Néptanítók lapja 77. évfolyam, 1944

1944-01-01 / 01. szám

­­ÉP TANÍTÓK LAPJA 190­­­1. SZÁM. 5 munkatereken dolgozó és sokféle gondolkodású tagjainak közvetlen tapasztalataiból és szemé­lyes, azaz meggondolt nézeteiből tárgyiasan egységbe tudja foglalni az életnek valamennyi művelődési követelményét, a nemzet valameny­nyi sajátos jellegű és érdekű rétegének neve­lésügyi törekvéseit, a szakszerű, tudományos nevelői gondolkodásnak rendszeres eredmé­nyeit és a különféle foglalkozások embereinek gyakorlati észrevételeit. Csak így lehet megta­lálni a nagy kérdések alapos megoldását és apró ügyek elintézésnek megnyugtató módját. Bizonyos, hogy ilyen szempontú és így ke­letkező összefogás országos jelentőségű felada­toknak súlyos bőségét foglalja magában; nyil­ván sok eltérést, sőt a véleményekben ellenté­teket is megmutat; sokkal nehezebbé teszi a megoldást, mintha csak egyetlen szükségletet vagy csak egyirányú nézeteket vennénk számba. De az igazi, gyökeres megoldáshoz csak ilyen egybefoglalás juttathat közelebb; ez tágítja egyeseknek, egyféle gondolkodásúak­nak mindig korlátok között mozgó, sokszor egyoldalú látását széleskörű, mindent átfogó, egyetemes tájékozottsággá. Csak így lehet megérteni, hogy akinek, mint ennek a Tanács­nak is, országos intézkedések előkészítése a kötelessége, annak mi minden szükséglettel kell számot vetnie, mily különböző törekvések és kívánságok jogosultságát kell mérlegelnie, hányféle vélemény között kell eligazodnia és tartós rendezés céljából jó lélekkel mit szabad javaslatként az elé terjesztenie, aki végső fo­kon a döntés jogának a terhét hordozza a lel­kén. 3. (Vezető gondolat.) A sokféle kérdésnek egységben szemlélése, valamennyi részletnek egyöntetű megítélése csak akkor lehetséges, ha a Tanácsnak nemcsak a vezetőségét, hanem mindegyik tagjának közreműködését ugyan­egy gondolat irányítja. Ez a vezető gondolat itt sem lehet más, mint aminek most a köz­életben mindenütt érvényesülnie kell: a jövő gondolata, a nemzet erejének megtartása és fokozása. Ezt nemcsak azért kell a Tanácsra nézve is kötelezőnek vallanunk, mert a mai helyzet javasolja, hanem azért is, mert a ne­velés fogalmából ez következik. A nevelésen való gondolkodásnak mindig a jelenből kell kiindulnia, a nevelés lélektana bizonyítja, hogy valóban onnan is indul ki. Az intézkedést is ugyanez teheti eredményessé. A nevelés — bárhol, bármilyen alakban, akárki végzi —­ a jövőt készíti elő, egyén és közösség sorsába avatkozik bele azzal, hogy az emberek minő­ségét alakítja. Ezért valahányszor a nevelés kérdéséhez nyúlunk, akár valamelyik intéz­mény szervezetét, akár az iskola belső rendjét, pl. tanítástervét akarjuk módosítani, a végső ok mindig az, hogy elégedetlenek vagyunk kortársaink emberi mivoltával; a módosítást pedig az irányítja, hogy a jövő embereinek milyenné alakulását kívánjuk. Ma azt kell nyomatékosan hangoztatnunk, hogy ebben a kívánságban semmi egyébnek nem szabad döntenie, csak annak, hogy a nem­zetnek milyen emberekre van szüksége, a ne­velésnek milyenné alakítása teheti alkalmassá a nemzet tagjait a mai követelmények teljesí­tésére. Ez pedig abból következik, hogy milyen hiányokat látunk, mely tulajdonságainak rossz következéseit szenvedjük, miféle feladatok állanak a nemzet előtt. Tapasztalataink köve­telik, amit egyes világoslátásúak réges-régen követeltek: a nekünk való nevelést. Ezt éppen 100 évvel ezelőtt Wesselényi Miklós báró így fejezte ki a magyar és szláv nemzetiségről írt Szózatában: ki kell dolgozni a népünk jelle­mének és nemzetünk helyzetének megfelelő nevelési rendszert. Immár nem szükséges bizo­nyítani, hogy ennek kell a vezető gondolatnak lennie mindenütt, ahol a nevelés ügyével akár tudományos, akár politikai, akár gyakorlati módon foglalkoznak. Tehát az O. K. T.-ban is mindig az a kérdés: hogyan lehet közelebb jutnunk a nekünk való neveléshez, mit jelent az éppen szóban levő részletkérdés e vezető gondolat szempontjából. 4. (Nem közoktatás, hanem köznevelés.) Ha azonban ezt a vezető gondolatot magunkévá tesszük, felmerül a kérdés, hogy várjon nem lépi-e át a Közoktatási Tanács a nevében meg­szabott határt? Nem többet kívánunk vagy vállalunk-e így, mint amennyire illetékesek vagyunk? Ebben is közös véleménynek kell kialakulnia s ez nem is nehéz. Igaz, hogy a Közoktatási Tanács gondolatá­nak ily alakban legrégibb fejtegető­je (Schwarcz Gyula, Közoktatásügyi reform, mint politikai szükséglet Magyarországon, 1898) tisztán is­kolaügyi és e keretben oktatásügyi kérdések tisztázását várta volna tőle. Eötvös is olyan szervre gondolt, amely ..az oktatás belső ügyei­vel, a didaktikai oldallal foglalkozzék" (v. ö. Magyar Paedagogia, 1900. 467. o.); azóta is ha­tározottan ez volt a Tanácsnak legfőbb gondja. Igaz azonban az is, hogy az utóbbi évtizedek­ben a kör ismételten bővült szervezeti, test­nevelési, erkölcsi nevelési kérdések tárgyalá­sával. A „közoktatás" szó mégis korlátozó ha­tású volt; úgy érzem, hogy máig az. Köz­oktatáson ugyanis természetesen az iskolai oktatást értették, annak is a nem szakszerű részét; csak néhány éve lehet kissé tágabb ér­telmezését tapasztalni a szónak, kivált amióta az Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanács megszűnt, a gazdasági középiskolák pedig a V. K. M. főhatósága alatt szerveztettek. Az élet azonban az O. K. T. figyelme és működése körének ennyi tágulásával nem éri meg; mind a nevelés szakszerű értelmezése, mind a gyakorlati szükséglet, vagyis az iskola helyzete többet kíván. A nevelés fogalmát ma a tanítás vagy helyesebben az oktatás fogalmával nem mellérendeltségi viszonyban látjuk, mert az oktatás a nevelésnek egyik eszköze, s ennek a kérdéseit nem lehet jól ren­dezni a nevelés egyetemes szempontjai nélkül. Ezt az O. K. T.-ban készült legújabb tanítás­tervek „Útmutatásai" is bizonyítják. Az O. K. T. neve ma már elméletileg nem helyes. Az iskola pedig nem az többé, ami 1914-ig í­ég.

Next