Népújság, 1977 (21. évfolyam, 1-51. szám)
1977-01-07 / 1. szám
Mikor már azt hittük, hogy minden rendbe van az ösztöndíjpolitika körül, s nincsenek problémák, akkor következett be a katasztrófa. A köztársasági szolidaritás csődöt mondott, a hazai munkaszervezetek még távolról sem bírják biztosítani a kellő összeget, a diákok nagy része pedig üres kézzel maradt. Először is más mércéket vezettek be, amely szerint az 500 dinárnál alacsonyabb ösztöndíjakat eltörölték. Ennek kellett volna, hogy legyen a stabilizáció első pontjának. A második teendő, az ösztöndíjak újra elosztása volt, amelyben most beszólása van a helyi közösségnek, az ifjúsági szervezetnek. Köztársasági szinten is történtek változások. De még mindig nyílt maradt egy kérdés. Kinek és milyen célokra ösztöndíjat. Úgy látszik, az ösztöndíjazásról szóló önigazgatási megegye zlésezett az ösztöndíjbizottság Tegnap délben ülésezett Lendván az ösztöndíjbizottság. Az ülésen megjelentek az önigazgatási megegyezés aláírói, vagyis a közös bizottság küldöttei, hogy megvitassák az ösztöndíjpolitika megvalósítását a lendvai községben. Mint ismeretes, a a köztársasági bizottság tavalyi 6. ülésén módosította az ösztöndíjak mércéit és ebből kifolyólag megváltozott az ösztöndíjasok száma. A tegnapi ülésen a lendvai község ösztöndíjazási adatait összehangolták a legújabb köztársasági határozatokkal. Új mércék zés aláírói ezt is megoldották. Az egész dolog lényege, hogy a jövőben azok a diákok kapnak megfelelő ösztöndíjat, akik deficitáris szakmákat tanulnak; olyan szakmákat, amelyre szüksége van a társadalomnak és a gazdaságnak. A köztársasági bizottság határozataiból láthatjuk, hogy az ösztöndíjaknál számításban jönnek a 2000 dináros cenzust elérő diákok is, amenyiben pedagógiai, egészségügyi és technikai szakra iratkoznak. A községek fenntarthatják maguknak, hogy ezek közül mit favorizálnak, de újakat nem vezethetnek be. Az ösztöndíjasok ezen kategóriájába kerülnek mindazok az ösztöndíjasok is, akik káderösztöndíjat kapnak és minden kitűnő diák és egyetemista, aki ösztöndíjat kap, figyelmem kívül hagyva a szakot mélyentanulnak. Más szakmában pedig csak azok kaphatnak ösztöndíjat, ahol a jövedelem családtagokként nem haladja meg a 1000 dinárt. A szakközépiskolákban is új cenzust vezetnek be, ahol az elégséges eredménnyel végző diákok is kaphatnak ösztöndíjat, ha a gyakorlati munkában jónak mutatkoznak. Habár az iskola év első fele lassan elmúlik, végre jól jött a megállapodás, amely egyes dolgokat tisztázott. Most tudjuk, hogy kik kaphatnak ösztöndíjat. De még kérdés, hogy honnan és miből ... -ep A forgalmi neveléssel foglalkozó bizottságot a községi végrehajtó tanács alapította még 1974-ben. E tanácsnak 7 tagja van. Habár a tagság igen sokrétű (vannak benne milicisták, pedagógusok, munkások, stb. az illetékesek mégis azon a véleményen vannak, hogy jó lenne, ha e bizottságban egészségügyi, és egyéb dolgozók is lennének. Különösen a szállító vállalatokból is lehetne tagokat választani ebbe a bizottságba. Az új közúti biztonsági törvény elfogadása után ők végzik a közúti forgalom társadalmi biztonságáról szóló nevelést vidékünkön. A forgalom biztonsága minden egyes polgár, gyermek ügyévé vált vidékünkön. A forgalmi neveléssel és védelemmel foglalkozó bizottság fő feladatai a következők: 1. Tanulmányozza és megvitatja a közúti forgalommal kapcsolatos problémákat, és lépéseket tesz a forgalmi nevelés megvalósítására; 2. Gyorsítja a forgalmi kiképzést és gondoskodik a vezetők és a forgalom részvevőinek közlekedési etikájáról; 3. Együttműködik mindazon szervekkel és szervezetekkel, amelyek a forgalmi neveléssel foglalkoznak; 4. Fejleszti és segíti az iskolában lévő forgalmi oktatási szervezetek munkáját. A felsoroltakból az világlik ki, hogy az említett bizottság főleg a forgalmi balesetek megelőzésén fáradozik: nevel, oktat, tanít és figyelmeztet. Előadásokat szervez a dolgozók számára, hogy azok jobban megértsék a szabályokat és törvényeket. Közreműködik az általános iskolákkal, iskolai forgalmi versenyeket, kerékpárversenyeket, különféle vizsgákat szervez, továbbá együttműködik az AUTOMOTO motoros egyesülettel, az autóvezetők szövetségével, a rendőrséggel, stb. A végrehajtó tanács ülésén megállapították, hogy az iskolákon a pionír forgalmisták egyesületei ugyan tevékenykednek, de még jobban dolgozhatnának és tömegesebben bekapcsolhatnák a pionírokat a munkába. A Drago Lugarič lendvai általános iskola pionírjai részt vettek Ljutomerben a községközi forgalmi vetélkedőn »MIT TUDSZ A FORGALOMRÓL« címmel. 1975-ben a a lendvai községi versenyen, már 16 csoport vetélkedett. Az illető bizottság úgy döntött, hogy a községi versenyt ezentúl minden éven más-más iskolán szervezik meg. A forgalmi nevelési és védelmi bizottság különbizottságot választott, amely felmérte a község területén lévő hiányosságokat, így például nincsenek kellő időben és módon megjelölve Lendván a gyalogos átjárók, hiányosak az útjelző táblák és a forgalmi táblák is. Ezek karbantartása is igen el van hanyagolva. 1976-ban a község területén sikerült megszervezni »A traktor is öl« című forgalmi előadást, amelyen több mint ötszázan vettek részt. Ezek az előadások igen hasznosak voltak, hisz a földműves lakosság szakszerű útmutatást kapott a traktorkezelésre, a traktorral való forgalom szabályos lebonyolítására. A lakosság képzése a forgalmi szabályok ismeretében továbbra is fontos feladat marad a lendvai községben — állapították meg a végrehajtó tanács ülésén. Mog Napirenden a forgalmi nevelés és védelem kérdése December végén tartotta a tavalyi utolsó ülését a lendvai községi képviselő-testület végrehajtó tanácsa. Az ülésen megvitatták az érdekközösségek eszközeinek felértékelését az 1976-os évre, elemezték a forgalmi neveléssel és oktatással foglalkozó bizottság beszámolóját, valamint megvitatták a mezőgazdaság-fejlesztési önigazgatási megegyezés tervezetét. j og A lendvai színjátszók Göntérházán bemutatták a Sári bíró című színművet (Fotó: Sz.) NÉPÚJSÁG 3 Ezt mind újraélte félálomban, még tovább is, mint maga az álom volt, s úgy odaszorította az arcát, mintha valósággal a Zsuzsika ölében volna a feje, pedig csak az ócska ködmönön feküdt, amely juh- és istállószagokkal volt tele... De ő el tudta hessegetni ezeket a bűzöket, s az orrát kinyitotta, s messze küldte az érzékét, és kereste és megtalálta s újra felszippantotta a Zsuzsika szagát... — Micsoda szag ez? ... »Testem illattya...« És ő szívta és itta és szívta, és álmodni akart tovább, s fel nem ébredni többet, minek felébredni az eleven életre, mikor az ember édeset álmod ... Minek emberekkel még valaha találkozni, mikor boldog volt valaha ezzel a leánnyal, ezzel a komoly leánnyal, a legelső minden világon. Behunyta, szorította a szemét, hátha még elalszik, s újra eljő a jelenség, s újra megérzi a boldogságnak azt a finom, finom, csiklandós örömét. Milyen bizalmasok voltak még az imént, mikor mondta: — Idejött egy levele ... énhozzám, énhozzám, énhozzám ... Igyekezett a hangját visszaidézni, a fülébe varázsolni, és ezt az édes, bizalmas együttérzést, ahogy összebújva oly soká, soká szerették egymást, s egyek voltak, egymásé, azt hitte, örökké, egymásért dobogó szivük. Úgy érezte, mintha a szive most szárnyakkal repülne, mint a griff madár, s vinné őt, suhogósan a lány felé ... Jaj, csak fel ne ébrednének, csak meg ne virradna, csak így maradjon örökön, halva és a Zsuzsika testének illatjával az örökös örök boldogságban... — Ha-ha! — kiáltott kint egy nyers hang és ő felugrott. Az öreg Maróti már fent van, s a lovakat itatja. Oly gyorsan öltözött, hogy a vénember igy megszégyenitette s ment ki, segíteni neki. Kezdte húzni a vizet a hoszszu váluba. De egyszer csak megszédült, megállt a kezében a kutostor, szinte belezuhant a mély sötétbe. Mert eszébe villant, nem is az eszébe: a szívébe fájdult, amikor Zsuzsikának húzta a vizet a csordakúton! — Ki lánya vagy? — Minek azt magának tudni? — Nem a Hitves Pálé? — Ha tudja, mét kérdi? Akkor meleg nyári alkonyat, ma csontfagyasztó téli hajnal. Akkor boldogság fuvolázott a virágos pusztán, és most jégre ragad a tenyeres szíve. Akkor semmije se volt, egy kalárist nem tudott volna képzelni se, nem venni, a lánynak, és boldog, boldog volt, most ez már szinte mind az övé itt körös-körül, a ház, a magas tetejével, az ól, tanya, kazlak, a kút a vederrel, és a rászálló madár is az övére száll, és ez, ime, mind olyan, mind súlyos, nagy teher, amit cipelni kell. Csak még egyszer érezhetné azt az illatot... Akkor munka közben újra megállt, milyen komoly volt általában a lány... Talán ő is busul... Talán szenved érte... Nem felelt, leeresztette a kútba a vödröt, aztán húzta, húzta, húzta. A lovak lihegve szürcsölték a vizet, az ő lovai, az öreg motozott, szuszogott körülötte a híres reggelen, az ő apósa. Bent a házban is hangokat hallott, az ő házában, mert itt mind megöli magát a munkával: — Dögöljetek meg, dógozzatok! — mondta Jóska, s már úgy érzi, ő dolgoztatja őket magamagának ... Kihúzta magát, az istállókra nézett, s a hóval fedett boglyákra, a távoli fehér földekre. — Majd én megmozdítalak, hogy nyelveteket is kilógatjátok. És a hatalom vágya, a földnek, a pénznek, a gyűlölködésnek fene indulatja rohanta meg. S mikor készen volt a vizhuzással, megtámaszkodott egy kicsit a korostoron s elnézett arra keletre, keletre, ahol az égen csudálatos vörös fények voltak, mint egy csudálatos kivirított csupa vörös rózsás tündéri kert, ott a város felett... De mit hatalom, gazdagság, vagyon, ha még tízszer ennyi is, csak Zsuzsika nyújtaná ki a kisujját. Ej, tudna ővele, neki dolgozni. Most, hogy látta, tudja mi a birtok, majd lesz neki magáé, csak Zsuzsika segítsen... Nem lesz a világ koldusa! nem bizony! ha garasonként rakja össze, ha a hasán spórolja is meg, vagyon lesz!... Kincse! ha Zsuzsika is vállalja. Felibe vesz földet. Munkáért! és törni fogják. Nem marad debreceni napszámos. Nem fogja az embervásárra árulni a két karját! De nem ám! Együtt fognak dolgozni az édes, szent lánnyal. Csak megértse, hogy mi az, amit ő igér. Hogy lehet, hogy az nem tudja, ki ő, mi ő, hogy nagy tervek, célok égnek benne, hát nem ragad ez a csodálatos tűz! — Zsuzsika! alszol-e még ... — nyögött —, kis kedves ... kutyabüdös... büdös kutya ... megdöglök utánad ... S Zsuzsika nem aludt. Ha elaludt, minden percben felébredt. Vergődött, kínlódott, céltalan szenvedett. Fogalma sem volt a Jóska lelkéről, s aki semmi, semmi más nem lehetett, csak szenvedni, vergődni, oktalan, céltalan. Nagyon szomorú hét volt, folyton várt valami csodát, hogy Jóska beállít vagy izén, vagy éppen az anyját küldi... Ha ez ajtó nyílt, mindig reszketett érte. Nem jött senki, semmi. Vasárnap délután itt volt a susz tér amikor jött Andris bátya Piroskával, a feleségével. Nagy volt a csodálkozása, mert azt hitték, Andrisékat nem fogják látni egész télen, de bizony jött a medve Árkhangel, mert már a vasútnál csak így hívták, hogy mindig Árkhangellel hozakodott elő, különben roppant szerették, mert morózusságában is igen kedves volt. Az asszonyka is igen kedves volt, olyan eleven, mint a kéneső, folyton nevetett és beszélt. Igazán olyan volt, mint a neve: Piroska. — Olyan boldogok vagyunk, de olyan boldogok, édesanyám, maga azt nem is képzeli el. — Dehogynem képzelem — mondta gőgösen Hitves Pálné —, az én fiammal akármilyen kisasszony boldog lehetett volna. Az volt a jó, hogy Piroska egyáltalán nem tudott megsértődni. Talán azért, mert boldogságában nem tudott felvenni semmit. — Hogy ismerkedtek meg? — kérdezte a suszter. — Jaj, az egész regény! — kiáltott Piroska —, egész regény! Én szolgáltam a Francsikay urénknál, és elment a dada, és mondták, vegyem át a gyereket. Hogy vegyem át, nem tudom én szoptatni — és soká édesen kacagott —, hát hogy legalább levegőztessem... Jó, felöltöztem szépen, és mindennap kivittem szép csipkés kocsiba a kicsit ide az erdei útra, itt sétáltam vele a fák alatt. Az én uram meg parádés kocsis volt Gyarmatinál, és trágyát vitt a szőlőbe, így ismerkedtünk meg. Egész regény! egész regény! — Hát boldog, Hitves úr? — kérdezte a suszter, és cigarettával kínálta Andrást. Ez kivett egyet, rágyújtott, s azt mondta: — Hát még ha fiam is itt vana Oroszországból. Piroska odasandalitott. — Ó, még mit, csak nem hoznád ide? Még megcsókolni se tudnám. — Az én fiamat? — Hát egy orosz asszony fiát! Hogy csókolnám én azt, meg mosdatni... — Nem orosz asszony fia, enyém. Erre elhallgattak. A suszter azt mondta: — Aki szeret, megbocsát. Én szeretném a gyerekeit. Az asszony hirtelen másra vitte a szót. — Jaj, igaz, ma kihirdették Darabos Jóskát Maróti Máriával. Erre mély csend lett. A légy régen elhullott, de még a nyári légy zümmögése is meghallatszott, ma háromhónapos tél után... Zsuzsika mozdult meg legelőször. — Igen? — lehelte. — Igen, a kistemplomban. Jaj, olyan szépen prédikált a pap, egy idegen pap volt, pesti pap, olyan lassan beszélt, és mindig csak azt kommendálta, hogy adakozzanak a szegényeknek, mégse adott nekünk senki semmit. Muszáj volt egy kicsit nevetni rajta. Hitves Pálné lett boldog csak, nagyon nagy kő esett le a szívéről. Talán a suszter volt még ilyen boldog, rögtön szivarral kínálta Andrást, pedig még a cigarettája se égett el. 23. — A kész! — mondta magában Zsuzsika. — Ő maga hatalmasított fel rá. Kendőt kapott a vállára, s elszaladt az utcán a Károly király útra, megkeresni a kést. Csak mikor odaért, akkor szégyellte el magát. Hol van az a kés azóta. Már valamelyik konyhába használják ... Nem istudja, mely tájon volt, ahol eldobta. — Megesküszik, megesküszik az esett Maróti lánnyal — folyton csak ezt mondta magában, s úgy futott, nem tudta, mért, hova, csak ki, csak ki a világból. Az agya pattanásig, a szíve szakadásik. Szeme előtt sötét karikák, oly hosszú minden perc és rövid. (Folytatjuk) Móricz Zsigmondi Pillangó (33)