Néptanítók lapja 77. évfolyam, 1944
1944-01-01 / 01. szám
ÉP TANÍTÓK LAPJA 1901. SZÁM. 5 munkatereken dolgozó és sokféle gondolkodású tagjainak közvetlen tapasztalataiból és személyes, azaz meggondolt nézeteiből tárgyiasan egységbe tudja foglalni az életnek valamennyi művelődési követelményét, a nemzet valamenynyi sajátos jellegű és érdekű rétegének nevelésügyi törekvéseit, a szakszerű, tudományos nevelői gondolkodásnak rendszeres eredményeit és a különféle foglalkozások embereinek gyakorlati észrevételeit. Csak így lehet megtalálni a nagy kérdések alapos megoldását és apró ügyek elintézésnek megnyugtató módját. Bizonyos, hogy ilyen szempontú és így keletkező összefogás országos jelentőségű feladatoknak súlyos bőségét foglalja magában; nyilván sok eltérést, sőt a véleményekben ellentéteket is megmutat; sokkal nehezebbé teszi a megoldást, mintha csak egyetlen szükségletet vagy csak egyirányú nézeteket vennénk számba. De az igazi, gyökeres megoldáshoz csak ilyen egybefoglalás juttathat közelebb; ez tágítja egyeseknek, egyféle gondolkodásúaknak mindig korlátok között mozgó, sokszor egyoldalú látását széleskörű, mindent átfogó, egyetemes tájékozottsággá. Csak így lehet megérteni, hogy akinek, mint ennek a Tanácsnak is, országos intézkedések előkészítése a kötelessége, annak mi minden szükséglettel kell számot vetnie, mily különböző törekvések és kívánságok jogosultságát kell mérlegelnie, hányféle vélemény között kell eligazodnia és tartós rendezés céljából jó lélekkel mit szabad javaslatként az elé terjesztenie, aki végső fokon a döntés jogának a terhét hordozza a lelkén. 3. (Vezető gondolat.) A sokféle kérdésnek egységben szemlélése, valamennyi részletnek egyöntetű megítélése csak akkor lehetséges, ha a Tanácsnak nemcsak a vezetőségét, hanem mindegyik tagjának közreműködését ugyanegy gondolat irányítja. Ez a vezető gondolat itt sem lehet más, mint aminek most a közéletben mindenütt érvényesülnie kell: a jövő gondolata, a nemzet erejének megtartása és fokozása. Ezt nemcsak azért kell a Tanácsra nézve is kötelezőnek vallanunk, mert a mai helyzet javasolja, hanem azért is, mert a nevelés fogalmából ez következik. A nevelésen való gondolkodásnak mindig a jelenből kell kiindulnia, a nevelés lélektana bizonyítja, hogy valóban onnan is indul ki. Az intézkedést is ugyanez teheti eredményessé. A nevelés — bárhol, bármilyen alakban, akárki végzi — a jövőt készíti elő, egyén és közösség sorsába avatkozik bele azzal, hogy az emberek minőségét alakítja. Ezért valahányszor a nevelés kérdéséhez nyúlunk, akár valamelyik intézmény szervezetét, akár az iskola belső rendjét, pl. tanítástervét akarjuk módosítani, a végső ok mindig az, hogy elégedetlenek vagyunk kortársaink emberi mivoltával; a módosítást pedig az irányítja, hogy a jövő embereinek milyenné alakulását kívánjuk. Ma azt kell nyomatékosan hangoztatnunk, hogy ebben a kívánságban semmi egyébnek nem szabad döntenie, csak annak, hogy a nemzetnek milyen emberekre van szüksége, a nevelésnek milyenné alakítása teheti alkalmassá a nemzet tagjait a mai követelmények teljesítésére. Ez pedig abból következik, hogy milyen hiányokat látunk, mely tulajdonságainak rossz következéseit szenvedjük, miféle feladatok állanak a nemzet előtt. Tapasztalataink követelik, amit egyes világoslátásúak réges-régen követeltek: a nekünk való nevelést. Ezt éppen 100 évvel ezelőtt Wesselényi Miklós báró így fejezte ki a magyar és szláv nemzetiségről írt Szózatában: ki kell dolgozni a népünk jellemének és nemzetünk helyzetének megfelelő nevelési rendszert. Immár nem szükséges bizonyítani, hogy ennek kell a vezető gondolatnak lennie mindenütt, ahol a nevelés ügyével akár tudományos, akár politikai, akár gyakorlati módon foglalkoznak. Tehát az O. K. T.-ban is mindig az a kérdés: hogyan lehet közelebb jutnunk a nekünk való neveléshez, mit jelent az éppen szóban levő részletkérdés e vezető gondolat szempontjából. 4. (Nem közoktatás, hanem köznevelés.) Ha azonban ezt a vezető gondolatot magunkévá tesszük, felmerül a kérdés, hogy várjon nem lépi-e át a Közoktatási Tanács a nevében megszabott határt? Nem többet kívánunk vagy vállalunk-e így, mint amennyire illetékesek vagyunk? Ebben is közös véleménynek kell kialakulnia s ez nem is nehéz. Igaz, hogy a Közoktatási Tanács gondolatának ily alakban legrégibb fejtegetője (Schwarcz Gyula, Közoktatásügyi reform, mint politikai szükséglet Magyarországon, 1898) tisztán iskolaügyi és e keretben oktatásügyi kérdések tisztázását várta volna tőle. Eötvös is olyan szervre gondolt, amely ..az oktatás belső ügyeivel, a didaktikai oldallal foglalkozzék" (v. ö. Magyar Paedagogia, 1900. 467. o.); azóta is határozottan ez volt a Tanácsnak legfőbb gondja. Igaz azonban az is, hogy az utóbbi évtizedekben a kör ismételten bővült szervezeti, testnevelési, erkölcsi nevelési kérdések tárgyalásával. A „közoktatás" szó mégis korlátozó hatású volt; úgy érzem, hogy máig az. Közoktatáson ugyanis természetesen az iskolai oktatást értették, annak is a nem szakszerű részét; csak néhány éve lehet kissé tágabb értelmezését tapasztalni a szónak, kivált amióta az Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanács megszűnt, a gazdasági középiskolák pedig a V. K. M. főhatósága alatt szerveztettek. Az élet azonban az O. K. T. figyelme és működése körének ennyi tágulásával nem éri meg; mind a nevelés szakszerű értelmezése, mind a gyakorlati szükséglet, vagyis az iskola helyzete többet kíván. A nevelés fogalmát ma a tanítás vagy helyesebben az oktatás fogalmával nem mellérendeltségi viszonyban látjuk, mert az oktatás a nevelésnek egyik eszköze, s ennek a kérdéseit nem lehet jól rendezni a nevelés egyetemes szempontjai nélkül. Ezt az O. K. T.-ban készült legújabb tanítástervek „Útmutatásai" is bizonyítják. Az O. K. T. neve ma már elméletileg nem helyes. Az iskola pedig nem az többé, ami 1914-ig íég.