Népújság, 1990. szeptember (42. évfolyam, 174-194. szám)
1990-09-01 / 174. szám
TÓTH ISTVÁN Ülök a Márvány-tenger partján, időből kilépésünk, várok az Isten meszesedett térdén. Csak én írhatok kédnek levelet, lóbálom lábam a világok végén, tengernyi bajaimban. Édes Nőnémasszony, megnémult világ átok köti elvermelt kincshez, mint jó deákja kődnek, mindent feljegyeztem, elváltam ládákká becsukódásunk. Ez a sok csillogó kacat: szertartássá nyüstölődésünk, mikből kiestek a fejek; zárt körökké keményedésünk, a legmakacsabb férfiujjak; madártrefava rejtőzésünk, „ . ’ ’ Tikikes utolsó levele ülök a Semmi-tenger partján, mindenütt megszülető hiányunk egyetlen szóvá nyomorodva, köznapjait szép szerivel meghosszabbítsam... Önmagamtól rég elszakadva, csak én töltöm még be tisztemet — A mozdulatlan jáspiskigyát ! (akinek egyetlen sorát se vettem), De engem (hiszen múltamtól én is rég Hogy utakká szétfoszlódásunk, hogyan köthet még önmagához mindez? tengerré háborodásunk, díszcsizmák, amikből kiszálltak szobává lanyhulásunk, az örökké bujdosó lábak; szóvá vetkőzésünk, diszmenték, mikből kihulltak rokkant vállak; csenddé öltözésünk, diszbóbiták, diszsüvegek, díszkardok, amikről lehulltak emlékké hamvadásunk, diszprémek, diszbojtok, diszdiszek, földdé dermedésünk miket a láb, a váll, a fej, a törzs, a kéz élő mesévé halásunk, s a VLSŐ nap is elhagyott, valóságról leválásunk. Hűségem száraz lomtára vagyok. ==::■ MAROS MEGYEI NAPILAP :-----------XLII. évfolyam 174 (11920) sz. | 1990. szeptember 1, szombat 1 Ara 1 lej A román mezőgazdaság talpraállításának egy valószínű és lehetséges programja (II.) A szabad falvakban a közbirtokosság a földterületnek a helység lakói közötti évről évre történő elosztását jelentette. Ilyen szempontból túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szabad parasztfalu egy, a földközösségre és a munkában való kölcsönös segítségre alapozott szövetkezeti falu volt. Még a jobbágy falvakban is, iratlan törvények alapján, a parasztoknak használati joguk, volt a földesúr birtokában lévő területek egyharmadára. Paradoxonnak látszik, de a földesurak csupán az. A964-es agrárreform után váltak tulajdonosokká, amikor a marasztok által használt egyharmadnyi föld is az övék lett. Ez a mi múltunk, ezek a mi hagyományaink. Ilyenképpen a föld magántulajdonba való visszaadásának tézise, úgy tűnik, ellentétben áll nem csupán a múlttal, a hagyománnyal, de a jövővel is térre a kérdésre még kitérünk) legalább a következő alapvető okokból kifolyólag: 1.) a magántulajdon visszaadása elsősorban az 1915-ös agrárreform idején kisajátított összes földesúri birtok visszaadását jelentené, függetlenül attól, hogy azokat a parasztok között osztották-e szét, avagy átadták az állami mezőgazdasági vállalatoknak. Ez azt jelentené, hogy visszatérnénk a 45 évvel ezelőtti helyzethez (nem csak társadalmilag, de technikai szempontból is), mivelhogy a korszerű műszaki bázis hiányában az új tulajdonosok a régi dézsmarendszerhez térnének vissza. Vajon a román földműves ember elfogadhat egy EFFjrnn^Rrijma NÉZŐPONTOK 0000000000 ilyen függőséget, s a termelés technikai színvonala összehasonlítható lenne a világszínvonallal? Úgy hisszük, hogy a válasz mindkét esetben csak tagadó lehet: 2.) a magántulajdon visszaadása másodsorban azt jelentené hogy az összes parasztember — volt tulajdonos vagy annak leszármazottja — térjen vissza a régi helyére és a maga földsávjához. Holott különösen az utóbbi évtizedekben világszerte igen nyilvánvalóvá vált a kisparcellás mezőgazdálkodás rákfenéje ahhoz, hogy valaki, jóhiszemű ember egy ilyen elveszett ügyet védjen. Éppen a mezőgazdaság korszerűsítésére irányuló világviszonylatban tapasztalt törekvésekre, valamint a saját évszázados vagy éppen évezredes hagyományokra való tekintettel, úgy véljük, hogy helyes lenne a földtulajdont Romániában az új alkomány és az új földtörvény által szabályozni — a földnek az egész nép tulajdonává és természetesen a nemzeti vagyon részévé nyilvánításával. Az államhatalom helyi szervei a birtokló nép képviselőiként adják közös vagy magántulajdonba a mezőgazdasági termelők által (kollektíven vagy egyénileg) igényelt területeket, akikre viszont az a feladat hárul, hogy szervezzék meg a földek használatát (haszonjogilag) és feleljenek azért. Dr. OPREA PAPALA *) Megjelent a Tribuna economica idei 33-as számában. Ismét fogad az útlevélosztály Véget ért a költözködés, s a tevékenység olyan célú átszervezése, hogy nyugodtabbá váljon a munkalégkör, csökkenjen a felek várakozási ideje és a zsúfoltság a hivatali ajtóknál, ablakoknál. Az új programnak megfelelően a marosvásárhelyi rendőrség Kogelniceanu utcai épületében szombatot és vasárnapot kivéve naponta 8 és 15 óra között állnak a közönség rendelkezésére. A turista útlevél-kéréseket hétfőn és csütörtökön lehet benyújtani, a kész utazási okmányokat pedig kedden és pénteken adják ki. Ezen a négy napon természetesen sürgősségi, meg speciális esetekkel is foglalkoznak az osztály dolgozói, így a temetésre igyekvők (távirat alapján!), a külföldi orvosi kezelésre javasolt AJTAY LÁSZLÓ (Folytatás a 2. oldalon) mEmEfiTQ^-------------- Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék. (Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából) Egyház — erkölcs — politika —m jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem... minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg. (Luk 6:43—44) Tőkés László nagyváradi püspök 1990. augusztus 7-én Sárospatakon a Keresztény újjáépítés 1990. címmel szervezett nemzetközi konferencián tartott előadásának második része: Nekünk az a hivatásunk, hogy áthassuk, amennyire Isten erőt ad ehhez, áthassuk a társadalmat, megtermékenyítve a meddő, sivár politikai és társadalmi életet hitünk által. Az idézett Ige második része szerint: ,,őrizd meg őket a gonosztól!“ Nem úgy, hogy távol maradjunk a politikától, hanem a politikában őrizzük meg magunkat a gonosztól. Tehát azt a gonoszt kell kiűzni belőle, amely megrontotta és ellenük fordította a politikát. Láttuk mit jelentett az erkölcs nélküli, az erkölcstelen politika a múltban. Az erkölcsöt felváltotta az ideológia, mely az emberek és a környezet manipulációját és alávetését célozta az öncélú hatalomnak — ha tetszik, az ember állította bálványoknak —, mind a testet, mind a lelket próbálták megölni és Krisztus Urunk azt mondja: azoktól féljetek, akik mind a testet, mind a lelket meg akarják ölni. Erőszak, gyűlölet, szenvedés követte az útját ennek a politikának, amelyről a közvélemény azt tartotta, hogy hazugság, csalás, fondorlat, erőszak, nem kérek belőle. Ezért voltak társadalmaink olyan apolitikusak. Ez az apolitikum azt jelentette, hogy odahagytuk a politikát, hagyva, hogy eluralkodjon benne a gonosz, ahelyett, hogy helyet kérnénk benne és mi űzzük el a gonoszt. Vulgárisan, nem jelentett többet a politika ez ideig, mint „a cél szentesíti az eszközt“. Minden (Folytatás a 3. oldalon) A Kolozsvári Demokratikus Antitotalitárius Fórum felhívása A kárhozatos Bécsi Döntés évfordulóján a Kolozsvári Demokrata Antitotalitárius Fórum egyértelműen állást foglal az erdélyi románok és magyarok, valamint a Románia és Magyarország közötti viszony elmérgesítése ellen. A fasiszta indíttatású Bécsi Döntés súlyos szenvedést okozott népünknek. Románok és magyarok arra hivatottak, hogy békében és egyetértésben éljenek együtt. A huszadik század végén más civilizált és távlati megoldás nincs. A hatalom megszállottai ezt az évfordulót jól ismert, megosztó törekvéseikkel felhasználhatják arra, hogy elvonják a figyelmet az országot foglalkoztató gondokról és a kommunizmus-ellenes harcról. Az ő számukra csak egy a fontos — a nacionalista és sovén propaganda. A hatalom mai megszálottai, akárcsak azok, akik a Bécsi Döntést meghozták, hamis ellentéteket szítanak románok és magyarok között, lejáratják az országot a világ előtt és rossz szolgálatot tesznek az erdélyi román ügynek. A Kolozsvári Demokrata Antitotalitárius Fórum tisztában van az etnikumközi uszítás veszélyével, s ebben a helyzetben felszólítja a megye lakosságát, hogy utasítson vissza mindenféle nacionalistasoviniszta provokációt, bármelyik oldalról jöjjön is, és cselekvően szolgálja a románok és magyarok közötti megbékélést. Ez az egyetlen járható út a nemzeti kérdés megoldásában. Ez valósult meg a nyugat-európai nagy nemzetek között. Miért ne sikerülhetne ez nekünk is? Ne hagyjuk ki ezt a történelem kínálta esélyt. Románok és magyarok, mondjatok NEM-et a gyűlöletre, mondjatok IGEN-t a megbékélésre. A Kolozsvári Demokrata Antitotalitárius Fórum Vezetősége Diófa az unokának A szászcsávási művelődési otthon színpadán, a dalos találkozón olyan magyarországi település küldöttei vendégszerepelnek, mely zenetörténeti nevezetességnek számít. — Kodály-hagyományok őrzője Dunapataj — magyarázza Gerenda Jánosné, Füzesi Marida, a dalkör vezetője. — A nagy zeneszerző 1968-ban nálunk mondotta utolsó nyilvános beszédét. Hadd idézzünk belőle: .........Zene nélkül nincsen teljes ember! Kívánom a patajiaknak, hogy az épület tartalma legyen méltó a külsejéhez! Ezt kívánom és várom — ha én már nem is fogom megélni.“ Szóval, az utánpótlás a zeneiskoláiban szépen alakul. Ezt a hagyományőrző vegyeskórust én alapítottam 10 éve. 40 tagot számlál. Nagyon összeforrott a társaság. Citerakísérettel énekelünk. A csávási csoport a második fogadott testvérünk. És ez a találkozás nagyon mély tartalmú. Nem csak az utazásról, a csodálatos Békás szorosról, sokkal többről van szót 80 pataji itt otthonra lelt! Emberek találtak egymásra egyetlen hívólevél alapján! Műsorunkban erdélyi csokorral szeretnénk erdélyi testvéreinknek kedveskedni! Reméljük, megfelelünk majd a stílusbeli kívánalmaknak! A tökéletesedésben segítenek majd további találkozásaink itt és nálunk. — Marida tanárnő az imént egy invólevelet emlegetett. Kérem Bíró József református lelkipásztort, részletezze is a csávásiak idei „startjának“ történetét! — Segélyszállítmány érkezett Dunapatajról, és a kísérőik egyikét arra kérte meg a tanárnő, érdeklődje meg, van-e Erdélyben magyar ajkú dalcsoport, dalárda, így került a patajiakhoz az én címem, és két hétre rá Csávásra érkezett a hívólevél. A tanárnő azt írta, ha sikerülne kapcsolatot teremteni, ők lennének a legboldogabbak. .. Hát, nem tudom, ki a boldogabb közülünk. Nálunk mindig is az éneklés tartotta össze az embereket. Templomban, művelődési otthonban. Ez ma az istentiszteleten is megfogalmazódott. Isten segített egymásra találnunk. Nem lehetünk meg egymás nélkül. De nem úgy, hogy mi oda telepedünk át! Mindenki marad a lakóhelyén, mert a gyökereket nem szabad elvágni. Ahogy az ige is szólt: ha a szőlőtőkétől elválasztják a szárat, elszárad. Azt elégetik, mert nem terem gyümölcsöt Én úgy gondolom, hogy lelkipásztornak, újságírónak, zenetanárnak, mindenkinek az a feladata, hogy ezt az eszmét éltesse, élessze, táplálja, adja tovább az embereknek. Ezt üzeni e két település testvérsége is: lehet így is! Látom az emberek szemében, lelkében, ez a barátság tartós lesz közöttünk. Megmarad az utánunk jövők számára is. Olyan ez mint a nagyapa dolga: diófát ültetni az unokának... — Ilyen fát ültetett a 78 esztendős pataji Kiss István is, aki másodszor jár Erdélyben... — Hogy mekkora örömmel jöttem most?! Elvittek kirándulni. JÁRAY FEKETE KATALIN (Folytatás a 3. oldalon)