Népújság, 2005. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)
2005-04-21 / 16. szám
• HORIZONT A legnagyobb magyar Száznegyvenöt éve, 1860. április 8-án lett öngyilkos az ausztriai Döblingben Széchenyi István gróf, “a legnagyobb magyar”. 1791. szeptember 21-én született Bécsben. Apja Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója, anyja Festetics Julianna, a Georgikont létrehozó Festetics György húga volt. Az ifjú gróf a soproni bencésekhez és a pesti piaristákhoz járt, majd 1807- 1808-ban filozófiát tanult a szombathelyi akadémián. Az 1809-es nemesi felkelés idején Károly főherceg a vezérkarhoz osztotta be. Részt vett a Napóleon elleni győri csatában, egy éjjel csónakon kelt át a Dunán, s a francia állásokon át vitt jelentést a főhadiszállásra, amiért kitüntették. Az 1813-as hadjáratban Schwarzenberg Károly fővezér futártisztjeként ott volt a “népek csatájában” Lipcsénél. Részt vett az 1815-ös bécsi kongresszuson, majd bejárta Nyugat-Európa fejlett államait, de Török- és Görögországot, Szicíliát és Máltát is. Barátja lett Wesselényi Miklós, aki felébresztette hazafiságát, együtt utaztak Angliába és Franciaországba. Széchenyi rengeteget olvasott, s a könyvek erősen hatottak rá, sikertelen szerelmei viszont sokszor kétségbe ejtették. 1824-ben szerette meg Zichy Károlyné Seilern Crescentiát, akit tíz év múlva, annak 1834-es megözvegyülése után vett feleségül. Külföldi tapasztalatai alapján változtatni kívánt az elmaradott állapotokon, s ehhez a nagybirtokosok támogatását kereste. Tevékenységét még felsorolni is nehéz. 1822-ben vezette be a lóversenyeket, s létrehozta a Lótenyésztő Egyesületet. 1825-ben, csatlakozva Felsőbüki Nagy Pál javaslatához, felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Elsőként szólalt fel magyarul a főrendiházban, 1827-ben hozta létre a Nemzeti Kaszinót. Feljebbvalóival politikai tevékenysége miatt összetűzött, ezért leköszönt kapitányi rangjáról. Első könyve, a Lovakról 1828-ban jelent meg, a második, a Hitel 1830-ban a kibontakozó magyar reformmozgalom programjává vált. Ebben feltárta a tőke szerepét a földbirtok korszerűsítésében, s követelte a hitelviszonyok megjavítását. (A nemes nem kaphatott hitelt, mert az ősiség akadályozta a nemesi birtokok szabad adásvételét.) 1831-ben, Világ című művében kifejtette: a vagyonosodáshoz és szellemi előrehaladáshoz polgári szabadság kell, ezt a jobbágyrendszer és a nemesi jogok fékezik. A Stádiumban tizenkét pontba foglalta a nemzeti pénzalap gyarapítására, a földesúr-jobbágy viszonyra, a közös adózásra, a közlekedés fejlesztésére, a kereskedelmet gátló monopóliumok eltörlésére vonatkozó követeléseit. A cenzúra e könyv megjelenését megtiltotta, ezért külföldön adta ki, s illegálisan hozták haza. Javaslatait a közigazgatásról, a nyilvánosságról és a magyar nyelvről Hunnia című műve fejtegette, ez 1858-ban jelent meg. Széchenyi részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában, ő alapította az Óbudai Hajógyárat, létrehozta a téli kikötőt. 1835- 37 között királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozását és a róla elnevezett út építését. Sürgette a Duna-Tisza-csatorna építését, mozgalmat indított állandó Duna-híd építése érdekében. Angliai útja után jelentést írt a Budapesti Hídegyesülethez, a két Clarkkal megépíttette a Lánchidat, itt fizetett először a nemesség. Bankot és gyárakat alapított, a magyar játékszínről című írásával támogatta a magyar színház ügyét, ösztönözte a bortermelést és a selyemhernyó-tenyésztést, a Szépészeti Bizottmány révén fővárossá akarta tenni Pest-Budát. Az 1840-es években nagy sikere volt a Tisza-szabályozás és a balatoni gőzhajózás megindítása. 1845- ben lett a Helytartótanács Közlekedési Bizottságának elnöke, s mozgalmat indított a budai Alagút ügyében. Ekkor kezdődtek ellentétei Kossuth Lajossal. 1841-ben, Kelet népe című írásában izgatással vádolta meg Kossuthot, támadta kezdeményezéseit, a Védegyletet és a Magyar Kereskedelmi Társaságot, mivel félt, hogy ezek összeütközést provokálnak Béccsel. 1847-ben mosoni követ lett, hogy ellensúlyozza Kossuth szerepét, az országgyűlésben nagyszabású közlekedési tervet nyújtott be. Az 1848-as forradalmat örömmel fogadta, s mikor a király szentesítette a polgári átalakulást, a Batthyány-kormány közlekedési és közmunkaügyi minisztere lett. Az udvar és a magyarság közti fokozódó ellentétek azonban megviselték idegeit, s 1848 szeptemberében ideggyógyintézetbe küldte orvosa. Útközben megszökött és a Dunába akart ugrani, erővel vitték Döblingbe, ahol nyugtalansága egy idő után fásultságba csapott át. 1854-től állapota javult, 1856-ban ismét dolgozni kezdett. 1857-ben Nagy Szatírájában gúnyolta ki az abszolutizmust, majd 1859-ben Ein Blick auf den anonymen Rückblick (Egy pillantás a névtelenül megjelent Visszapillantásra) címmel választ írt egy, a Bach-rendszert dicsőítő röpiratra. A Londonban név nélkül megjelent röpirat miatt rendőri felügyelet alá helyezték. A hatóságok által folyamatosan zaklatott Széchenyi 1860. április 8-án főbe lőtte magát. Hazaszeretete, hite a haladásban, akaratereje, harca a reformokért, alkotó szenvedélye, áldozatkészsége, gyakorlati munkássága hazánk kiemelkedő személyiségévé tette. “Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl” - írta róla Arany János. (folytatjuk) Tátrai Ágnes Simmiferd. a Tudok-e szemedbe nézni, vagy színészkedjünk mi hárman, Krisztina, te és én, játék és megfigyelés lesz egy barátságból - lehet így élni? Mondom, reménykedem, hogy megőrültél. Talán a zene, gondolom. Mindig különös voltál, másfajta, nem közülünk való. Az ember nem lehet büntetlenül zenész és Chopin rokona. De ugyanakkor tudom, hogy ez a reménykedés ostoba és gyáva: szembe kell néznem a valósággal, nem hitegethetem magam, nem vagy őrült, nincs mentség és kibúvó. Okod van arra, hogy gyűlölj és megölj engem. Ezt az okot nem foghatom fel. A természetes és egyszerű magyarázat, hogy megejtett egy hirtelen szenvedély, rajongás és vágyódás Krisztina iránt, a téboly egy neme - de ez a feltevés oly valószínűtlen, annyira nincs nyoma, előjele hármunk életében, hogy el kell utasítanom. Ismerem Krisztinát, ismerlek téged és magamat - legalább így hiszem e pillanatban. Hár- Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek mink élete, ismerkedésünk Krisztinával, házasságom, barátságunk, mindez oly nyitott, tiszta, átlátszó jellemek és helyzetek olyan félreérthetetlenek, hogy én lennék az őrült, ha ilyesmiben pillanatig is hinnék. Szenvedélyeket, ha mégoly eszeveszettek is, nem lehet titkolni, egy szenvedélyt, mely kényszeríti a megszállottat, hogy egy napon fegyvert emeljen legjobb barátjára, nem lehet hónapokon át elrejteni a világ elől, valamilyen nyomot még én is, az örökké vak és süket harmadik is, észleltem volna - csaknem együtt élünk, nincs hét, hogy három, négy estén ne vacsorázz nálunk, napközben együtt vagyok veled a városban, a kaszárnyában, szolgálat közben, mindent tudunk egymásról. Krisztina éjszakáit és nappalait, testét és lelkét úgy ismerem, mint magamat. Esztelen föltevés, hogy te és Krisztina... s csaknem megkönnyebbülök, mikor szembenézek e föltevéssel. Más lesz itt. Mélyebb, titkosabb, érthetetlenebb, ami történt. Beszélnem kell veled. Figyeltesselek? Mint a féltékeny férj a rossz vígjátékokban? Nem vagyok féltékeny férj. A gyanú nem tud beférkőzni idegrendszerembe, nyugodt vagyok, ha Krisztinára gondolok, akit úgy találtam meg a világban, mint a gyűjtő élete és gyűjteménye ritka és tökéletes darabját, a remekművet, melynek meglelése, fölfedezése életének egyetlen célja és értelme volt. (folytatjuk) NÉPÚJSÁG 2005. április 21. 16