iránt is. De ez mégis csak ártatlanabb, mintha mi szolgáltatnánk tárgyat érzéseik számára, épen a legveszedelmesebb korban ; könnyen torzsalkodások helyévé tehetnénk az iskolát, olyan veszekedések helyévé, melyek egy mosolyért, kedveskedésért, kíséretért törhetnének ki. Az ilyen problémákat nem lehet elméleti úton megoldani : itt csak a gyakorlat segít, a kísérletezés. De hosszú idő és éles megfigyelőerő szükséges ahhoz, hogy a nyilvánulások, a kitörések, a látszólagos apró incidensek mögött meglássuk azt a forrongó lelket, melynek tisztán előttünk kell állania, mielőtt a nagy újításba belefognánk. Tudja ezt Kemény Ferenc is és helyesen mondja : „Mai viszonyaink között azonban, ahol már zsenge korban találkozunk romlott erkölcsű gyermekekkel, és ahol még a családban is nem ritkán esetek származnak a nevelők, nevelőnők és ellenkező nemű tanítványaik között, én a koedukációnak meghonosítását nálunk veszedelmes kísérletezésnek tartanám, mert ez a sexusnak gyors terjedését csak fokozná." Ha valami újításra gondolunk, mindig szeretünk külföldi példára hivatkozni. Ez helyes is. A nyugati államok a legtöbb kérdésben valamivel előbb tartanak nálunk. Ezt tapasztaljuk az együttes tanítás kérdésében is. Amerika, Skandinávia, Anglia, Németország már részben i*